A Ponticulus Hungaricus
a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
Közoktatási Szakosztályának

elektronikus folyóirata

Alapítva
1997 decemberében

Célja a humaniórák és reáliák összefonódásainak és kölcsönhatásainak
bemutatása a szórakoztatva tanítás
(edutainment: education–entertainment, illetve hard fun)
hagyományait követve

Ötletgazda, alapító szerkesztő, szerkesztő
Visontay György

Akik a szerkesztéshez a legtöbb segítséget adták
Bartha Lajos · Horváth József† · Laczik Bálint

Megjelenik havonta

Levélcím

Japán híd
Claude Monet (1840–1926) francia impresszionista festő

Tanulmányaim


Munkahelyeim


Főbb szakmai területeim


Hobbim

Visontay György szerkesztő

Hidacska és patak
He Jidu (1939–) kínai festő és kalligráfus · vízfestmény

1

A diák különösebb lelkesedés nélkül várta a matematikaórát. Humán érdeklődésű osztályba járt, holmi képletekkel való bűvészkedés nem hozta ki a sodrából. Különben is, tanáruk megbetegedett, helyettesítés lesz. Az öregúr, akit addig csak a folyosóról ismertek, a társaságra ügyet sem vetve egyenesen a táblához ment, és belekezdett egy levezetésbe. Az első sor után jelentőségteljesen egymásra néztek: csakis őrülttel lehet dolguk, hiszen normális ember tudná, egy kukkot sem értenek a felírtakból. A második sornál bomlani kezdett a fegyelem, a harmadik sortól többen levegő után kapkodtak. Az idős tanár nem zavartatta magát, befejezte a levezetést, majd az osztállyal szembefordulva csak ennyit mondott: – Ugye, milyen szép? A diák meghökkent. A kuszának tűnő képletek egyes emberekben ugyanolyan hatást váltanak ki, mint benne egy remekbe szabott verssor?

Érettségi után antikvárius lett a diákból. Az élmény azonban még jó húsz év elteltével is élénken él emlékezetében.

(1970 körül megtörtént)

2

A diák csendesen bóbiskolt a filozófiatanár magyarázatát hallgatva Arisztotelészről, valami Porphürioszról és más régi gondolkodókról. Ő már az informatikaórára gyűjtötte erejét, legújabb programjának módosítására készült. Ekkor váratlan esemény zökkentette ki nyugalmából. A tanár úr ugyanis megjegyezte: tudomása szerint a modern számítógép-programozás egyik alapelve szoros rokonságot mutat az arbor porphyriana, azaz a porphürioszi fa konstruálásának elvével. Nocsak, már csaknem kétezer évvel ezelőtt is? – hökkent meg a diák. Elhatározta, hogy alkalomadtán tisztázza a dolgot informatikatanárával.

(kitalált történet)

A híd I.
Lyonel Feininger · 1913 · George Washington University Gallery of Art, St. Louis, MO

© A szerzői és egyéb jogok kizárólag a közölt írás jogtulajdonosát illetik.


Védett anyag esetén megkísérlem felvenni a kapcsolatot a jogtulajdonossal. A megkeresés azonban nem mindig egyszerű feladat, hiszen gyakran – például az 1948-at megelőző időszakban megjelent kiadványok esetében – alapvető információk hiányoznak. Ilyenkor mérlegelnem kell, amit nemegyszer megkönnyít az a körülmény, hogy egy-egy nagyobb lélegzetű írás egy-két kisebb – témába vágó – részletét kívánom közzétenni, persze annak tudatában, hogy a részletek közlése is gyakran korlátozva van. Eddigi tapasztalataim szerint, a jogtulajdonosok megértően és szinte mindig örömmel vették a közlés szándékát, sőt volt több olyan szerző, aki az engedélyen kívül konkrét segítséget is nyújtott (pl. javított az anyagán). Ugyanakkor, szeretném leszögezni, hogy a leközölt nem saját írásokkal kapcsolatban szerzői jogokkal nem rendelkezem, máshol való közlésüket tilthatom nem meg, de nem is engedélyezhetem.

A jogtulajdonosoktól kapott közlési engedélyek kizárólag a Ponticulus Hungaricus ingyenes internetes megjelenésére vonatkoznak.

A közlési engedélyekért köszönet illeti az alábbiakat:

Abonyi Iván · Ádám András · Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin · Andor Csaba · Andrási Gábor · Andrassew Iván · Babarczy Eszter · Balassa Iván · Bárdos József · Bartha Lajos · Békefi Antal Attila · Békés Vera · Borda Lajos · Borzsák István · Böszörményi István · Alexander Brody · Csányi Vilmos · Csizmadia Ákos · Dárdai Zsuzsa · Darvas György · Dobossy László jogutódai · Dobrovits Mihály · Erdély Dániel · Érdi Péter · Erő Zoltán · Esterházy Péter · F. Almási Éva · Fábri Péter · Falus András · Farkas F. Tamás · Fehér Márta · Fitz Péter · Gábli Cecília · Gazda István · Gráf László · Gyulai József · Hargittai István · Hegedüs Gyöngyi · Hetényi Zsuzsa · dr. Hegedűs István · Horváth József · Iváncsics Bernát · Jánoska Antal · Jéki László · Kakasy Éva · Kampis György · Kardos Julianna · Kiss Dezső · Georg Klein · Dr. Kollár János · Kolozsvári Papp László jogutódai · Kónya Katalin · Kornis Mihály · Könyves Tóth Pál · Kőszegi Lajos · Kúnos László · Laczik Bálint · Lengyel András · Lovász László · Magyar László András · Márkus Mihály · Maróti Egon · Maróti Tamás · Márton A. András · Marx György · Mezei Judit · Morcsány Géza · Muraközy Gyula jogutódai · Nádasdy Ádám · Nádor Zsófia · Dr. Németh István · Dr. Németh János István · Németh László jogutódai · Oláh Anna · Pach János · Palugyai István · Peter Patchen · Pavlov Anna · Perneczky Géza · Petneki Áron · Pócs Éva · Ponori Thewrewk Aurél · Zdenek Ryjácek · Saly Noémi · Saxon Szász János · Schiller Róbert · Somlyó György · Steiger Kornél · Stirling János · Surányi Dezső · Szabó Réka · Szamosi Géza · Szántó Borisz · Szávai János · Székely J. Gábor · Székely Péter · Szénássy Barnáné Ludányi Valéria · Szőke Annamária · Tandori Dezső · Tarjányi Eszter · Téglás János · Tomschey Ottó · Torda István · Tőkei Ferenc · Tóth Imre · Tuska Ágnes · Tverdota György · Vámos Tibor · Vassy Zoltán · Vekerdi László · Veress Zoltán · Vészits Andrea · Angela Vierling-Claassen · Paul Vitanyi · Voigt Vilmos · Vörös Imre · Wiedemann László · Zsoldos Endre

CERN (Meyrin) · Enciklopédia Kiadó (Budapest) · Fővárosi Pedagógiai Intézet · Helio·Biblos Kht. (Budapest) · Literatura Medica Kiadó (Budapest) · Magvető Könyvkiadó (Budapest) · Tericum Kiadó (Budapest) · TypoTex Elektronikus Kiadó (Budapest)

2000 · AEtas · Fizikai Szemle · HetedHÉTHATÁR · Holmi · Korunk (Kolozsvár) · Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok · LAM (Lege Artis Medicinae) · Magyar Tudomány · Meteor · Orvostörténeti Közlemények · Természet Világa

Kérem azokat a jogtulajdonosokat, akik úgy gondolják, hogy valamely közléssel szerzői jogaik sérültek, ezen az e-mail címen vegyék fel velem a kapcsolatot.

Visontay György szerkesztő

Az alábbi névsort a Ponticulus indulásának idején állítottam össze, és azóta a tipográfián kívül nem is változtattam rajta. Az itt szereplők egy részének munkássága mintát adott a folyóirat szellemiségéhez, míg mások kisebb-nagyobb mértékben segítették a munka megkezdését.

Talán nem mindenki emlékszik rá, de 1997-ben tárhely hiány, kiskapacitású vonal, tárcsázós modem nehezítette a netes tevékenységet. Mindehhez járultak hozzá a kiforratlan szabványok, a sok tekintetben kezdetleges szoftverek és az igencsak drága számítógép-alkatrészek, továbbá a háló akkori tartalmának igencsak szegényes volta. Ebben a közegben még a nagyon csekélynek tűnő segítség is fontos szerepet kapott. Az azóta eltelt húsz évben sok minden megváltozott, és a munkám segítőinek nevei kizárólag azokhoz a cikkekhez kerültek és kerülnek, amelyhez a segítségüket nyújtották (szerzőként, fordítóként, szaktanácsadóként stb.).

2018. március.

A szerk.

Függőhíd
forrás: ?

Köszönet illeti mindazokat, akik akár szándékosan, akár tudtukon kívül segítették munkámat:

Abonyi Iván, fizikus · Bartha Lajos, csillagászattörténész · Carl B. Boyer (1906–1976), matematikus · Miguel de Cervantes Saavedra (1547–1616), író · Dante Alighieri (1265–1321), költő, politikus · Gustave Flaubert (1821–1880), író · George Gamow (1904–1968), fizikus · Gazda István, tudománytörténész · Jeremy Gray, matematikatörténész · Hegedüs Gyöngyi, nyelvész, filozófus · Linda Dalrymple Henderson, művészettörténész · Hermann Hesse (1877–1962), író, költő · Horváth Iván, irodalomtörténész · John Fauvel, matematikatörténész · Juhász-Nagy Pál (1935–1993), biológus · Kádár Zoltán, művelődéstörténész · Kepes György (1906–2001), képzőművész, művészetelméleti szakember · Laczik Bálint, mérnök · Benoît B. Mandelbrot (1924–2010), matematikus · Magyar László András, orvostörténész · Thomas Mann (1875–1955), író · Maróti Lajos (1930–1982), fizikus, költő, író · Marx György (1927–2003), fizikus · Robert Musil (1880–1942), mérnök, író · Németh László (1901–1975), orvos, próza- és drámaíró · Otto Neugebauer (1899–1990), tudománytörténész · Perneczky Géza, művészettörténész, képzőművész, író · Ponori Threwrewk Aurél, csillagász · Puder Sándor (1899–1955), orvos · François Rabelais (1494–1553), orvos, író · Rényi Alfréd (1921–1970), matematikus · Sain Márton (1915–1997), matematikus, tanár · Saly Noémi, irodalomtörténész · George Sarton (1884–1956), tudománytörténész · Schiller Róbert, fizikai kémikus · Schultheisz Emil, orvos, orvostörténész · Simonyi Károly (1916–2001), mérnök, fizikus · Somlyó György (1920–2006), költő, műfordító · Szaádja Gáon (X. század), filozófus, teológus · Szabó Árpád (1913–2001), nyelvész, tudománytörténész · Szállási Árpád, orvos, orvostörténész · Tóth Imre (1921–2010), filozófus · Edward R. Tufte, matematikus · Vámos Tibor, mérnök · Vekerdi László (1924–2009), orvos, irodalomtörténész · Bartel Leendert Van der Waerden (1903–1996), matematikus

valamint

Alföldi István, informatikus · Bajza János, mérnök · Berhidi Gyula, informatika tanár · Breyer Jenő, könyvtáros · Debreczeni László, informatikus · Demel Anna, könyvtár–informatikus · Almási Éva, szerkesztő · Füredi Mihály, nyelvész · Havas Katalin, könyvtáros · Hetényi Zsuzsa, irodalomtörténész · Horváth József, nyelvész · Iváncsics Bernát, egyetemi hallgató · Kaszta Mónika, designer, grafikus, arkas design · Krámli András, matematikus · Kroó Katalin, irodalomtörténész · Lovrics László, közgazdász, matematikus · Nagy Eszter, könyvtáros · Pap Gáborné, informatikus · Pethes Gizella, könyvtár–informatikus · Rátz Miklós (1931–2000), nyomdász-technológus · Róka Sándor, matematikus · Simon Lajos (?–?), antikvárius · Springer Ferenc, matematikus · Tormáné Győrfy Éva, informatika tanár · Tóth Beatrix, matematikus · Tringer Lászlóné, könyvtáros · Tusnai Tamás, mérnök · Tuza Tamás, antikvárius · Varga Sándor, informatikus · Vargyas Kálmánné, könyvtáros · Visontay Péter, informatikus · Votisky Zsuzsa, tanár

végül azokat, akik bár nem tudták vagy nem akarták segíteni munkámat, a munkakedvemet sem próbálták meg elvenni.

Visontay György szerkesztő
Acélhíd a Brattleboro folyón, Vermont
forrás: ?

MeyerWeb Reset CSS

StellaNav

Needle Worker

Responsive Tables

Responsive Gallery

Font Equity

Google Fonts

Szerkesztő: Visontay György

Felelős kiadó: Visontay György

Kiadás helye: Budapest

E-mail