Humor rovat

Klausztrofóbia

Nagy Lajos
Szemelvények a Nyugat című folyóirat természettudományos vonatkozású cikkeiből
fizika, tér, idő, kozmogónia, világmodell, relativitáselmélet, Albert Einstein

Nem csak kicsiny, hanem nagy szobában sem tudtam már megmaradni. A mennyezet és a négy fal elzárt a külvilágtól. Kevés volt az a pillantás, amit ablakon át vethettem a magas égre. Ahogy a négy fal körülfogott, a fulladás félelme szállt meg. A külső világosság, az a kis darab kék ég, nem tudott már megmenteni, tekintetem a nagy mindenségtől elfordulva önmagamba irányult s valami ismeretlen szörnytől kezdtem szűkölni.

Riasztó valóságos helyzetem a képzeletemben felfokozódott, börtöncella és koporsó jutott eszembe. Gyermekkorom olvasmányai mozdultak meg emlékezetemben, a „világtörténelem”, fogságok, ciszternák és katakombák s a vétkező veszta szüzek, akiket élve temettek el.

Nem is kellett, hogy rám legyen zárva az ajtó, már is kigyúlt bennem a horror. És nem segített a tudat, hogy bármikor elhagyhatom a szobát, börtönömet. A rémület talpra ugratott, föl-alá lépkedtem a falak közt, kivert a hideg verejték, sóhajtoztam és ismeretlen hatalmak irgalmát kértem, hasztalanul. Végre is felvágtam az ajtót, kirohantam a szabadba, le az utcára, a terekre, jártam, futottam, fárasztottam a testemet, nyugodni nem tudtam.

Ha ülő helyzetben egy padon elaludtam, álomból riadtam fel: szűk folyosón haladtam, amelynek nem volt ajtaja, nem volt ablaka, a folyosó elkanyarodott a tekintetem előtt, nem volt kijárata s még a zárt folyosó alacsonyan ívelő falain is a nap világossága helyett valami gyenge sárgás fény pislákolt. Máskor egy ládában kuporogtam, a láda fedele úgy lezárt, hogy szinte azonos volt a fedél a koponyámmal s még álomgondolataimat is bilincsbe fogta. Ismét máskor egy kémény nyílásán kúsztam fölfelé, a kémény szűk volt és magas, tetején elérhetetlenül derengett egy kis nyílás, melyhez ha fel is juthatnék, nem férek ki rajta.

Irtóztam a keskeny utcáktól, melyeket sokemeletes házak szegélyeznek. Rémülten gondoltam a földszintes lakásokra, amelyeknek ablakán a kitörő tekintet falba ütközik, elszörnyedtem a kisajtajú, mélyöblű ablaktalan antikváriumokon, a pincéken és barlangokon. A bányamunkásokat már sem nem sajnáltam, sem nem tiszteltem, mert már meg sem értettem őket. Borzalom lepett meg, amikor innom kellett s a poharat ajkamhoz emelve beléje néztem és egy parányi zárt helyen találtam magam. Ilyen órákban enyhet adó fantáziául villant fel előttem: egy óriási sivatagban, a Szaharában, lakom, ott fekszem egy kisded oázisban, ahol egy pálma alatt áll tábori ágyam, az ágy mellett éjjeli szekrény, rajta villanycsillár s úgy olvasok, csillagászati műveket, a világűr végtelen távolságairól, naprendszerekről, bolygókról és üstökösökről.

Ha ideggyógyászati könyvekben a tériszonyosokról olvastam, szegényekről, akik súlyos szorongást kapnak, ha széles utakon kell átmenniök, vagy tágas terekhez érnek(1) – hát egyszerűen marháknak tartottam s kinevettem őket.

És ekkor, amikor már úgyis elviselhetetlen volt ez a szörnyű betegség, ekkor történt, hogy egy barátom természettudományi ismereteit fitogtatva, többek közt Einsteinről beszélt s arról, hogy Einstein szerint a világ nem végtelen, hanem véges, ki is számította, hogy pontosan 300 millió fényévnyi egyenes az átmérője, nem kisebb, de egy milliméterrel sem nagyobb.

Ezt eddig még csak nem is gyanítottam. S amint megtudtam a kínos valóságot, egyszerre újabb félelemhullám öntött el. Irtózatos! Tehát mégis csak be vagyok zárva, még pedig úgy, hogy ebből a börtönből azután nincs szabadulás.

  1. agorafóbia
  2. Woody Allen kicsit elkésett a táguló világegyetem poénjával, persze a maga helyén (Annie Hall, 1977) így is igen szórakoztató volt. – A szerk.

Annie Hall(2)

Woody Allen

(Excerpt)

INTERIOR. DOCTOR’S OFFICE-DAY.

Alvy as young boy sits on a sofa with his mother in an old-fashioned, cluttered doctor’s office. The doctor stands near the sofa, holding a cigarette and listening.

MOTHER To the doctor. He’s been depressed. All off a sudden, he can’t do anything.

DOCTOR Nodding. Why are you depressed, Alvy?

MOTHER Nudging Alvy. Tell Dr. Flicker. Young Alvy sits, his head down. His mother answers for him It’s something he read.

DOCTOR Puffing on his cigarette and nodding. Something he read, huh?

ALVY His head still down. The universe is expanding.

DOCTOR. The universe is expanding?

ALVY Looking up at the doctor. Well, the universe is everything, and if it’s expanding, someday it will break apart and that would be the end of everything! Disgusted, his mother looks at him.

MOTHER shouting. What is that your business? she turns back to the doctor He stopped doing his homework.

ALVY. What’s the point?

MOTHER Excited, gesturing with her hands. What has the universe got to do with it? You’re here in Brooklyn! Brooklyn is not expanding!

DOCTOR Heartily, looking down at Alvy. It won’t be expanding for billions of years yet, Alvy. And we’ve gotta try to enjoy ourselves while we’re here.

Nyugat 1934/23–24.