Mesterkurzus rovat

József Attila és a relativitáselmélet

(Oknyomozó történelem)
Gazda István
fizika, Albert Einstein, relativitáselmélet, matematika, végtelen

A szakemberek előtt jól ismert tény, hogy József Attila két levelében is említést tett Einstein relativitáselméletéről, továbbá a modern fizikáról és térelméletről. Az alábbiakban arra keresünk választ, hol találkozhatott a költő ezekkel a gondolatokkal, melyek voltak érdekes fantazmagóriáinak forrásai. E kérdéskörrel korábban már foglalkozott Galamb Ödön is Makói évek című munkájában,1 s az ott leírtakat vette át azután az irodalomtörténet, de e kérdésekre végül is sem Galamb, sem a későbbi kutatók nem tudtak kielégítő választ adni.

Kezdjük talán a levélrészletekkel, mert ez képezi vizsgálódásunk alapját. Az egyik levél 1926 januárjában Bécsben íródott, s címzettje az imént említett Galamb Ödön

„…előáll, de pszihikai kvalitásban, az az Einstein állította eset, hogy ti. egy bizonyos sebességi erő hat egy bizonyos testre s ha az erő akkora, hogy a sebességi határánál (300 000 km sec–1) nagyobb gyorsasággal kéne haladnia a testnek, akkor az erő maga is átalakul anyaggá…”

„Egy hét múlva írom e folytatást … Rájöttem … az egyenes és görbe lényeges különbségére, amiket így hamarjában körülményes volna előadni, különösen ha hozzávesz szük a transnegatívumról szóló elméletemet, mely a fizikával és a kémiával, azt hiszem, bizonyítható is, csakhogy erre eddig senki sem gondol. (Az uránum elem atomjában hány elektron-rendszer van, és ezek hogy férnek meg egymás mellett … Most már a fizika nyelvén kifejezve jelen van egy másik Univerzum is. Ti. a mi Univerzumunk a pozitív és negatív elektronok rendszere, és a másik jelenlevő univerzum pedig azoké, melyekhez képest a jelen ismert negatívok – pozitívok; illetve a jelen ismert elektronok pozitív és negatív egyedei által alkotott rendszer – pozitív rendszer és ennek megfelelően van negatív rendszer is. Ellenkező esetben, ha nem kötné le azt a rendszert egy ellenkező pólusú rendszer, rendszer volta a pozitív és negatív töltések azonos számánál fogva megszűnne, vagy az energiaérték 0-val volna egyenlő.)”

„Légy szíves, írd meg, hogy van-e görbe sík (gömbfelület, hengerlap).”2

Úgy véljük, ezek a részletek jól körvonalazzák azt a gondolatkört, amely a költőt akkortájt foglalkoztatta – ez bizonyos mértékig tükröződik verseiben is, de jóval áttételesebben, mint e levélben, így itt csak e prózai részletekre fogunk hivatkozni. Melyek azok a gondolatkörök tehát, amelyekre a fenti részletek utalnak; a modern fizika mely fejezetein elmélkedik itt a költő?

  • Einstein speciális relativitáselméletének egyik megállapítása a fényről mint határsebességről;
  • a speciális relativitáselmélet anyag- és energiafejezetének egyedi értelmezése az anyag és erő kapcsolatáról;
  • mindkét problémakört az anyag és lélek kettősségébe ágyazva képzeli el („előáll, de pszihikai kvalitásban…”);
  • az egyenes és görbe ellentmondása, mely lényegében az Einstein-féle általános relativitáselmélet és vele együtt a modern térelmélet következménye;
  • pozitív és negatív elektronok, az anyag kettős természete, az antivilág kérdésköre, mely inkább az Einstein-féle fotonelmélet és kvantumelmélet „tovább-burjánzása”.

Ezek foglalkoztatták tehát őt akkoriban, melyek közül – úgy tűnik – a speciális relativitáselméletből vett részek nem heurisztikusak, számára természetesek, amelyeket korábbról is ismert már. Ezt alátámasztja Galamb visszaemlékezése is:

„Az Einstein-féle relativitáselmélet – nagyközönség számára írt népszerűsítő könyvek alapján – a húszas évek elején java divatját élte. Attilával folytatott megbeszéléseinkben többször szóba került.”3

Nem szól viszont Galamb a többiről, a térelméletről és az antivilágról, mert azok valószínűleg későbbi „keletűek” hadd tételezzük fel hát, hogy az utóbbi gondolatok motiválója valamilyen bécsi élmény lehetett.

Az 1926. októberében Párizsból Gáspár Endrének írott levelében ismét felbukkant Einstein neve:

„Felfokozott életigenlés és megnőtt alkotóerő. Lásd Einstein: Annak az erőnek bizonyos része, mely a fénysebességénél nagyobbat ád.”4

Ebből ismét a természetesség „sugárzik”, vagyis hogy egy régóta ismert tényre hivatkozik a költő, arra, amelyről Galambnak írt levelében is szó esett.

Eddig a tények, s következik a „költői” kérdés: hol találkozhatott a költő e gondolatokkal, mi adott mindezekhez alapot.


1. Az első és legkézenfekvőbb feltételezés az, hogy Szegeden egyetemi tanulmányai során ismerkedett meg velük. Felvette ugyanis indexébe – a második félévben – Ortvay Rudolf Az anyag korpuszkuláris elmélete című tantárgyát, továbbá Kiss Árpádnak az atomok és molekulák szerkezetéről tartott kollégiumát. Ha viszont áttekintjük a két tárgy pontos tematikáját, látható, hogy nem azokról a témakörökről esett szó, amelyekre József Attila levelében utal. Kiss ugyanis elsősorban a radioaktivitás jelenségkörét tárgyalta, s ezen belül próbálta feltárni az anyag szerkezetét, de az 1932, a neutron felfedezése előtt igencsak vázlatos lehetett.5 Azt, hogy a radioaktív sugárzás az atommagból indul ki, már tudták, csak azt nem, hogy miből áll maga a mag, s addig igazi atomszerkezetről aligha lehetett szó. Kissnél talán mélyebben s főként fizikaiabban ismerte mindezt Ortvay, ő viszont elsősorban kvantumelméletet adott elő. Tankönyvében például a relativitáselméletről nem is esik szó,6 s így valószínű, hogy József Attila a számára töprengést okozó tényeket nem itt ismerte meg, legfeljebb az alapfogalmakat: tér, idő, anyag, elektron. De ez még nem adott volna elegendő okot a töprengésre.

2. Tegyük fel, hogy a relativitáselméletre vonatkozó megállapításokat közvetlenül Einsteintől vette, akinek könyvét 1921-ben magyarra is lefordították.7 Ez viszont azért nem lehetséges, mert akkor a költőnek jobban meg kellett volna értenie az egészet, hiszen a levélben írt megállapításai egyáltalán nincsenek összhangban a valódi állításokkal. Másrészt ha József Attila „átrágta” volna magát a könyvön, bizonyára másutt is említést tett volna róla, s nem várta volna meg a bécsi utat. Feltesszük, hogy

  • nem olvasta eredetiben Einsteint;
  • a húszas évek elején hallott vagy olvasott az elméletről, de valamilyen kommentár nyomán;
  • Bécsben volt valamilyen közvetlen ok, amely levelének megírására késztette.

3. Tehát nem olvasta 1926 előtt eredetiben Einsteint, de olvashatott róla, hallhatott róla máshol. De hol? Ismeretes, hogy 1923-ban barátságot kötött Pintér Ferenccel, aki a Magvas Írás köréhez tartozott. És oda tartozott Komjáthy Aladár, a természettudós költő, Babits egyik kedvenc tanítványa is, aki az első irodalmian komoly ismertetést írta a Nyugatba a relativitáselméletről 1921-ben.8 Nem valószínű, hogy József Attila már akkor olvasta azt, de a húszas években az elmélet nyilván még téma maradt az irodalmárok körében. Ezt bizonyítja, hogy Pintér lapja, a Magyar Írás 1922-ben újólag reagált az elméletre, mégpedig Lotharides Géza cikkével.9

A második feltételezés tehát az, hogy József Attila a Magyar Írás körében – amellyel Pintér révén kapcsolatban állt – 1923–1924 táján hallott a relativitáselméletről, később az ott hallottakról beszélgetett Galamb Ödönnel Makón.

4. 1923-ban, tehát egy évvel a Magyar Írás s kettővel a Nyugat Einstein-cikke után jelent meg Bergsonnak a relativitáselméletről írott könyve magyar fordítása.10 Bergsont akkoriban igen sokan olvasták, neve sokszor felbukkant filozófiai írásokban; számos cikk foglalkozott vele.11 Igen kézenfekvőnek tűnik, hogy József Attila is olvasta ezt a könyvet, s itt találkozott az anyag és energia kérdéseivel s tért vissza ezekre bécsi levelében. Sajnos ezt a hipotézist is el kellett vetni, bár Németh Andor későbbi megjegyzése hasznos támpontot ad:

„Rengeteget olvas filozófiai és esztétikai műveket, Pauler Ákos Bevezetését a filozófiába, Croce műveit, Max Webert és Bergsont…”12

Csakhogy nem 1923–1925-ben! És ha olvasott is Bergsont, nem a Tartam és egyidejűséget, hanem például A nevetést.13 Bergson előbbi műve ugyanis épp azokkal a részekkel nem foglalkozik, amelyekre József Attila levelében kitér. Bergson sok mindent leír és megmagyaráz az Einstein-elméletről, csak épp az energiakérdéseket nem! (E mű egyébként máig is az egyik legjobb interpretáció.)14

5. Összefoglalva az eddigieket: úgy véljük, hogy József Attila a Magyar Írás körében ismerte meg a relativitáselméletet, persze főként annak filozofikus részeit, lehetséges magyarázatait, míg a kvantumelmélet alapelemeivel Szegeden találkozhatott, hogy aztán mindez egy bécsi töprengéshez vezesse el.

Jelenleg több bizonyítékunk nincs arról, hogyan ismerkedett meg Einstein elméletével, csupán azt tudjuk – kizárásos alapon – bizonyítani, hogyan nem ismerte meg, nem az eredetiből, nem Bergsonból s valószínűleg nem komoly tanulmányokból. Az ismerkedés alapja egy beszélgetéssorozat lehetett, melynek legvalószínűbb helye a Magyar Írás köre volt. Ottani élményeire „rakódtak rá” szegedi ismeretei s makói beszélgetései, melyek végül is Bécsben fakadtak ki. De miért pont ott, miért nem előbb vagy miért nem Bergson hazájában? Erre szeretnénk az eddigieknél jobban dokumentálható választ adni a következő pontban.

6. 1925 őszén József Attila Bécsben telepedett le, s aránylag gyorsan befogadta őt az ottani emigráns kör. Lakhelyét – szűkös anyagi körülményei miatt – gyakran váltogatta, lakott Gáspár Endrééknél és a Collegium Hungaricumban, Fényes Samuéknál és egy diákotthonban, Hatvany Lajosnál és másutt. Újságot árult és fordított, takarított és ügynökölt, s közben járt a bécsi egyetem előadásaira. Itt hallgatta többek között Gomperz újkori filozófiatörténeti előadásait; gondolhatunk hát arra is, hogy abban helyet kapott a tér és idő modern elmélete, de Gomperz műveit szemlélve úgy tűnik, hogy nem kapott helyet.15

Viszont a Galambnak írott levélben oly sok matematikai és természettudományos problémáról ír, hogy az egy friss, bécsi impulzus nélkül megmagyarázhatatlan. 1923-ban megismerte nagy vonalaiban a relativitáselméletet, amelyről átgondoltan csak 1926 januárjában írt, s mindjárt fel is vetett jó néhány új problémát. Vajon mit olvashatott erről 1925 októbere és 1926 januárja között Bécsben, ki az, aki őt e témakörben „kiművelte”? A válasz aránylag egyszerű: Fényes Samu. Az indoklás persze nehezebb, de talán érdemes vele foglalkozni.

Szabolcsi Miklós írja Érik a fény című könyvében: Fényes Samu

„igyekszik másokat is megérteni, sőt felfedezni. Így fedezi fel a Diogenes és a maga számára József Attilát. Valószínűleg 1926 tavaszán történik ez, ekkor szól József Attiláról a Diogenesben, ekkor közli versét.”16

Igen, valóban ekkor fedezi fel őt lapja számára Fényes Samu, de hogy már korábban is ismerték egymást, azt Kassák egy levele igazolja, mely József Attila egyik 1925-ös – talán tavaszi – bécsi látogatásával kapcsolatos:

„Személy szerint Bécsben az egyik emigráns kávéházban ismerkedtem meg vele. Németh Andor, Gáspár Endre, Reinitz Béla, Fényes Samu és mások ültek asztalomnál…”17

A lényeg az, hogy amikor 1925 októberében József Attila ismét Bécsbe érkezett, már mint ismerőst kereshette fel Fényes Samut, a Diogenes című, kéthetenként megjelenő emigráns lap szerkesztőjét és kiadóját. És hogy Fényes Samu megkedvelte a fiatal költőt, azt bizonyítja folyóirata,18 József Attilának dedikált könyve19 és Gáspár visszaemlékezése, melyben említi, hogy a költő többször vendégeskedett „Samu bácsinál”.20

Véleményünk szerint az 1925-ös év végén a Fényessel történt beszélgetések és a Diogenes olvasása nyomán ismerkedett meg mélységében is József Attila Einstein elméleteivel, s ez az új élmény ihlette levelét. Hogy ezt bizonyítani tudjuk, összevetjük a levél egy-két részletét a Diogenes Fényes Samu által írt, azonos témájú cikkeivel.

7. Fényes Samu, az autodidakta természettudományos ismeretterjesztő szakíró 1923-tól több mint egy tucat Einsteinről szóló cikket jelentetett meg a Diogenesben.21 Ezekből kitűnik, hogy szerzője – az irodalomtörténészek véleményével ellentétben – jól megértette a modern fizika e szép fejezetét; megértette oly mértékig, ameddig egy nem matematikus, nem fizikus ember megérthette. Vagyis kikerülte a komplikált képleteket, a matematikai levezetéseket, de – bármily furcsa is – a relativitáselmélet lényege épp a képletek mögött van.

Fényes nagyon jó ismeretterjesztő szakíró volt, ez már Az egyelvű világszemlélet című könyvéből22 is látható; jól értette az elektrodinamikát, a relativitáselméletet és a kvantumelmélet alapjait. És ebbéli tudományát igyekezett átadni másoknak, így a nála vendégeskedő József Attilának is. Hogy a költő ismerte a Diogenest, hogy 1926. januári levele az 1925-ös év végén megjelent Fényes-cikkek igézetében íródott – ez egyértelműen bizonyítható.

Valószínű, hogy beszélgetésükben a relativitáselméletről is szó esett, de azt a költő jóval kevésbé értette meg, mint az atomszerkezetet vagy magának a térnek a szerkezetét. S éppen ez tükröződik leveléből is: egy kevés az Einstein-elméletről s jóval több a többiről. A közvetlen kiváltó ok tehát nem más, mint Fényes 1925-ös atomszerkezet-sorozata. De bizonyítsuk ezt részenként.


Fényes, 1925. okt. 24.:

„A komplikáltabb atom a súlyosabb. A legegyszerűbb, mert legkisebb súlyú a hidrogén, a legsúlyosabb és így legkomplikáltabb az urán.”23

József Attila:

„Az uránum elem atomjában hány elektron-rendszer van, és ezek hogy férnek meg egymás mellett.”

Fényes, 1925. november 7.:

„Élet … öröm és fájás végelemzésben csak elektronok vonzása és taszítása.”24

Fényes, 1925. december 5.:

„Az egész világmindenség életét, változásait s történelmét tehát végelemzésben a pozitív és negatív elektronok kölcsönös vonzása és taszítása eredményének kell tartani.”25

József Attila:

„…a mi univerzumunk a pozitív és negatív elektronok rendszere…”

Fényes, ugyanaz:

„Ha a világmindenségben annyi negatív, mint pozitív elektron lenne – amit nem tudunk –, és ezek mind egymásra találnának, a világ meghalna, mert semmiféle szabad munkaereje nem maradna.”

József Attila:

„…ha nem kötné le azt a rendszert egy ellenkező pólusú rendszer, rendszer volta a pozitív és negatív töltése azonos számánál fogva megszűnne, vagy az energiaérték 0-val volna egyenlő.”

Fényes, 1925. november 21.:

„A világot nem lehet végtelennek tartani, csak határtalannak, mert gömb alakú, a végtelen tér helyett a véges tér lenne elgondolandó.”

József Attila:

„…írd meg, hogy van-e görbe sík…”26

8. Hadd ne írjuk meg, hogy „van-e görbe sík”, mert az szójáték lenne s nem geometria. Inkább arra szeretnénk választ adni, mennyi a valódi fizika ezekben a gondolatokban, mennyire értette meg Fényes s József Attila a kor új gondolatait.

József Attila levelének első relativisztikus megjegyzése Einstein korábbi elméletére utal. Ennek lényege, hogy a erő bizonyos sebességnél átalakulhat anyaggá. Az állítás a tömeg és energia kapcsolatát leíró törvény nem pontos értelmezésén alapul, itt nem átalakulásról, hanem együttes alakulásról van szó. Erő nincs anyag nélkül, hiszen az erő két test kölcsönhatása, így az az állítás, hogy erőből anyag lesz, önmagában értelmetlen. Amin a költő itt elmélkedett mi lesz akkor, ha az anyagot a fénysebességre gyorsítjuk A választ a kísérletek azóta megadták: fénysebességre csak a fény gyorsítható, más anyag nem, a többi – nyugalmi tömeggel bíró – anyag csak megközelíti ezt a sebességet. Átalakulás viszont nem jön létre, legfeljebb relatív tömegnövekedés. Ezt a növekedést nevezi ő átalakulásnak, egy minden határon túli növekedés eredményének. Hipotézisét tehát a kísérletek nem igazolták, ez a fajta átalakulás nem jön létre.

A másik kérdéskör az antivilágé, amelyre József Attila érzékeny világa jól rátapintott: valóban felismertek egy ellentétes világot, amelyet antirészecskék alkotnak. Ez a felfedezés 1932-ben, tehát levele után hat évvel következett be, de közben már foglalkozott vele a Nobel-díjas Dirac professzor is. Mindenesetre e hipotézis a Diracénál is korábbi.

A pozitív és negatív rendszer kérdése akkor még nem volt tisztázott: sokan úgy vélték, hogy az atomot pozitív protonok és negatív elektronok alkotják. Az atom fontos alkotórészét, a neutront csak 1932-ben fedezték fel, így arról 1926-ban még sem Fényes, sem ő nem tudhatott. E leírás tehát a kor egyik ismert hipotézisét tükrözi.

A görbe sík kérdése kissé zavarosnak tűnik; ez az általános relativitáselméletnél került a köztudatba úgy, mint görbült tér. Akkoriban sokakat izgatott ez a kérdés: miért görbült a tér, véges-e vagy végtelen stb., de erre csak a geometriában jól képzettek tudtak saját maguknak kielégítő választ adni. József Attila pedig e témakörben inkább csak mélyen álmodó szerelmese volt a térnek, annak, mely teret engedett a realisztikus irányú fantáziának is, s ez jól illett az absztrakt iránt amúgy is éhes kor gondolatvilágába.

Érdekes módon az irodalomtörténészek más véleményen vannak, a nemrég elhunyt Bokor László pedig egyáltalán nem nevezi e gondolatokat realisztikusaknak:

„József Attila felfogásban a másik Univerzum nem természettudományos értelmű, a jövő társadalmát s az új művészet világát jelenti, amely ’egyensúlyban tartja’ az ellenkező pólusú rendszert, a kapitalizmusét.”27

Úgy véljük, hogy ez a magyarázat félrevezető. A költő itt, Fényes természettudományos cikkei igézetében igenis egy új természettudományos szemléletet próbált kialakítani, bővíteni igyekezett a megszokott világképet. Ha valaki nem ismeri Fényes cikkeit, talán lehetségesnek tartja a fenti, áttételes magyarázatot, de azok ismeretében ez már fölösleges. Fogadjuk el, hogy a költő abban a néhány hétben (1925 december vége–1926 január eleje) tényleg természettudományos és geometriai problémákon töprengett; fogadjuk el, hogy egy kicsit azonosulni akart a sokoldalú Fényessel; hogy tényleg meg akarta érteni e furcsa világot, s mindjárt változtatni is akart rajta. De jelen esetben nem a kapitalizmus világán, hanem az elektronok világán! Bármily furcsán hangzik is ez József Attiláról.

És hogy e változtatás nem úgy sikerült, mint, mondjuk, Diracé, az egyáltalán nem csoda; a csoda az lenne, ha a ma irodalmárai ismét ily megváltó gondolatokkal tűnnének fel. Bár talán jobb így.

  1. Galamb Ödön: Makói évek. Cserépfalvi 1941. 173. p.
  2. Fehér Erzsébet (szerk.): József Attila válogatott levelezése. Akadémiai Kiadó 1976, 89–93. p.
  3. Vö. Galamb idézett művével, 71–73. p.
  4. Lásd levelezés, 120. p.
  5. Lásd pl. A radioaktivitás jelenségének tárgyalása kémiai szempontból. Dani-Fischer (Sárospatak) 1911. 146. p.
  6. Fő műve, egyben tankönyve: Bevezetés az anyag korpuszkuláris elméletébe. MTA 1927.
  7. A. Einstein: A különleges és általános relativitás elmélete. Pantheon 1921.
  8. Komjáthy Aladár: A relativitás elvéről. = Nyugat 1921. II. 1629. p.
  9. Lotharides Géza: Einstein és a filozófia újjáébredése. = Magyar Irás 1922. 5–6. sz.
  10. H. Bergson: Tartam és egyidejűség. Hozzászólás Einstein elméletéhez. Pantheon 1923.
  11. Lásd Babits Mihály: Bergson filozófiája. = Nyugat 1910. 945–961. p.; Dienes Valéria, Dienes Pál: Megjegyzések a bergsoni metafizikáról és tudományról. = Huszadik Század 1910. 658–660. p.; Szántó Hugó: A bergsoni intuíció kritikája. = Huszadik Század 1911. 320–330. p.; Tankó Béla: Bergson filozófiája. = Népművelés – Új Élet (Franklin), 1915. 505–517, 643–655. p.
  12. Németh Andor: A szélén behajtva. Magvető Könyvkiadó, 1973. 447. p. Pauler említett műve 1920-ban, majd 1921-ben jelent meg.
  13. 1925-re Bergson főbb művei magyar fordításban sorra megjelentek: Bevezetés a metafizikába (1910); A nevetés (1913, 1920); Idő és szabadság (1925); Metafizikai értekezések (1925). (Az elsőt Fogarasi Béla, a többit Dienes Valéria fordította.)
  14. A többi interpretációról lásd ifj. Gazda István: Einstein első hazai interpretátorai. = Magyar Tudomány 1979. 476–483. p.
  15. Erről részletesebben lásd Szabolcsi Miklós nagy szintézisét.
  16. Szabolcsi Miklós: Érik a fény. Akadémiai Kiadó 1977. 456. p.
  17. Vö.: Szabolcsi Miklós: i. m. 209. p. József Attila tehát ismerte Fényest már 1925-ben is, és itt Bokor sem következtet pontosan: „Minden bizonnyal Németh Andor ismertette meg a fiatal költőt Fényes Samuval 1926 tavaszán…” (Bokor László: József Attila Bécsben. = „Jöjj el szabadság!” Akadémiai Kiadó 1967. 103. p.)
  18. A Diogenesben József Attila első verse 1926. április 10-én jelent meg. A Szabolcsi könyvének 469. oldalán található május 22-i dátum nyilván elírás, hiszen a 473. oldalon már a jó adat szerepel.
  19. Lásd erről Tasi József cikkének idevágó utalását: József Attila könyvtára. = Irodalomtörténeti Közlemények, 1976. 384. p.
  20. Gáspár Endre: József Attila Bécsben. = Fényszóró 1945. november.
  21. Fényes Einsteinről szóló főbb cikkei a következők: Jegyzetek Einstein elméletéhez (1923. 2. sz.); A különleges relativitási elv (1923. 7. sz.); A téridő (1923. 9. sz.); Az egyetemes relativitás elve (1923. 11. sz.); Hatása a világszemléletre (1923. 14. sz.).
  22. Fényes Samu: Az egyelvű világszemlélet. [Budapest] Kner I. Gyoma 1913. 238. p.
  23. E tanulmány Az anyag és a lélek legendája címet viseli, s valószínűleg innen vette a költő a kapcsolatot: … előáll, de pszichikai kvalitásban az az Einstein állította eset…
  24. E cikk címe hasonló: Az anyag és a lélek.
  25. A jövő képe című Fényes-cikk pozitív és negatív töltésű elektronokról szól. E témakört talán november 21-i írásának címe jobban körvonalazza (A kettősség utolsó maradéka), mert itt valóban egy utolsó maradékról van szó. Az elektron-proton kettős szemléletet ugyanis néhány évvel később (1932) felváltotta Heisenberg új elmélete. E levélrészlet egyébként azért döntő jelentőségű, mert véleményünk szerint egyértelműen bizonyítja József Attila és a Diogenes kapcsolatát.
  26. E gondolatkör kritikáját adja Kun-Kuti Márton Galamb Ödön idézett művében; hasonlóképpen Bokor László sokat idézett tanulmányában (József Attila Bécsben). Bokor lényegében a fenti mű állításait ismétli, de sem ő, sem Kun-Kuti nem szól a relativitáselméletről és az antivilágról írottakról. Ez utóbbi talán először az „Arcok és vallomások” sorozat József Attila kötetében került a nagyközönség elé. Első fizikatörténeti feldolgozása: ifj. Gazda István – Sain Márton: Fizikatörténeti ABC. Tankönyvkiadó 1977. 71. p.
  27. Bokor: i. m., 108. p.

József Attila útjain. Tanulmányok. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 1980. 423–437. p. (Megjelent még: Kritika 1980/3.)