Humor rovat

Sancho értekezése a módszerről

természettudományos módszer, matematika, fizika, csillagászat

S erre oly keservesen elpityeredett, hogy Don Quijote bosszúsan és haraggal rárivallt:

– Mit félsz, te gyáva féreg? Miért pityeregsz, te nyúlszívű? Talán üldöz vagy kerget valaki, te patkánylélek? Vagy mid hiányzik, te még a bőség kellős közepén is ínségről panaszkodó? Talán gyalog és mezítláb kell-e a Riphaei hegységen1 átkelned, s nem úgy ülsz-e inkább ebben a csónakban, mint valami főherceg, kényelmesen viteted magadat a kedves folyam csendes árjával, és rövidesen a sík tenger ringat majd bennünket. Mert már eddig is megtettünk legalább hét- vagy nyolcszáz mérföldnyi utat, s ha volna itt egy asztrolábom vagy szögmérőm, hogy a sark magasságát megmérhetném, mindjárt megmondanám, mennyire haladtunk, bár, ha szerfölött nem csalódom, vagy már átmentünk, vagy hamarosan átmegyünk a napéjegyenlőség vonalán, mely a két sarkot egyenlő távolságban vágja és választja el egymástól.

– Akkor mekkora utat tettünk meg – kérdezte Sancho –, ha áthaladtunk azon a vonalon, ami a két bokát vagy sarkat elválasztja, és amit kegyelmed azzal az asztallábbal akarna méregetni?

– Igen nagy utat – felelte Don Quijote –, mert ha az említett vonalon áthaladtunk, akkor már túl vagyunk a víz és a földgömb felén, pedig a világ legnagyobb kozmográfusa, Ptolemaiosz tanúsága szerint tudjuk, hogy a gömbnek háromszázhatvan foka van.

– Teremtő szent atyám! – kiáltott fel Sancho Panza. – Ugyancsak derék egy fogas embert hoz fel kegyelmed tanúnak, ha annak a kosz megrágta ólom májosnak háromszázhatvan foga van!

Don Quiote meg nem állhatta, hogy fel ne kacagjon Sancho magyarázatára a kozmográfus Ptolemaiosz nevéről és fokszámításáról.

– Tudnod kell, Sancho – folytatta –, hogy a spanyolok, de általában bárki, ha Cádizban hajóra száll Indiák felé, egyebek közt arról tudja meg, hogy már áthaladt a napéjegyenlőség vonalán, hogy itt a tetű mind kidöglik és írmagja se marad; az egész hajón aranyért se lehetne egyetlenegyet is találni; azért hát, simítsd csak végig tenyereddel az egyik combodat, s ha marad a markodban valami mozgó, akkor megszűnt minden kétségünk, ha meg nem marad, akkor túl vagyunk a vonalon.

– Ebből ugyan egy árva szót se hiszek el – válaszolta Sancho –, hanem azért megteszem, mert kegyelmed parancsolja; habár csakugyan nem tudom, mi szükség lehet erre a próbatételre, mikor tulajdon két szememmel is látom, hogy még alig vagyunk három-négy ölnyire a parttól, s a barmainktól se mentünk lejjebb vízmentin két ölnyinél, mert ahol van ni a Rocinante meg a szürke ugyanazon a toppantott helyen, ahol az imént hagytuk. Tessék csak olyan jól körülnézni, ahogy én nézek, s akármi legyek, ha nem igaz, hogy alig mozdulunk s csak olyan lassan haladunk, mint a csiga.

– Tedd, amit parancsoltam, Sancho, s egyéb bizonysággal ne törődjél, mert te úgyse értesz ahhoz, mik azok a colurák, lineák, paralelák, zodiakusok, eclipsisek, polusok, solstitiumok, aequinoctiumok, planeták, jelek, pontok és fokok, melyekből az ég és föld szférája áll. Mert ha mindehhez, vagy legalább egy részihez, értenél, világosan látnád, hány meg hány paralelát szegtünk már keresztül, hány égi jelet láttunk, hány csillagképet hagytunk már és hagyunk még mögöttünk. Ismétlem, tapintsd meg és simítsd csak végig magadat, mert, úgy látom, tisztább vagy, mint a legfényesebb árkus fehér papiros.

Sancho megtapintotta magát, s aztán nagy csöndesen és óvatosan végighúzta tenyerét a bal lábán egész a térdéig, majd fölemelte a fejét s gazdájára nézett.

– Vagy a próba nem mond igazat – szólt ekkor –, vagy nem értünk még odáig, ahová kegyelmed mondta, de még csak közel se.

Benyhe János fordítása

Sancho Panza bronz szobra Madridban
forrás: Luis Garcia
  1. Riphaei hegységföldrajz Montes Riphaei, az Urál hegység latin neve.

Miguel de Cervantes Saavedra: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Győry Vilmos fordítását átdolgozta: Benyhe János. Budapest: Magyar Helikon, 1970. II. rész, 29. fejezet; 672–673. p. (Helikon klasszikusok.)