Nyílt levelek Jókai Mórhoz

I.

Gazdaság

— Tekintetes Regényíró Ur!

Kiválandóképpen érdemes Tudós!

NAGY figyelemmel olvassuk a „Hon” nevezetű ujságban közzétett fölfedezéseit a Természet három országa és az uj elementumok körül. Nem csekély örömünkre szolgált, olvasván, hogy a jövendő században a grönlandi jeget a Saharra sivatagba vezérelvén, ott fagylaltot fognak termelni az emberek s hogy csapra ütvén a Vezúvot, Aetnát, Strombolit s több tűzhányókat, ezeknek izzó láváját csatornákon fogják elvezetni Spitzbergába, hogy ottan czitromot és narancsot érleltessenek. Főképen pedig örvendetes tudomásul vettük azt, hogy ha egyszer a nap ki fog hűlni, a gummi arábikumból, mely látens meleget és fojtott világosságot rejt magában, meg lehet majd szűrni az új napot. Ezt Tekintetes Regényíró Ur, kiválandóképpen érdemes Tudós és Hazafi, félremagyarázhatlan alapossággal számította ki és bizonyította be.

Aluljegyzettek már most az iránt bátorkodnak kérést intézni a Tekintetes Úrhoz, hogy bár illendő dolog utódjainkról gondoskodni, de azért magunkról sem szabad megfeledkezni: szíveskednék a rendelkezésére álló megoldott problemákbul egyet a jelenkor s különösen sújtott Hazánk iránt való tekintetből ennek javára kiszemelvén, rendelkezésünkre bocsájtani, tudtunkra adván, miképen kelljen havat esetni, amit ha most elélhetnénk, nagy hasznára vájnék az egész ország mezőgazdaságainak. Mely kérésünk után maradtunk őszinte tisztelői

Tekintetes Regényíró Ur,

Kiválandóképpen érdemes Tudósunknak

Budapesten, 1874 jan. 31.

alázatos szolgái:

Korizmics L. m. p.

Mórócz P. m. p.

Encz I. m. p.

Máday I. m. p.

Girókuti F. m. p.⁽¹⁾

II.

Tudomány

Mélyen tisztelt honfiú!

Rajongva szeretett regényköltőnk!

Az ÖN utolsó regényei, melyeket talán természettaniaknak nevezhetnék, ha ezáltal Verne Gyula lapos férczműveivel egy kategóriába nem állítanám, osztályunk osztatlan tetszését kivívták. Azon gyűlölet, melyet természettani szigorú tanárunk ellen érezünk, önben megtalálta ragyogó kifejezését, ön kezébe ragadta lángtollát és megbőszült minket véresen a mi professori kínzónkon. Ah, ön tán nem is tudja — de igen önnek kell tudnia, — mi jól esik az ifjonti diákszívnek, ha a természet azon törvényeit, melyekből épen tegnap kapott secundát és tegnapelőtt tertiát, az ön nemeskeblű költészete által fölforgatva és megsemmisítve találhatja. Hogy ön Saturnusnak csak négy holdat ád hét helyett, mennyi időnket megtakarítja, melyet labdázással kellemesebben tölthetünk S hogy a Saturnus gyűrűit összetöri és elenyészteti, nem-e oda segit minket, hogy az őket illető unalmas hypothesiseket nem kell többé tanulnunk? S aztán a központi nap mennyivel egyszerűbbé teszi az egész csillagászatot! Sőt idelenn a földön is, mi áldásos az ön működése! Ön halomra döntötte a tankönyvünkben az eső, hó, jég és egyéb légtani jelenségek eredetét magyarázó tantéteket, ugy hogy most ezeket nem kell tanulnunk, hanem helyettük az ön regényeit olvassuk. A tél és nyár eredetét is egészen máskép halljuk öntől magyarázni mint gyűlölt professorunktól s ezért azon kellemes helyzetben vagyunk, hogy egyiknek sem kell hinnünk, amíg az egyetem nem dönt. És hogyan fessem az osztály örömet a fölött, hogy a milleniumot csak egy „n”-nel, az ekliptikát „ecclyptieanak”, a Himalayát „Himmeláyának”, a Siriust „Syriusnak”, a libyai sivatagot „lybiainak”, a magelláni felhőket „maghelániaknak”, az apogaeumot „apogeuninak”, a monsunt „munsonnak”, a parallaxist „paralaxisnak”, a látközt „látkörnek”, a látkört „látköznek”, a hemisphaerát „haemyspherának” olvassuk, stb. stb., a hyppopotamusok, rynoczerosok, tapyrok s megszámlálhatatlan más helyesírási szelid és vadállatokat ide sem számítva. Mindezeknél fogva engedje meg, nagy költő, hogy egész osztályunk nevében egy ünnepélyes éljent rebegjek önnek, óhajtva, hogy legközelebbi regényei a grammatika, história és mathesis eltörlésével foglalkozzanak.

Budapest, jan. 25.

Tintányi Tertius

gymnasiumi tanuló.