Pestisjárvány – két híres regényben

Induljunk ki abból, hogy a jó regény sűrített és polarizált valóság, ennélfogva többet mondhat egy adott korról, mint a hiteles történelmi művek sokasága. A pestis megjelenése a szépirodalomban egyidős az irodalommal. Az Íliász első énekében Apollón pestist zúdít az engedetlen görögökre, míg egy másik klasszikus mű: Boccaccio Dekameronjának keletkezésében közismert a benne megörökített 1348-as firenzei pestis.

Az alábbiakban vizsgáljuk meg a két, térben és időben egymástól távol eső azonos járványt két eltérő alkatú, de hasonló szintű írói hitelesítésben.

Daniel Defoe, a páratlanul népszerű Robinson írója gyermekfővel, 4–5 éves korában élte át az 1665-ös londoni pestist. Ez esetben nem az élmény elsődleges hatásának lehet döntő szerepe, hiszen könyvét későn, hatvankét éves korában írta. Kútforrásai a csapást túlélő idősebbek elbeszélései, valamint a matriculákban rögzített adatok voltak, az átélés hitelének elemi erejét csak kivételes író adhatta hozzá.

A korabeli angol közhiedelem szerint a pestis Hollandiából került át Londonba, oda valószínűleg egy selyemszállító török flotta hurcolta be Itáliából, esetleg Kréta vagy Ciprus szigetéről. Legelső áldozatait a város nyugati részén fekvő Drury Lane egyházközösség területéről szedte, ahonnan rövidesen átterjedt a szomszédosakra. A ragály szembetűnő jeleivel elpusztultak számát kezdetben mérsékelte a tovaterjedésnek nem kedvező decemberi időjárás. A következő év májusáig London kilencvenhét egyházközösségében még „csak” ötvennégy személy pusztult el, a belváros érintetlen maradt. A hullákat kezdetben orvoshalottkémek szemlélték meg, tehát a bejegyzett adatok megbízhatóak voltak, később a házi zárlat szigorú elrendelésével már laikusok is segédkeztek, így a pestis rovatba más fertőző betegségben elhaltak is bekerülhettek. A zárlat után sokan eltitkolták, hogy házukban beteg van, így szabadabban mozoghattak és szerezhették be a szükséges élelmet.

Amikor beköszöntött a meleg idő, a járvány elemi erővel tört ki. A pánikba esett londoniak tömegével igyekeztek vidékre jutni, a leghatásosabb védekezésnek a menekülést tartották. Isten akaratára bízni magukat még a legvallásosabbak se merték. Főleg a népes és szegények lakta külterületeket sújtotta elsősorban, a belvárost sokáig elkerülte. A királyi udvar Oxfordba menekült, ahol sikeresen vészelte át a válságos időket. A félelem babonákat, a babonák újabb félelmeket szültek. Miként Jónás Ninivében, London utcáin is kiáltozták a megszállottak: „Még negyven nap, és elpusztul London”. A rémület, a látomások, az isteni büntetés tudata töltötte be a várost, arattak a kuruzslók, a szektás szélhámosok, de legfőképp a pestis. A közigazgatósági hatóságok az orvosi kollégiummal egyetértésben a következő rendeleteket hozták:

1. Valamennyi egyházközösségben egészségügyi ellenőröket kell kinevezni. Alpontjai:
   • Az egészségügyi ellenőrök kötelmei.
   • A fertőzött házak elé őröket kell állítani.
   • Betegvizsgálók kijelölése. Seborvosok és ápolónők alkalmazása. (Ha az ápolónő lakást változtat, huszonnyolc óra zárlat szükséges.)
2. A fertőzött házakkal és a pestisben megbetegedett személyekkel kapcsolatos rendelkezések. Alpontjai:
   • A betegséget jelenteni kell.
   • A beteg elkülönítése.
   • A fertőzött tárgyak szellőztetése.
   • A házak lezárása. Tilos bárkit elszállítani fertőzött házból stb.
   • A halottak eltemetése. (Gyermek nem engedhető a temetőbe. A sír legalább hat láb mély legyen. Tilos a gyülekezés temetésnél is.)
   • Fertőzött tárgyakat tilos forgalomba hozni. Fertőzött házból tilos bármit elvinni.
   • A fertőzött házakat meg kell jelölni. Valamennyi fertőzött házat őriztetni kell. A ház lakóinak és a bérkocsik kötelmei.
3. Az utcák sepergetésére és tisztán tartására vonatkozó rendeletek:
   • Az utcák tisztán tartásáról.
   • Az utcaseprők hordják el a szemetet.
   • A szemétrakodó helyeket a várostól jó messzire kell kijelölni.
   • Óvakodni kell a romlott haltól, hústól és a penészes gabonától.
   • A csavargókra és haszontalan összejövetelekre vonatkozó rendeletek:
   • A koldusok nem csavaroghatnak.
   • Mindenféle csoportos játék tilos.
   • A kocsmák szigorúan zárva tartandók.

Érdemes a fentieket felsorolni és szemügyre venni: hűen tükrözik a kor angol egészségügyének viszonylagos fejlettségét.

A szerző szerint három fő oka volt a járványnak, illetve elterjedésének:

1. A polgárok házaiba a bevásárló cselédek hurcolták be.
2. A városban mindössze egyetlen járványkórház volt.
3. A betegség oka fertőzés (a beteg lélegzete, sebeinek bűze, verejtéke), vagy valami olyan módon terjed, amit maguk az orvosok sem ismernek.

A munkanélkülieket az elöljáróság igyekezett „járványügyi vonalon” alkalmazni, így kenyérhez juttatták őket, másrészt igyekeztek megelőzni az elkeseredés szülte túlkapásokat. Az összes áldozat száma 68 590, ebből 49 705 az augusztus 8–október 10 közötti két hónapra esett. Feltűnően emelkedett a gyermekágyi láz, valamint a kora- és halvaszületettek száma. London mintegy húsz mérföldes körzetét fertőzték meg a menekülők. Az orvosok a bizonytalan hatású gyógyszerek mellett igyekeztek a gennyesedő bubókat maró szerekkel, tűzzel vassal megnyitni és „szekretálni”, de nem sok eredménnyel.

Defoe mentegetőzésként írja:

„Nem vagyok elég járatos az orvostudományban ahhoz, hogy megmagyarázhatnám egy és ugyanazon betegség eltérő megnyilvánulásának okait, illetve a különféle szervezetű embereknél tapasztalt más-más természetű lefolyását.”

Heath dr. szerint a pestises lélegzetének szagáról felismerhető, de „ki merészeli a diagnózis kedvéért lélegzetüket megszagolni?” Egy másik orvos szerint a beteget

„egy üveglapra kell ráleheltetni, és azután a mikroszkópon át vizsgálva, a lecsapódott lélegzetben bizonyos élőlényeket lehet látni, különösen visszataszító, ijesztő figurákat, sárkányokat, kígyókat, ördögöket.”

A pestis a többi betegség mortalitását is fokozta. A járvány elől elmenekült orvosokat, ha visszatértek, senki nem látogatta. A járvány a tél beálltával fokozatosan megszűnt. Az író éles szemű, szakembernek is a becsületére váló hitelességgel örökítette meg a járványt s a következő strófával fejezte be:

„Hatvanötben a döghalál
Londonban dúlt, s e rém
a sírba döntött százezert
de élve maradtam én.”

Természetes, hogy Albert Camus „A pestis” című könyvének a mottóját Defoe-tól kölcsönözte. Oran városban zajlott le századunk negyvenes éveiben, s a krónika feljegyzője, Bernard Rieux, a vesztegzár alatt vergődő település legtevékenyebb orvosa. Defoe könyvében a patkányokról még nincs szó, ez utóbbiban szinte „végigvonulnak” az egész történeten. Ez nem meglepő, Camus már ismerte a patkányok szerepét. A két nagy regény közt nem csak ez a különbség. Az egzisztencialista Camus pestise, akár Dürer „Apokalipszis négy lovasa” egyike, jelkép, mely az emberiséget sújtja.

„A pestis bacilusa sohasem pusztul el, sem el nem tűnik, mert évtizedeken át szunnyadhat a bútorokban és fehérneműkben, türelmesen várakozik a szobákban, a pincékben, a börtönökben, a zsebkendőkben és a limlomokban, s hogy eljő tán a nap, amikor a pestis, az emberek szerencsétlenségére és okulására, felébreszti majd patkányait és elküldi őket, hogy egy boldog városban leljék halálukat.”

Tanulmányok sokaságát írták már Camus e könyvének filozófiai mondanivalójáról és csábító lenne ezek számát szaporítani, de bennünket ez esetben a járványtani része érdekel.

A város vezetői elrendelték a patkánytalanítást „mérges gázok belövellésével a szennyvízcsatornákba s a vízszolgáltatás szigorú ellenőrzését”. Felszólították a bolhagazdákat, hogy jelenjenek meg a városi beteggondozóban. A közegészségügy fejlődése a két regény „szakszemlélete” közötti különbségből is kitűnik, a gyógyulás arányszáma viszont alig kedvezőbb. A halottakat elsősorban hamvasztották, de a nép annak a füstjét is fertőzöttnek vélte. Az orani pestis – kisebb város és tökéletesebb vesztegzár lévén – nem örvénylett oly vadul és sötéten, mint a londoni. A leírása sem oly egzakt, inkább alkalom az író gondolatainak kifejtésére.

Mindkét könyv több mint jó regény. Szerzői Lucretius és Policarpus bizánci pestisleírásainak méltó folytatói. Járványtörténeti szempontból is figyelmet érdemelnek.