Pesti medikusként Hippokrát fiának nevezte magát egyik kedves epigrammájában1 Ungvárnémeti László, a XIX. század elejének különös, görög–magyar költője, akinek a nevét Weöres Sándor már 1943-ban igyekezett feleleveníteni.2 A költőelőd visszahelyezése az irodalmi köztudatba sajnos nem eléggé sikerült, a Psyché3 csak Weöres Sándornak hozott megérdemelt elismerést. Tóth László továbbra is csak a literátorok szűkebb körében vált igazán ismertté – ott is csak rövid időre.
Az orvosi pályára készülő Tóth Lászlónak az orvostörténeti irodalomban egyedül Szállási Árpád szentelt egy rövid esszét,4 az orvosok közül csak benne sikerült Weöresnek a Tóth László iránti érdeklődést annyira felébresztenie, hogy pályájának ezt a vonatkozását se borítsa a feledés homálya.
Tóth László baráti körével foglalkozva akadtam olyan adatokra, amelyek elkerülték a korábbi kutatók figyelmét, vagy téves értelmezéssel hagyományozódtak tovább.
Vázoljuk fel először Tóth László rövid, mindössze 32 esztendőre terjedő életét. 1788-ban született a Miskolc melletti Kistokajban. Atyja a falu református lelkésze volt, de nem érte meg a fiú felserdülését. Tóth Lászlót 1808. dec. 8-án vették fel a sárospataki kollégiumba mint árvát.
A felsőbb tanulmányokat nem togátusként hallgatta.5 Ez azt jelentette, hogy nem a lelkészi, hanem a jogi pályára indult. 1810-ben a szuperintendencia, az iskola fenntartója, egyik iskolatársával, Cseresnyés Sándorral, a későbbi Veszprém megyei főorvossal, az első magyar nyelvű fülészeti könyv szerzőjével Eperjesre, a nagy múltú evangélikus kollégiumba küldte továbbtanulás, de főleg a német nyelv elsajátítása végett.6 Eperjesen ismerkedett meg két férfival, akik jelentősen befolyásolták további pályafutását. Karlovszky tanár megismertette a korabeli német irodalommal: Schiller, Goethe, Gessner, Klopstock és mások műveivel.7 Ezért írhatta aztán 1814-ben, hogy előbb a latin, aztán a görög, három éve pedig a német irodalom vált érdeklődése középpontjává.
A másik eperjesi személy Krieger Keresztély Ernő (1745–1818) Sáros megyei főorvos, „Eperjesnek nagy tapasztalatú orvosa” volt. Később a hozzá írott epigrammájában8 meg is mondta, hogy a vágyott írói pálya nem ígért megélhetést, ezért Krieger tanácsára választotta az orvosi tanulmányokat:
„Czélt tévesztve futék egykor, s a pálya dicső volt,
Csak hogy bér nélkül. Tégedet illet azért
Repkényem, ha ugyan repkényt érdemlek azóta,
Hogy helyes útra vivél engemet, ingatagot.”
Ezután néhány évig a Zemplén megyei Jesztreben9 házitanítóskodott a Rhédey-család két fia mellett.
Amikor aztán 1814-ben Pestre érkezett, hogy megkezdje orvosi tanulmányait, Rhédey Gedeonné ajánlásával Szilassy József ügyvéd adott neki szállást, alkalmazta gyermekei nevelőjeként, s irodájában segédként. Egy ideig így sikerült kellő anyagi alapot biztosítani egyetemi tanulmányaihoz.10
1814. március 14-én, még Sárospatakról kereste fel először levéllel Kazinczy Ferencet. A megküldött néhány versről Kazinczy kikérte Kölcsey véleményét is. Mindketten meglátták benne a „poetai szellemet”.11 Így aztán Pestre kerülve Kazinczy pártfogásával megismerkedett az irodalmi élet több számottevő alakjával: Szemere Pállal, Vitkovics Mihállyal, Horvát Istvánnal stb. Kulcsár István, a Pesti Hírlap és a Hazai és Külföldi Tudósítások szerkesztője pedig 1817-ben, amikor újságja mellé Hasznos Mulatságok címmel – mai meghatározással – ismeretterjesztő melléklapot indított, ennek szerkesztésébe bevonta Tóth Lászlót.12
Házitanítói, ügyvédsegédi, költői és lapszerkesztői tevékenysége azonban nem vonta el egészen egyetemi tanulmányaitól. Az 1814/15. tanévtől orvostanhallgatóként is helytállt. Abban az időben az osztályozással nem nagyon tudták érzékeltetni a diákok teljesítményét. Voltaképpen a „1a classis”, vagyis az „egyes” és az „eminens” (kitűnő) jelentette a sikeres vizsgát, a „2a classis”, a kettes (szekunda) volt a bukás osztályzata. (Ez utóbbi az egyetemen meglehetősen ritka volt.) Tóth László a Pesten elvégzett nyolc félévben 26 vizsgát tett le. Ezek közül 18 esetben az eminens osztályzatot kapta. De pl. a II. év első felében az „anatomia practica” tárgyból nemcsak Tóth László, hanem valamennyi évfolyamtársa csak egyest kapott, egyetlen eminens sem volt.13
Az osztályozási napló alapján megállapíthatjuk, hogy Tóth László nemcsak szorgalmasan tanult, jól vizsgázott, hanem az évfolyam egyik legjobbja volt. Talán érdekes azt is megemlíteni, hogy a huszonhat vizsga túlnyomó részét latin nyelven kellett letennie, két esetben azonban (a gyakorlati sebészetből és a gyakorlati szülészetből) németül, három esetben (sebészeti kórtan, szemészet és sebészeti műtétek) magyarul vizsgázott.
Közben 1816-ban megjelent első verseskönyve.14 Ebben orvostörténeti szempontból még csak két verset emelhetünk ki. Az egyik a barátjához, Cseresnyés Sándorhoz írott költemény, amely klasszikus költőket (Arion, Szimonidesz) szerepeltetve voltaképpen kettejük sokban közös hányattatásait énekelte meg biztató kicsengéssel: „Bátran! Míg Apoll szent tüze fűt, s hevít”. A másik, bennünket érdeklő vers egy epigramma Pápai Páriz Ferencről. A sorokból kivehetően valamelyik egyetemi társa tehetett lebecsülő megjegyzést a nagy elődre. Tóth László nemcsak megvédi, hanem szép emléket állít Pápai Páriznak:
„Páriz Pápait én úgy nézem, mint egy ereklyét!
Égessék meg hát, monda szavamra Begyes.
Úgy nézem, mondék, mint olly szentséges ereklyét,
Mellyet balsamos kőbe tehetne Begyes.”
Ugyanebben az esztendőben néhányan közös füzetben15 köszöntötték id. Bekény Jánost neve napja alkalmából. Korábban Tiszanagyfaluban az ő családjánál nevelősködött Cseresnyés Sándor. A négy szerző között – a bölcsészeti karon tanuló ifj. Bekény János mellett – a két medikus jóbarát, Tóth László és Cseresnyés Sándor, valamint egy abban az évben végzett fiatal orvos, Rácz István szerepel. Rácz Tóth Lászlóhoz hasonlóan nagyon kedvelte a görög-latin nyelvet és irodalmat, hiszen 1821-től a pápai kollégiumban ezeket is tanította, s 1828-ban magyar fordítással együtt kiadta Tacitus Germania-ját.
A három ifjú baráti kapcsolatát Tóth László 1818-ban megjelent következő – most már görög és magyar nyelvű – verseskötetének az előszavában nyíltan is a közönség elé tárta:
„Nem czélja a szerzőnek, hogy minden barátit szinte ABC rendben előszámlálja… Elég lészen két nemes szívű barát buzgóságát felhozni.”
Ezután Rácz István és Cseresnyés Sándor egy-egy hozzá írott latin nyelvű versét idézte, majd hozzátette:
„Így írt a szerzőhöz orvos Rácz István, kinek jeles tehetségét, s mély tudományát kevéssel ezután mindnyájan csodálni fogjuk. Hasonló ehhez Cseresnyés Sándornak, a szerző hét esztendős lelki barátjának elmés, s nagyon kellemetes epigrammája.”16
Ugyancsak medikus barátai közé tartozhatott az a Radely József, aki 1816-ban a nyolcadik félév közben váratlanul meghalt. Ebből az alkalomból névtelenül kinyomtatott gyászversben búcsúzott barátjától.17 Versben siratta el barátjukat Cseresnyés Sándor is. Ő utalt arra a néhány tanulótársukra, akikkel osztozott a fájdalomban: Bódogh Mihályt, Szabó Józsefet és Tóth Lászlót említette.18
Szerkesztőségi „mellékfoglalkozása” azt jelentette, hogy külföldi (főleg német) lapokból kellett a hazai olvasóközönség számára érdekesnek ítélt közleményeket lefordítani, kivonatolni. A Hasznos Mulatságokban, valamint a Tudományos Gyűjteményben megjelent eredeti írásai irodalmiak-nyelvészetiek, de a Hasznos Mulatságokban adta közre a hippokratészi eskü első magyar fordítását is.19
1816-ban jelentős lépésre szánta el magát Tóth László: a református lelkészfi áttért a katolikus vallásra. Október 16-án báró Fischer István (1754–1822) egri érsek keresztelte meg budai kápolnájában. Előzőleg két hétig Fejér György (1766–1851) egyetemi tanár, a jelentős történész készítette fel. A hír hamar elterjedt barátai körében. Szemere Pál Kultsár Istvántól és Horvát Istvántól hallotta, és november 4-én már tudósította is az eseményről Kazinczyt.20
A vallásváltoztatást a kortársak „megélhetési” lépésnek tartották.21 Tóth László árvaként valóban egész életében rossz anyagi viszonyok között élt, keservesen viselte a szegénységet, s nyilván barátai tanácsolták, hogy így könnyebben szerezhet bőkezű támogatókat, juthat előnyös álláshoz. Kazinczy is ennek tulajdonította, hogy „pápistává keresztelkedett”. Mindjárt hozzátette értesülését: „Prof. lesz természeti tudományokban Egerben, mert az érsek őtet nagyon becsüli”.22 Tóth László azonban előbb meg akarta szerezni az orvosi diplomát, de ezzel kapcsolatosan is fenyegette a pénztelenség. A jótékonyságáról és a kulturális célokat támogató bőkezűségéről ismert egri érsekre ezen a téren is számíthatott. Tóth László hosszabb levélben értesítette Kazinczyt áttéréséről, s magyarázatában ezzel igyekszik menteni magát: „de ha talán kereskedni akartam volna hitemmel”.23
1818-ban jelent meg második – most már görög és magyar nyelvű – verseskötete.24 Ebben 11 óda, 51 epigramma, 3 „idyll” és 3 „epistola” található – mindegyik görög és magyar szöveggel. Az epigrammák egy részét személyekhez írta. Köztük vannak egykori tanárai: Miskolcról Váradi, Sárospatakról a Homéroszt fordító Vályi Nagy Ferenc, az orvos és tanár Tóthpápay Mihály, a matematikus Nyíry István. Megemlékezett a korszak irodalmi-tudományos életének olyan jelentős személyeiről, mint Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Virág Benedek, Szemere Pál, Horvát István, Fejér György, Festetics György.
Az epigrammák címzettjei közül azonban nem maradtak ki az orvosok sem. A múlt érdemes tudósainak hírét megőrizve és továbbadva az orvosi kar első tanárai közül kissé meglepő módon a vegytan és a növénytan professzorának, Winterl Jakabnak (1739–1809) készített egy költői sírfeliratot. Csak hallomásból ismerte az akkor nemrég elhunyt nagynevű pesti orvost, Cseh-Szombathy Józsefet (1748–1815), de szép sírfelirattal állított neki méltó emléket:
„Hallám, sok nyomorult beteget megmente haláltól
Szombati: tudta halál ellen az élet-erőt.
Őtet haldoklót meg nem tarthattuk az ifjak:
Nem közlötte velünk könyvben az élet-erőt.”
Tanítványként lett tisztelője Bene Ferencnek (1775–1858) és Stáhly Ignácnak (1787–1849). Bene mitológiai köntösbe öltöztetett méltatását így kezdte: „Látta Benét, s bámulta tehetségiben Athéna…”. A Tóth Lászlóval szinte egykorú Stáhlyban azt látta kiemelendőnek, hogy fiatalon már nagy tekintélyt szerzett tudásával:
„Bölcscsé sem mindég az idő teszi mindenik embert…
S ifjúnak bölcsnek lennie isteniség.”
A sorsát megfordító késmárki főorvosról, Kriegerről írott epigrammáját már idéztük. Megemlékezett még az irodalompártolásának köszönhetően akadémikussá is lett Forgó György (1787–1835) Pest megyei főorvosról, hiszen az ifjú Rudics József (1792–1879) Bács megyei földbirtokos mellett ő volt a verseskötet másik mecénása. Ezért szólt a hálás köszöntés:
„Három rózsa vagyon koszorúmban: egy engemet illet
A másik Rudicsé; harmadikát teneked Szántam…”
Barátai közül a már említett Rácz Istvánhoz epigrammát írt,25 Cseresnyés Sándorhoz pedig epistolát. Ezzel mintegy viszonozta is a kötet bevezetésének egyik jegyzetében közölt, már idézett, őt köszöntő latin verseket.
Tóth László egyetemi tanulmányai során már számos külföldi, elsősorban bécsi orvos nevével, munkáival ismerkedett meg, többekről epigrammával is megemlékezett. Így a gyakorlati orvostan tanára, Johann Valentin Hildenbrand (1763–1818), a szülész professzor Lukas Johann Boer (1751–1835), a szemész Georg Joseph Beer (1763–1821), az osztrák országos főorvos és első udvari orvos Andreas Joseph Freiherr von Stifft (1760–1836), a nem bécsiek közül Karl Friedrich Burdach (1776–1847) dorpati, majd königsbergi anatómus és fiziológus és Lorenz Oken (1779–1851), a természettudományok jenai tanára hírét növelte verssel. Ez utóbbi olyan örömmel fogadta a számára kevéssé ismert helyről jövő elismerést, hogy Isis című folyóiratában közölte is Tóth Lászlónak ezt az epigrammáját.26
Tóth László görög és magyar verseit a korbeli és későbbi hazai kritika inkább csak irodalmi szempontból ismertette-elemezte. A Bécsben megjelenő Hermēs ho logios című görög nyelvű folyóirat azonban ismertetésében pályafutása utalásszerű felsorolásában megemlíti orvosi vonatkozását, sőt kiemeli a görög nyelvnek az orvostudományban játszott szerepét is:
„Sok dicséretre méltó, s tiszteletet érdemel ezen tudós író, hogy böltsen általlátván, mi nagy haszna legyen Hellenica nyelvnek az orvos tudományokban, olly nagy munkát fordíta ezen nyelvnek megtanulására… De óhajtanunk lehet egyszersmind, hogy az ő példája felindítsa a mi nemzetünknek orvostudományt tanuló ifjait is, hogy ezen tiszteletre méltó ősi nyelvet a legnagyobb tűzzel s szorgalommal tanulják.”27
Tóth László kettős: irodalmi és orvosi érdeklődését egyébként önigazolásul emlegette a pályaválasztáskor Toldy Ferenc is. 1822-ben írta barátjának, Bajza Józsefnek:
„Hallert28 még eggy tanító-költő felül nem haladá nemzetében; az orvosi literaturában classicusz… Schiller29 szorgosan tanulta eggy ideig a medicinát úgy, hogy a poesiát se hagyná el. Tóth Laczink-is kettőre tudá osztani elméjét.”
1824-ben pedig ugyanígy:
„Ha felejthetetlen Tót Laczink költészkedhetett medicus korában, neked sem lehetetlen.”30
1818. augusztus 23-án Tóth László azt írta Kazinczynak:
„„Sz. Mihály hetében,31 a vagy kevéssel utána Bécsbe megyek, a hol pályámnak ötödik esztendejét végezni szándékozom.”32
Ebben az időben nem volt szokatlan, hogy valaki egyetemi tanulmányait részben Pesten, részben Bécsben végezte. A lehetséges példák hosszú sorából talán elég azt említeni, hogy Balassa János is a Pesten elvégzett első két év után Bécsben tanult tovább.
1819. március 13-án már Bécsből egy betegágyi gyakorlatáról számolt be:
„[márc.] nyolczadikban vettem fel egy beteget sullyos nyavalyájában, a mellyet 9dikben szóval meghatároznom, 10dikben historiaformában le is kellett írnom.”33
Ugyanebben a levélben még arról tudósította Kazinczyt, hogy vizsgái március 22–24-én lesznek. Nem sokkal később az 1819. május 20-án elhunyt Győry Ferenc halálára írt költeményt.34
Győry Ferenc (1788–1819) is Pesten kezdte meg orvosi tanulmányait, a Tóth László feletti évfolyamba járt, 1815-ben a III. évfolyamra Bécsbe ment, s ott 1818. július 31-én meg is szerezte az orvosi oklevelet. Ezután kórházi másodorvosként dolgozott a császárvárosban. Tóth László tehát még Pestről ismerhette, ezért vállalta a gyászvers megírását, s azt Győry Bécsben élő magyar és nem magyar barátai, tanuló- és orvostársai nevében is latin nyelven adta ki.
A versben a Győry halálát okozó láz kapcsán utalt elhunyt barátja pártfogójának, Hildenbrand professzornak a ragályos tífuszról írott munkájára,35 lapalji jegyzetben azt is megemlíti, hogy a nagynevű tanárnak ő is szentelt egy epigrammát görög versei között.
1820. január 16-án írt először készülő doktori értekezéséről:
„késleltetett dissertatióm (Anthropologia Medicát dolgozom) mellyre nagyon sokat kell olvasnom, s sokat combinálnom.”36
Ez a munka egyre inkább lekötötte az idejét, február 22-én azt írta: „egészen anthropologiámba vagyok merülve”.37
A doktorrá avatás közeledtével ismét felmerült az anyagi kérdés. Április 4-én még azt írta:
„Úgy igyekszem, hogy Augustus végéig két examenen keresztül eshessem. A mi leginkább késleltetett csak eddig is, a Taxa rettenetes drágasága, Két száz forint ezüst pénz, azon kívül a sok ajándékozgatás az iskola szolgáinak, s azon kívül majd a könyv-nyomtatás.”38
Július 14-én, utolsó levelében már boldogan számolt be Kazinczynak:
„A fentebb megnevezett két nap [máj. 17. és jun.7.] volt azon fontos napja életemnek, mellyben polgári szerencsémnek talpkövét megvetve láttam. Az elsőbben érkezett jótevő Atyámtól, Érsek Úr Ő excellentziájától az a kegyes resolutio, hogy a graduális taxának fele részét az az 300 P forintot udvari ágens Légrády Úrnál fogom felvehetni; az utóbbiban pedig Ő Excellentziája, a Nagy Széchény, bevégezte kívánságomat az által, hogy a másik 300 P forintot esedező levelemre egyenesen Légrády Úr kezébe küldötte.”39
Tóth László egyik barátja, Igaz Sámuel40 bécsi tudósítása szerint 1820 júliusában már „dícséretesen” letette az első doktori szigorlatot. Július 29-én azonban „estve 10 órakor a Serházból haza jövén” rosszul érezte magát. Másnap egy komáromi barátja, Szarka nevű kereskedő meglátogatta, és látva beteg állapotát, elhívta Szöts József orvostanhallgatót,41 „a ki látván, hogy betegsége nőttön nő s veszedelmes (hasrágás, igen erős hányás és laxalas)”, el akarta hívni Hartmann professzort, de Tóth László nem hagyta, inkább saját maga gyógyította magát. Aznap délután Szöts József mégis elhívta Hartmannt. „Ő eljő, praescribál… s azt mondja hogy a veszedelem igen nagy, s azért jó volna a szentséget fel adni”. A betegágynál lévő barátok azonban féltek, hogy a pap megjelenése csak rontana Tóth László állapotán, ezért halogatták az utolsó kenet feladatását. Egyedül Matoltsy György fiatal orvostanhallgató42 maradt a beteggel, s az ő keze között halt meg Tóth László, 1820. július 31-én. Az utolsó órákról beszámoló Matoltsy szerint „Dr. Hartmann a betegséget cholerának (epekórság) nevezte”.43
Barátai nem akarták elhinni Tóth László elvesztését, először azt hitték, hogy egy Bécsből hazatérő ifjú meggondolatlan tréfája volt.44 Annál inkább lesújtotta őket a való hír.
Tóth László pályafutása tehát éppen akkor tört meg, amikor már csak a második szigorlat, a disszertáció befejezése és a nyilvános vita hiányzott az annyira áhított doktori oklevél megszerzéséhez.
Életírója, Rákóczy Géza azt írta:
„Kazinczy leveleiből tudjuk azt is, hogy szándékában volt a Pesten megindult Tudományos Gyűjtemény mintájára egy Orvosi Tudományos Gyűjteményt megindítani, de hírtelen bekövetkezett halála megakasztotta őt nemes törekvésében.”45
Sajnos, Kazinczynak erre utaló levelét nem sikerült megtalálni. Ferenczy Jakab 1856-ban forrásmegjelölés nélkül írta: „Pesten egy orvosi magyar folyóírást szándékozott megindítani”.46
Kéziratos hagyatéka részben Igaz Sámuelhez került. Tóth László halála után félévvel ugyanis azt írta Kazinczynak:
„Kéziratokban van nálam a) A lelki bolondokról, két darab… b) Természet alkotása, csupa felosztás. c) Marhadög, alkalmasint iskolai munka.”47
A b) alatt jelzett kézirat talán disszertációjának elkészítése során született. Igaz Sámuel 1826-ban bekövetkezett halála után könyveit és kéziratait – köztük feltehetően Tóth László fenti írásait is – elárverezték, s mindent Berthold gróf vásárolt meg és vitte morvaországi birtokára.48
