Nyomhagyók rovat

Versek

Abu Ali Ibn Szína (Avicenna)
orvoslás, orvos, Ibn Szína, Avicenna, vers

RUBÁIK

1.
Néhány szamárral kellett együtt lennem
S bölcs gondolat virága nyilt ki bennem:
Szamár álarcban ültem köztük. Másnap,
Hogy bölcs vagyok, mind ezt hirdette fennen.

2.
Sokfelé bolyongtam szárazon, tengeren;
Tudásomra büszke voltam, beismerem.
Agyamban ezer nap fénylik, mindent beragyog –
De az atom szerkezetét nem ismerem.

3.
Ó, ha tudnám: mért keringek és mi körül?
És hogy holnap a lelkem sir-e majd vagy örül?
Mi volt az Ítélet, mellyel leküldték a földre
S hová dob a kéz, ha a létből kitörül?

4.
Gondolatom a föld méhébe leszáll
S fel az égbe – előttem nincs akadály.
Megfejtettem az élet minden titkát,
Csak egy maradt rejtve előttem: a halál.”

A LÉLEKRŐL

Egy galamb száll kék egekből, tisztasága védi őt:
Messzeséggel nem törődik, hisz nem ismer még időt.

Rád repül, felméri tested mint jövendő börtönét,
Fátyla nincsen, földi szemmel mégse látja senki őt.

Nem kivánt ő rád leszállni, ámde most, hogy megpihent,
El se hagyna már örömmel, hisz Teremtőd küldi őt.

Még húzódik tőled, ám ha elszegődik társadul,
Puszta romjától sokáig senki el nem tépi őt.

Elfelejti, úgy hiszem, mi régi létéhöz kötötte,
ősi titkok ködbe hullva, már alig kisértik őt.

Gyönge testtel egyesült s bár a tökéletes középpont
Messze van: belőle mégis megnyugvást sziv és erőt.

Teste súlya földre nyomja s tört cserép közt,
törmelék közt Botladozva tévelyeg s bűn, baj, mocsok kisérik őt.

Egy-egy ritka pillanatra felmerül az elfelejtett
S már elérhetetlen tájék: vágyat érez, égetőt.

S hull a könnye mint a zápor: messze, jaj, az égi tábor!
Végtelen kék ég helyett csak végtelen homokmezők.

Mégis itt marad, ha nyögve és morogva, itt a testben –
Mások lomjain morognak igy az új sátorverők.

Limlomot felkap s tovább visz féktelen, vad szélvihar s már
Csak homok marad helyében, éppen úgy mint azelőtt.

Ám a sátor áll szilárdan, megfeszül a jó kötélzet:
Tartja a lélek! s ha enged, a cölöp máris kidőlt.

Majd ha bontják már a sátrat és a lélek indul innen:
Testéről lemond, hisz úgyse tudja az kisérni őt.

Álmodott-e mostanáig? Sűrü fátyla most lehull és
Látja a szellem világát végre, mely megérti őt.

És mit a szem meg se pillant itt e földi éjszakában:
Tiszta cél int s ő repül mint nyíl, mit mesterkéz kilőtt.

Mint leszálltakor: vidám most, újra boldogan burukkol,
Büntelen, szelíd alázat, ez röpíti égig őt.

Mért ereszkedett a földre, hogyha most meg visszahívják?
Kék egekből hegy tövéhöz hát csak megpihenni jött?

Minthogy Allah küldte őt le, út s a cél előtte tiszta,
Mit mién tesz, senkivel se közli, bárki kérdi őt.

Hogyha tán azért repült le, Allah hogyha azért küldte,
Hogy kifürkészné a földet: nem kapott elég időt!

Még alig hogy széttekintett, megbizója máris intett:
Itt kell hagyni már a testet: rom lesz az, mint volt előbb.

Az idő, keringve útján, kettévágja a test létét:
Eldől az s már nem köszönti a napot, a felkelőt.

Mert a lélek mint a villám, mely az éjen átcikázik,
Innen elröppen: se sólyom, sem sas el nem éri őt…”

NÉGYSOROSOK

Fekete sár mélyétől mennybolt magaságig
Sorra kibogoztam a világ minden titkát,
Megleltem valahány csalás és furfang nyitját,
Felhők szemem elől csak a halált borítják.


Két-három ostoba váltig úgy képzeli
Felfuvalkodva, hogy ők világ bölcsei,
Közöttük hát tetesd te is magad szamárnak,
Ne mondják rád: „Pogány! Hitet tördeli!”


Bár tudnám ki vagyok, bár tudnám mért vagyok
Világ bódultjaként mily úton ballagok?
Örülnék szüntelen, ha rám jósors ragyog
S ezer szemmel sírnék, ha fájdalom sajog.”

  • Perzsa költők antológiája. Szerkesztette Képes Géza, Simon Róbert. Lektorálta Telegdi Zsigmond. Fordította Brodszky Erzsébet, Demény Ottó, Devecseri Gábor, Gyárfás Endre, Hegyi György, Képes Géza, Szerdahelyi István, Tótfalusi István, Weöres Sándor. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1968.
  • Omar Khajjám: Rubáíját. Fordította Szabó Lőrinc. Illusztrálta Szász Endre. Budapest: Magyar Helikon, 1979.
  • A világirodalom legszebb versei. I–II. Az ókortól a XX. századig. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1971.