Régi receptek, taxák, előiratok, leltárak olvasásakor lépten-nyomon találkozhatunk különböző súly-, hosszúság- és űrmértékekkel, amelyek a mai metrikus rendszer előtt voltak használatosak. Ha nem ismerjük ezeknek a jelenlegi mértékegységekre való átszámítását, ezek a jelzett mennyiségek minden belső tartalom nélküli számok csupán. A természettudományos területen működőknek nem szükséges a mérés és a mértékegységek egymáshoz való viszonyának a fontosságát hangsúlyozni, ehelyett csupán Galileinek egy mondását legyen szabad idéznem:
„…ami mérhető, azt mérd meg, ami nem mérhető, azt tedd mérhetővé!”
Most ezeket a régi gyógyszerészi mennyiségeket szeretném ismét mérhetővé tenni az érdeklődők számára.
A történelem során, sorrendben elsőként a területmérés, illetve az ezzel kapcsolatos hosszúságmérés alakult ki, ugyanis a Nílus rendszeres áradása miatt Egyiptomban évenként ismételten ki kellett mérni a földeket. Így a földmérés, de nem utolsósorban a piramis- és templomépítkezések is sürgették a hosszúságmérés kialakulását. A kereskedelem fejlődése pedig a súly, illetve a tömeg mérését tette szükségessé, amit eleinte űrmértékek segítségével oldottak meg, nemcsak a folyadékok, de a száraz anyagok esetében is. A súlymérés jelentősége a történelem során csak akkor lett döntő fontosságú, amikor a kereskedelemben megjelent a pénz használata, ugyanis az első pénzdarabok nem mások, mint a kibocsátó által szavatolt súlyú és finomságértékű nemesfémdarabok. Tehát a pénz valódiságát és elfogadhatóságát súlyméréssel kellett ellenőrizni. A sorrendben csak ezek után jelentkezett az idő mérése, ami már bizonyos fokú csillagászati ismereteket is megkívánt. Meg kell jegyezni, hogy a csillagászati zodiákus (állatövi) jelek figyelembe vételével osztották fel mind a nappalt, mind pedig az éjszakát 12 egyenlő részre. Így tehát a 12-es számrendszer a 12 állatövre vezethető vissza.
A kereskedelem további fejlődése és a nagy birodalmak kialakulása elengedhetetlenül szükségessé tette a mértékegységeknek egy közös mértékrendszerben történő egységesítését, ami első ízben mintegy 3000 évvel ezelőtt Babilóniában valósítottak meg. Itt készítettek egy kocka alakú normáledényt, amelyből egy meghatározott nyíláson keresztül 1 nap alatt (időegység!) folyt ki a víz. A víz súlya lett a súlyegység (talentom), a kocka élhossza a hosszúság egysége (láb), űrtartalma pedig az űrmérték egysége (metretes). Az európai népek mértékrendszere a múlt század végéig – a metrikus rendszer bevezetéséig – ezen a mértékrendszeren alapult. Ugyanis Nagy Károly (német-római császár: 768–814) a birodalma területén 781 körül bevezetett mértékegység reformja az ókori mértékrendszert vette alapul, s a többi európai népek mértékegységei később ebből fakadtak.
Ezek után vegyük sorra mi is a történelmi kialakulás sorrendjében először a hosszúságmértékek, majd az űrmértékek és végül a súlymértékek kialakulását.
Ón mensurák a XIX. század végéről
Hosszúság mértékek
Mivel a hosszúság mérése a gyógyszerészi gyakorlatban ritkán fordul elő, e területet csak nagy vonalakban tekintjük át.
Ha veszünk egy olyan kocka alakú edényt, amelyben 1 babiloni kis talentom súlyú (29,221) víz fér el, akkor ennek a kockának az éle megadja az 1 babiloni kis láb hosszát. (A talentomot majd a súlymértékeknél tárgyaljuk.) Ezek szerint 1 babiloni kis lábhossza – mai mértékkel mérve – 308 mm-rel volt, egyenlő. Ezzel megegyezett az egyiptomi, a zsidó és az ó-görög láb hossza is, és ebből alakult ki a középkor folyamán a rajnai vagy leideni láb, amely 315 mm hosszúságú volt és az egész Felső-Németország területén elterjedt. Időben pedig ezt használták egészen a méter rendszer bevezetéséig. Ebből alakult ki a bécsi láb is, amely csupán 1 mm-rel volt hosszabb ennél, tehát 316 mm. III. Károly (magyar király: 1712–1740) a bécsi láb használatát az 1715. LXIII. törvénycikkel Magyarország területén is kötelezővé tette. Ennek a többszörös és törtrészei a következők voltak:
1 vég = 31 rőf
1 rőf vagy sing, könyök = 622,00 mm1
1 öl (°) vagy ulna = 1896,00 mm ( = 6’ = 72” = 864”’ = 10,368· )
1 láb (’) = 316,00 mm ( = 12” = 144”’ = 1,728· )
1 hüvelyk (”) = 26,34 mm ( = 12”’ = 144· )
1 vonal (”’) = 2,20 mm ( = 12· )
1 pont (·) = 0,18 mm2
A rőf a német Reifen = kötés, abroncs (v. ö. „ráf”) szótól kapta nevét. A sing az alkarcsont latin neve. Az öl a kitárt két kar ujjhegyei közötti távolságot jelentette, a neve is innen származik. A láb a talp hosszát jelentette (rendszerint a mértékegység reformot meghozó uralkodó talphosszát). A hüvelyk pedig a hüvelykujj szélessége (vö. „zoll”).
Díszes kereskedelmi font-súlysorozat külső tagja
Űrmértékek
Korábban kétféle űrmérték volt használatos, amelyek egymástól lényegesen eltértek. Az egyik a folyadékok mérésére, a másik a száraz anyagok mérésére szolgált. Ez utóbbi a súlymérést helyettesítette (pl. 1 mérő gabona), mivel ennek a gyógyszerészetben jelentősége nem volt, ezért nem foglalkozunk vele. A folyadékok mérésére használt űrmértékek kialakulását is csak nagy vonalakban tekintjük át:
A babiloni normál edényben, amelynek oldaléle 1 babiloni láb (331 mm) hosszú volt, 1 talentom 5/6-ának megfelelő mennyiségű (36,4 l) víz fért el és ez volt az űrmértékek alapegysége a metretes. (A számok nem egészen pontosan felelnek meg a beszorzások eredményeinek, mert abban az időben a víz hőmérséklete nem volt – hisz nem is lehetett – szabályozva.) A mértékegység reformjának idején Nagy Károly ezt gabona mértékké tette meg. Ez lett az alapja a híres kölni simmernek is és a magyar űrmértékeknek is, ugyanis ennek a másfélszerese lett a magyar akó vagy cseber.
Az űrmértékek egységesítését szolgálta Magyarországon az 1655. XXXI. törvénycikk, amely elrendelte az ország területén használatos összes mértékeknek a budaihoz való igazítását, ami az űrmértékek tekintetében a pozsonyival azonos volt. Az osztrák űrmértékek használatát 1858. június 8-tól császári pátens tette kötelezővé Magyarország területére nézve is. Ezelőtt az alapegység a magyar akó volt, ami 54,298 l-nek felelt meg és 64 itcére oszlott. A bécsi mérték bevezetése után alapegységül az 56,588 l-nek megfelelő bécsi akót vették, amit 40 pintre osztottak. Ennek kisebb egységei a következők voltak:
| magyar | bécsi | ||
|---|---|---|---|
| 1 pint | 1.696 ml | 1.415 ml | ( = 2 itce = 4 meszely = 8 verdung) |
| 1 itce vagy média | 848 ml | 707 ml | ( = 2 meszely = 4 verdung) |
| 1 meszely | 424 ml | 354 ml | ( = 2 verdung) |
| 1 verdung | 212 ml | 177 ml |
Volt egy speciális gyógyszerészi űrmérték is: a mensura vagy magyar nevén findzsa, ami a magyar pint 3/4 részének vagy a magyar itce 1,5-szeresének, súlyértékben kifejezve pedig 4 font víznek, azaz 1680 ml-nek felelt meg. Használták még a folyadékmennyiségek megjelölésére a kondér (congius) meghatározást is, ami 8 font, azaz 4,5 1 folyadékot jelentett. Kb. 2 kondér = 1 kanna (8,5 1) = 10 magyar itce.
A pint elnevezés a latin pinta, a meszely a német Messel (mindkettő űrmértéket jelent), a verdung a német vierding (= negyed rész, jelen esetben az itce negyed része) szóból ered. A mensura latin eredetű szó, jelentése űrmérték, a findzsa török eredetű, a kávéscsészét hívták így.
Egy teljes kereskedelmi font (csonka kúp alakú) súlysorozat
Súlymértékek
Mivel a gyógyszerészi gyakorlatban a mértékek közül a legnagyobb jelentőséggel a súlymértékek bírtak, ezért ezekkel részletesebben kell foglalkoznunk. A mai tudásunk szerint a legrégibb ismert súlyegység a talentom volt. Ez mind Babiloniában, mind pedig Görögországban 60 minára oszlott. Az attikai mina – ma használatos súlyegységben kifejezve – 654,9 g-nak felelt meg. Ennek fele (327,45 g súlyú) volt a római font, ami 12 unciára oszlott. 1 római uncia tehát 27,29 g súlynak felelt meg. Ezt a római fontot vették később a súlyrendszerük alapjául a Római Birodalom területén kialakult utódállamok.
Nagy Károly, aki igen nagy gondot fordított birodalma pénz és mértékrendszerének egységesítésére, 781 körül egy nehezebb súlymértéket léptetett életbe, amelyet „pondus Caroli”-nak vagy „karoling font”-nak neveztek. Erre pénzügyi okok késztették, mert úgy kívánt egy nehezebb pénzverési alapsúlyt hivatalossá tenni, hogy a súlyegységből kivert dénárok darabszámát ne csökkentse. Ezt úgy érte el, hogy a 12 római unciának megfelelő római fontot (327,45 g) felemelte 15 római unciának megfelelő súlyúra (15×27,29 = 409,31 g). Ez a 409,31 g-nak (Hóman Bálint szerint 408 g-nak) megfelelő súlyegység volt a „karoling font”.
Érdekes megfigyelni, hogy sok súlyegység elnevezése megegyezik valamilyen pénzegység elnevezésével (font, márka stb.). Ez onnan adódott, hogy korábban csak értékpénzek voltak forgalomban, ami azt jelentette, hogy az illető pénzdarab értéke a benne foglalt nemesfém értékét jelezte. Ezért nagyobb mennyiségeknél nem is számolták, hanem mérték a pénzeket súly szerint. Tehát például 1 font jelenthette az 1 font súlyt is, de jelenthette az 1 font súlyú ezüstből kivert pénzek mennyiségét is.
A középkorban elterjedt egy másik alap-súlyegység is, a skandináv eredetű márka (vagy gira). Mivel súlya kb. 8 római unciának felelt meg, ezért egyenlőnek tekintették 2/3 fonttal. A kontinensen először egy 1026-ban kelt holland oklevél említi, azonban itt már a karoling font felének vették, mert súlya nagyjából ennek felelt meg. (Ez a kettősség a későbbiek során megmaradt a gyógyszerfont és a kereskedelmi font esetében, ugyanis 1 márka 2/3 gyógyszerfontot, illetve 1/2 kereskedelmi fontot jelentett.) Ha átszámoljuk Wolfger passaui püspök 1203–1204. évi úti számadásainak pénzváltási adatait, akkor ezt a skandináv márkát 215,5 g súlyúnak találjuk. Érdekességképpen jegyezném meg, hogy Svédországban az 1192. évi pápai adókönyv szerint már ezzel a márkasúllyal számoltak, és csak 1855. január 31-vel szüntették meg a használatát.
Gyógyszerfont alapú súlysorozat (mindig szegletes!)
A keresztes háborúk során fellendült nagy kereskedelmi forgalom eredményeként a Rajna vidéki kereskedők Európa-szerte elterjesztették a márkasúly, pontosabban a kölni márkasúly használatát. A kölni márka mellett ugyanis még rengeteg helyi márkasúly alakult ki, amelyek helytől és időtől függően, állandó súlyérték változásban voltak. Sőt az egyes helyi márkasúlyok mellett használták még a kölni márkának az illető helyre speciális változatát, így pl. a bécsi márka mellett a bécsi-kölni márkát. De volt augsburgi–kölni márka, nürnbergi–kölni márka, stb. Természetesen ez még bonyolultabbá tette a számolást.
Az azonos súlyegységek értékeinek helytől függő változásai Zellveger német történész szerint onnan adódtak, hogy az áru szállítási költségei úgy térültek meg, ha a súlyegység értéke a termelési helytől távolodva arányosan kisebbedett, az áru ára azonban változatlan maradt. (Ezen az alapon feltételezhetjük, hogy a kereskedelmi és a gyógyszerfont közötti különbség jelentette a gyógyszerész hasznát.) Azt hiszem azonban, közelebb járunk a valósághoz, ha a régi súlyegységek értékének változásait a flogiszton elméletre vezetjük vissza: mint tudjuk, a flogiszton elmélet szerint a fémek (súlyetalonok) oxidációjakor eltávozott a flogiszton, tehát az könnyebb lett. (Ismeretes, hogy pont az ellenkezője történt: oxigént vett fel, tehát súlyosabbá vált.) A téves elmélet értelmében tehát a korrodálódott súlyetalonokat a megújításukkor mindig felfelé korrigálták, súlyosabbakkal cserélték fel. Ez eredményezte a még azonos típusú márkasúlyoknak is a számos változatát.
A márkasúly elterjedését még az is nagy mértékben előmozdította, hogy 1524-ben a Német Birodalom pénzverési alapsúlyául a márkát, pontosabban a kölni márkát tették meg, sőt még az 1857-ig érvényben volt pénzkonvenció hivatalos alapsúlya is a 233,86 g súlyú kölni márka volt.
A márkasúlyok alapján (2 márka = 1 font) az európai kereskedelem két legfőbb vonalán – a Rajna és a Duna mentén – két különböző kereskedelmi font alakult ki: a Rajna mentén a könnyebb 480 g-os kölni kereskedelmi font, a Duna mentén pedig a nehezebb 560 g-os bécsi kereskedelmi font. Mint láthatjuk, 7 rajnai font felelt meg 6 dunai fontnak. Az 1715. LXIII. törvénycikk ez utóbbi használatát vezette be Magyarországon is.
Az ún. budai márka 1271-től 1690-ig 245,54 g-nak felelt meg, majd 1727-ig 248,87 g-os lett. Ennek mindenkori kétszeres súlya volt a budai kereskedelmi font, amit a XIII. század első felében összeállított Buda Város Jogkönyve is kötelező érvényűnek vezetett be. Ezt erősítette meg és tette egységesen kötelező országos súlyegységgé Zsigmond (magyar király: 1387–1437) az 1405. évi I. decretumában. Mivel ez csupán írott törvény maradt, s a gyakorlatban nem jutott érvényre, ezért Rudolf (magyar király: 1576–1608) az 1588. évi IV. decretumának 16. törvénycikkében ezt megerősítette és ismét elrendelte. A török hódoltság alatt, az amúgy is számos mértékegység mellett, a török súlymértékek is meghonosodtak hazánkban, s hogy ebben a káoszban rendet teremtsen III. Ferdinánd (magyar király: 1637–1657), az 1655. évi IV. decretumának 31. törvénycikkében ismét megerősítette az erre vonatkozó korábbi rendeleteket:
„…mindennemű mértéket........................büntetés alatt a budaihoz vagy vele egyáltalán azonos pozsonyihoz kell alkalmazni és mindenütt megtartani”
(A rendelet szövegének ezt a szószerinti idézetét a későbbiek miatt érdemes megjegyezni.)
A magyar és az osztrák mértékegységeknek egymástól való eltérése mindig akadályként jelentkezett a Habsburg uralkodók birodalom-egységesítési terveiben. A török kiűzése után végre megérlelődött a helyzet a bécsi mérték kizárólagossá tételét illetően. Bár III. Károly ezt elhatározta, de ennek véghezvitele a legkevésbé sem volt egyszerű, mivel ehhez országgyűlési határozat volt szükséges. A kérdésnek az országgyűlés elé vitele pedig könnyen politikai kérdést csinálhatott az ügyből, mert mint ismeretes, a magyarok minden összbirodalmi egységesítési terv ellen már eleve tiltakoztak. De ez természetes is volt, hiszen az amúgy is erősen vitatható önállóságunk, függetlenségünk forgott kockán. Így válhatott egy kereskedelemben hasznos intézkedés, politikailag káros, sőt veszélyes ténnyé.
Végül is úgy oldották meg a kérdést, hogy Bécsben előásták III. Ferdinánd előbb idézett rendeletét, amelyben az állt, hogy a budai mérték azonos a pozsonyival. Ez azonban csak az űrmértékek vonatkozásában volt igaz, egyéb tekintetben nem! Pozsony Bécshez való földrajzi közelsége, valamint a hódoltság ideje alatt Budától való érthető eltávolodása, Béccsel mind szorosabb kapcsolatba hozta Pozsonyt. Ezek a körülmények spontán kialakították Pozsonyban a bécsi mértékegységek használatát. Amikor az 1715. évi országgyűlés az 1655. évi IV. decretum 31. törvénycikkére való hivatkozással elfogadta, illetve elrendelte a pozsonyi hossz-, súly- és űrmértékek használatát (1715. VIII. törvénycikk), tulajdonképpen hatályon kívül helyezte mindazokat a korábbi törvényeket, amelyek Magyarország területén a budai mérték kötelező használatát rendelték el. Így a magyar országgyűlés nem kellő éberségét kihasználva, ezzel az ürüggyel fogadtatta el az uralkodó Magyarország területén is a bécsi mérték kötelező használatát, pozsonyi mérték néven. Ezzel a metrikus rendszer bevezetéséig (1876. január 1.) a bécsi mérték lett hivatalos hazánkban is. Ez a súlyegység az 560,01168 g-os bécsi kereskedelmi font volt, ami 32 latra oszlott. A márka – mint a font fele – 16 lattal volt egyenlő. A gyógyszerfont pedig – mint látni fogjuk – 24 latra oszlott.
A gyógyszerfont továbbra is követte a klasszikus, római sémát: 12 uncia jelentett egy gyógyszerfontot, tehát 1 márka 2/3 (pontosabban: 0,6682258) gyógyszerfonttal volt egyenlő. A kereskedelmi font ezzel szemben a karoling font alapján 16 unciás volt, így 1 márka 1/2 kereskedelmi fonttal volt egyenlő.
Az első gramm alapú gyógyszertári súlyok még szegletesek
(A képeket a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagából Vékás Magdolna készítette.)
A gyógyszerfont tehát már a középkorban is elkülönült a kereskedelmi fonttól. II. Frigyes (német-római császár: 1212–1250) arab minta szerint rendezte 1224-ben a gyógyszerészetet. Többek között elrendelte, hogy az egyöntetűség kedvéért minden készítményt a salernói egyetem híres tanárának, Nicolaus Praepositus (vagy franciásan Prevost) francia orvosnak az 1087 és 1100 között Párizsban írt Antidotarium című munkája alapján készítsenek. (A munkát 1594-ben Bázelben ki is nyomtatták. Ma ismert egyetlen eredeti példányát a bázeli egyetemi könyvtár kézirattárában őrzik.) Ebben volt lefektetve a gyógyszerészi mértékrendszer is, amely szerint az attikai talentom (26.196,22 g) 6000-ed részének megfelelő drachma súlyt fogadták el az orvos-gyógyszerész súlyrendszer alapjául. A különböző országokban a kereskedelmi- és a gyógyszerfont grammban kifejezett súlyértékei a következők voltak:3
| Kereskedelmi font |
Gyógyszer font |
|
|---|---|---|
| Anglia és USA | 453,59 g | 373,25 g |
| Franciaország | 489,50 g | 375,00 g |
| Hollandia | 494,09 g | 369,13 g |
| Belgium | 470,16 g | 375,00 g |
| Északnémet államok | 467,71 g | 350,78 g |
| Svájc | 500,00 g | 375,00 g |
| Oroszország | 409,50 g | 357,85 g |
| Spanyolország és Latin-Amerika | 460,09 g | 344,82 g |
| Portugália | 458,92 g | 344,16 g |
| Dánia | 500,00 g | 357,66 g |
| Svédország | 425,00 g | 356,24 g |
| Norvégia | 498,90 g | 357,85 g |
| Habsburg birodalom | 560,01 g | 420,01 g |
A gyógyszerészi mértékek hitelesítés tekintetében is eltértek a kereskedelmi mértékektől. Amíg ugyanis a kereskedelmi mértékek hitelesítésekor az etalontól való eltérés „±%”-ban volt lehetséges, addig a gyógyszerészi mértékek esetében csak „–%”-ban. A felső határ maga az etalon volt.4
Ausztriával való szoros kapcsolatunk miatt, az 1761. április 11-én kelt császári pátens alapján Magyarországon is az 560,01168 g-nak megfelelő bécsi kereskedelmi font és a 420,00876 g-nak megfelelő gyógyszerfont volt a hivatalos, amely a következő kisebb egységekre oszlott:
| 1 libra (tb) vagy font | = 420,01 g | ( = 12 ℥ = 24 L = 96 ʒ = 288 ϶ = 5760 gr) |
| 1 uncia (℥) vagy oton | = 35,00 g | ( = 2 L = 8 ʒ = 24 ϶ = 480 gr) |
| 1 lat (L) | = 17,50 g | ( = 4 ʒ = 12 ϶ = 240 gr) |
| 1 drachma (ʒ) vagy quintel, suszták, nehezék |
= 4,38 g | ( = 3 ϶ = 60 gr) |
| 1 scrupulus (϶) vagy terecs, kövecs |
= 1,46 g | ( = 20 gr) |
| 1 granum (gr) vagy szemer |
= 0,07 g |
A különböző államokban a gyógyszerfont felosztása sem volt egységes. A fenti felosztást követték a német államok, Svájc, Anglia, Skócia, Hollandia, Belgium, Dánia, Portugália, Szardínia, Svédország, Norvégia, Görögország, Velence és az Északamerikai Egyesült Államok. Más államok azonban más felosztást követtek:5
| Font | Uncia | Drachma | Scrupulus | Granum | |
|---|---|---|---|---|---|
| Spanyolország és a latin-amerikai országok |
1 | 8 1 |
64 8 1 |
192 24 3 1 |
4608 576 72 24 |
| Oroszország | 1 | 12 1 |
84 7 1 |
336 28 4 1 |
8064 672 96 24 |
| Toscana, Lombardia, Róma |
1 | 12 1 |
96 8 1 |
288 24 3 1 |
6912 576 72 24 |
| Nápoly, Szicília | 1 | 12 1 |
120 10 1 |
360 30 3 1 |
7200 600 60 20 |
| Franciaország | 1 | 16 1 |
128 8 1 |
384 24 3 1 |
9216 576 72 24 |
A gyógyszertárba bejövő kereskedelmi árut (kamilla, timsó, méz stb.) kereskedelmi font alapján vette a gyógyszerész, a gyógyszertárból kimenő árut (gyógyszerek) pedig már a gyógyszerfont alapján adta el.
A kereskedelmi- és a gyógyszersúlyok rendszerint már külsőleg is jól megkülönböztethetők egymástól. (Ennek ellenére nem ritka, hogy kereskedelmi vagy pénzsúlyokat mutatnak be régi gyógyszertári súlyokként.) A kereskedelmi font súlysorozat egymásba helyezhető csonkakúpokból áll, amelyeknek a legkülső tagja rendszerint díszes és tetővel van ellátva. A gyógyszertári súlysorozat pedig külön fatokban van elhelyezve, az egyes súlyok pedig dísztelen, tömör, négyszögű csonkagúla alakúak, amelyekhez a tok egy külön részében lemezsúlyok is tartoznak. (A metrikus súlyrendszer bevezetése utáni első patikai súlyok is még szegletesek voltak.)
A jelzésekkel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy az „S” betű (semis) vagy a görög „fi” a fél egység jele volt. PI.tb/3 = 1/2 font vagy § S = 1/2 uncia, azaz 1 lat.
A font szó a latin pondus (vagy a német pfund) = súly szóból származik. Az uncia szintén latin eredetű szó (unus), jelentése egység. A lat a német Iot (= mérőón) szóból vette eredetét. A scrupulus latin szó, kövecskét jelent. A szemer a nyelvújítás idejéből származó magyar szó, ma inkább úgy mondanánk: szemernyi.
Az uncia szónak elterjedt és az irodalom által is átvett obon szóval történt „magyarítása” nem valami szerencsés, mert ez az 1192. évi pápai „liber censuum” egy félreértett helyeként került a köztudatba, mint az uncia magyar neve. (Erre Pauler Gyula mutatott rá a Magyar nemzet története az árpádházi királyok alatt című munkájában.)
A gyógyszerészeti gyakorlatban használtak még az előbbiek tört részeinek elnevezésére is kifejezéseket:
| sesquuncia | 1,5 uncia | (52,51 g) |
| semissis | 1/2 granum | (37 mg) |
| triens | 1/3 granum | (24 mg) |
| quadrans | 1/4 granum | (18 mg) |
| sextans | 1/6 granum | (12 mg) |
| octans | 1/8 granum | (9 mg) |
| decima | 1/10 granum | (7 mg) |
A drogokkal kapcsolatosan találkozhatunk még kevésbé egzakt mértékegységekkel is, de ezek külön magyarázatra nem szorulnak:
| Fasciculus (F) vagy köteg | kb. 1 uncia | (35 g) |
| Manipulus (M) vagy marék | kb. 1 lat | (17,5 g) |
| Pugillus (P) vagy csipet | kb. 1/2 drachma | (2,2 g) |
A metrikus rendszer bevezetéséig az orvos-gyógyszerész gyakorlat a most ismertetett mértékegységeket alkalmazta. Bár a metrikus rendszert Magyarországon az 1874. VIII. törvénycikk csak 1876. január 1-től tette kötelező érvényűvé, de jellemző az I. Magyar Gyógyszerkönyvnek a maga idejében modern szellemére, hogy bár 1871-ben jelent meg, és 1872. március 15-től vált hivatalossá, de már a metrikus súlyrendszert tette magáévá.
