Humor rovat

Az ember, mint mikrokozmosz

François Rabelais
Részlet a Pantagruel harmadik könyvének IV. fejezetéből
orvoslás, rendszerszemlélet, matematika, játékelmélet

„Akik hozzá fordulának,
Adott kölcsönt fünek fának.”(1)

– Melly szép mondás! Ennek hasonlatosságára képzeld el a mi microcosmosunkat (azaz: kicsiny világunkat, vagyis az embert) minden tagjában kölcsönt adva és véve, tartozva, – vagyis a maga természetje szerént. Mert a természet csak arra teremté az embert, hogy kölcsönt adna és venne. Az egeknek harmóniája sem lészen nagyobb, mint amillyen az így létrejött rendben vagyon. E microcosmos alapítójának szándéka vala fenntartani benne a lelket (amellyet mint vendéget helyeztetett belé), és az életet. Az élet pedig vér. A vér a léleknek székhelye. Egyetlen munkával fárad ez világ: örökösen vért készít. Ez munkában minden tagnak megvagyon a maga hivatala és hierarchiájuk ollyan, hogy egyik a másiktól szakadatlanul kölcsönöz, egyik a másiknak szakadatlanul kölcsön ad, egyik adóssa a másiknak. A matériát, amellyet vérré lehet változtatni, megadta a természet: Kenyér és Bor az. Ez kettőben mindenféle táplálék benne foglaltatik. Ezeket mondják a délvidéken hozzávalónak. Hogy ezeket megtalálják, elkészítsék és megfőzzék, azért dolgozik a kéz, lépked a láb és hordozza az egész gépezetet; a szem pedig vezet mindent. Az étvágy, a gyomorszájnál, egy kevés kesernyés fekete epével, amit a lép ad át néki, figyelmeztet, hogy húst együnk. A nyelv megízleli, a fogak megrágják, a gyomor béfogadja, megemészti, chylussá változtatja. A bélfodor-erek kiszívják belőle, ami jó és alkalmatos; kihányják az ürüléket (amit, kihajtó erővel, kifelé ürítenek arravaló vezetékek); aztán a májhoz viszik, az esmént átváltoztatja és vért csinál belőle. Gondold el, melly öröm lehet ez tiszt-viselők között, meglátván az arany-patakot, egyetlen erősítőjüket? Nem nagyobb ennél az alchimisták öröme, amikor hosszú munka, nagy gond és költség után meglátják kemencéikben az átváltoztatott matériákat.

– Ekkor minden tag készülődik és igyekszik esmént, hogy megtisztítsa és finomítsa ezt a kincset, ebből a vese, a vért hozzá vezető erekkel, kivonja azt a fanyar nedvet, amit vizeletnek nevezünk és lefolyatja a húgylevezető csövön. Lent van az arravaló edény, a hólyag, amelly kellő időben kiüríti. A lép kivonja belőle a szilárd matériát és megköti: ezt nevezzük fekete epének. Az epehólyag kivonja ebből a fölösleges epét. Aztán átviszik egy másik konyhába, hogy tovább finomítsák, a szívbe. Ez pedig, táguló és szűkülő mozdulataival, megfinomítja és fölhevíti, úgyhogy a jobboldali kamrában tökéletessé teszi és az erekkel szétküldi mind a tagokba. Minden tag magához vonja és a maga módján táplálkozik vélle, kéz, láb, szem, valamennyi; és most adósokká válnak azok, akik előbb kölcsön-adók valának. A baloldali szívkamrában annyira elfinomítja, hogy spirituálisnak nevezik; elküldi minden tagnak az artériákon át, hogy a vénák többi vérét felhevítse és szellőztesse. A tüdő, lebenyeivel és fujtatóival, szakadatlanul hűsíti. Hálából a jótéteményért, a szív a legjobb vért küldi néki az artériális vénán. Végezetül annyira kifinomul ez csudálatos hálózatban, hogy utóbb ebből lésznek az életfluidumok, amellyeknek segítségével képzel, beszél, ítél, elhatároz, fontolgat, okoskodik és emlékezik. Az áldóját! Elfúlok, tévelygek, támolygok, beléveszvén ez világnak mélységébe, amelly illyenképpen kölcsönad és tartozik. Meghiggyétek, hogy isteni dolog kölcsön adni; kölcsön venni pedig hősi virtus.

– És még ez sem minden. Ez kölcsön adó, kölcsön vevő, tartozó világ ollyan jó, hogy mihelyt ez-táplálást béfejezte; már arra gondol, hogy azoknak adjon kölcsön, akik még meg sem születének; és kölcsönzéssel örökítse meg magát; ha lehet, és megsokszorozódjék hozzá hasonlatos képekben: a gyermekekben. Ez végre minden tag a legjobbat a maga táplálékából megvonja magától és leküldi: a természet arravaló béfogadó edényeket készített, amellyeken át a nemző részekbe leszállanak hosszú, tekervényes utakon; kellő formát nyer, alkalmatos helyeket talál, mind férfiúban, mind asszonyban, hogy az emberi nemet fenntartsa és örökkévalóvá tegye. Mindez kölcsön adásnak és vevésnek útján történik; ez neveztetik házastársi tartozásnak. A természet megbünteti a vonakodót; keserű kínlódással tagjaiban, dühöngéssel érzékeiben; a kölcsön-adónak pedig megadja jutalmát, örömben, vígságban és gyönyörűségben.(2)

  1. Pathelin mester hitelbe akar posztót vásárolni s hogy a rőfös bizalmát megnyerje, annak elhunyt apját dicséri az itt idézett szavakkal.
  2. Galenus és a középkori orvostudomány megkülönböztette a természetes fluidumot, mely a májban keletkezik, az élet-fluidumtól, amely a szívben keletkezik, továbbá az állati fluidumtól, amely nem egyéb, mint az agyba hatoló élet-fluidum. Ez utóbbi az agyból a test egyes részei felé hatol s a „lelkes” funkciókat irányítja, úgymint az érzőképességet, a mozgást stb.

François Rabelais: Gargantua és Pantagruel. (Szemelvények.) Fordította Bendek Marcell. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1954. 132–134. p.