SOK BŐVITMÉNYEKKEL,
KIEGÉSZÍTETT ÚJJ-SZÓTÁRRAL
EGGYÜTT.
ÉS EGGY
Angyalbőrbe kötve, eggy Tünet-forint.
D I C S H A L O M.
1813.
A nyelvújítási harc a 19. század elején a Mondolat megjelenésével éleződött ki igazán. Addig az írók-olvasók egyetértettek abban, hogy a magyar nyelvet bővíteni kell, és inkább csak a bővítés módjában és eszközeiben tért el a véleményük.
A lavinát Kazinczy indította el a Tövisek és Virágok (1811) című epigrammagyűjteményével és Vitkovicshoz írt episztolájának (1811) kiadásával. Ezekben maró gúnnyal ostorozza a tehetségtelen, ízléstelen írókat, és a nyelvújítók, a neológusok védelmére kel. Az írók a kibontakozott harc hatására két táborra oszlanak, a neológusok és az ortológusok (hagyományőrzők) pártjára.
A Kazinczynek címzett, az ortológusok részéről érkezett gúnyirat, a Mondolat, már évek óta ismeretes volt a neológusok között, mígnem 1813-ban Somogyi Gedeon nyelvész nyomtatásban is megjelentette. A Mondolat alapja egy olyan kézirat volt, melyet dr. Szentgyörgyi József debreceni orvos, Kazinczy jóbarátja állított össze még 1808 körül, a német Schulz az új németséget gúnyoló munkájának mintájára, „a nyelvújítók korcs szavaiból, idegenszerű és affektált stílusában”. Maga Szentgyörgyi később csodálkozva vette tudomásul, hogy paródia-szótára bekerült a könyvbe, és nem győzte kimenteni magát Kazinczy előtt, hogy az ő ártatlan játékát ilyen gonosz célra használták fel az ortológusok.
Somogyi kezében ugyanis a Mondolat teljesen átalakult: ajánlást, jegyzeteket és vezérszót írt hozzá, a szótárt pedig jelentősen kibővítette, úgyhogy körülbelül 1000 szót foglal magába. Somogyi elsősorban az ízléstelen újítókat gúnyolja, de kárhoztatja ugyanakkor a régies kifejezések, a tájszavak, és a szokatlanabb idegen szavak használatát is. Az újítók kifejezéseit oly módon állítja össze a könyv, hogy olvasóit, kik közül sokan megbotránkoztak már az újítók merészségein, a maga pártjára vonja.
Szótár a nyelvmívelő szorgszerények által, részint termesztetett, részint öltöztetett új magyar szók mostani helyesített jelenteteinek értésére.
A könyvet rövid idő alatt elkapkodták, az ortológusok pedig örültek a diadalnak. A neológusok belátták azonban, hogy rosszul áll a szénájuk, s hogy az olvasókat a maguk pártjára vonják, azonnal munkának láttak, és felkészültek a válaszra. Kölcsey és Szemere Pál írták meg a Feleletet a mondolatra, amely 1815-ben jelent meg.
Megtorlásul az ósdi stílust parodizálják, és Somogyit teszik szánalom és nevetség tárgyává. Az egy évtizedig tartó vitát Kazinczynak az Orthologus és Neologus; nálunk és más nemzeteknél című tanulmánya zárta le:
„Jól és szépen az ír, a’ ki tüzes orthologus, és tüzes neologus egyszer’ smind, ’s egységességben és ellenkezésben van önmagával.”
A 18. század végi legendás megmozdulás alatt szinte egy csapásra tízezer szóval gyarapodott a magyar szókincs. A Mondolatban használt szavak megértése céljából készített szótár olvastán sem csak a bámtest-szerű szószörnyetegeken ámulhatunk el, hanem azon is, hogy mennyi olyan szót találunk benne, amelyekről ma már álmunkban sem jutna eszünkbe, hogy valaha megütközést keltettek és egyáltalán, hogy magyarázatra szorultak.
