Ha az európai műszaki múzeumokat szeretnénk számba venni, bizonyos szempontból nehéz dolgunk van. Nem teljesen egyértelmű ugyanis, hogy mi tartozik a kategóriába. A műszaki ismeretterjesztés sok esetben együtt jelenik meg a tudománytörténeti ismeretek, tudományos elméletek és eredmények közvetítésével. Előrebocsátjuk, hogy az átfogó, számos gyűjtőkörrel rendelkező műszaki múzeumokon túl nagy számban előfordulnak egészen speciális és a kifejezetten egy témára vagy szakmára koncentrált gyűjtőkörű, közlekedési, aviációs (repüléstörténeti), űrhajózási, bányászati, vegyészeti, tengerészeti, hírközlési és távírdai műszaki múzeumoktól.
Európa nyugati országaiban gyakoribbak az úgynevezett science museumok. Ez a megnevezés kiterjeszti a műszaki múzeumok profilját, melyek egyébként technical, industrial, industry, technology vagy technology and science museum néven bukkannak fel. A science museum kifejezés túl általános, olyan múzeumok ezek, ahol a tudomány áll a középpontban, így tulajdonképpen egy természettudományi múzeumra is hivatkozhatunk vele. Ezek az intézmények többnyire elvesztik azt a karakteres, hagyományos műszaki jelleget, amit közép-európai társaik képviselnek.
Általában a külföldi országokban egy központi, de mindenképpen kevesebb műszaki múzeum van, mint hazánkban. Magyarországon sajátos módon szétszóródtak a műszaki gyűjtemények és 1950 után különféle szakmúzeumok alakultak (kohászati, bányászati, postamúzeum, textilipari, tűzoltómúzeum, vegyészeti stb.), műszaki múzeumunk viszont csak 1973-ra szerveződött meg. Ehhez a szétszórtsághoz Belgium műszaki múzeumainak helyzete hasonló, itt is rengeteg szakmúzeum jött létre, úgymond „nem kezdtek el időben szervezni egy egységes műszaki múzeumot” és inkább a tudománytörténet közvetítése maradt előtérben.
Nálunk több kísérlet is volt a megszervezésre, de a bürokrácia mindet ellehetetlenítette. A legjobb példa a központosításra Oroszország, ahol a moszkvai Politechnikai Múzeum (Политехнический музей) az egyetlen nagy, nevében is műszaki múzeum. Jóllehet, többtíz kisebb szakmúzeum segíti munkáját, valamint a technikai kultúra számos meghatározó emlékét gyűjtötték össze képzőművészeti és történeti múzeumok is. Az Ermitázs-ban (Государственный Эрмитаж) például optikai és fizikai műszerek találhatóak és egy I. (Nagy) Péter idejéből (1682–1725) származó kézi eszterga, a moszkvai történeti múzeumban az első orosznyelvű nyomtatvány készítőjének kézisajtója.
Mindenképp meg kell jegyeznünk továbbá, hogy a hagyományos, gépeken szemléltetett műszaki ismeretterjesztés (nagy csarnokban kiállított szerkezetek, modellek és járművek, például gőzgépek vagy motorkerékpárok) Közép-Európában a legerősebb. Erre az egyik kitűnő példa a prágai Nemzeti Technikai Múzeum (Národní technické muzeum), amely hét osztályán folytatja muzeológiai tevékenységét: filmtechnika és távközlés, bányászat és kohászat, gépészet és energiatermelés, vegyészet, építészet, közlekedés, könnyűipar és nyomdászat.
A műszaki örökség közös ápolásáért a közép-európai technikai múzeumok szervezetbe tömörültek, 1990-ben megalakult a Middle European Union of Technical Museums (MUT). A tagok között szerepelnek lengyel, cseh, szlovák, magyar, osztrák, szlovén, horvát és szerb múzeumok.
A XX. század második felére fejlődött ki egy új tudományközvetítési forma, amely a műszaki és egyéb tudományok interaktívabb, kísérletezőbb, élményközpontúbb megismerését kínálta a látogatóknak, mint a hagyományos műszaki múzeumok. Az ezen az elven szerveződő „tudományos élményközpontok” a science centerek. A formabontó ötlet a müncheni Tudomány és technika mesterműveinek német múzeumá-ban (Deutsches Museum von Meisterwerken der Naturwissenschaft und Technik) született az 1930-as években azzal, hogy a látogatók számára megfogható eszközöket, tárgyakat helyeztek el a kiállítótérben, illetve a látogatók méréseket, kísérleteket végezhettek el. Ennek ellenére az első példát ilyen központra az Egyesült Államokban találjuk 1968-ban Exploratorium néven.
A science centerek különös vonzerejüket egyedi kézbe vehető (hands-on) és elgondolkoztató (minds-on) interaktív tárgyaikkal érik el.
Amikor a műszaki múzeumok háttérbe szorulásáról beszélünk, azt kell hangsúlyoznunk, hogy a nyugat felől érkezik a science centerek létrehozására irányuló tendencia és Európa nyugati térségében már ez dominál. Ennek következményeként a nyugati országokban nem mindig találunk olyan átfogó, monumentális technika, illetve technikatörténeti múzeumokat, mint a keleti régióban. Néhány népszerű science center például a párizsi Tudomány és ipar városa (Cité des Sciences et de l’Industrie), az ugyanitt található a Felfedezések múzeuma (Palais de la découverte) vagy az amszterdami Nemo. Természetesen vannak olyan országok is, ahol mindkét ismeretközvetítési stratégia fellelhető – ide tartoznak többek között Németország, Olaszország, a skandináv országok és Magyarország is.
saját készítésű ábra
Magyarországon az egyre népszerűbb, interaktívabb műszaki-tudományos ismeretterjesztés mellett (science centerek) méltóképpen vannak jelen a nagyobb múltú múzeumok, ezek legmeghatározóbb képviselője a hét tagintézménnyel rendelkező Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM).
Hazánkban a műszaki emlékek gyűjtéséről egy 1954-es rendelet döntött, ekkor alakult meg a Műszaki Emlékeket Nyilvántartó és Gyűjtő Csoport. A Csoportot Szilágyi István (1905–1982) vezette, 1954-től egészen 1971-ig. Miután a Csoport már tekintélyes gyűjteményt halmozott fel, 1973. január 1-jével a kormány Országos Műszaki Múzeum néven országos múzeummá alakította át. A múzeum a Csoport által korábban, 1964-re felépített épületben kezdhette meg a munkát, melynek feladatait a rendelet a következőképpen határozta meg:
„A természettudomány és a technika általános fejlődésének és társadalomformáló szerepének, a tudományos megismerés és a termelés összefüggéseinek kutatása, az erre vonatkozó emlékanyagok gyűjtése, tudományos feldolgozása és megismertetése. Tevékenysége során a múzeum különös figyelmet fordít a technika és tudomány történetének magyar vonatkozásaira.”