A detektívtörténeteket általában egy kalap alá veszik az ún. „piff-puff” regényekkel. Ez az eljárás azonban helytelen a detektívtörténetek klasszikus megalapítójának, Conan Doyle műveivel kapcsolatban.
1859. május 22-én Edinburghban született. Apja ismert festőművész, nagybátyja, nagyapja is rajzolók, karikaturisták voltak. Egyetemeinek elvégzése után, 1882-ben Southseaban, Portsmouth mellett orvosi rendelőt nyitott, azonban nemigen voltak betegei. Az anyagi gondok és a sok szabad idő késztette regényírásra. Ekkor alkotta meg Sherlock Holmest, amely világhírt biztosított számára.
1890-ben egy nagy laptól azt a megbízást kapta, hogy a tuberkulózis gyógyításával kapcsolatosan interjút készítsen Robert Koch-al Berlinben. A berlini kongresszuson rábeszélték, hogy foglalkozzon szemészettel. Conan Doyle megfogadta a tanácsot, hazatérve a szemészetre specializálta magát. Az eredmény az lett, hogy még kevesebb beteg fordult hozzá. Ez arra a végleges elhatározásra késztette, hogy orvosi praxisát feladva, kizárólag az írásnak szentelje idejét.
Sorra jelentek meg regényei és elbeszélései, amelyek között a „Sherlock Holmes” detektívregények aratták a legnagyobb sikert. Conan Doyle-t 1902-ben nemesi rangra emelték.
Az első világháború után a spiritizmussal kezdett foglalkozni és Mesmer elvei alapján igyekezett újjá teremteni ezt a „tudományt”. 1926-ban jelent meg érdekes munkája A modern spiritualizmus története. A spiritizmus terjesztését missziónak tekintette, szinte vallássá vált előtte. 72 éves korában halt meg Crowboroughban (Sussex).
Conan Doyle detektívregényei soha nem akartak szenzációt hajszolni. A bűntény mindig bonyolult problémák tömegét jelentette a mesterdetektív számára. Sherlock Holmes soha sem abból indult ki, hogy ki követte el a bűntényt, hanem, hogy miért. Csak a nem mindennapi bűncselekmények érdekelték. Nem a gyilkosságon, nem a rabláson, nem a betörésen van a hangsúly, hanem azon, hogy kit és miért öltek meg, mit és miért loptak el valamit? Ez e regények különös érdekessége. Conan Doyle, illetőleg főhőse, a mesterdetektív Sherlock Holmes, a bűntények lelki okait kereste elsősorban. Nyomozása is kizárólag ebben merült ki. Mindent megfigyelt, mindenből tudott következtetni. Szinte matematikai pontossággal és a legélesebb logikával építi fel elbeszéléseit és bogozza ki a legbonyolultabb történetet. Olyan lelki problémákat old meg, amelyeket elsősorban csak orvos tud megoldani. Egyik elbeszélése és regénye sem nélkülözi a jó megfigyelő orvos logikáját. Ez ad a regényeinek különös érdekes színt.
Minden egyes Sherlock Holmes elbeszélés egy-egy pszichológiai tanulmány. Az olvasó azt a tanulságot kapja, hogy mindent meg kell figyelni, mindent észre kell venni, még a látszólag jelentéktelen dolognak is jelentősége van. Egy mozdulat, egy arcvonás változás, egy nem megszokott lépés, egy különös ruhadarab mind elárulhat valamit. Itt az orvos beszél Conan Doyle-ból, amikor mindenre felhívja a figyelmet. Hiszen éppen nekünk, orvosoknak kell figyelnünk mindenre, és amikor egy beteget kikérdezünk, megfigyelünk, vizsgálunk, akkor tulajdonképpen ugyanazt csináljuk, amit Sherlock Holmes az eseteivel. Ő is valami ismeretlennel áll szemben, mi is, amikor valaki nem mindennapi panasszal keres fel bennünket. Ezt a hasonlatosságot Conan Doyle több ízben hangoztatja is.
Conan Doyle detektív elbeszéléseiben soha nem mond olyant, amit ne lehetne elhinni. Semmi misztikum nincs bennük, annak ellenére, hogy nagy fantáziával bogozza a cselekményeket. Oscar Wilde, James Payne, H. G. Wells, Edgar Allan Poe kortársa és barátja volt, amíg azonban ezek fantáziája a misztikumba torkollott, addig Conan Doyle mindig reális marad és bármennyire is bonyolultak a problémák, mindig úgy oldódnak meg, ahogyan az a való életben történhet.
Születésének 100 éves évfordulója alkalmával újból fel kell fedezni, mert nem érdemli meg, hogy a joggal megbélyegzett és elítélt ponyvairodalommal egy színvonalon emlegessék.