Hídverés rovat

A kémikus Görgey

Szentgyörgyi István
kémia, szerves kémia, szappangyártás, kókuszdióolaj, zsírsav, kaprinsav

E tanulmánynak nem feladata a Görgey-kérdés eldöntése: célját már akkor is elérte, ha történetét egy eddig kevéssé ismert oldalról sikerült valamivel jobban megvilágítani. Görgey Artúr pályafutását katonaként kezdte, és közel három évi megszakítással ekként is fejezte be fiatalon, hogy előbb kényszerű száműzetésben, majd önkéntesen választott magányban élje le az életét.

A 33 éves, Klagenfurtba száműzött tábornok, 1851-ben postai küldeményét bontotta fel: feladója a Bécsben székelő császári és királyi Akadémia volt. A csomagban egy halom különlenyomat és 40 pengőforint készpénz érkezett, és a mellékelt okirat értesítette a címzettet, hogy az Akadémia kitüntette és tiszteletdíjjal jutalmazta A kókuszdióolaj szilárd és folyékony zsírsavjairól című kémiai értekezését.3 Két és fél éves vegyészi működésének volt ez elismerése egy tudományos fórumról; barátaitól és ellenségeitől viszont már 1848-ban „a Patikárius” nevet kapta, amelyet Damjanich tréfásan, borozgatás közben használt, míg Kossuth tartott tőle, hogy „egyszer még megéteti”.1

Életútja Prágáig

1818. január 20-án született Toporcon. Életének első 14 évét rendezett, de meglehetősen szűkös anyagi körülmények között élte le. Ekkor üresedett meg a tullni utásziskolában egy alapítványi hely (ingyenhely), s e véletlen döntött sorsáról. Nem vágyott erre a pályára, a családi körülmények azonban kényszerítették. A koraérett gyermekember atyjához írt levelének következő sorai némi fényt vetnek gondolkodására:6

„Ha Tullnban találkozik alkalom, akkor katona akarok lenni; ellenkező esetben a filozófiát akarom végezni, és ezután egyik vagy másik tudós szakmára határozni el magamat… Ez az én szilárd, rendíthetetlen elhatározásom.”

1832. november 23-án lépett be a tullni utászkari intézetbe, ekkor kezdődött meg 12 és háromnegyed éves katonai szolgálata, amelynek első kilenc éve alatt még a szülői házat sem látta. Távol az otthontól nem volt könnyű az élete egy szegény ifjú nemesnek, amikor mellette bajtársai a fiatalság könnyelmű, vidám életét élték: éppen hogy a legszükségesebb „külsőségeket” (ruházat, fegyverzet stb.) tudta megteremteni magának. Hallatlan önfegyelemmel, önmegtartóztatással élt. Húsz évesen írta:6

„…több mint 6 esztendő óta hozzá vagyok szokva, vacsorára semmit, reggelire pedig egy darab kenyeret enni.”

Nem tudni, hogy e nehéz időkben juttatott-e számára az élet boldogságot. Ha az élet nem is, ő önmagának mindenképpen. Életeleme volt a harc, minden boldogsága a győzelem, és ezt a harcot – önmagával vívta. E harc – melynek stratégiáját a matematika szabályai szerint és az egzakt tudományosság szigorával szerkesztette – napról-napra juttatta győzelemhez, amely mindenért kárpótolta. Amellett, hogy kiváló szellemi képességeit állandóan próbára tette és matematikai szorgalmi tanulmányokkal, testét-lelkét egy mindent legyőző akarat igájába hajtotta, hogy végül is kialakuljon mennyiségileg is jól képzett, ugyanakkor az igazság keresésekor rendíthetetlen szigorral és logikával gondolkodó egyénisége. Tudta, hogy egyes elméleti tantárgyakban már zavarba hozhatná oktatóit, azonban a főhadnagyi kinevezés érdekében kerülte az összetűzéseket.

1841-ben kelt levelében olvashatjuk:6

„Jelszavam: tanulni magamnak, s vizsgáztatni tanáromnak.”

Amikor Tullnban végzett, többek között a következőket írták jellemzésül:6

„Magaviselete igen jó, hibái nincsenek, természetes képességei jelesek, buzgósága és szorgalma ernyedetlen.”

Az iskolai évek befejezése után következett a garnizon-élet, amelynek életformájától megcsömörlött:3

„…nekem csak heverészni, másokat szekírozni és magamat másoktól szekíroztatni volt szabad ebben a szép, lagymatag, unalmas békeidőben.”

Apja halála után leomlott az utolsó erkölcsi kötelék is, amely még a katonasághoz kötötte: eldöntötte, hogy leszerelése után egyszer és mindenkorra megválik a katonai pályától. Bátyjának, Guidónak írta:3

„Indító okaim: mostani pályám elleni mély ellenszenvem… – hol első kézből kapom minden piszok bűzét az orromba, s a hol tulajdonképpen csak arra való vagyok, hogy azt én is megemésszem – elképzelhetetlen fokra hágott.”

Egyénisége, amely mindennek a megfogható lényegét kereste, hogy az igazságot megismerje, nem tűrte az ellentmondásokat – a saját életében. De nem tűrte a máséban sem, ha az a másik élet valamilyen kapcsolatba került az övével.

A jó stratéga maga választja meg a terepet az ütközetre, és ha a harcot eldöntő fegyverek nem állnak rendelkezésére – elegánsan visszavonul.

„…vágyódásom egy tevékenyebb, szabadabb élet után, olyan viszonyok után, melyek nem kényszerítenek fölebbvalóim közül az olyanoknak is, kiket megvetni van okom… a tiszteletnek külső nyilvánításával hódolni és igen gyakran a legnemesebb erőimet az ő oktalanságuknak vagy rosszakaratuknak áldozni föl.”3

Számba véve az adottságokat, olyan területet keresett, ahol a birtokában levő eszközökkel eredményt érhet el. Amikor bátyja, Guidó értesült elhatározásáról és annak indokairól, szerette volna lebeszélni öccsét a pályaváltoztatásról. Azzal érvel, hogy az élet minden területén többé-kevésbé hasonló viszonyok uralkodnak, majd némi gúnnyal kéri Artúrt, ha mégis megtalálná az elképzelt Eldorádót

„…még csak annyi időt engedj, hogy saját leköszönésemet én is megírhassam és minden cselédimmel együtt oda téged elkísérjelek, ott társaságodban zabkenyér és friss víz ital mellett jókedvűen és megelégedésben morzsolandó le szomorú életem hátralevő részét.”3

Görgey azonban nem hajlandó, egyéniségét megváltoztatni és állhatatosan kitart elhatározása mellett:3

„…az adott adatokból kell az eredményt levonni, nem pedig az óhajtott eredmény kedvéért a meglévő, de véletlenül ahhoz nem találó adatokon tetszés szerint változtatni…”

írja vissza Guidónak.

„Most én olyan életviszonylatban élek, mely a legnagyobb mértékben rakja rám azt a szóban forgó elkerülhetetlen kényszert; és én bizonyosan új életviszonyt nem fogok választani olyat, amelyben ez a kényszer »többé«, hanem olyat, melyben a »kevésbbé« fog uralkodni rajtam.”3

Pályaválasztás

12 és fél éves katonai szolgálat állt mögötte, távol családtól, Magyarországtól, amikor 1845. július 23-án kilépett a Nádor-huszárezredből, ahol ekkor már segédtisztként szolgált. Feljebbvalói elbocsátó minősítésében csak felsőfokú jelzőket használtak: rendkívüli energia-befektetéssel teljesítette a katonai pálya által rárótt követelményeket, miközben egyéniségét szilárdan megtartotta – idegen közegben – a maga által megjelölt normák között.

Szerencsétlen családi körülmények késztették katonai pályára, de most a szerencse szegődött mellé, a család régi barátja, Rösler Gusztáv személyében, aki beajánlotta J. Redtenbachernek, a prágai egyetem vegytantanárának.6 Ő pedig magához kapcsolja a tehetségeket és

„…személyisége által a tudományhoz, a tudomány által a természethez, ehhez az örökkévalóhoz, hogy annak törvényeit megközelítőleg megismerjék.”3

Görgey tehát a természettudományokkal került szoros kapcsolatba, és azok közül is éppen a kémiával.

Új utakon

Mondhatnánk: út az ismeretlenbe – amikor megindult a leszerelt katona, hogy számára ismeretlen, idegen városban, soha nem látott embertől vezetve kezdjen új hivatást.

Az első, tétova lépéseket néma csönd követte, hogy utána lassan meginduljon a letisztult érzelmek papírra vetett, óvatos összefoglalása.

Először tanáráról írt, még az első év őszén:3

„…mi még homályos a fejemben, ő képes lesz azt felvilágosítani. […] Szorgalmas tanítványa leszek…”

1846 januárjában már bátrabban ír protektorának Röslernek, egyben a maga szűkszavú módján értesíti, hogy közvetítése sikeres volt, eljegyzése a kémiával megtörtént:3

„…Redtenbacher-hez való ajánlásod által egészen boldoggá tevét. Éledek, mint még eddig soha. A chemia tanulmánya már magában – de azon fölül ily kitűnő tanár vezetése alatt, minő Redtenbacher – egészen meghódított.”

Szorgalmasan munkához látott:

„Én egészen és kizárólag a vegytanra adtam magam, még pedig annak tudományos mívelésére.”3

A kiváló szellemi képességű, akaraterejű tanítványt mestere hamarosan megkedvelte, később pedig, látván küzdelmeit nehéz anyagi körülményei között, lakásába befogadta, asztalánál vendégül látta. Görgey nem sokat közölt e korszakáról, azonban levelei némileg megismertetnek bennünket a prágai időszakban kialakult gondolataival, érzéseivel, tevékenységével. Eredményeiről pedig bizonyítványa és egyetlen tudományos dolgozata számol be. Idézzük itt bizonyítványának egy részletét:3

„… a vegytani előadásokat igen szorgalmasan járta s a nyilvános vizsgálat alkalmával kitűnő osztályzást (Vorzugs Classe) kapott.”

„…a kinek ésszerű életczélja van, azaz egy czélja, jónak lenni és jobbá, tökéletesebbé válni – az lépjen bár akármely pályára, mely hívogatóan int feléje – czélt fog elérni. Önállóságot és vagyont szerezni – ezek mellékes dolgok és megjönnek magától, mihelyt az ember, híven föltett szándékához, a maga hatáskörében azt cselekszi, amit kell.”

Eddig leélt éveiben nem sok embert fogadott szívébe, azonban testvéreit, azok közül is öccsét, kivel szemben szinte szülői felelősséget érzett nagyon szerette. A velük töltött rövid szabadságok kivételes élményszámba mentek. Azonban volt valami, ami Prágában testét, lelkét megbéklyózta, és 1846 októberében bejelentette távolmaradását a karácsonyi családi összejöveteltől.3

„Bocsássanak meg érte mindnyájan, kik szeretnek, hogy még az ő baráti viszontlátásuk kedvéért is csak kényszerítve vonnám meg időmet attól a tanulmánytól, mely ellenállhatatlan vonzással fogva tart: mely már oly sokat eligazított bennem, és melynek valóban lelkem nyugodalmát köszönöm.”

Félt, hogy rokonai, testvérei (öccse kivételével) nem értik, és nem érthetik meg azt az érzést, amely erre a lépésre indította, és magyarázólag hozzáfűzte leveléhez:

„Mint minden más exaltált emberéi is, az én életnézeteim nevetségesen rosszul illenek belé a köznapi életbe: de hiszen az életem sem ilyen. És ha nem csal hitem en-magamban: befejezni sem fogom azt mindennapi módon…”

Teljesen rabja lett új hivatásának: boldogságát meg szeretné osztani valakivel. Öccsének, Istvánnak írt, kérte, hogy tartson vele e tudománya művelésében:3

„…biztosan igérek neked új, örömteljes életet, tevékeny hatáskört és az emberi élet legtávolibb határáig tartós, zajtalan, de nemes lelkesülést!”

Testvérét sikerült meggyőznie, aki válaszában ezt közölte is. És ekkor megint megcsodálhatjuk Görgey kivételes önelemző készségét és azt a szigort, amellyel minden gondolatát, cselekedetét ellenőrizte. Amikor István levele megérkezett az ifjúi hév lendületes beleegyezésével, visszavonta hívó szavát, amelyben talán több volt az önös érzés, mint amennyi előny öccsének származhatott volna, ha pályát változtat:3

„Akartam: nem állni elszigetelten az életben s a törekvésben. Akartam: egy engem boldogító gondviselést vállalni egy lény irányában. Akartam: magamnak a haladást a tudományban megkönnyíteni az által, hogy kötelezettséget vállalok téged beavatni abba.”

Tanárával, Redtenbacher-ral viszonya eszményi: e kiváló férfiú, Liebig tanítványa, aki 1849-től a bécsi egyetemre került tanárnak, és a szabadságharc utáni kritikus időkben is messzemenően kiállt a magyar ifjakért, talán Görgey hatására fogadta szívébe magyar hallgatóit, közöttük Than Károlyt, akikkel mindig különös szeretettel foglalkozott. Hálás tanítványától olvashatjuk:3

„Eredményeim még nagyon szerények. És éppen ezért tisztán érzem, hogy mindent egyedül e férfiú humánus és részvétteljes szívének köszönhetek, mely nem aszott ki más tudósok példájára a tudomány mívelése közben, hanem ellenkezőleg általa maradt meg épnek és üdének… Vajha az a kevés, a mit én lendítek a tudományon, neki is örömére válna!”

Már két éve élt Prágában, amikor tanára hozzásegítette egy egyetemi álláshoz – „segédtanári” kinevezéshez – Lembergbe. Nem nagy lelkesedéssel készült azonban az állást elfoglalni, mert attól tartott, hogy új főnöke nem tud nálánál annyival többet, hogy a különbséget rövid időn belül ki ne egyenlítené, pedig Rochleder is Redtenbacher tanítványa volt.

1847 júniusában halljuk tőle először, hogy önálló munkába kezdett:3

„Büszke lehetsz rá (ha éppen kedved tartja), hogy most levelet kapsz tőlem, most amikor sokkal több és sürgősebb a dolgom, mint eddigelé. Mert mielőtt Prágát elhagynám, be kell végeznem egy elkezdett munkámat: a kókuszdióolaj vegybontó vizsgálatát.”

Dolgozata

A kókuszdió zsírsavjainak vizsgálatát 1847 tavaszán kezdte el Prágában, és a kísérletes vizsgálatokat is itt fejezte be. A dolgozat kéziratán az utolsó simításokat már otthon, Toporcon végezte el3 és innen adta fel azt postán 1848. május 21-én a Bécsben székelő császári és királyi Akadémiának.

A XIX. század első harmadában a szerves kémia művelése nagy lendülettel indult meg. E hirtelen fejlődés alapját egy francia kémikus, Chevreul78 zsírsavvizsgálatai vetették meg (1823). A gyors fejlődést aztán Liebig, Fehling és Dumas munkássága biztosította. Redtenbacher szintén ennek az iskolának volt képviselője, és tanítványainak figyelmét is felhívta a szerves kémiában rejlő lehetőségekre, ami a tudományos és gyakorlati szempontok mellett értendő egy kezdő kémikus karrierjét illetően is:2

„midőn munkámhoz fogtam, egyetlen zsírsavat sem ismertem: különösen vágytam – a kezdőnél könnyen érthető okból – egy új savat felfedezni.”

1845-ben elsőként Fehling7 vizsgálta meg a kókuszzsírt, és kimutatta benne a vajban már felfedezett kapron- és kaprit (6, illetve 8 szénatomszámú) savakat.

A kókuszzsír a szappangyártásban volt jelentős alapanyag, mert amellett, hogy szállítása a trópusokról viszonylag olcsó volt, kiváló minőségű, igen jól habzó készítményt produkált. Körülbelül ugyanabban az időben egy újabb zsírsavat ismert meg a tudományos világ Lerch7 révén: a vajból izolált, 10 szénatomszámú kaprinsavat. Görgey kísérletei végén arra a kérdésre akart választ kapni, vajon a kapron- és kaprilsav mellett megtalálható-e Lerch kaprinsava.

Görgey legelőször is kálilúgos főzéssel elszappanosította, majd híg kénsavval leválasztotta az olajban levő zsírsavak elegyét. A leválasztás első lépéseként desztillálta az elegyet, és a maradékot vizsgálta tovább, hogy a benne levő savakat külön-külön kinyerje. Próbálkozott szűréssel és frakcionált desztillációval, azonban eredményeit tökéletlennek találta. Ugyanígy az alkoholból történt átkristályosítást is. Végül is előállította a savak bárium sóit, és ezek átkristályosításával vizes és borszeszes közegből kapta meg az óhajtott eredményt. Célját elérve behatóan vizsgálta a kaprinsavat (ennek bárium- és ezüstsóit is), továbbá a pichurinsavat, illetve ennek báriumsóját és etiléterét.

Azonfelül, hogy kimutatta a kapron- és kaprinsavat, dolgozatának maradandó tudományos értékét a következőkben foglalhatnánk össze:

  1. A kaprinsav kimutatása a kókuszolajban;
  2. A mirisztinsav kimutatása;
  3. A fentebb már említett, egy addig ismeretlen és általa elnevezett sav, a pichurinsav kimutatása. Pontos adatokat közölt továbbá e sav etiléterének és báriumsójának az elemzéséről. Körülbelül vele egy időben fedezte fel Mardson7 ugyanezt a savat a babérolajban, amelyet ennek francia nevéről laurinsavnak nevezett el.

Görgey már hozzákezdett munkájához, amikor St. Évre megjelentetett egy értekezést 1847 májusában, és ebben közölte egy mindaddig ismeretlen, 11 szénatommal rendelkező zsírsav, a kocinsav felfedezését. Görgeyt először megrendítette a hír, amely eddigi eredményeinek ellentmondott, a későbbiek folyamán azonban kísérleteivel igazolta a közlemény téves voltát, és dolgozatában vitába szállt a szerzővel. Mindenekelőtt leszögezte:

„…kísérleteimből meggyőződtem, hogy legalább abban a kókuszdióoldatban, amelyet én vizsgáltam, CHO összetételű sav nincs.”

Ezek után bebizonyította, hogy a kocinsav nem más, mint kaprin- és laurinsav elegye, végül hozzáfűzte, hogy

„St. Évre hihetőleg mellőzte a kocinsav előállítása alkalmával a baryumsót megvizsgálni, mi egyedül tájékoztatta volna őt arról, hogy az általa előállított sav nem volt-e a caprin- és a pichurinsav elegye…”,

mert

„az aether- és az ezüst só semmit sem bizonyítanak.”.

A magyar tábornok ágyúi már javában szórták a halált az osztrák ellenségre, miközben a bécsi Akadémia tudós professzorai tanulmányozták dolgozatát, amely végül is elnyerte elismerésüket, egyben a jutalmat is szerzője számára.

Egy magyar tudós Görgeyről

A szabadságharckezdetén egy 14 éves gyermek könyörgött szüleinek, hogy engedjék őt hadba vonulni testvérei után, és a szülők engedték, mert látták fiuk „rendíthetetlen” elhatározását. Az ifjú ember a tüzérekhez került közlegényként, és Bem, valamint Görgey seregében az ágyuk mellett küzdötte végig a gyilkos csatákat. A szabadságharc vége felé elő is léptették. A Világos utáni üldöztetést átvészelve előbb mint gyógyszerészsegéd működött, majd Bécsbe ment, ahol életét egy kiváló tanár örökre a vegytanhoz kapcsolta. A tanárt J. Redtenbacher-nak hívták, a tanítványt pedig Than Károlynak, aki mint tudós és mint tanár, ugyanakkor mint ember is a legkiválóbbak közé tartozott.

Than igen meleg, baráti viszonyba került Görgeyvel, és tagja volt annak a társaságnak, amely a száműzetésből visszatért tábornok visegrádi rejtekhelyén rendszeresen összegyűlt, miáltal megenyhült kissé az önként vállalt magány ridegsége.

Than Károly7 a Budapesti Szemlében több mint húsz oldalas tanulmányban foglalkozik Görgeyvel kémikusi minőségében elemezve egyéniségét, dolgozatát. Leszögezte, hogy egy ember, aki a természettudományokkal és ezen belül is a kémiával kíván foglalkozni, nem kis feladatot vállal, viszont Görgey egyénisége, gondolkodási módja kimeríti a rátermettség fogalmát. Mint írja,

„…értekezésének minden részét áthatja … az igaz exact tudósnak észjárása és tudományos jelleme”,

mert őt

„megvesztegethetetlen vágy és hajthatatlan akarat vezette vizsgálataiban a valóság fölismerésére.”

Szinte pontokba szedve elemzi Görgey erényeit, amelyek megegyeznek egyben a kémikuséval is:

  1. Éles megfigyelő képesség; fizikai ügyesség, továbbá „A közvetlenség, az élénkség és a szabatosság, kísérleteinek meg az egyes jelenségek leírásában.”
  2. Alaposság; az összes tárgyra vonatkozó irodalmat és saját megelőző vizsgálatait figyelembe vette, az egyértelmű eredményért többoldalúan ellenőrizte és kutatásaiban helyesen felhasználta. Külön kiemelte: „…a kísérleti tények megállapítását lelkiismeretes gonddal végezte.”
  3. Óvatosság; itt Than közös tanáruk jelszavát idézi: „A nagy chemikusnak első sajátsága a kétkedés önmaga irányába.” Görgey, ha a kísérlet eredményei feltevésével nem egyeztek „készséggel, sőt örömmel ismeri be előleges nézetének tévedését.”
  4. Képzelőerő; arányban áll az adottságokkal, és hozzásegíti a kutatót a célhoz vezető számtalan út és eszköz közül a legmegfelelőbb kiválasztásához.

Szerzett tudását, módszeresen és tudat alatt kifejlesztett és kifejlődött képességeit

„…genialis módon tudta arra fölhasználni, hogy az egyes kísérletek határozott választ adjanak a föltett kérdésekre… gyorsan fölfogta, melyek azok a legkedvezőbb föltételek, a melyek alatt a kísérletnek sikerülnie kell.”

Görgey viszont meg volt róla győződve, hogy ha a kérdéses feltételeket szabatosan határozza meg, a logikailag előrelátott eredménynek be kell következnie, és

„ez különbözteti meg az exact tudóst és gondolkodót a hajszálhasogató pedanstól meg a rajongótól.”

Általánosságban pedig hozzáfűzte, hogy Görgey vizsgálatait olyan tudományos alapossággal és szigorral végezte, hogy

„azok ma, negyvenöt év után kivétel nélkül épp úgy érvényesek, mint akkor voltak.”

Végül megállapította, hogy a dolgozat ma is

„becsületére válnék”

szerzőjének,

„sőt szigorúság tekintetében nem egy modern chemikusnak dolgozatát múlná fölül.”

Ma már tudjuk, hogy eredményei 110 év után sem veszítettek érvényükből; adatait minden nagyobb összefoglaló munkába felvették.

Munkája három kiadást ért meg: Sitzungsberichte der kais. Akademie der Wissenschaften, a Liebig Annalen der Chemie und Pharmacie és a Magyar Chemiai Folyóirat közölte 1907-ben. Ez utóbbi Ilosvay Lajos fordításában jelent meg, aki tagja volt egyben a Görgey köré Visegrádra tömörült szűk baráti körnek.

A természettudományos gondolkodó

A természettudományos gondolkodás – tulajdonképpen módszer és segdeszköz a természet rejtett igazságainak a felismeréséhez. Aki alkalmazza ezt a módszert, illetve használja ezt a segédeszközt, csupán egy – a lényében már alapvetően meglevő – speciális lelki és fizikai adottsághalmazt hozott közös nevezőre azzal, hogy életének célját a természet kutatásában jelölte meg. Elsajátításuk lehetetlen, csupán a már meglevőket lehet továbbfejleszteni. Görgey egyénisége magában rejtette mindazokat a jellemző tényezőket, amelyek a természettudományos gondolkodót meghatározzák.

Kiábrándulva fordult el a katonai pályától, ahol

„legnemesebb erői jelentős részét egy tőle távol álló harc kötötte le. Mindene volt a győzelem, azonban nem rendelkezett azokkal a fegyverekkel, amelyekkel az emberi gyarlóság, a társadalmi konvenciók ellen eséllyel vehette volna fel a harcot. Sorsának fordulása biztosította számára a természettudományos kutatás lehetőségét: …mocsoktalan benső életnek örvendek és fölséges lelki nyugalom, mely belőle kiárad eltörpít maga mellett minden más hívságot … így élni megegyezik benső életemmel, az tesz megelégedetté.”3

A tudomány is harcol, támad, védekezik. Azonban fegyverei, amellyel csapásait osztogatja, illetve amelyekkel védekezve őrzi rejtett titkait, nem voltak ismeretlenek Görgey fegyvertárában. Tudta, hogy felüdülést, menedéket talál a természet logikus összefüggéseinek kutatásában, így intellektusával, kristálytiszta logikájával elfogadta, sőt örömmel vette fel a harcot. Élete, egyénisége biztosítékot nyújtott ahhoz, amit rövidnek mondható prágai tartózkodása alatt munkájával és dolgozatával produkált.

„A chemia jelenségei és törvényei sokkal elrejtettebbek, és nem nyilvánulnak meg közvetlenséggel…”

írta Than Károly7, és Görgey tudta, hogy törekednie kell – ha ez az út fáradságos is – olyan ellenőrzési rendszer kialakítására, amellyel az igazság felismeréséhez a legbiztosabban juthat el. Hajlott korában Visegrádon mondta Görgey: Redtenbacher oldalán tanulta meg, hogy puszta okoskodásaiban, megfigyeléseiben is milyen sokféleképpen csalódhat az ember a valóság felől, de egyúttal megtanulta azt is, mi módon lehet csalódásait sikeresen ellenőriznie.6 Tudta, hogy csak kísérletekkel lehet a

„helyességről és bizonyságról való meggyőződés erkölcsi alapokon nyugvó és szilárdabb, mint a bizonyításnak bármilyen más módja szerint szerzett meggyőződés. Ebben rejlik az experimentális módszernek a hatalma. Ez az igazi exact tudósnak észjárása, tudományos jelleme…”

írja Görgeyről Than Károly.

És most hallgassuk meg Görgeyt:3

„Mert a tisztán elméleti vegytan hasonló a puszta parlaghoz, melyen a tévtanok gyomjai tenyésznek, ha nem vetjük be azt a lelkiismeretes kísérletek vetőmagjával, hogy rajta igazságokat arassunk.”

A pesti tanárságért

Prágai tartózkodásának utolsó évében egyre többet gondol hazájára és egyre jobban elfordul Lembergtől (ami azonban a kémiától való elfordulását még nem jelenti).

„Szívesen engedem magamat képzeletem szárnyain Magyarországba vitetni, hol diadalutat készítek a chemiának… Mostani hazai pseudocollegáimnak ez sohasem fog sikerülni, mert ők sokkal renyhébbek, semhogy valamit tanulnának; és ismeretről, realis és alaposról még távolról sem lehet szó válok.”

Nagynénjének (szül.: Kosztolányi Mária) férje halálával a toporci birtok vezető nélkül maradt. Ez a tény végleg befolyásolta elhatározásában, és egy 1847. augusztus 23-án kelt levelében leszögezte, hogy nem vállalja a lembergi állást.

„…én főleg a mezőgazdaság iránt érdeklődöm és vegyészeti ismereteimet leginkább ebben az irányban gyarapítottam”

írja. Így a toporci birtok vezetésének átvételével segíthetne szeretett nénjének, egyszersmind beteljesülhetne az a vágya, hogy modern, intenzív tudományos elvek szerint gazdálkodva igazolja tudását az alkalmazott kémia felhasználásával, majd

„pár esztendő múlva valami vegytani tanszék elfoglalására törekedni.”

Elhatározására pontot tett házassága Aubouin Adéllal 1848. március 30-án.

Az események, amelyek életének későbbi szakaszát is meghatározták, ekkor már rohanva követik egymást. Öccsétől, barátaitól egymás után érkeznek a sokszor rajongásig túlfűtött hazai hírek, amelyekre a maga módján reagál:3

„Népedet, hazádat ne mint hazafi ítélt meg, előbb ítéld meg a világpolgár szempont fából; a patrióta csak azután tűzze maga elé a szilárd, becsülettel elérhető, de egyszersmind méltányos célt”

– írta figyelmeztetően Istvánnak.

Redtenbacher-től melegen elbúcsúzott, aki az elváláskor azzal a kéréssel bocsátotta útjára szeretett tanítványát, hogy ne cserélje fel a tudományos babérokat politikai vagy katonai dicsőségre.

Feleségével Toporcra utaztában megállt Pesten, és személyesen tárgyalt Eötvös József kultuszminiszterrel7 a József ipartanoda megürült tanszékének betöltését illetően, majd tele reménységgel és bizakodással hazatér, hogy rögtön hozzákezdjen egy otthonában felállítandó laboratórium felszereléséhez. A békés, vidéki kúria csendjében is volt ekkor már valami, ami az idegeket megborzongatta, ami a mézeshetek egyértelmű kedvességét – ha távolról és megmagyarázhatatlanul is – beárnyékolta: Lázban volt az ország. Barátok, ismerősök, volt bajtársai már magas tisztségek viselői, a toporci evangélikus lelkész fia, Halbschuh Dániel pedig már országos hírű ifjúsági vezér, aki Irányi Dániel néven kerub történelmünk lapjaira.

Görgey öccsét küldte Pestre tájékozódni, akinek levele a vártnál is gyorsabban érkezet vissza:6 volt bajtársai közül sokan már magas katonai pozícióban várják jelentkezését. 1848. május 26-án hagyta el Toporcot. Ezzel megkezdődött Görgey életének rövid, de valóban történelmi időszaka: tündöklése és bukása. Sorsa együtt haladt a szabadságharcos nemzetével, végzete annak végzete lett.

Hazai száműzetés

A szabadságharc bukása után Ausztriába száműzték, és a Klagenfurtba letelepített Görgey családnak csak a legnehezebb körülmények között, megaláztatások és kudarcok árán sikerült tűrhetőnek mondható, polgári életfeltételeket teremtenie. Segítségére siető barátai neki szánták a kémia tanári tanszéket egy Karinthia részére felállítandó „technikai tanodában”; Redtenbacher mindent elkövetett, hogy bejuttassa a klagenfurti reáliskolába vegytanárként, azonban Bécs eleve kudarcra ítélte minden próbálkozásukat. Végül is sikerült egy szeszégető gyárnál elhelyezkednie. Majd pedig a klagenfurti gázgyárban dolgozott vegyészként.7

A kiegyezés után tért vissza Magyarországra és visszautasított minden támogatást, amellyel barátai egzisztenciát akartak teremteni számára. Inkább a visegrádi magányt választotta, amelynek csendjét csak időnként törte meg a szűk baráti kör, amely szerette és tisztelte, és amelyben Than Károly vezetésével külön csoportot alkottak a magyar vegyészek.

A Természettudományi Társulat kémiai-ásványtani szakosztálya 90. születésnapján egyhangú határozattal ünnepelte személyében „az első magyar chemikus”-t, aki szaktudományának területén időtálló értekezéssel jelentkezett.

1916-ban, 98 éves korában halt meg. Jellemző volt rá az alábbi nyilatkozata:3

„Én nem tudok panaszkodni! Csupán vagy küzdeni és győzni, vagy némán veszni el.”

A cikk megjelent a Gyógyszerészet 1968. júliusi számában (267–272. p.)

Görgey Artúr (1818–1916)
  1. Bernegg, A. S.: Tropische und subtropische Weltwirtschaftspflanzen. Stuttgart (1929).
  2. Görgey A.: A kókuszdióolaj szilárd és folyékony zsírsavjairól. Ilosvay L. közlésében, különlenyomat. = Magyar Chemiai Folyóirat 13 (1907).
  3. Görgey I.: Görgey Artúr ifjúsága és fejlődése a forradalomig. Budapest (1916).
  4. Hegnauer, R.: Hemotaxonomie der Pflanzen. Basel – Stuttgart (1963).
  5. Kosáry D.: A Görgey-kérdés és története. Budapest (1936).
  6. Pethő S.: Görgey Artúr. Budapest (1934).
  7. Than K.: Egy magyar hadvezér mint chemikus. = Budapesti Szemle 74. 161 (1893).
  8. Ernyey J.: Egy német gyógyszerész Budán, Mátyás és II. Ulászló idején. Budapest (1940).

Dr. Szentgyörgyi István gyógyszerész, üzletember életrajza: Született 1941. május 9-én Budapesten. Érettségi vizsgája (Toldy Ferenc Gimnázium 1959.) után a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára nyert felvételt, ahol 1965-ben gyógyszerészi diplomát szerzett. Kecskeméten és Budapesten töltött kötelező gyógyszertári gyakorlat után 1967-ben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár alkalmazásába lépett, dr. Antall József egykori tanára és abban az időben a Múzeum igazgató-helyette: hívására, ahol mint tudományos munkatárs 1969-ig dolgozott.

Ebben az időben több cikke és tudományos munkája jelent meg, melyek fő témája a magyar gyógyszerésze gyógyszergyártás kiemelkedő személyiségei, a gyógyszerészek helye és megbecsülése a társadalomban, a gyógyszerészoktatás problémái voltak. Több tudományos közlemény és monográfia szerzője és társszerzője, számos hazai és nemzetkőzi kongresszuson tartott előadást. A gyógyszeripar története tárgyköréből írt doktori disszertációjáért 1972-ben elnyerte a doktori címet.

1969-től fordult figyelme az ipari gyógyszergyártás felé, dolgozott a Kőbányai Gyógyszerárugyár és tiszavasvári Alkaloida Gyógyszergyár Orvostudományi Osztályán, majd az EGIS Gyógyszervegyészeti Gyár Gyógyszerismertető Osztályán. 1973 novemberében került a Zenith Kft. állományába, ahol 1984 augusztusáig mint a CIBA-Geigy AG (Basel) és a Zyma AG (Nyon) magyarországi gyógyszer vezérképviseletét látta el. 1985-től 1992. januárjában bekövetkezett haláláig Nyugat-Németországban, illetve Németországban gyógyszeripari üzletemberként tevékenykedett. (dr. Szentgyörgyi András)

Orvostörténeti Közlemények 158–165 (1997–1998) 37–46. p.