Hídverés rovat

Fűben, fában, vegykonyhában orvosság

orvoslás, gyógyszerészet, Andaxin

1914-ben, a nagy magyar belgyógyász dr. Korányi Sándor báró, egyetemi tanár a következő előszóval látta el a Klinikai Recipe Könyv harmadik kiadását:

„A recipekönyvek, ha tartalmukat arra hivatott szakemberek kritikája válogatja ki a gyógyszereknek és a therapia más eszközeinek nagy tömegéből, szerény formában fontos feladatot oldanak meg. A gyógyszeripar túlltengése özönével dobja termékeit a piaczra. Azok közt sok a becses, de még több az olyan, a mely új és drága formában régi hatóanyagokat tartalmaz, vagy hatóanyagokat nem is tartalmaz. A belorvostan tan- és kézikönyvei nem jelennek meg, oly gyors egymásutánban, hogy szerzőik kritikája lépést tarthasson a gyógyszer-productióval és bennük a gyógyszeres therapia megbeszélésére alig jut annyi hely, a mennyiben mind az elférne, a mire a gyakorló orvosnak szüksége van. Ennélfogva ő a sokszor kevés kritikára valló, folyóiratokban megjelent czikkekre és a mindig kritika nélküli hirdetésekre szorul, a mikor a pharmakotherapia fejlődése, felől akar tájékozódni. E forrásoknak csekély megbizhatósága a therapiát fölöslegesen komplikálja és drágítja. Mennyivel több haszna volna a szegény tüdőbajosnak abból, ha táplálkozását javítaná, ahelyett, hogy a creosottherapiának folyton változó és dráguló formáira költi a pénzt! Ki merné állítani, hogy a vasnak, a jódnak, a kénesőnek, az arzénnak és más hatásos gyógyszereknek végtelenül variált formái annyit használnak a betegeknek, mint a gyáraknak? Az, a mi a gyakorló orvost megmentheti attól, hogy a gyógyszeripar kinövéseit betegeivel fizettesse meg, csak az időről-időre újra megjelent recipegyüjtemény lehet, a melyből hivatott, szakemberek kihagyják azt, a mi fölösleges. Az a recipekönyv, a mely ennek a czélnak megfelel, megéri a reá fordított munkát. A »Klinikai Recipekönyv« túlélte első kiadásait. Ez bizonyítja, hogy szükség van reá és hogy feladatának megfelelt.”

Szó mi szó, a helyzetet ma sem lehetne ennél jobban jellemezni. Egy tautológiával élve: a biznisz az biznisz. Azt nem tudom, hogy a mostanság oly népszerű orvoslátogatói foglalkozás a XX. század elején létezett-e, de azt igen, hogy más is visszaköszön abból az időszakból. Íme egy reklámpélda – ugyancsak a Recipe Könyvből:

Az uj, synthetikusan előállított hashajtóknak Prof Blumenthal, Dr. Bergmann Dr. Marschall, Dr. Frank és mások kutatásai szerint kellemetlen, sőt gyakran veszedelmes mellékhatásaik vannak. Mely hashajtókat vegye tehát tekintetbe az orvos és mely laxantiák alkalmasak hosszabb ideig tartó és állandó használatra? Csak azok a hashajtók melyek növényi anyagokból készültek és a mellett biztosan és fájdalom nélkül hatnak.

Pil. aperientes Kleewein hashajtószernek megvannak ezek a jó tulajdonságai. Ezeknek a labdacsoknak alkotó részei: Extr. Cascar. sagr. rec. par., Extr. Rhei chinens. rec. par. aa 3.0 Podophyllini, Extr. Belladonnae aa 0.50, Pulv. Cascar. sagrad. qu. s. ut fiant pil. No. 50. Obduc. c. Sacchar, alb. et fol. argent. Ára 2.– korona. 1–2 pilulának este vizzel való bevétele után, az éjjeli nyugalom megzavarása nélkül reggel fájdalmatlan, böséges ürülés következik be. Ez okból ezeket a labdacsokat az összes kulturállamok orvosai 25 év óta mint legmegbizhatóbb hashajtót fönti vényminta szerint vagy röviden mint Pil. aperientes Kleewein rendelik. Kísérleti minták az orvos urak részére dijtalanul és bérmentesen állanak rendelkezésre.

Aldler-Apotheke S. E. Kleewein, Krems bei Wien.”

Ez a reklám némi nyelvi frissítés után ma is bárhol megállná a helyét. Magyarországon, a második világháború utáni szocialista érában a gyógyszerek reklámozását nem engedélyezték. E helyett a gyógyszergyárak minisztériumi jóváhagyással orvosoknak szánt körleveleket készíttettek, amelyekből a gyakorló orvosok tájékozódhattak az új készítmények alkalmazhatóságáról, illetve az addigi alkalmazások során szerzett tapasztalatokról. Ezek közül az egykor oly népszerű Andaxin 1960-as leírását választottam ki:

„Az elmúlt esztendők során egy új gyógyszercsoport terjedt el az orvosi therapiában, az ataracticumok, vagy tranquillansok csoportja. Az ataraxia a gyógyászatban új keletű fogalom ugyan, filozófiai értelemben azonban már az antik görögök is használták egy olyan állapot meghatározására, amelyet a teljes nyugalom és kiegyensúlyozottság jellemez.

Az ataraxia igényével ez utóbbi évek orvosi praxisában egyre gyakrabban találkozunk. Ez főleg két körülménnyel magyarázható. Az egyik az, hogy a XX. század embere a rendkívüli mozgalmasság, az idegrendszert terhelő számos külvilági behatás és nem ritkán a személyes, illetve a közösségi élet iránti felfokozott felelősség állapotában él. Ez a legkülönfélébb panaszokban és tünetekben nyilvánul meg, melyekre a beteg és egészséges ember egyformán orvoslást kér. A másik körülmény az, hogy számos organikus vagy psychés idegrendszeri zavarban szenvedő beteg gyógyulása érdekében is kívánatos az ataraxia állapotának elérése, ami az ismert gyógyeljárások eredményességét fokozni tudja, sőt néha önmagában is gyógyító hatású.

A tranquillansok rohamos elterjedésének még egy oka van, mégpedig az, hogy ezek a nyugtatók mentesek a barbiturátkészítmények nem kívánatos, sokszor káros mellékhatásaitól. Öngyilkossági kísérleteknél pl. a tranquillansok még egy esetben sem okoztak halált. Ezzel magyarázható ennek az új keletű gyógyszercsoportnak rohamos térhódítása. Amerikában például 1957-ben ötvenmillió tranquillanst írtak fel receptre, és a gyárak harmincmilliárd tablettát adtak el.

Ebben az új gyógyszercsoportban az egyik legjobb hatású készítmény az Andaxin (meprobamat) nevű tranquillans. Hatása depresszív a központi idegrendszerre, ezenkívül gátolja a centrális interneuronális összeköttetést, és elernyeszti a vázizomzatot.

Az Andaxin leggyakoribb indikációi: csökkenti a szorongást, a félelmi érzést, az idegállapot túlfeszítettségét, a motoros és psychés nyugtalanságot, véd a környezet zavaró behatásaitól és a műtétet megelőző izgalmaktól.

Jól bevált a praemenstruumban jelentkező idegesség és hangulatlabilitás gyógykezelésében éppúgy, mint a gyermekkori neuropathia különböző megnyilvánulásaiban.

Az Andaxin-kezelésnek súlyosnak nevezhető melléktünetei nincsenek. Az esetek egy részében – főleg a kezdeti időszakban – egy kis kábultság, vagy álmosságérzés szokott fellépni, bőrtünetek csak egészen kivételes esetekben. A megszokás veszélye is csak kis mértékben fenyeget, de emiatt, és ezen kívül még azért, mert sok beteg nem képes betartani az orvosi utasítást, és a saját feje szerint szedi a gyógyszert: ajánlatos az Andaxin-kezelést állandó orvosi felügyelet mellett végezni.

A kézirat nyilvántartási száma: EGIS-dok.: 152

Jóváhagyás: Egészségügyi Minisztérium Gyógyszerészeti és Műszerügyi Főigazgatóság körbélyegzője

Aláírás: Dr. Fritz Dátum: 1960. VIII. 4.”

Ezen a ponton a legtürelmesebb olvasóban is felmerül a kérdés: hogyan kerül ez ide? A válasz egyszerű: az idézett orvoslevél szerzője egy igen kiváló magyar író, aki 1956-os szerepvállalásáért szilenciumra ítéltetett, azaz írhatott, de nem publikálhatott. 1958-ban – gyógyszerészi végzettségével összhangban – engedélyt kapott az Egyesült Gyógyszer és Tápszergyárban való elhelyezkedésre. Itt vált az orvoslevelek egyik szerzőjévé. Az Andaxiné mellett ő írta a Lidocain injekció, a Kofka, Trioxazin, Gracidin, Relaxil-G, Gerovit és Frenolon készítmények ismertetőit. (Nagyobb részük máig is forgalomban van, de többségüket mára háttérbe szorították az újabb készítmények.) Hősünk néhány év múlva újra visszatérhetett az irodalmi életbe. Kossuth-díjas (1973), hatása óriási, de nevét és műveit egyelőre hiába is keressük a Digitális Irodalmi Akadémia szerzői között.

Korányi Sándor
Klinikai Recipe Könyv
Az idézett reklám a Klinikai Recipe Könyvben
Az angol Burroughs Wellcome cég termékismertető könyvecskéje 1910-ből

Ki az író?

Örkény István (1912–1979).

„Aki másokon győzedelmeskedik, valamiképpen bepiszkolódik,
aki önmagát győzi le, megtisztul általa.” (Örkény István)

Milyen szakképzettséggel rendelkezett?

A Budapesti Műszaki Egyetemen (József Királyi Műegyetem) szerzett vegyészmérnöki diplomát.

Pisti a gyógyszergyárban, 124–125. p.