Hídverés rovat

Szuperponált állapotok a fizikában és a társadalomban

Beszélgetés Győrffy Balázzsal, a Bristoli Egyetem professzorával, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjával az MTA Közgyűlésén
Részlet
fizika, atomfizika, Michael Frayn, Koppenhága, Niels Bohr, Werner Heisenberg

– A Fizikai Szemlében láttam, hogy Michael Frayn drámája, a Koppenhága, amely Bohr és Heisenberg 1941-es koppenhágai találkozását dolgozza föl, Budapesten is figyelmet keltett (Fizikai Szemle 1999/7, 1999/10.) Itt a két nagy fizikus arról vitatkozik, hogy a 2. világháború alatt lehet-e és kell-e maghasadáson alapuló bombát csinálni – és melyik oldalon. Magam, mielőtt Pesten a piaristákhoz jártam – egy évig a Madách Gimnáziumban tanultam. Ott volt sorstársam Neuburg Pali. Ő is 1956-ban ment ki, angol irodalmat tanult Cambridge-ben, majd az angol televízió producere lett. Egyik születésnapi partyján a sok vendég között akadtam össze Michael Fraynnel, akinek már készen volt a dráma első kézirata. A Farm Hallban történtekről beszélgettünk. 1945-ben, a második világháború végén a szövetségesek az angliai Farm Hallba internálták az atombomba-programmal foglalkozó német fizikusokat, köztük Heisenberget. Az angolok kihallgatták őket, beszélgetéseiket is titokban lehallgatták. A titkos anyagot 30 év múltán Farm Hall Report címen közreadták. A könyvhöz egy bristoli professzor kollégám, Sir Charles Frank írta az előszót, aki 30 évvel korábban a kihallgatásokat vezette. A könyv megjelenésekor több előadást tartott a témáról, így a Farm Hall anyag számomra sem volt ismeretlen. A Michael Fraynnel folytatott beszélgetés oda vezetett, hogy a szerző megkért: olvassam el a drámakéziratot; és ha találok benne szakmai pontatlanságot: javítsam ki. Ezt megtettem, de csak egy-két olyan mondatot kellett korrigálnom, amit fizikus úgy nem mondott volna. De a munkát élveztem. A drámát Londonban bemutatták, és egy éven át nagy közönségsiker volt. Nemrég mutatták be New Yorkban, ott a bemutatón nemcsak a kortársak, John Wheeler és Vicky Weisskopf, de Heisenberg fia, Joachim is jelen volt. Örülök, hogy a dráma híre Budapesten is érdeklődést keltett.

– Egy hete jelent meg egy hosszabb beszélgetés David Burkkal, azzal a híres színésszel, aki Bohr szerepét játszotta. Burk egy tipikus angol egyéniség, aki valamilyen „józan” fenntartással van az intellektuális érveléssel szemben. Mindig gyanús neki, ha valaki túl okos, Talán ez vezette arra, hogy egy kemény tréfának tegye ki Michael Fraynt, a dráma szerzőjét. Elmesélte, hogy a próbák hetei alatt minden este keményen dolgozott egy „dokumentum” elkészítésén. Ez egy „hitelesen piszkos” összegyűrt papír volt, amin le volt írva Bohr és Heisenberg szóban forgó koppenhágai találkozása. A papírt a dráma londoni bemutatóját megelőző este egy névtelen borítékban becsúsztatta Michael Frayn ajtaja alá, a következő kísérő üzenettel: „Itt van az igazság, ami a Farm Hall pincéjéből került elő.” Michael Frayn megtalálta, elolvasta, elhitte és megrendült! Mint Burk megjegyezte: „Csak egy ilyen briliáns ember vehetett be egy ilyen vad és kaján tréfát!” Frayn maga is megfelelt az angol példaképnek, mert utólag hajlandó volt mosolyogni a viccen, és ma teljesen barátságos a viszony a színész és az író között.

– A szuperpozíció elve a kvantummechanikának olyan nehéz oldala, hogy azt egy átlagember – a dráma egy átlagnézője – teljességében aligha fogja föl. Olyan magyarázat, mint amilyent Schrödinger adott a macskával, csak félreviszi az átlagember képzeletét, és Angliában ráadásul ellenszenvet vált ki. Heisenberg tudatosan küzdött azért, hogy megszabadítsa az embereket a mikrovalóságról alkotott képeiktől, amilyen például az atom naprendszer-modellje, bolygópályákon keringő elektronokkal. A drámában is mondogatja: „Számolni kell! A végén minden jól fog kijönni!” Bohrt viszont gyötörte a megértéssel pszichológiailag együtt járó képszerűség ellentmondásossága. Ez elválasztotta Heisenberget Bohrtól, a válaszfal a drámában is megjelenik. De alig hiszem, hogy ezt az aspektust a nézők többsége értékelte volna. Michael Frayn nagy komikus íróként van számon tartva, de tapasztaltam: ő érti a szuperponált állapotot. Fizikakönyvekből értette meg.

– Hogy a közönség mégis miért élvezi Michael Frayn drámáját? Hogy egy drámának vagy festménynek hatása legyen, nem föltétlenül szükséges, hogy nézőközönsége értsen minden kulisszatitkot, hogy teljesen tudja: az író vagy festő hogyan érte el hatását. Ez nem föltétlenül von le az alkotás értékéből. Azt hiszem, hogy a határozatlanság elvét ismerve és tudatosan használva a szerző a valóság határozatlanságát bemutató drámai helyzetet teremtett. Heisenberg vajon nem tudott vagy nem akart atombombát csinálni? Ezt a határozatlanságot a szerző sikeresen kommunikálta, általa fölkeltette a közönség érdeklődését – mert amikor valami a végén majd erre vagy arra dőlhet el, az izgalmas. (Azt az utalást, hogy a radioaktív bomlásnál is van ilyen határozatlanság, már kevesen érthették.)

– Érdekes, hogy más angol drámaíró is fordult ihletért a tudományhoz. Például a cseh származású Tom Stoppard egyik korábbi drámájában már szerepeltek kvantummechanikai gondolatok. Később Stoppard eljött Bristolba, és ott elbeszélgetett – vacsorázott – a káoszelmélet nagy szakértőjével, Michael Berryvel, azután megírta az Arcadiát, ami a káosz jelenségét ülteti drámai színpadra. Magyarországon talán Madách Imre „kontárkodott” be ilyen mértékig a művészet felől a tudományba. Angliában mi most olyan kort élünk meg, amelyben nagy a közérdeklődés a tudomány iránt. Olyan nagyhatású tudós kommunikátoraink vannak, mint Paul Davies, Richard Dawson, Steve Hawking vagy Roger Penrose. Kritikusaik szerint csak sznobok imitálják az érdeklődést és megértést. De én hiszek abban, hogy van társadalmi hatásuk.

Arra a kíváncsiságra alapoznak, hogy érdekes tudni, hogyan működik köröttünk a világ. Ha elérik az emberek képzeletét, a társadalom felé megfogalmazhatják az emberiség aktuálisan élő problémáit is. Hiszek e tevékenység társadalmi szerepében.

Marx György

Jéki László: Fizika a színpadon II.

Győrffy Balázs