Turgenyev betegsége és halála

Turgenyev betegsége és halála sok szóbeszédre adott alkalmat. Péterváron ellentmondó és zavaros hírek terjedtek el: hogy a beteg írót Párizsban sorsára hagyták, hogy lelkiismeretlenül gyógyították, hogy szinte szándékosan megmérgezték. Ez arra ösztönözte Sz. P. Botkint, hogy összehívja az orosz orvosok tudományos társaságát, és megvitassák az író halálának okát. Az ülés 1883. október 23-án zajlott le Péterváron.

„Az első dolog, amely különösen nem orvosok számára szembetűnő”

– jelentette ki Sz. P. Botkin, a gyűlés elnöke bevezető szavaiban –

„az, hogy Turgenyev életében megállapítottak egy betegséget, következésképpen evvel is kezelték, de a boncolásnál mást találtak. Természetesen ilyen szemrehányásokat csak az a nem orvos és csak azok a személyek tehetnek, akiknek nincsenek világos fogalmaik diagnosztikus lehetőségeinkről.”

A tudós ezen szavai nagymértékben megnyugtatták a nyugtalankodó közvéleményt.

És most tekintsük át Turgenyev kortörténetét. Gyermekkorában valamilyen lázzal járó idegi eredetű betegségben szenvedett (B. P. Alekszandrovszkij); lehet, hogy rheumás eredetű choreája volt, mivel negyven éves korában olykor a szívműködésére panaszkodott. Amikor Turgenyev utoljára érkezett Pétervárra, rosszul érezte magát. Sz. Szolovjev „vérkeringési egyensúlyzavart” diagnosztizált, „amely nehézlégzésben és lábduzzadásban nyilvánult meg”. Ezek a panaszok vagy fájdalmak azonban sohasem voltak olyan súlyosak, hogy ágyhoz kötötték volna. Ezenkívül többször epehólyag- és bélkólikája is volt. Fokozott emocionális labilitás lehetett az oka annak, hogy néha túlzottan aggódott egészségi állapota miatt. Például 1881-ben (utolsó betegsége előtt másfél évvel) minden különösebb ok nélkül nyomasztó halálfélelmet érzett, és saját halálát 1881. október 1-ről 2-ra virradó éjjelre jósolta.

Turgenyev életének utolsó éveiben munkaképes volt és gyakorlatilag jól érezte magát. 1882 márciusában jelentkezett először fájdalom a mellkasában, bal vállában, nyakában és a bal kulcscsont területén, amely kis fizikai megterhelésre fokozódott. Köhögött, s köpetében néha vérfoszlányok voltak. Majd nehézlégzés is jelentkezett. Betegsége miatt a nap nagy részét ágyban töltötte. 1882. április 8-án kelt levelében arról panaszkodik, hogy

„fentlétkor és járkáláskor igen erős fájdalmak jelentkeznek a vállában, a lapockájában, az egész mellkasában és a légzése is nehezebbé vált”.

A levelet Zs. A. Polonszkijnak írta.

Az akkor Párizsban élő írót tapasztalt orvosok gyógyították. A makacs fájdalmat szíveredetű fájdalomnak, ahogyan akkor nevezték: mellzsába tüneteinek tekintették és ennek megfelelően kezelték. Turgenyev továbbra is erősen szenvedett. Kételkedni kezdtek a diagnózisban. Elhatározták, hogy Charcot professzort hívják konzíliumra. A kiváló neuropathológus is arra a következtetésre jutott, hogy az írónak súlyos mellzsábája van.

„Az orvostudomány tehetetlen evvel a betegséggel szemben”

– fűzte hozzá a kórisméhez. Fektetést, ágynyugalmat, ezen kívül bróm készítményeket és a mell bőrének hőkezelését írták elő a beteg számára.

Felvetődik a kérdés: helyes volt-e Charcot diagnózisa? Az adatok szerint Turgenyevnek tényleg voltak szívkárosodásra utaló tünetei. Szívmegnagyobbodást és balra tolódást állapítottak meg nála, továbbá az aorta felett szisztolés zörejt és erőteljes perifériás pulzálást. Ismeretes az is, hogy még a hatvanas évek elején Turgenyevet ismételten megvizsgálta a híres Friedreich professzor, aki a szívműködés károsodását állapította meg. Turgenyev szívbetegségét mások is diagnosztizálták.

1882-ben tehát a nem túl erős köhögést, a vérfoszlányokat a köpetben, a mellüregben levő fájdalmat, amely légzéskor és köhögéskor erősödik („pleurális fájdalom”?), a nehézlégzést és a betegség többi tünetét a kisvérköri pangás eredményének tekintették, amely a szívelégtelenség talaján keletkezett. A beteg állapota a rövid ideig tartó remissziók ellenére romlott. Ennek dacára Bougivalba, kedvenc falusi nyaralójába utazott. N. A. Belogolovoj szerint itt a betegápolás jobban meg volt szervezve, mint Párizsban. Kínzó fájdalmai olyan erősek voltak, hogy az orvos rendszeresen adott morfiumot.

„Morfin befecsendezése nélkül”

– írta Turgenyev 1882. június 1-én Polonszkijnak –

„sem aludni, sem feküdni nem tudok és bármilyen óvatlan mozdulat fájdalmat vált ki a mellemben”.

Az író a narkotikumtól kábult és aluszékony volt, az izomerő csökkent, étvágytalanná vált és jelentősen romlott a bélműködése.

Akkoriban Franciaországban járt N. A. Belogolovoj, Turgenyev egyik pétervári kezelőorvosa és barátja. Meglátogatta Turgenyevet és megdöbbent az író egészségi állapotának romlásán. A párizsi Jacque professzort ajánlotta. De Turgenyev nem érezte magát elég erősnek és csak 1882 júniusában, amikor fájdalmai enyhültek, szánta rá magát a Párizsba utazásra. Jacque is szívmegnagyobbodást és szívzörejt állapított meg és megerősítette, hogy Turgenyevnek súlyos mellzsábája van. Az orvosi utasításokkal Turgenyev ismét visszatért nyaralójába és pontosan betartotta az előírt gyógymódot. A villanyozás, amit Jacque ajánlott, nem szüntette meg a fájdalmat, úgy hogy nemsokára abbahagyták. A tej-diétát viszont a legszigorúbban betartotta. Egészségi állapotában rövid ideig tartó javulás állt be. Ez volt a harmadik remisszió.

Nehéz megmondani, mi lehetett az oka annak, hogy az író 1882 nyarán rövid időre megszabadult a szenvedéseitől. Maga Turgenyev nagyon hitt a tej-kúra hatásosságában. Állapotának javulásában pozitív szerepet játszhatott a környezetváltozás, a a jobb ápolás. Malignus tumorok esetén is tapasztalhatók átmeneti remissiók. Feltételezhető, hogy amikor a daganat felpuhul és szétesik, az idegfonatokra és gyökökre gyakorolt nyomás jelentősen csökken. Ez a feltételezés – amelyet B. P. Alekszandrovszkij fejtett ki 1949-ben – nemcsak lehetséges, hanem logikus is, amennyiben Turgenyevnek a betegsége folyamán néhányszor bőséges mennyiségű véres köpete volt, aminek kiürítése után állapota rendszerint valamelyest javult.

Késő ősszel elhatározta, hogy visszaköltözik Párizsba. Állapota újra romlott.

„Betegségem gyógyíthatatlannak látszik és abban nyilvánul meg, hogy sem járni, sem állni nem tudok”

– írta 1882. december 2-án Sz. A. Jurevnek –.

„Amikor fekszem, vagy ülök, szinte nincsenek fájdalmaim, de alig hogy függőleges helyzetbe hozom magam, a fogfájáshoz hasonló elviselhetetlen fájdalom sugárzik szét a mellemben és a vállamban. Ezt az ocsmányságot angina pectoris nervosának nevezik és az orvosi tankönyvek szerint az incurabilis betegségek sorába tartozik, ezt saját példámmal is illusztrálhatom…”

Az 1882–83-as év telének beköszöntével az állapota gyorsan romlott. Ekkor hívta fel kezelőorvosának figyelmét arra, hogy hasának közepe táján a bőr alatt egy nem túl nagy daganat van, amit az orvosok régebben neurómának diagnosztizáltak. Ez a daganat eddig nem okozott kényelmetlenséget és nem fájt, de most fájdalmassá vált és meg is nagyobbodott. A kezelőorvos szükségesnek tartotta a daganat eltávolítását és ez ügyben Bruardel, valamint Nélaton professzorokkal konzultált. Egyetértettek abban, hogy a daganatot el kell távolítani, de narkózis nélkül. A beteg szívének állapota ugyanis érthető módon nyugtalanította az orvosokat. Turgenyev beleegyezett a műtétbe, amelyet 1883. január elején végeztek el. A feljegyzések szerint valószínűleg hypertrophiás hegről volt szó, ami egy 1856-ban felnyitott furunculus helyén keletkezett. A sebgyógyulás zavartalan volt.

Fájdalmai ekkor már annyira kínozták, hogy a szokásos adag morfium sem használt. Az ismét konzíliumba hívott Bruardel professzor elvetette a mellzsába diagnózist, az volt a feltételezése, hogy a mellüregben egy aneurizma van, amely mechanikus nyomást gyakorol a gerincre és gyöki fájdalmat idéz elő. Ez az új gondolat, amelyből nem hiányzott a klinikai szellem, összefogta a szív-, a tüdő- és a gerinckárosodás tüneteinek egész sorát. Ehhez hasonló komplex elképzelést azok közül az orvosok közül, akik addig Turgenyevet vizsgálták – egy sem vetett fel. Ezután Turgenyev ismét falusi otthonába költözött. Kibírhatatlanul szenvedett és a fájdalommentes időszakok mind rövidebbé váltak. Ismételten konzíliumot tartottak Charcot és Bruardel részvételével. A beteg fájdalmait 0,01-0,03 g morfium adagolásával csökkentették. Ezekben a napokban látogatta meg ismét Turgenyevet Belogolovoj. A beteg látványa azt a gondolatot ébresztette fel benne, hogy talán malignus tumorról van szó. Közben a kimetszett szövetben – amelyet hegszövetnek tartottak – a szövettani vizsgálat malignitásra utaló sejteket talált. Belogolovoj véleménye az volt, hogy Turgenyevnek

„rákos vagy sarcomás csomói vannak a hátgerincében és valószínűleg az agyhártyáján is”.

Turgenyev 1883. augusztus 20-án elvesztette eszméletét és 22-én (szeptember 3-án) meghalt.

A következő napon Bruardel, a párizsi egyetem törvényszéki orvostani tanszékének vezetője elvégezte a boncolást. Megállapította, hogy a 3-4-5-ös háti csigolya magasságában daganat van, amelynek felnyitása után, egy 5 cm átmérőjű üreg nyílt meg, ami gennyel volt tele. Maga a daganat két csigolyatestben képződött, amelyeknek csontszövete és a csigolyák közti discusok is teljesen elpusztultak. Megállapítása szerint Ivan Szergejevics Turgenyev rákos betegségben szenvedett (myxosarcoma).

„A myxosarcoma 1883-ban jelentkezett a hasfalon, majd a 3-4-5-ös háti csigolyára terjedt át. A daganat egy fisztula járaton keresztül összeköttetésben volt a jobb tüdő felső részének egyik bronchusával. Ez a metastasis [áttét – A szerk.] volt a halál oka.”

Ezek tehát Turgenyev kortörténetének utolsó dokumentumai. Szükségesnek látszik azonban a kórbonctani adatok behatóbb értékelése, hogy megállapítsuk, helyes volt-e a betegségről és a halál okáról kiadott záró vélemény. Azok az ellentmondások, amelyek a mai szemlélő számára feltűnnek – a jegyzőkönyvben beszélnek carcinomáról és sarcomáról –, valamint az a feltételezés, hogy az elsődleges daganat a hasfalon volt és utána alakult ki a gerinc és a tüdő károsodása – teljesen érthetők, ha ezeket a megállapításokat történelmi aspektusból nézzük.

Franciaországban annak idején a rákot és a sarcomát nem határolták el élesen egymástól. A francia szakirodalomban és az orvosi gyakorlatban is az összes rosszindulatú képződményt egy fogalomkörben egyesítették (a rákot, a sarcomát, a chorionepitheliomát, az epitheliomát stb.). Kétséges azonban az, hogy a hasfali daganat valóban elsődleges myxosarcoma volt-e (a szó mai értelmében), már csak azért is, mert akkor a távoli metastasisok nem gennyes üreget képeztek volna, mint amilyent a boncolás során találtak. Egyébként a sarcomák általában, a myxosarcomák részben nem képeznek áttételt a gerincbe és ez klinikailag és kórbonctaniig is megkülönbözteti őket a rákos képződményektől.

Az, hogy Turgenyevnek rosszindulatú daganata volt, amely három csigolya elroncsolásához vezetett, alapvetően bizonyítottnak látszik. De honnan származott és hol fejlődött ki az elsődleges daganat? Mivel magyarázható a betegség különös klinikai lefolyása, ami odavezetett, hogy kiváló francia szakértők nem ismerték fel idejében? S végül hogyan lehet megmagyarázni Turgenyev betegségének korábbi és későbbi tüneteit?

Ma már tudjuk, hogy elsődleges gerincvelőrák gyakorlatilag nem fordul elő. A gerincoszlop rákos megbetegedésének leggyakoribb oka a tüdő bronchus rákja, amely előszeretettel metastatisál a csontszövetbe, így részben a gerincbe is. A múlt században azonban a tüdő elsődleges rákját oly ritkán ismerték fel, hogy az rendszerint csak véletlen és váratlan sectiós leletnek számított. Sőt még a XX. század első negyedének végén is az összes tüdődaganat felét csak a boncolás derítette ki.

Turgenyevnek már a betegsége kezdetén voltak köhögési rohamai, amelyek később görcsös jelleget öltöttek, néha vérfoszlányok jelentek meg a köpetben, majd ismétlődő, bőséges tüdővérzése is volt. A fájdalmak klinikai képe, azaz a szívbe való irradiáció és az objektív elváltozások a szíven akaratlanul is eltérítették a diagnózison töprengő orvosokat az igazságtól.

Logikus és jogos a következtetés, hogy Turgenyev halálos megbetegedése a szívbillentyű-károsodás és az általános atherosclerosis talaján fejlődött ki. A kórbonctani vizsgálatok során ez bebizonyosodott. Bruardel bonclelete szerint a

„szív igen nagy térfogatú, 770 g súlyú, a bal kamra erősen hypertrophisált. A teljesen elégtelen aortabillentyűk erősen atheromatosusak. A többi szájadék billentyűi is megvastagodtak, nem rugalmasak”.

Betegségének másik vitathatatlan hátterét a köszvényes diathesis képezte, amelyet az orvosi tényanyag egész sora, Turgenyev levelei és életrajzi adatai is bizonyítanak. Végül a sectio végérvényesen bizonyította az epekövességet is.

„Az epehólyagban öt darab epekő van, mindegyikük majdnem mogyorónyi”

– írta Bruardel.

Ilyen klinikai háttér alapján fejlődött ki lassan és szinte észrevétlenül Turgenyev bronchus rákja, amely maga után vonta a mellhártya és a gerincoszlop megbetegedését is. Ez volt tehát a mellzsábát utánzó, kibírhatatlan mellkasi fájdalom forrása. Azután megkezdődött a rákos daganat beolvadása. Így az 1883. április 9-én bekövetkező görcsös köhögésroham alatt Turgenyev kb. fél pohár bűzös, gennyes-véres köpetet ürített. Később a daganatnak a gerincbe való metastatisálása miatt megváltozott a fájdalom jellege: övszerűvé vált és jelentős mozgáskorlátozáshoz és a bőrfelület érzékenységének csökkenéséhez vezetett. Bizonyos idő után (valószínűleg 1883 elején) távolabbi metastasisok is kialakultak a nyirokcsomókban.