Hídverés rovat

Friedrich Engels és a környezetvédelem dialektikája

Hágen András
biológia, környezetvédelem

A 19. század minden tekintetben kimagasló volt az emberiség történetében. Számos ország ekkor kiáltja ki függetlenségét (Dél-Amerika országai), valamint ekkorra datálható Németország és Olaszország létrejötte is. A politika és a nacionalizmus térnyerése mellett a természettudományok is rohamléptekkel fejlődnek; vannak tudományágak, amelyek ebben az időben szökkennek szárba, ilyen például a geográfia, továbbá a környezet- és természetvédelem elődei.

A 19. században az antik nézeteket valló német tudósok megalapítják környezeti vagy földrajzi deterministák iskoláját. Carl Ritter (1779–1859) nem csak a geográfia tudományának megteremtője volt, hanem az antik filozófusok vélekedéseit a kor tudományos elmélet szintjére emelte. Fő iránymutatója Ritter szerint az volt, hogy a Föld egy „kozmikus individuum” és a geográfia pedig a Föld fiziológiáját és anatómiáját kutatja Rácz L. 2011.

A német determinista iskola legnagyobb ellenlábasa a francia iskola tudósai voltak. Az egyik legnagyobb tudósuk Paul Vidal de la Blache (1845–1918) hozta létre a földrajzi irányzatát tekintve nagy hatású, posszibilisták iskoláját. Nézete szerint a természeti környezet sohasem determinálja egy adott társadalom életét, sokkal inkább lehetőségeket és korlátokat biztosít számukra.

A 19. század vége felé lépett színre egy másik német irányzat, a „földrajzi nihilisták” iskolája. Nem tekintették magukat geográfusnak, mivel nagy részük szociológus volt. Abból indultak ki, hogy a társadalom és természeti környezet egymástól alapvetően különbözik, mások a folyamatai és a törvényei, s ebből kiindulva a két szféra között nincs érdemi kapcsolat.

Ritter iskolájának követői között fellelhetünk egy olyan személyt, aki végzettségét tekintve nem geográfus, valamint hírnevét sem a földrajzi gondolatok terjesztése miatt szerezte, hanem politikai iránymutatása miatt. Ezt az embert pedig Friedrich Engels-nek hívták.

Életképek Engels életéből

Friedrich Engels a diák éveit Berlinben töltötte, ahol filozófiát tanult, és csatlakozott azon csoporthoz, amelyek a porosz feudális állam lerombolását célozták meg. Apja textilgyáros volt, és fiát kereskedelmi pályára szánta. Ezért apja alkalmazta gyermekét gyárában és megbízottként járta be Európa gyárait.

1842-ben Angliában volt, ahol tanulmányozta a szigetországi munkásosztály életét, valamint életkörülményeit. 1844-ben átutazóként Párizsban megismerkedett Marx-szal. Hosszas beszélgetésük után, felismerték álláspontjaik azonosságát. Közös irományaikban kifejtik a társadalmi–gazdasági fejlődés szükséges formáit, valamint az osztályharcra vonatkozó elméletüket.

1848-ban megalapították Marx-szal közösen a Kommunisták Szövetségét. Az 1849-ben elbukott dél-német felkelés után visszatér Londonba. Innen anyagilag támogatta Marx-ot a Tőke megírásában, továbbá a manchesteri fonalgyárat vezette. Ebben az időszakban sok könyvet írt, többek között az Anti-Dühringet, A természet dialektikáját stb. Ezen örökös aktivitásban hunyta le szemét Londonban, 1895. augusztus 5-én.

Friedrich Engels arcképe (1820–1895)

A „természet dialektikájáról”

Amikor Engels Londonba tette át székhelyét, rögvest tanulmányozni kezdte a természettudományok eredményeit. Egy nagyobb műben szerette volna kifejezni,

„hogy a természetben ugyanazok a dialektikus mozgási törvények törnek keresztül a számtalan változások tömkelegén, amelyek a történelemben is uralkodtak az események látszólagos véletlenén; ugyanazok a törvények, amelyek az emberi gondolkodásban is a végig húzódó fonalat alkotva lassanként az ember számára tudatossá válnak.”

Természettudományi munkálkodását 1873–76 között számtalan jegyzet bizonyítja. De 1876-ban fordulópont következett életében, kénytelen volt megszakítani tanulmányait egy vitairat miatt, amit egy berlini magántanárnak, Eugen Dühringnek zavaros filozófiai, közgazdaságtani eszméire írt válaszul.

Mihelyt az „Anti-Dühring”-et befejezte, 1876-ban folytatta „A természet dialektikájá”-nak kidolgozását, fejezeteinek megírását. Végleges formában nem önthette jegyzeteit, mert 1883-ban meghalt ideológiai társa és barátja Marx. Ekkor rá nehezedett a „Tőke” első kötetének harmadik-, és negyedik kiadása, valamint Marx hagyatékából összeállította a mű második-, és harmadik kötetét.

A természet dialektikája

Ezen okoknak köszönhető, hogy „A természet dialektikája” csupán csak a jegyzetek tömkelegeként maradt meg, és nem mint egységes mű.

A természettudományok addigi ismereteit megvilágítja a dialektika módszerével. A műben szereplőek közül a matematika, mechanika, fizika, földtan és biológia tudományágakban kimutatja a dialektikus törvényszerűségeket.

Ugyancsak ebben a műben Engels két fronton harcot folytat a korabeli természettudósok ellen.

Elsőként harcol a – Newton óta kialakult és teret nyert – természettudomány azon álláspontja ellen, amely a dialektikát elutasította. Másodsorban pedig felsorolja a nagy természettudósok tévedéseit, ellentmondásait (Newton, Helmholtz, Kekulé).

Engels kézirata sokáig kiadatlan maradt, csak a Moszkvában a kommunista ideológiát megfogalmazókról elnevezett Marx–Engels Intézetben adták ki 1925-ben.

Mérsékeltebb földrajzi determinizmus

A természet dialektikájában Engels kifejtette a 20. század előtti geográfiában uralkodó nézetet, a földrajzi nihilizmus hibás mivoltát. A szerző ebben azt taglalja, hogy a természeten aratott emberi győzelmet a természet bosszúját vonja maga után. Példakánt hozza fel az ókor nagy társadalmai által elkövetett hibákat. Itt kitér Mezopotámia, az antik Görögország, és Kis-Ázsia azon hibáira, amelyek megpecsételték későbbi sorsukat. Amikor a népesség számuk növekedő tendenciát mutatott a táplálkozásuk kielégítése miatt újabb szántóterületek feltörésére volt szükség. Ezért kitermelték a fákat, ami ekkor még nem okozott nagy gondot, csak amikor a tájak kietlenekké, terméketlenekké váltak a szárazság miatt, ugyanis a fák gyökerei nem halmozták fel a nedvességet.

Hasonló okot figyelte meg Engels az egységesedő Itália északi alpesi lejtőin. Az ok megegyezett az ókori társadalmak hibáival, csak éppen az okozat volt más, ugyanis az Alpok fáit kivágták, és ezért nem volt mi az esőzések vizét megkösse, így a víz akadálytalanul zúdulhatott le a völgybe, magával sodorva a termőtalajt is. Ugyanitt megemlíti az Amerikából behozott burgonyát sújtó szárféreg betegséget (görvöly) is, amely később átterjed a kalászos-félékre is.

Ezeket a hibákat sorolja fel Engels a földrajzi nihilizmussal szemben. Feladatként tűzi ki, hogy megértsük a természet törvényeit, de különösen a természetbe való emberi beavatkozás utóhatásait. A természeti vizsgálatokkal összhangban kifejti a társadalmi hatásokat is. Megemlíti a Kolumbusz által felfedezett Amerikát, ami egy régi-új az öreg kontinensen rég a feledés homályába veszett társadalmat élesztett újjá, a rabszolgák társadalmáét.

A cikk összegzése gyanánt megemlíthetjük, hogy Friedrich Engelst nemcsak mint filozófus, politikust hanem, mint geográfus is megállta volna a helyét az Ő korában lángra lobbanó környezeti vagy földrajzi determinizmus irányvonalában. Kijelenthetjük azt is, hogy a kommunista kiáltványában írottak hűen tükrözik a kor tudományos eredményeit, valamint fejlődését.

  • Engels, F. 1950: A természet dialektikája. Szikra Kiadó, Budapest. 119 p.
  • Rácz L. 2011: A környezettörténet születése. = História 2011/4. Melléklet. Budapest. 39 p.

Elektronikus kézirat.