Limes rovat

Plinius kozmológiája

Gábli Cecília
Római Birodalom, ókori latin irodalom, tudománytörténet, művelődéstörténet, kozmológia, csillagászat, földrajz, meteorológia, éghajlattan, terminológia, Plinius Secundus, Caius, Gábli Cecília

Tartalom

Bevezetés
Plinius Kozmológiájának interdiszciplinaritása
Az égbolt megfigyelésének kezdetei
A Nap és a Hold megfigyelése, illetve kultuszaik
Nap- és holdfogyatkozás
Naptár
Asztronómia és asztrológia
Csillagászati földrajz
Éghajlattan
Meteorológia
Plinius kozmológiai világképe
Összefoglalás
Plinius kozmológiai terminológiájának elemzése
Összefoglalás
Összefoglalás
A vizsgálat tárgya
Alkalmazott módszerek
Eredmények
Terminologia Pliniana
Irodalom
Rövidítések
Felhasznált irodalom
Kutatástörténeti összefoglalások
Szövegkiadások
Az idézett görög és latin auctorhelyek rövidítése
Név- és tárgymutató
Pliniusi szöveghelyek mutatója

Bevezetés

Caius Plinius Secundus Természettudománya a Kr. u. 1. századra felhalmozódott ismeretek gyűjteménye, amelyet Plinius témakörönként rendszerezve és saját világképébe ágyazva 37 könyvben alkotott meg.1

Plinius Természettudományának második könyve a csillagos égbolttal kapcsolatos ókori tudásanyag gyűjteménye. Fontos adatokat szolgáltat azonban nem csupán az ókori csillagászat, hanem a meteorológia, a földrajz, az éghajlattan ókori eredményeire és állapotára vonatkozóan is.

Plinius Kozmológiájának teljes szövegét elsőként közöltem magyar fordításban.2 Mivel az ókorban a filozófia, a vallás és a természettudomány valamennyi ága szorosan összefonódott világnézeti–tudományos tudáskomplexumot alkotott, fontosnak tartottam, hogy ezeket az összefonódásokat a fordításhoz mellékelt tanulmányon túl többféle megközelítésben és többféle nézőpontból, részletesen elemezzem.

A fordítás kezdetén a csillagászati terminusok minél pontosabb fordítása és a terminológiai rendszer elemzése céljából adatbázist készítettem, ennek segítségével igyekeztem az ókori csillagászati ismeretek és módszerek minél alaposabb és precízebb fordítását elkészíteni, illetve az adatbázis adatai alapján Plinius legfontosabb kozmológiai terminusait elemezni.

Az antik nevek helyesírását illetőleg azt a logikát alkalmaztam, hogy a fordításban megtartottam a Plinius által használt (többnyire latinos) formát, és a lábjegyzetben megadtam a görög, illetve földrajzi nevek esetében a modern alakot. A jegyzetekben és a tanulmányban a görög nevek esetében megtartottam a görögös alakot. Ez alól csak az általánosan elterjedt és használt modern szakterminusok esetében tettem kivételt, mint például oppozíció, konjunkció, apszis, kozmosz (ezek esetében zavaró lett volna az antik alak alkalmazása). Az égitestek neveit a latinos alakban használtam, hiszen ezek a nevek az ókorban egy-egy Istenséget is jelöltek. A caputok számozásánál és idézésénél azt a módszert alkalmaztam, hogy az adatbázis adatainak exportált változatában a „kis caputokat” és a „nagy caputokat” is jelöltem; de a tanulmányban az egyes szövegrészekre való hivatkozásnál a kis caputok számait használtam minden esetben. A görög neveket és fogalmakat magyar átírásban, a szaktudományos átírási formának megfelelően idézem.3

Könyvem célja egyrészt a pliniusi Kozmológiában az egyes tudományágak közötti szoros kapcsolat, összefonódás tartalmi bemutatása, az egyes tudományterületekre vonatkozó pliniusi szöveghelyek elemzése alapján. Másrészt, mivel ez a szoros kapcsolat a terminológiában is tükröződik, fontosnak tartottam a szöveg hagyományos elemzése mellett a legfontosabb terminusok teljes, hiánytalan adatbázisos feldolgozása alapján a terminusok használatának elemzését. A pliniusi Kozmológiában – az enciklopédia egészéhez hasonlóan – megfigyelhető a sztóikus filozófia hatásának részeként a sympathia mint fő rendező elv megléte, ezért ennek elemzésére különös figyelmet fordítottam.

A kötet fő célkitűzése tehát a következőképpen foglalható össze: a pliniusi Kozmológia hagyományos és adatbázisos szövegelemzése az egyes tudományterületek összefonódásának bemutatására, kiegészítve a terminológia elemzésével, továbbá Plinius sztóicizmusának részeként a sympathia hatásmechanizmusának feltárása.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik támogatták a munkámat, és segítséget nyújtottak kutatásaim során: Thomas Köves-Zulauf professzor úrnak hálásan köszönöm a Praefatio fordításával és elemzésével kapcsolatos kritikáját, észrevételeit. Szeretném megköszönni Borzsák István professzor úrnak szakmai állásfoglalását és bátorítását kutatásaimmal kapcsolatban.

Köszönettel tartozom a PTE Földrajzi Intézete Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központjának és a PTE Földtudományok Doktori Iskolájának kutatásaim támogatásáért, és az oktatási lehetőségért, amelynek keretében a pliniusi Kozmológia földrajzi vonatkozásait taníthattam.

Végül, de nem utolsó sorban köszönettel tartozom férjemnek, akinek kiadói munkája nélkül nem valósult volna meg a Bibliotheca Pliniana sorozat, és aki áldozatkészségével, támogatásával és türelmével nagy mértékben hozzájárult e kötet megvalósulásához is.

Pécs, 2006. november 27.

Gábli Cecília

Plinius kozmológiai világképe (Részlet)

Ahhoz, hogy Plinius világképét elemezni lehessen, mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy Természettudományának második könyvében Plinius csak az információ-gyűjtő és továbbadó szerepét tölti-e be, vagy megfigyelhető-e egyes szövegrészekben, esetleg a Kozmológia során több alkalommal is Plinius saját állásfoglalása, véleménye bizonyos csillagászati, földrajzi, meteorológiai vagy hitvilággal kapcsolatos kérdések tárgyalásakor. Ha Plinius szerepét pusztán csak információ gyűjtőként és enciklopédia formában való közreadóként értékeljük, akkor nyilvánvalóan értelmetlen Plinius világképéről, és általában a Plinius Kozmológiájában megjelenő világképről beszélni. Plinius azonban a második könyv során számos esetben kifejti nézeteit, véleményét az ismertetett témával kapcsolatban. Sokszor leír olyan véleményeket, tanításokat, amelyekkel – a szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy – nem ért egyet, de leírja, hiszen mások is leírták már.186 Pliniusra tehát amellett, hogy az utilitasból fakadóan kötelességének tartotta valamennyi, az éppen tárgyalt témával kapcsolatos ismeretet továbbadni, alapvetően jellemző, hogy állást foglal, véleményt nyilvánít a közölt ismeretanyag kapcsán. Mivel elsősorban a gyakorlati hasznuk szempontjából tartotta fontosnak a természet egészéről vagy valamely részéről szóló elméleteket, ezért a gyakorlatban nem használható, spekulatív elméleteket veti el leggyakrabban, főleg a görög természetfilozófia tanításaival kapcsolatban. Erre hozok néhány példát az alábbiakban.

Plinius Pythagoras Kr. e. 6. századi zeneelmélete, illetve a pythagoreus szféraharmónia ismertetésekor határozottan, sőt, kissé gúnyosan bírálja az éppen ismertetésre kerülő tanításokat:

„Így hozza létre a hét hang azt, amit tökéletes harmóniának, vagy az összhangzás teljességének nevezünk; amelyben a Saturnus a dór, a Iuppiter pedig a phryg hangnemet187 adja, és a többi bolygóval kapcsolatban is hasonlókat állít, amely nézeteket azonban inkább kell tréfásnak tartanunk, minta zseniális elmék hasznos tevékenységét.”188

Néhány caputtal később egyenesen szemtelenségnek, és szemérmetlenségnek tartja a heliocentrikus világkép felvetését, ezzel Plinius egyértelműen a geocentrikus elmélet mellett teszi le a voksát:

„Csodálom, hogy meddig terjed az emberi elme szemtelensége: az apró sikeren felbuzdulva, miként a fentebb említett esetben is, a számítás alkalmat ad a szemérmetlenségre. Megsejtvén a Napnak a Földtől való távolságát, a Földet is az égboltra merészelik helyezni, aminek következtében a Nap lenne középen,189 s mindjárt az ujjaikon mérik majd a világegyetem kiterjedését is!”190

Ebből az idézetből az is nyilvánvaló, hogy Plinius nem helyesli a természet, a világegyetem számokkal való kifejezésének, megismerésének módját. Számára a megismerés a Földanya, az élő, organikus, lélekkel megáldott Természet megismerése tisztelettel kell hogy párosuljon,191 nem pedig számításokkal. Hogy mennyire nem helyeselte Plinius a természet műszerekkel, számadatokkal és általában adatokkal való megismerését, az a következő idézetből is kiderül. Ebben a szövegrészletben ugyanis a Kr. e. 2. századi Hipparchos módszereit helyteleníti; aki elkészítette a korában ismert állócsillagok jegyzékét, és az ő nevéhez fűződik a csillagok megfigyeléséhez kidolgozott műszerek alkalmazása is:

„Merthogy olyan szerkezeteket talált ki, amelyek segítségével megállapította az egyes égitestek helyzetét és nagyságát, hogy könnyebben meg lehessen figyelni nem csak azt, ha elpusztulnak vagy születnek az égitestek, hanem ha általában megváltoznak vagy elmozdulnak, hasonlóképpen ha növekednek vagy csökkennek; és azért hagyta mindnyájunkra örökségül az égboltot, hátha lesz valaki, aki elfogadja ezt a hagyatékot, és el is igazodik rajta.”192

A víz alakjával, természetével kapcsolatos görög elméletekre utalva szintén gúnyos megjegyzéseket tesz:

„Az is a csodával határos, hogy a gömb alak ellenére vajon miért nem esik le a tenger kerete.193 Ez ellen a lehetőség ellen, nagy élvezettel és nagy dicsőséggel a görögök szolgáltattak bizonyítékot mértani pontossággal, úgymint hogy síkká tették a tengert és mégis olyan alakúvá, amilyennek látszódik, csak hogy ne tudja átlépni határait. Mivel azonban a víz fölülről lefelé folyik – és ezt, a víz természetére vonatkozó általános igazságot még senki sem vonta kétségbe – továbbá hogy minden partjánál csak olyan magasra emelkedik, amennyire annak meredeksége engedi; ez minden kétséget kizárólag azt jelenti, hogy alacsonyabban fekszik a partjánál, és közelebb van a Föld középpontjához, tehát minden vonal, amit a Föld középpontjától a legközelebbi víz felszínéig húzunk, rövidebb lesz, mint az a vonal, amelyet a legközelebbi vízfelszíntől a legtávolabbi tengerig húzunk, vagyis a teljes víztömeg minden irányból a középpont felé vonzódik, és azért nem folyik ki, mert befelé törekszik.”194

Plinius a következő caputban fejti ki véleményét az általa helyesnek tartott vizsgálati módszerrel kapcsolatban:

„Tehát az egész gömbölyűség közepében az Anyaföld van, amelyet kerületén a bőséges tenger vesz körül, amit nem elméletekkel kell bizonyítani, hanem tapasztalat útján kell felismerni.”195

Vagyis a megismerés helyes módja Plinius szerint nem az elméleti, hanem a tapasztalati.196

A földrengések okának babyloni eredetű magyarázatával kapcsolatban – ugyanis szerintük bizonyos bolygó együttállások okozzák a földrengéseket – Plinius nem csak saját nézetét ismerteti, hanem egyúttal gúnyos megjegyzésével elárulja a babyloni nézetekről kialakított véleményét is:

„Ha mindez igaz, hogy is tudták egyáltalán ezeket az embereket életükben az Istenektől megkülönböztetni? úgy vélem, jobb ha ennek megítélését átengedem, én minden kétséget kizárólag úgy vélem, hogy a szelek állnak a földrengések hátterében.”197

Eratosthenés és Hipparchos földrajzi számításaival kapcsolatban szintén ellenérzéseit fejezi ki, és alapvetően ez alkalommal is a természet megismerésének számszerűsítő módját kifogásolja:

„Az egész Föld kerületével kapcsolatban Eratosthenes, aki a tudomány minden területén oly zseniális volt, ebben pedig még a többinél is leleményesebb, úgy látom, megpróbálta a mindenség méreteit megadni, szerinte ez 252 000 stadium,198 amely római mértékrendszer szerint 31 500 000 lépést199 tenne ki. Ez egy olyan szemtelenül merész, valójában zseniális érveléssel összefoglalt számítás, hogy szinte már szégyenkeznie kell annak, aki nem hisz benne. Ezt megcáfolandó Hipparchus, aki minden másban is oly csodálatra méltóan alapos, hozzátesz még ehhez valamivel kevesebb, mint 26 000 stadiumot.”200201

Ezt, a görög számításokkal kapcsolatos negatív véleményét a Kozmológia legvégén egy humoros befejező anekdotával tetézi:

„Más a helyzet Dionysodorus202 szavahihetőségét illetően, mégsem mellőzhetem a görög haszontalanságnak eme legszebb példáját. Melusi volt, mértani ismereteiről volt híres, szülővárosában halt meg nagyon idős korában, nőrokonai intézték temetését, akikre az örökséget is hagyta. Ők, amikor a temetést követő napokon az ilyenkor illő szertartásokat végrehajtották, állítólag a sírjában egy levelet találtak, amely Dionysodorus nevében íródott az élőknek: az állt benne, hogy sírjából eljutott a Föld belsejébe, amely 42 000 stadiumnyi203 távolságra van. De nem voltak ám híjával a geometriai ismereteknek azok sem, akik ezt magyarázták: hiszen ha a levelet a Föld középpontjából küldték, amely a felszíntől a legtávolabbi pont, akkor ez azt jelenti, hogy ez az átmérő fele. Ebből pedig kézenfekvő a számítás, hogy a Föld kerülete 252 000 stadium.”204205

Plinius nem csupán a görögök elméleti, és számokban kifejeződő megismerési módszerét utasítja el, hanem a mágusok sokszor babonás, mágikus, misztikus felfogását is. Nem csak rosszalja ezt a felfogást, hanem egyenesen feladatának tartja, hogy rámutasson, mennyire tévesek ezek az elképzelések:

„Most a gemmák általánosan elismert fajtáit fogom ismertetni a legértékesebbekkel kezdve. Nem csak erről fogok azonban szólni; hanem ami a világ számára nagyobb hasznot hajt: a mágusok206 tudományának iszonyú téveszméire is rá fogok mutatni, mivel ők különösen sokat foglalkoznak a gemmákkal: fantasztikus gyógyhatásuk ürügyérő/ a csodák tárgyalására térnek át.”207

Ezt az ígéretét a 37. könyv során be is tartja, ez kiderül a következő idézetekből is:

„Mellesleg itt a mágusok ostobaságát is le lehet leplezni, mivel szerintük ez a gemma hasznára válhat azoknak, akik szónoklatot tartanak.”208

Néhány caputtal később már élesebb kritikát gyakorol a mágikus nézetekkel szemben:

„A mágusok hiábavaló tudománya szerint ezek a gemmák segítenek ellenállni az ittasságnak, és erről kapta a nevét, továbbá ha a Hold vagy a Nap nevét rájuk újuk és majomszőrrel vagy fecsketollal nyakba akasztjuk, megóv a rontástól; valamilyen módon segít a királyok színe eléjárulóknak is. A jégesőt és a sáskákat is eltéríti továbbá, ha elmondjuk neki a megfelelő varázsigét, ahogy azt a mágusok állítják. Még a smaragd esetében is hasonló dolgokat állítanak, ha sasnak vagy skarabeusznak faragjuk őket. Én úgy gondolom, hogy ilyesmit csak az ír le, aki végsőkig megveti és kigúnyolja az emberi fajt.”209

A jövendőmondással kapcsolatos nézeteket is cáfolja a következő helyen:

„A chelonia (’teknősbéka-kő’) indiai teknősbékának a szeme, egyébként ez a legmágikusabb a mágusok ostobaságai szerint. Ugyanis ha mézzel kiöblített szájba a nyelvünkre helyezzük ezt a gemmát, akkor elősegíti a jövendőmondást a mágusok tanítása szerint, teliholdkor és újhold idején egész nap, majd a fogyó hold idején napkelte előtt, a többi napon a nap kezdetétől a hatodik óráig.”210

A következő példa szemlélteti leginkább, hogy mennyire hiábavalónak tartotta a mágusok tudományát:

„A mágusok oktalanságának legnyilvánvalóbb példája abban mutatkozik meg, hogy azt állítják, hogy miután varázsfüveket kevertünk össze heliotróppal és varázsigéket mormoltunk, a heliotróp láthatatlanná teszi viselőjét.”211

Miután a fentebb idézett szöveghelyek alapján bemutattam, hogy miért és hogyan helyteleníti Plinius a görögök elméleti és számadatokkal alátámasztott nézeteit, illetve a mágusok mágikus–babonás elképzeléseit, most Pliniusnak a természethez való viszonyát és az általa helyesnek tartott megismerési módszert fogom elemezni.

Plinius helyteleníti a világegyetem méreteire és részleteire vonatkozó elméleteket és kutatásokat, számára a világ egyetlen, nem számokkal kifejezhető, hanem isteni természetű, ahogyan azt már Kozmológiája elején kifejti:

„A világegyetem szent, örök és mérhetetlen, egész az egészben, sőt sokkal inkább ő maga az Egész, Végtelen, és mégis végeshez hasonló, minden dolog közül ez az egy Biztos, és mégis bizonytalan, magába foglal mindent önmagán kívül és belül, mégis a természet teremtménye és ő maga a Természet.212 A világegyetem kiterjedésén értelmetlen elmélkedni, pedig írni is merészeltek erről néhányan, mások viszont alkalomadtán innen vették a bátorságot, hogy megszámlálhatatlan világegyetemről beszéltek, miáltal vagy azt kellene feltételeznünk, hogy végtelen számú alkotó Természet213 létezik, vagy, ha egy Természet kapcsolná is össze valamennyit, mégis ugyanannyi Nap és ugyanannyi Hold és így tovább létezne ebben az egyetlen világegyetemben, hasonlóképpen mérhetetlenül és megszámlálhatatlanul sok égitest. Talán nem ugyanazok a kérdések képezik az emberi gondolkodás korlátait, arra vágyva, hogy valaminek a határait megismerjük? Vagy ha a természet végtelenségét minden dolog teremtőjének tulajdonítjuk, vajon nem lenne-e egyszerűbb ezt Egyetlen-ként felfogni, különösen ily nagy teremtmény esetében? Értelmetlen, teljesen értelmetlen kilépni világunk határain, és mintha már teljesen ismernénk bensőjét, úgy vizsgálni a rajta kívül eső világot: mintha bármely dolog kiterjedését képes lenne megadni az, aki a sajátját nem ismeri, vagy mintha az emberiség méltó lenne látni azt a világegyetemet, amelyet nem képes felfogni.”214

A következő caputokban a világegyetem gömb alakjára utaló érveket összegzi, és az 5–6. caputot olvasva nyilvánvaló, hogy Plinius nem csupán ismerteti ezt a nézetet, hanem mint saját véleményével megegyező tényt írja le, mint ahogyan a 10. caputban a négy alapelem ismertetésekor is állást foglal:

„Nem fér hozzá kétség, hogy négy alapelem létezik.”

A nap- és holdfogyatkozás okának magyarázatakor is kinyilvánítja, hogy az általa leírt ismeret megfelel saját véleményének:

„Mivel nyilvánvaló, hogy a Napot a Hold közbelépése takarja el,215 és a Holdat a Föld szemben fekvése sötétíti el,216 és mutatja váltakozónak…”217

Számos példát lehetne még hozni arra vonatkozólag, hogy Plinius határozottan állást foglal, nem csupán akkor, ha nem ért egyet az általa ismertetett elmélettel, hanem akkor is, amikor olyan ismereteket közöl, amelyek igazságtartalmáról maximálisan meg van győződve. Plinius azonban nem csupán ismereteket közöl, amelyekről véleményt alkot, hanem filozófiai keretbe ágyazza az általa összegyűjtött és csoportosított ismereteket. Pliniusra ugyanis hatott a sztóikus filozófia, annak etikai és természetfilozófiai nézetei, és terminológiája is, és ezeket felhasználva és alkalmazva, mintegy sztóikus keretbe ágyazva ismerteti a világ működését.

Kozmológiájában ezért megjelenik a világégés,218 és a világ egészét átható értelem képzete, továbbá a világ organikus, élő egészként való felfogása, amely világnak részeit a sympathia köti össze.

Hogy mennyire fontos Plinius teljes enciklopédiájában a sympathia tan, mint fő rendező elv, arra leginkább a következő idézet utal:

„Íme, amit egész művem során megkíséreltem bemutatni a dolgok különbözőségéről és összhangjáról, melyet a görögök antipathiának és sympathiának neveznek,219 azt nem lehet annál világosabban megérteni, mint hogy az a legyőzhetetlen erő, mely két ellentétes dolog természetének: a vasnak és a tűznek ellenáll, a bakkecske vérétől széthasad. De csakis friss és meleg bakkecskevérbe áztatva, és így is sokszor rá kell ütni, és még így is széttöri a vasat, kivéve a kiváló minőségű üllőket és vaskalapácsot.220 Vajon kinek a leleménye folytán és milyen okból kifolyólag találták fel ezt a megoldást? Vagy mi volt az indíték arra, hogy »Próbálják az eljárást egy ilyen mérhetetlen értékű drágakővel és egy ilyen csúf állat vérében? Az isteni erőknek olyan tökéletes találmánya ez, vagyis az eljárás egésze, hogy nem az okát kell keresni a természet valamely részében, hanem az akaratot! Ha a gyémántot sikerül széttörni, olyan kis részekre törik, hogy azokat alig lehet meglátni. Ezeket a kis darabokat a gemmametszők megkeresik és vasba foglalják, ezek ugyanis a legkeményebb gemmákat is könnyűszerrel karcolják.”221

Ez a szöveghely kulcsfontosságú Pliniusnak a természethez való viszonya meghatározásához. Kulcsfontosságú azért, mert nem véletlenül állítja, hogy egész műve során ezt kísérelte meg bemutatni! Ennek hangsúlyozása a 37., és egyben az utolsó könyvben egyértelművé teszi, hogy egész enciklopédiája fő rendező elvének kell tekintenünk, vagyis kellő figyelmet kell szentelnünk a sympathia tan megjelenésének, és kimondott vagy utalás formájában való felbukkanásának a kozmológiai könyvben is. Plinius sztóicizmusát, annak morális vonatkozásait több kutató is méltatta. Különösen humanitásával és utilitasaval, virtusával foglalkoztak behatóbban, illetve a pneuma, a mos maiorum, kérdésével, illetve Plinius fényűzés ellenes megjegyzéseivel.222 A sympathia kérdése és értékelése annyira elhanyagolt kutatási terület, hogy Gesztelyi Tamás az előbb idézett, és véleményem szerint a pliniusi enciklopédia kulcsfontosságú szöveghelyével kapcsolatban ezt a megállapítást teszi:

„Érthetetlenül naiv hiedelem, amely más antik szerzőknél is előfordul.”223

Ha Plinius sztóicizmusát vizsgáljuk, főleg egy természettudományos tartalmú enciklopédia kapcsán, akkor a szerző filozófiai nézeteivel kapcsolatban is elsősorban a természet általa leírt összetartó erőit kellene megvizsgálni, nem csupán az etikai vonatkozásokat.224 Mert bármennyire hangsúlyos is a sztóicizmusban az etika, különösen a természettel összefüggésben, illetve az ember és a természet megfelelő viszonyának hangsúlyozása (a természettel összhangban kell élni) kapcsán, és bármennyire is tény, hogy ezek a filozófiai síkok is kimutathatóak Plinius enciklopédiájában: a fényűzés tagadásában, a természet helyes megismerési módjában és a természet megóvására való törekvésben, mindezek mellett a sympathia szerepét is fel kell tárni, különösen, mert maga Plinius utal rá, hogy egész műve során ezt próbálta bemutatni.

A nemzetközi szakirodalomban több kutató is említi a sympathia és az antipathia megjelenését Pliniusnál, mint a természethez való viszonya fontos jellemzőjét, és mint sztóicizmusa egyik aspektusát,225 de rendszeres és módszeres vizsgálat illetve elemzés a Pliniusnál valamennyi könyvben megjelenő sympathia értelmezésével és hatásmechanizmusával kapcsolatban nem született. Véleményem szerint különösen fontos lenne Plinius világképének elemzéséhez az enciklopédia valamennyi könyvében kimondva vagy utalásszerűen megjelenő sympathia-fogalom következetes vizsgálata. Mivel ez a kutatás szétfeszítené e munka kereteit, ezért ez alkalommal csupán a sympathiára utaló legfontosabb szöveghelyeket és a sympathia fogalmának a pliniusi Kozmológiában végig kimutatható jelenlétét vizsgálom.

  1. A pliniusi enciklopédia szerkezetéről és célkitűzéséről lásd GÁBLI 2006, 13–24.p.
  2. Lásd GÁBLI 2005. A könyv néhány részlete már korábban megjelent magyarul: C. Plinius Secundus: A természet históriája. Válogatott részek az I–VI. könyvekből. Válogatta, fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta: Váczy Kálmán. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest, 1973.
  3. Lásd: Ógörög–magyar szótár. Szerk.: Györkösy Alajos – Kapitánffy István – Tegyey Imre. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1990, 8–9. p., negyedik oszlop.
  4. Plin. nat. 2,85; hasonló értelemben: Plin. nat. 30,137.
  5. A tonusok, hangnemek (tonoi, harmoniai, modi) eredete a görög kultúra kezdeti időszakáig visszavezethető. Az egyes hangnemeket nemzetekről nevezték el, mint például a phrygiai hangnem föltalálását Marsyasnak, a kettős fuvola föltalálójának tulajdonították; a dór hangnemet a hagyomány szerint a thraciai Thamyris találta föl. E hangnemek száma idővel gyarapodott, megjelent a lydiai, az ión. E hangnemek összeköttetése idézete elő a vegyes hangnemeket, mint az aeoliai, mixolydiai, hypolydiai.
  6. Plin. nat. 2,84.
  7. Az ókorban a geocentrikus világkép volt az uralkodó nézet, bár már Aristarchos felismerte a Kr. e. 3. században, hogy a Nap áll a bolygórendszer középpontjában, de elmélete nem terjedt el.
  8. Plin. nat. 2,87.
  9. Lásd Plin. nat. 2,154 és 157–158.
  10. Plin. nat. 2,95.
  11. A caput értelmezéséhez lásd WISTRAND 1946.; és PEDERSEN 1986, 176.p.
  12. Plin. nat. 2,164–165.
  13. Plin. nat. 2,166.
  14. A tapasztalati tényekre korlátozódó tudományos megismerés az ókorban a szkepszis képviselőinél is megjelenik, de később, az újkorban az angol empiristák gondolatrendszerében válik különösen hangsúlyossá (Francis Bacon, John Locke, David Hume, Thomas Hobbes).
  15. Plin. nat. 2,192.
  16. 46 620 km.
  17. 46 620 km.
  18. Vagyis 4 810 km-t.
  19. Plin. nat. 2,247.
  20. Dionysodorus (görögül: Dionysodóros) – görög matematikus, a Kr. e. 2–1. század fordulóján élt.
  21. 7 770 km.
  22. Vagyis 46 620 km.
  23. Plin. nat. 2,248.
  24. Hérodotos szerint (Hdt. 1,140) a magol egy méd néptörzs. Halottaikat nem temették el, és nem is hamvasztották, hanem kitették a madaraknak. A görög auctorok különbséget tesznek a fekete mágia és a perzsák igaz mágiája között, mely az istentisztelet része, de az általános nyelvhasználat mindig keverte az iráni mágiát a chaldaeusok varázslásával és csillagjóslásával. A mágusok szerepe, és kapcsolatuk a Zoroaszrtizmussal vitatott: a mágusokat tekintették a boszorkányok és halottidézők egy őshonos törzsének, akik a zoroasztrizmus lealacsonyodásáért felelősek, vagy épp ellenkezőleg, Zarathustra igazi tanítványainak és nyugat-iráni hittérítőinek. A mágusok a méd birodalom idején a méd papok örökletes kasztjának tagjai voltak, a levitákhoz és a brahmanokhoz hasonlóak. Az Akhaimenidák alatt voltaképen ők képviselték a papi osztályt. Hérodotos értesülései szerint álmokat fejtettek (Hdt. 1,107.skk), fehér lovakat áldozva jövendöltek (Hdt. 7,113), az áldozás során pedig „az istenek leszármazásrendjét” énekelték (Hdt. 1,32), ami azt jelenti, hogy vallásos költészeti hagyomány őrzői voltak. Mindenesetre a mágusok számos zoroasztriánus rítust és szokást fölelevenítettek, úgyhogy végül Zarathustra tanítványainak tekintették őket; egyes görög szerzők őt magát is mágusnak gondolták. (lásd ELIADE 1994, 278.p., illetve a mágusokról lásd még Hdt. 1,101; 7,34; 7,191.)
  25. Plin. nat. 37,54. A fordítás itt, és a 37. könyvből származó további idézetek esetében is saját fordításom. Lásd GÁBLI 2004.
  26. Plin. nat. 37,118.
  27. Plin. nat. 37,124.
  28. Plin. nat. 37,155.
  29. Plin. nat. 37,165.
  30. A pythagoreusok a harmóniát tartották a világ alapjának, a harmónia viszont tanításaik szerint csakis az ellentétekből jöhetett létre. Tíz alapelvet állapítottak meg, amelyet ellentétpárokkal jellemeztek, például véges és végtelen, nyugvó és mozgó, egység és sokaság stb. Lásd Aristot. metaph. 986,a,22 skk. A caput értelmezéséhez lásd még LAPIDGE 1989, 1412. p.
  31. Itt inkább teremtő erő jelentéssel.
  32. Plin. nat. 2,2–4.
  33. Vagyis napfogyatkozás történik.
  34. Ez holdfogyatkozást idéz elő.
  35. Plin. nat. 2,47.
  36. Lásd az 52., a 236. és a 238. caputokat, illetve COUSH 1985/A, 24–25.p.
  37. Plinius ugyanerről a két fogalomról és a gyémánt széthasadásáról részletesebben is ír: „quod graeci sympathiam et antipathiam appellavere, quibus cuncta constant, ignes aquis restinguentibus, aquas sole devorante, luna pariente, altero alterius iniuria deficiente sidere atque, ut a sub/imioribus recedamus, Perrum ad se trahente magpete lapide et alio rursus abigente a sese, adamanta, rarum opum gaudium, infragilem omni cetera vi et invictum, sanguine hircino rumpente, quaeque alia in suis locis dicemus paria ve/ maiora miracula.” (Plin. nat. 20,1).
  38. Albertus Magnus (1193–1280) De mineralibus című művében azt állította, hogy a bakkecske vére még hathatósabb, ha a bak előbb bort ivott, vagy petrezselyemmel jóllakott. (SCHMIDT 1890, 83. p. és DUDICHNÉ – KOCH 1935, 39.p.)
  39. Plin. nat. 37,59–60.
  40. Lásd BEAGON 1992; CITRONI MARCHETTI 1982; CITRONI MARCHETTI 1992; CITRONI MARCHETTI 2003; FRENCH 1994/B, GESZTELYI 1993.
  41. Idősebb Plinius: Természetrajz. (XXXIII–XXXVII.) Az ásványokról és a művészetekről. Enciklopédia Kiadó. Budapest, 2001. Fordította Darab Ágnes és Gesztelyi Tamás. 363. p., 23. jegyzet.
  42. Annál is inkább, mert a sztóikus filozófia, mint racionálisan szervezett struktúra legfontosabb jellemzője a koherencia. A koherencia pedig azon alapul, hogy a természeti események kauzálisan összefüggenek, mégpedig az által, hogy kijelentések egy halmaza alapozható rájuk. Ezek a kijelentések teszik képessé az embert, hogy úgy tervezze meg az életét, hogy az teljességgel összhangban legyen a Természettel. A koherenciát pedig a Jogos és a sympathia biztosítja, hiszen a természetnek két elsődleges funkciója van a sztóikusok szerint: összetartja a világot, illetve okozza a földi dolgok kifejlődését. Lásd LONG 1998, 142–143. p.; 190. p.
  43. BEAGON 1992, 102–103, 145, 173, 230–231. p.; LAPIDGE 1989, 1411–1412. p.; GIGON 1982, 50–52. p.; ISAGER 1998, 50. p; FRENCH 1994, 239–240. p.

A Bibliotheca Pliniana sorozat első monografikus kötete, amely a pliniusi Kozmológia hagyományos és adatbázis alapú szövegelemzését és tudománytörténeti feldolgozását tartalmazza.

Plinius Kozmológiája a korabeli csillagászat eredményein túl a földrajz, az éghajlattan, a meteorológia, a naptárkészítés és a csillagjóslás eredményeire is kitér, amelyek a korabeli hitvilággal és filozófiai tanításokkal ötvöződve egységes tudáskomplexumot alkottak.

Gábli Cecília a pliniusi Kozmológiában megfigyelhető részterületek interdiszciplináris összefonódását többféle megközelítésben ábrázolja. Az egyes tudományterületekre vonatkozó szöveghelyeket tematikus csoportosításban elemzi, bemutatva az érintett ókori tudományterületek fejlettségi szintjét, sajátosságait és kölcsönhatásait.

A pliniusi Kozmológiában megjelenő csillagászati szakterminusokat egy speciálisan erre a célra kifejlesztett adatbázis segítségével rendszerezi és elemzi. A kötet végén kapott helyet az adatbázis legfontosabb terminusainak exportja.

A kötet hasznos és érdekes olvasmány lehet mindazok számára, akik a természetről alkotott ókori tudásanyag iránt érdeklődnek.

Gábli Cecília: Plinius kozmológiája. Pécs: Lomart Kiadó, 2006, 7–8., 44–51. p. (Bibliotheca Pliniana, 41.)