Csönd és forma
Nem csupán egy lírai felütésre szántam el magam, amikor végül ezt a címet választottam. Úgy tűnik, hogy a csönd tere az a kontextus, amely megengedi a történetem elmondását és a kívülről látás lehetőségét. Ahogy a nyugalom és a mozdulatlanság alkotja a kristályokat, engedi a folyamatok valódi megnyilvánulását, úgy kísérlem meg a „saját csönddel”, mint ezúttal figyelő csönddel engedni kikristályosodni azt a szöveget, amely elmondja, hogy mi történt velem és körülöttem, amíg egy formarendszer a segítségemmel megnyilvánult a világban és helyet kapott különböző vonatkoztatási rendszerekben. A forma mozog, ezért nem a nyugalmat választottam kiinduló állapotként. A csönd évezredek óta bevált kontextusa az empíriának. Az én csöndem pedig lehetőséget ad a belátásra. A belátás szó többértelműsége megnyugtatóan fejez ki értést és szembesülést, perspektívát és megnyugvást. Nem kizárt, hogy ez a lokális, csupán az aktuális tárgyra vonatkozó belátás a világba, a tudományos és populáris kontextusban zavaró vagy zavart keltő lesz, most azonban egyelőre kifeszítek magam köré egy kerítést, elfoglalok egy belső udvart és egy megtisztított elméleti holdudvart, hogy ebben a lehetőség szerinti legideálisabb közegben találkozhassak a „dolog”-gal, ami egyben a forma is.