Az isteni a-tom

A napszivacs

Elkövetett Galilei egy kevésbé ünnepelt eretnekséget is, olyat, amely az e könyvben tárgyalt rejtélyhez közvetlenebbül kapcsolódik, mint a bolygópályák. Amikor először ment Rómába azzal a céllal, hogy mechanikai eredményeiről az ottani tudósoknak beszámoljon, egy dobozkában magával vitt néhány kődarabot. Bolognai alkimisták által felfedezett kőzetfajta volt, világított a sötétben. Mai neve bárium-szulfát, 1611-ben az alkimisták sokkal költőibben „napszivacs”-nak nevezték.

Galilei egyik kedvenc szórakozása volt, hogy gyomorgörcsig hergelje arisztoteliánus kollégáit, erre használta a napszivacsot is. Tudta előre, hogy a szavuk is eláll, ha meglátják a kőből áradó sugárzást az elsötétített szobában mert képtelenek lesznek cáfolni a tényt: a fény anyagi dolog, akár egy asztal. Az ortodoxia szerint ugyanis a fény nem volt egyéb, mint egyszerűen a megvilágított közeg tulajdonsága, tehát anyagtalan. Galilei kivitte a köveket a napra, majd vissza a sötétbe. Szemmel látható volt, hogy a kinti napsütéstől mintegy feltöltődve ezután még erősebben világítanak. A kövek vitték magukkal a fényt valahol a belsejükben, elválasztva a közegtől! Egy Arisztotelészt követő katolikusnak ez olyasféle abszurdum lehetett, mintha, teszem azt, a Szűzanyából a mennyei jóságot ki lehetne emelni, és áthelyezni egy kavicsba vagy egy öszvérbe. Még szerencse, hogy a bolognai alkimisták kreativitásának is megvoltak a maga korlátai…

No és ha a fény anyag, akkor miből áll? Galilei válasza: láthatatlan részecskékből. Részecskékből! Igen, itt vagyunk a mechanika századában, a korszellem alól a fény sem vonhatta ki magát. Lehetett mozgatni, ütköztetni más testekkel, amikbe vagy behatolt, vagy visszapattant róluk. A fénynek ez a felfogása Galilei számára elfogadhatóvá tette az oszthatatlan atom fogalmát. Nem tudta biztosan, miképp működik a napszivacs; talán a sajátos szerkezetével vonzza a fény részecskéit, ahogy a mágnes a vasat, vagy valami hasonló, mindenesetre a fény anyagi jellegének felismerésével itt is megtette a legfontosabb első lépést. (Amikor új ismeret szerzéséről van szó, a nullát az egytől rendszerint nagyobb hézag választja el – matematikusok most forduljanak el! –, mint az egyet a kettőtől.)

Újkori történészek hajlamosak Galileit afféle hivatásos eretnekként beállítani, mintha bizony az ő legnagyobb érdeme nem is tudományos munkássága volna, hanem az, amit mások tettek, vagyis hogy elnyomták. Próbáljuk meg ezt az aránytévesztést most elkerülni. Galileo Galilei mindenekelőtt fizikus volt, és mint ilyen, az első modern értelemben vett fizikus. Megalapozta a kísérletezés módszerét, mindjárt egyesítve azt a színvonalas matematikai gondolkodással. A testek mozgását vizsgálva fontosnak tartotta, hogy számszerű relációkat állítson fel. Több területen tört új utat a tudomány számára, és mindenütt azt kérdezte: „hogyan”, nem azt, hogy „miért”. Tudta, hogy a mozgás leírása – legalábbis az adott korban – önmagában is épp elég nagy feladat.

Démokritosszal azon a bizonyos szombat éjszakán beszélgettünk Galileiről is. (Párbeszédünket az előző fejezetben kivonatosan közöltem, végül is ez egy szórakoztatásra szánt könyv, nem az Encyclopedia Batavica.) Azt mondta nekem a szokott vigyorával, hogy – első kézből tudja – Galilei azért nem érdeklődött a mozgás okai felől, mert akart hagyni valamit Newtonnak is.

„Mind az egész Világegyetemnek pedig sok nyelve és sok beszéde vala.

És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Waxahachie földjén egy síkságot találának és ott letelepedének.

És mondának egymásnak: Jertek, csináljunk egy óriás ütköztetőt, melynek ütközései elérnék az idők kezdeteit.

És valának nékik szupravezető mágneseik az eltérítéshez, és protonjaik az ütközéshez.

Az Úr pedig leszálla, hogy lássa az Ütköztetőt, melyet építenek vala az embernek fiai.

És mondá az Úr: Ímé e nép munkájának ez a kezdete, és bizony semmi sem gátolja meg őket, hogy megpillantsák, a mit előlök eltitkolni akartam vala.

Nosza szálljunk alá, és adjuk ott nékik az Isten-részecskét, hogy teljes pompájában megláthassák a Világegyetemet, amelyet nékik teremtettem vala.”

– Legújabb Testamentum 11:1 –