Nem kell prófétaerő hozzá, nem kell misztikus jövőbe látás, hogy megjövendölhessük: a Vezúv meg fog halni. Az európai szárazföld egyetlen még működő vulkánja, a nápolyi öböl csodálatosan pittoreszk kúpja, Olaszország egyik világhíres ismertetőjele utolsó napjait éli.
Persze, a hegyek napjai nem huszonnégy órákból állnak, hanem évekből, talán évtizedekből. De bizonyos, hogy akármekkora darabokat hasított is ki magának Herculanum, Pompeji és Stabiae elpusztítója napokul az örökkévalóságból, mégiscsak utolsó napjait éli, és mostani pusztítása a haldokló óriás végvonaglásának a rettenetes látványa. Megdöbbentően nagyszerű párkép a lassan elomló, elporladó Velence mellé, amelyet a csendes, alattomos víz rág pilótáiban, míg a Vezúvot az erőszakos, banditatermészetű tűz, a saját heve fogja elpusztítani. Azazhogy ezt is a víz.
Tudvalévő dolog, hogy ma már kétségtelen valóság az a – gondolom – Humboldt által felállított vulkánelmélet, amely szerint a tűzhányók kitörését tulajdonképpen a tenger vize okozza. Mélységes mély, föld és tenger alatt lévő hasadékokon keresztül beszivárog a víz egész addig, ahol a föld középponti tüze ég. Részben a földnek már kihűlt kérge vékonyabb egyes helyeken, részben a tenger vize talál leszivárgásra, sőt leözönlésre alkalmasabb részeket. Ilyen helyeken támadnak a tűzhányók – de kérem el nem felejteni, hogy az a jelen idő, amelyben most beszélek, az időtlen időket, csaknem az örökkévalóságot jelenti. A tenger vize tehát behatol a középponti tűzhöz, és ott rettenetes tusára kel vele, amelyben mindig ő a vesztes. A tűz árja elnyeli, és még a legmodernebb lokomotívumok túlhevített gőzénél is finomabb vízpárává forralja fel, rettenetes feszítőerőt adva neki. Amikor a túlhevült gőz nem fér el többé a titokzatos föld alatti üregekben, akkor aztán megtörténik az erupció. A két egymással viaskodó nagy hadsereg, a tűz és a víz kiszorítják, kitaszítják, kitúrják egymást a föld gyomrából, s felhajigálják, fel, egyenesen az égre. A bujkáló gőz feszítőereje feldobja a tüzet, a tenger vizétől félig már lehűlt – félig? még ez a fél is pokol! – izzó földméhe mint láva ömlik elő a kráterből, az egészen legyőzötteket pedig mint hamuesőt pöfögi ki magából a hegy gyomra. És az óriások harcából emberek pusztulása lesz.
Ennek az elméletnek a kétségtelenül helyes voltára vall az, hogy minden működésben lévő vulkán közvetlenül a tenger partján van. A szárazföld nem ismer vulkánokat. A Vezúv a nápolyi öböl mellett, Olaszország másik két nagy tűzhányója, az Etna és a Stromboli szigeten vannak, és a tenger partján van Izland örege is, a Hekla.
Dél-Amerika nyugati partját szintén a tenger mellett övezi végig a tűzhányók láncsora, Japánban és Jáva meg Szumátra szigetén szintén mint valami veszedelmes fogsor, egyenesen a tengerbe vicsorognak bele az egymás mellett emelkedő tűzkúpok.
És ahonnan a tenger visszavonul, ott egyszerre elnémulnak a tűzhányók. A Ság, a Somló és a magyar Tempe-völgyét körülölelő és Kisfaludy Sándor által klasszikussá tett vulkáni kúpok elhallgattak nyomban, amint Magyarország területéről visszavonult az a krétakori tenger, amelyből még hajdanabban, talán még a mamut előtt mint sziklasziget emelkedtek ki a Kárpátok, a Királyhágó, a Mátra és a Bakony.
De nemcsak a tenger visszahúzódása, hanem az önnönmaguk dühe is elpusztíthatja a vulkánokat. Hogy úgy mondjam, gutaütést kaphatnak, mint a nagyon vérmes, hirtelen haragú ember. Nincs még egy évtizede, hogy egy polinéziai szigetet – a nevére most nem emlékszem – rettenetes katasztrófa ért. Az egész sziget nem volt egyéb, mint egyetlen óriási vulkáni kúp. Ez a kráter évezredes dühöngésében annyira kiszórt már magából minden követ, hogy olyanná vált, mint egy belül csaknem egészen üres, vékony falú bomba. S amikor a tenger vize rajtaütött megint, nem bírt többé ellenállani a gőz feszítőerejének, felrobbant. És az egész hegy, az egész sziget beleomlott legádázabb ellensége kebelébe: elnyelte a tenger.
A Vezúv mostani kitörésének jelenségei szintén arra engednek következtetést, hogy ez a hegy is elvénült. A föld mélyéből előtörő tűz- és gőztömegek meg a láva már annyit magával ragadt a hegy belső falából, hogy a Vezúvnak ma már úgyszólván csak a bőre vagy a héja van meg, a belsejét kiszórta magából. Erre több tünet vall, így az, hogy a mostani kitörés kritikussá fokozódásának második napján beomlott a főkráter északkeleti oldala. Már nem bírta meg a saját súlyát, úgy elvékonyodott az oldala. De még biztosabb jel az, hogy a hegyen nem kevesebb, mint négy új kráter támadt, s ezek közül három egészen bizonyosan, a negyedik is valószínűen közvetetten a hegy lábánál. Ami arra vall, hogy a Vezúv köpönyege már ott, ahol a legvastagabb, sem bír ellenállni a középponti tűz és a tengergőz nyomásának. Aláaknázta, kiürítette önmagát. Erre vall azonkívül a mostani kitörés rettenetes hevessége is. 1631 óta nem dühöngött így Európa szárazföldjének utolsó vulkánja, mert a föld belének még soha nem volt ilyen szabad útja benne.
Az a négy lávafolyam, amely elnyelte már Boscotrecaset és Ottojanot, és minden valószínűség szerint elpusztítja Torre Annunciatat, Sarnot és Somma Vezuvianat is, csak kicsinyt képletesen beszélve a Vezúv halálhörgésének mondhatók. Azok a villámok, amelyek a kilövellt gőz- és hamutömeg súrlódásából keletkező elektromos feszültség vakító szülöttei, úgy koronázzák homlokát, mint a haldoklás töviskoronája, a hamueső pedig, amely szürkévé tette Lombardiát, sőt Svájctól Szicíliáig az eget: szemfedő, amelyet a haldokló borít magára. A Vezúv össze fog omlani.
A hegyek életének napjait nem huszonnégy órák mérik, hanem óriási kihasított darabjai a végtelenségnek. De prófétai ihlet nélkül megmondható, hogy a Vezúv sírját még a huszadik század meg fogja ásni. Az óriás meghal, büszke homlokát meg fogja hajtani diadalmas ellensége előtt: belesüllyed a tengerbe.
És az rettenetes temetkezés lesz, véresebb, gyilkosabb Attila zomotoránál is. Az óriást közülünk, törpéi közül talán százezrek fogják a sírjába kísérni, talán milliók. De száz vagy kétszáz esztendő múlva a mai vezúvi falvak helyén áldani fogja az olasz paraszt a bőtermő földet. Mert nincs áldottabb talaj a kihűlt, elporló lávánál: Somló és Badacsony borát termi.
A Hét 1906. 245. p.; Paganel aláírással
Forrás: Olaszország vulkáni provinciái