Tanköltemény érzékszervekből

Hogy minemű aura burkolna, ki sejti, ki tudja, ha már
ízlelő szervük nincs az angyaloknak – hegedülnek örökkön –
ízlelő szervük sincs, s vajon tudnak-e fogni marokra
fejszenyelet, női melleket, péksüteményt?
Házaló komputereknek képzelem őket, agyamon át – meg át-
csavarogva nukleon-gombokat nyomogatnak – ez a dolguk.
„Ihlet” –, s „angyal”-terminusz-tagadó francia filozófok
– kigöbézettek – kombinatorikának jobb híján nevezik
e műveletet à la siècle des lumières – fő az okosság!
Engem, ha itt-ott vonattal utazom, orron üt a bőrgyár
savanykás csávaszaga, disznóhizlaldák remek aromája,
mint a bőröm, a szám, a tüdőm, a hónaljam, a lábam, ülepem,
a genitális háromságom elemezhető szag-elegye –
kitűnő diktatúrák nyomkövető kutyái messzebbről szimatolják
illatom gömbhéj-burkolatát – egyre hígabb az elegy
tőlem távolodóban… De ezt fokozzák vastag ugatással.

Most jöjjön a kisugározott hőre kiképzett termikus ember.
Szobában a tűzhely mellett ül a régi, jó Philemon,
és Baucis az ablak alatt télen didereg, vetemedett
„nyílás-záró szerkezetek” híján, vörös izzásban a kályha,
jön hőmérővel-füzetecskével az amatőr sógor, s járja
körkörösen körül a kályhás-ablakos helyiséget, és jegyzi
nulla-egész-öttized eltérésnyi hibával a kályha-zúgtól
egyre távolodóban, egymértékű Celziusz-pontú köreit.
Mér sok pontot, és vonallal köti össze őket, közeledvén
a zúzmarás ablakig, izzástól a fagyos lábak iránt,
megvonja a szabálytalan izotherma-görbéket, írja föl
füzetébe az ún. Gauss-féle geodetikus vonalak gradiensét,
számítgatja s vihog – dönti magába a cujka nevű kisüstit,
s jósul Csíkszeredán gutaütést Philemonnak, görvélykórt
Baucisnak, a feleségének… (Palimpszesztek szerkesztője
volna a szerző? vagy látta? s jó napot kívánt a pulikutyának?)
A fölmérő lehet, hogy vak volt, és megtapogatta egy láda
faragásait ujjával, és megtalálta a vésett mintát, az ujja
elindult egy vésett tulipán völgyeiben, és megérkezett
a kimeredő csúcsra – ujjbegyében vajon egy clitoris
kamaszkori simogatásának emléke? fülében hegedű-glisszando?
s a noteszában jegyzett adatok mind hamisak voltak, az izotermák
eltűnnek füzetestűl?

Itt az akusztikumok fülelője: „a hangok!
a hangok!” a „Picsivaci, drágám! csókolom azt ott és mást is!
Kötök a köldöködre, mint szerelem-ittas lovagocska, csokorka
gyöngyvirágot!” – naphosszat csácsog, ordít meg csicsereg –
„Elemérnek nevezett énem reggelig hallja a sötéten búgó
nőstényi alt hangodat, a manipulált fagott hangjára hasonlót!”
és beleszeret a hangba – ki tudja kiébe, de mint Mata Hariba
a vodka-ezüst nyakkendős őrült, ugrik az ágyból menten,
s nemigen érdekli, a hívott sovány-e, kövér-e –, miféle
alak, fizimiska, dudorodó idomú, vagy „ama porbafingó”
ülepű paralellepipedon-szerű nőstény, s rádiója üvölt
„imádlaaak!!!” meg „nagy botokkal a részeg csőcselék
a hegyekbeli városkában a »másféle« bagázst szétverte…”
Nem ismeri a karácsonyfák éjszakai csöndjét ünnepi vacsora
után, hogy elment ágyába aludni a család –, üvölt, és mint
Panurg, ha házasságot kötni tétova, nagyokat ugrik s durrant
a levegőbe, és rikkant – belereped a szomszéd ablaka is.
Chopin ujja ilyenkor lehervadott a billentyűkről, az akkori
fortepiánóról, és a gyertyák lángja meg egy baleári korsó
táncot járt a meszelt falon.

Valaki most a haláláig csámcsog,
hol angolosan tálalt bélszín rizses vadalma körettel a bársony
abroszra kiterített languszta, párolgó, ágylepedőben – una
volta – fölfalok néhány, konstans-hűségre vetett apácát,
sült húsuk olíva olajban, és ez a példázat kitűnő a rágós
húsú mátereknek is, kik a kerengőn meztelen sétifikáltak,
a nagy egyházszakadás idején, és Franzl Császárról merengtek,
a nagy futball-kapitányról ábrándos szemekkel s a Dierk Bouts
madonnái böfögtek a kerengőn, amikor a combjukat sütögettem,
és tudtam: a zabálás középkori meg nomád hajlam, az üstben
Sátán elvtárs forr! hamm! hamm! keserű az epéjétől a mája.
A világ becsinált ragu-leves – empirikus kivégzők táltól-
tálig, dolce vita kivégzői, ti! Farral az Üstbe! Főjj!
Harapom az enciklopédikusuk szakácskönyveit is: magasak,
kétméteresek, közébe lapjaiknak a jó Drakula illesztett
valahány recept lapjai közé a főzési utasításnak megfelelően
elkészített hidegtálat, könyvjelzőnek – recipe-utasítás
szerint… És vala nagy zabálás ad infinitum…

A homo per oculum is kiművelte magát, ókulásan először majd
szubmikroszkópikusan, hogy látott csatárt elektron-labda beadni,
aprócska fejet, kapus-öklöt ütközni-pattanni, hol a labda?
De másfelől ott volt Tycho Brahe is: gubbadni látjuk
a maga szerkesztette, éjszakai égre szegezett agyafúrt távcső
lencséje előtt, párbajban elvesztett orra kevéssé akadályozta,
hogy a legközelebb hajoljon kvadránsa hajszálkeresztes üvegéhez,
és a távoli fénypontot odacsalja nemlétező orra hegyére,
s ekként belepillantva a Sátán temérdek fekete gyomrába,
csillagnak látott sok égő pöttyöt, noha a Sátán
ménkű adag törkölyt, whiskyt ivott aznap – és hajrá!
lenyelt egy Dóri-bundát s egy kézigránátot rá a gyapjára:
robbant (Big-Bang-effektus); a tűzvész múltán parazsak
szétszórt kis-pilácsai gyomrában, ez a csillagos ég:
De Tycho csöve útmutatás vala az ajtóknak, kulcslyukaknak,
meg a kisszerű kukkolóknak-leskelődőknek, hogy játsszák a
véneket meg lássák a feredőző, vagy birbitélő
Zsuzsika-Zsuzsannákat,
lehetőleg befogott füllel, mert anti-akusztikusok is;
ne zavarja őket hang-moraj, trombita-recsegés.
És mindez történik – nihil est in intellectu quod
non fuerat in sensu⁽¹⁾ –, Budapesten, Bécsben, a Midway
szigeteken akár… Ilyenkor a szerző: Ave atque Vale.