Fekete István aláírással levelet kaptam, azzal a kéréssel, hogy a nyilvánosság előtt adjam meg rá a választ. Arról van benne szó, hogy a rekonstruált Szegeddel az Eiffel-híd is megérte az ötvenedik esztendejét – értetődvén Eiffel hídja alatt a közúti híd. A hozzám intézett kérdés most már az, nem tartanám-e nemcsak illendőnek, hanem okosnak is, ha a város ebből az alkalomból Eiffel-ünnepet rendezne, s arra meghívná a franciákat? Azok ezt bizonyosan nagy tisztességnek vennék, s az ország mai helyzetében mindent el kell követni, hogy a franciák jó szívvel legyenek hozzánk. Szegedre külön is ráférne egy kis barátságos francia megszállás, a barátságtalanban elég soká volt részünk. Mindezt nagyon szépen be lehetne illeszteni a szeptember elejére tervezett Szegedi Hét keretébe. Az országos érdeklődést is fokozná, ha műsorra lehetne tűzni a magyar–francia összeölelkezést a hídépítő zseni tiszteletére.
Ez a lényege a levélnek, aminek a gyakorlati elintézése az volna, ha tisztelettel áttenném oda, ahová csakugyan tartozik: a szegedi mérnökegyesülethez, amely mostanában kulturális egyesületeink élvonalába került agilitásával és komoly munkájával. A dolog annyival is inkább ez elé a fórum elé tartozik, mert úgy tudom, a hidunk ötvenedik születésnapját a mérnökegyesület is meg akarja ünnepelni.
A szándék ellen nem is lehet kifogása senkinek, nekem sincs. Sőt, én még tódítom is a szándékot: nemcsak Eiffelt kell ünnepelni, hanem rajta kívül még valakit, akinek legalább annyi köze van a szegedi hídhoz, mint neki.
A mi nagyszerű hidunk, amely nemcsak a rekonstrukciónak vált dicsőségére, hanem általában is a hídépítő technikának, a szegedi köztudatban állandóan mint „Eiffel remeke” szerepel. Az idegeneknek is mindig úgy mutatjuk be, különösen, ha franciákhoz van szerencsénk. Magam többször vettem észre, milyen áhítattal tudja azt mondani az idegent kalauzoló szegedi ember, hogy „ezt Eiffel építette”. A nagy francia látogatáskor azonban az áhítatba kevélység is keveredett. Hadd lássák az előkelő jött-mentek, hogy mi már 1883-ban is tudtuk, mi a szép s francia mesterrel szerkeszttettük a hidunkat. Mink már akkor kinéztük az Eiffelből, hogy ügyes ember az, a franciák meg csak 1884-ben jöttek rá, mikor a babiloni tornyot építette nekik. Hát jó lesz revideálni a magyar barbárságról való legendát!
Hát ez a franciák kötelessége, csak nem nagyon sietnek vele, ördög vigye a dolgukat. A mi kötelességünk pedig az, hogy revideáljuk már egyszer a szegedi Eiffel-legendát is.
Mert csak legenda az, hogy a mi gyönyörű hidunk Eiffel remeke. (Olyan, mint az, hogy a Stefánia kioszkja a régi török vár maradványa. Sohase látott az egyéb „törököt”, mint azt a bosnyákot, aki nyáron alvét szokott árulni a tövében.) Igaz, hogy így van megírva a Reizner–Kulinyi-féle monográfiában is, a lexikonokban is, sőt a hídon elhelyezett emléktáblán is ez van bevésve, de azért a dolog mégsem igaz. A márvány csakúgy hazudik, mint a papiros, aminthogy azt a márvány sokszor megcselekszi.
Való igaz, hogy a szegedi hidat a párizsi Eiffel-cég építette, de az Eiffel neve alatt benyújtott terveket Feketeházy János magyar mérnök készítette. A szegedi híd nem a francia, hanem a magyar géniusz alkotása.
Ez az állítás, noha én már nem először állítom, talán még a régi szegedieket is meglepi, azért szükségesnek látom hiteles bizonyságra hivatkozni. A kultúrpalotában őrizzük azt a kiadványt, amelyben benne vannak mindazok a tervek, amelyek a szegedi hídpályázatra beérkeztek. Van köztük német, osztrák, holland tervezet. Valamennyinek a fölírása, magyarázó szövege idegen nyelvű, a tervet készítő mérnök nyelve. Csak az Eiffel-cég terveinek a szövege magyar. Azokat aligha írta az az A. G. Eiffel, aki a terveket szignálta. Mert azt nem lehet letagadni, hogy a tervek alatt valóban a francia építész neve van. Aminthogy a párizsi építőirodából kikerült terveket nem is szignálhatta más, mint a cégfőnök.
De a tervezőjük lehetett más, aminthogy más is volt. Idézhetem az egykori bizonyságot. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet akkori hivatalos lapja, az Építési Ipar 1883 végén hosszú cikksorozatban számol be Szeged rekonstrukciójáról. A városépítés legkiválóbb alkotásának a közúti hidat mondja, s ezt írja róla:
„A hídnak tervei pályázat útján szereztettek be, amelynek feltételei közé tartozott, hogy a pályanyertes mű szerzője egyúttal meg fog bízatni az építéssel is. Ezen a pályázaton a külföld is részt vett, s büszkék lehetünk rá, hogy habár idegen név alatt is, hazai erő maradt a győztes. Az Eiffel párizsi cég által benyújtott, s legjobbnak talált tervet ugyanis Feketeházy szaktársunk készítette, s az Eiffel-cég azt tőle megvette és benyújtotta.”
Gondolom, ez a tanúságtétel elég világos és elég hiteles, vitának itt semmi helye nincs. Eiffel ez esetben azt csinálta, amit az öreg Dumas, aki olcsó pénzen megvette tehetséges névtelenek szellemi szülötteit, s kiadván őket a maga világhírű neve alatt, nagy kincseket szerzett ezekkel az adoptált regényekkel. A Monte-Christo folytatásai is ilyenek. A világ ura, meg a Holt kéz című ponyvák. Úgy látszik, a franciáknál azóta se ment ki a divatból ez a szokás, mert hiszen Poincaré1 is ugyanezt csinálta. Mással terveztette meg a trianoni békét, és a saját neve alatt hozta forgalomba.
Eiffel tehát megnyerte a pályadíjat, fel is építette a hidat mint fővállalkozó, kapott is érte többet egymillió forintnál – hogy aztán ő mit fizetett a magyar zseninek, arról nem tudni semmit. Azt se tudjuk, legalább én nem tudom, a magyar zseni hogyan jutott összeköttetésbe a franciával; valószínűleg szegény legény volt abban az időben – noha már nem volt gyerekember, ötven felé járt –, s olcsó pénzért odaadta ércbeöntendő álmait a gazdag és már akkor is világhírű francia cégnek. Maga Feketeházy János megmaradt szegény államvasúti mérnöknek, s mint ilyen is csinált egyet-mást. Nevezetesen, ő tervezte a Keleti Pályaudvar tetőszerkezetét, a szolnoki Tisza-hidat, a fiumei forgóhidat, a komáromi Duna-hidat és a pesti Ferenc József-hidat, amit mind a lexikonból tudok. És az az érdekes, hogy Feketeházy címszó alatt a lexikon is vele tervezteti meg a szegedi hidat, amivel egy kötettel előbb Eiffel címszó alatt a francia dicsőséget szaporítja.
Én már többször is reklamáltam a szegedi híd dicsőségét a nagy magyar technikus számára, de az újságpapirost elviszi a szél. Az ötvenedik évfordulón azonban talán ő is kaphatna egy szerény táblát a híd oldalában. Eiffelt ünnepelni lehet okosság, de a magyar mérnöknek elégtételt szolgáltatni kötelesség. Talán össze lehetne egyeztetni az okosság kecskéjét a becsület káposztájával egy olyan emléktábla révén, amely azt hirdetné, hogy a szegedi hidat Eiffel építette Feketeházy tervei alapján.
1933