Hídverés rovat

Katonai sikereit elősegítették kémiai tanulmányai

175 éve született Görgey Artúr
Móra László
kémia, szerves kémia, szappangyártás, kókuszdióolaj, zsírsav, kaprinsav

A Görgey-kérdést és történetét először Kosáry Domokos foglalta össze és elemezte a százéves per könyvtárnyi irodalmát. A Görgeyvel foglalkozó könyvek, tanulmányok ugyanis a mindenkori politikai irányzatok, pártállások szerint vádoltak vagy védtek; a dualizmus alatt például az 1867-es kiegyezés és az 1848-as függetlenségi párt hívei csaptak össze.1 Az utóbbi időben végre megjelentek azok a történészek, akik tárgyilagos forráskutatások alapján az objektív valóság bemutatására törekednek. Ilyen például a Kossuth viddini és Görgey leveleit közreadó kötet, melynek bevezetőjében Pusztaszeri László megállapítja:

„Közel másfél száz év múltán nyugodjunk bele végre abba, hogy nem Kossuth vélt vagy valóságos politikai intrikái, nem Görgey lázadása, hanem az európai erőviszonyok egyszerű mennyiségtani és statisztikai módszerekkel kifejezhető alakulása vetett véget történelmünk talán legdicsőségesebb és legromantikusabb nemzeti háborújának.”2

A témáról írott munkák közös vonása, hogy szinte kizárólag Görgey katonai és politikai szereplésével foglalkoznak. Pedig vegyészi munkássága, kémikus évei kihatottak hadvezéri tevékenységére, mint ezt Görgey az őt Visegrádon felkereső Than Károlynak kijelentette:

„Én katonai sikereimnek legnagyobb részét kémiai tanulmányaimnak, a búvárkodás révén szerzett értelmi fegyelmezettségemnek köszönöm.”3

Mielőtt megvizsgálnánk, milyen hatással lehetett a szabadságharc tábornokára, hogy előtte kémiai kutatómunkát végzett, vessünk rövid pillantást tanuló korára, a felkészülés éveire.

Ifjúsága, egyetemi tanulmányai

Görgey Artúr 1818. január 30-án Toporcon született, apja, Görgey György régi szepesi köznemes család elszegényedett ivadéka, édesanyja, Perczián Vilma, egy lőcsei polgár leánya, korán meghalt. Az árván maradt négy fiútestvér neveltetését apjuk, mint megyei adószedő, hivatalnoki fizetéséből nehezen tudta biztosítani, ezért csak a legidősebb, Guidó végezte el a selmeci bányászati akadémiát, a két középső testvér, Ármin és Artúr az ingyen képzéssel járó katonai pályára lépett4. A katonai pályát Artúr mint 14 éves késmárki diák, apjához írt levelében a következőkkel indokolta:

„Ha Tullnban találkozik alkalom (ingyenhely t. i.), akkor katona akarok lenni, ellenkező esetben a filozófiát akarom végezni és azután egyik, vagy másik tudós szakmára határozni magamat. Mert katonának két okból megyek: először és mindenekelőtt a haza iránti szeretetből… másodszor a matematikai és fizikai ismeretek iránti szeretetből.”

Úgy vélte, hogy a tullni utásziskolában alkalma lesz az őt érdeklő technikai és természettudományos ismeretek tanulására. A monarchiában ugyanis a műszaki tisztképzésnek hagyományai voltak; az utászkart még III. Károly szervezte, megindította a bécsi mérnöki iskolát, a későbbi hadmérnök akadémiát, ahol Bolyai János is tanult. A tullni utásziskolát pedig Görgeyn kívül elvégezték Lenkey János és Kazinczy Lajos is, mindhárman a szabadságharc hős katonái. Az utásziskolát Görgey négyévi tanulás után 1836-ban hagyta el, a következő minősítéssel: „Mindig a legkitűnőbb tanuló volt a maga osztályában”.

Az iskolát végzett hadapród (kadét) a Kremsben állomásozó 60. számú Wasa-herceg gyalogezredhez vonult be, innen egy év múlva átkerült a bécsi királyi magyar testőrgárdához hadnagyi rangban. A patinás barokk testőrpalotában ekkor már kevés nyoma volt Bessenyei és társai irodalmi életének, a gárdában csupán a hadművészettel foglalkoztak, kis hadiiskolát alkottak. Az egzakt tudományok továbbra is érdekelték, ezt tullni matematikai tanára tanúsította, aki váratlan látogatásán boldogan észlelte, hogy tanítványa éppen matézissel foglalkozott.

Ötévi testőrszolgálat után főhadnagy lett és kérésére áthelyezték a 12. számú Nádor-huszárezredbe, amely Salzburgban, majd a csehországi Klattauban állomásozott. A békebeli katonáskodás, a huszártisztek könnyelmű élete nem elégítette ki. Állandóan tudományos pályáról gondolkodik, e cél érdekében – mint István öccsének írta –

„sohasem szégyellnék félannyi korú fiatalabbakkal egy sorban neki feküdni félben szakadt tanulmányaimnak, hogy a magam helyét hazámban kellőkép betöltsem.”

Erre rövidesen sor került, mert atyja halála után elhagyta a katonaságot és 1845 júliusában leköszönt főhadnagyi rangjáról.

A kilépett (kvietált) tiszt 27 éves, amikor pályát keresve a család régi barátjára, Rösler Gusztáv bányatanácsosra hallgatva a kémiát választja, amihez Rösler őt jó ismerősének, Redtenbacher prágai egyetemi tanárnak beajánlja. Görgey egyetemi tanulmányait 1845 októberében kezdte el a prágai Karolinumban, Európa egyik legrégibb alapítású (1348) egyetemének orvos-sebészi tanulmányok igazgatóságán (karán) működő kémia tanszéken. Választását nem bánta meg, erről 1846 januárban Röslernek írt levele tanúskodik:

„Redtenbacherhez való ajánlásod által egészen boldoggá tevél. Éledek, mint még soha. A kémia tanulmánya már magában – de azonfelül ily kitűnő tanár vezetése alatt, mint Redtenbacher – egészen meghódított.”

Bár az első tanévben még az eladott lova és díszöltözéke árából szűkösen élt, de fűtetlen albérleti szobájában vasakarattal tanult és az év végi vizsgákat kitűnő osztályzattal (Vorzugs Classe) zárta. Jó előmeneteléért 1846 novemberétől két éven át 300 pengő ft. ösztöndíjban részesült, ezenfelül ingyen kapott szállást a tanári laboratórium melletti szobában. Annyira tetszik neki a kémia, hogy 1847-ben öccsének is annak tanulását ajánlja: „Mert mint vegyész többet használhatsz hazádnak, mint akármelyik más pályán.”

Az egyetemi tanulmányokkal együtt jártak a gyakorlati célú kirándulások, így 1846-ban a przibrami bányákat, kohókat, vasgyárakat kerestek fel, egy év múlva pedig mezőgazdasági mintaüzembe látogattak. Mindamellett Görgeyt inkább a tudomány érdekelte:

„Én egészen és kizárólag a vegytanra adtam magamat; mégpedig annak tisztán tudományos mívelésére. Oly irány, az igaz, melyet ne válasszon magának az, ki vagyont akar szerezni”

– írta 1846-ban a máig is időszerű sorokat, és arra kérte öccsét, küldessen neki Pestről magyar tankönyveket az általános vegytanról, a „teoretikus és ne az analitikus vegytanát”. Második éve végén lehetősége nyílott, hogy asszisztensnek Lembergbe menjen. Némi habozás után azonban lemond erről, indoka szerint, mert az ottani tanár, Rochleder tudása nem nagy, ha Prágában marad, úgy többet tanul. A fő ok, hogy 1847 nyarán már folytatja önálló kísérleteit a kókuszdióolaj vegyvizsgálatára. Otthon azonban Ferenc nagybátyja meghalt és özvegye kérésére hazatér Toporcra, hogy kémiai ismereteit a gazdaság javára felhasználja. Előtte azonban egy nagyobb kölcsönből vegyszereket és laboratóriumi segédeszközöket rendelt, mert otthon is folytatni kívánta kísérleteit. Toporcon fejezte be dolgozatát és küldte el 1848. május 21-én Redtenbacher professzornak, aki olyan jónak találta, hogy bemutatta a bécsi tudományos akadémián és gondoskodott publikálásáról.

A kémikus és a hadvezér

Görgey prágai tanítómestere Redtenbacher József (1810–1870) orvosdoktori diplomáját Bécsben szerezte, utána hosszabb tanulmányúton volt Angliában, Franciaországban és Németországban, ahol Liebig felkeltette érdeklődését a szerves kémia iránt. Elsősorban a zsírok kémiájával foglalkozott, nevéhez fűződik például az izo-vajsav felfedezése. Tanítványait is ez irányban dolgoztatva bízta Görgeyre a kókuszdió zsírsavjainak vizsgálatát. A kókuszpálma gyümölcséből préseléssel vagy kifőzéssel előállított kenőcsszerű zsiradékból – amely 15–20 °C-on olajszerűvé olvad – főleg szappant, a belőle leválasztható keményebb zsírsavakból pedig sztearin-gyertyákat készítettek. Kémiai vizsgálatának tehát gyakorlati jelentősége volt.

Görgey kutatásának tudományos feladata, hogy eldöntse, vajon a kókuszdióolajban kapronsav és kaprilsav mellett előfordul-e kaprinsav is. A két előző zsírsav jelenlétét Fehling korábban már kimutatta, az utóbbit nem bizonyította.

„Vizsgálataimnak első célja az volt, hogy erre a kérdésre feleljek meg – írta Görgey bevezetésben, és így folytatta –, de munka közben olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek legalábbis olyan fontosnak bizonyultak, mint az, hogy a kókuszdióolajban csakugyan van kaprinsav.”

Először a sárgásfehér, sajátságos szagú, zsírállományú nyers kókuszdióolajat elszappanosította kálilúggal, majd a zsírsavakat kénsavval szabaddá téve vízgőz-desztillációval nagyjából szétválasztotta. Az így nyert termékeket ismét elszappanosította, és csak újabb elbontás után választotta le azok báriumsóit, melyek eltérő oldhatóságát kihasználva sikerült azokat frakcionált kristályosítással elkülönítenie, majd belőlük az egyes zsírsavakat kellő tisztaságban felszabadítania, s így képleteiket biztonsággal megállapíthatta. Módszerének újdonsága abban volt, hogy nem a szokásos szakaszos lepárlással, vagy kifagyasztással választotta el a zsírsav-homológokat, hanem báriumsóik eltérő oldékonysága alapján. Ily módon megállapította, hogy a kókuszdióolajban – a Liebig által felfedezett – kapron- és kaprilsavon kívül kaprinsav C10H20O2 és laurinsav C12H24O2 is van. (Az utóbbi régi neve pichurimfaggyúsav, melyet Marsson kimutatott a babérolajban is, ennek francia fordításáról nevezték laurinsavnak.)5

Kutatásait összefoglalva, dolgozata befejező részében ezt írta Görgey:

„Midőn munkámhoz fogtam, egyetlen zsírsavat sem ismertem; különösen vágytam a kaprinsavat, ezt az eddig oly ritkán előforduló savat megismerni; és még inkább vágytam – kezdőknél könnyen érthető okokból – egy új savat felfedezni.”

Ez a kívánsága tehát sikerült azáltal, hogy a kókuszdióolajban az eddig felfedezett zsírsavakon kívül kimutatta a korábban felfedezett kaprin- és laurinsav jelenlétét. Eredményét Redtenbacher professzor előadta a bécsi tudományos akadémián, amely Görgey dolgozatát Über die festen, flüchtigen, fetten Säuren des Cocusnussöles címen kiadványában közreadta (Sitzungsberichte der mathematisch-naturwissenschaftlichen Classe der k. Akademie der Wissenschaften in Wien. 1848. 3. H. 208–227. p.). Ezenkívül Justus Liebig is megjelentette a Heidelbergben szerkesztett klasszikus folyóiratában, az Annalen der Chemie und Pharmazie. 1848. 66. Bd. 3.H. 290–314. p. hasábjain. A munka harmadik kiadása Ilosvay Lajos fordításában a Magyar Kémiai Folyóirat 1907. évfolyamában látott napvilágot.

Görgey dolgozata a Liebigs Annalen der Chemie… 1848. évfolyamában

A korabeli vezető szakfolyóiratokban publikált munka a tudományos körökben kedvező benyomást keltett. A fiatal magyar kémikusról alkotott véleményüket például Adalbert Šafařik egyetemi tanár így fejezte ki:

„Kezdő létére ritka nyugalommal, világossággal és ítélőképességgel ír egy olyan nehéz témáról, amelynek vizsgálata során sok neves vegyész tévedésbe esett; szilárd meggyőződésem, hogy Görgey képességei alapján korának egyik legkitűnőbb kémikusa lehetett volna”

– írta róla az 1870-es években. Hasonlóan vélekedett a magyar kémia atyja, Than Károly professzor, aki 1893-ban a munka tudományos értékét következőképp határozta meg:

„Egészen új dolgozatában, a laurinsavas etil előállítása, továbbá ennek és a laurinsav sajátságainak, meg a laurinsavas bárium oldhatóságának pontos kísérleti meghatározása.”

Majd a kémikus Görgeyről meggyőződését így összegezte:

„Nem lehet azon kétkedni, ha személyes szerencséjére a tudományos pályán maradhat, később mint búvár és egyetemi tanár egyikévé lett volna a legkiválóbb szaktudósoknak.”

A későbbiekben, az egyes évfordulókon írt megemlékezésekben a kémikusok lényegében Thant ismétlik, újjal nemigen szolgáltak. Némelyik túlzásba is esik, mint Konek Frigyes, az 1916-ban róla készített nekrológjában:

„Görgey mint kutató és tanár a kémia terén nagyra, talán még nagyobbra is volt hivatva, mint a hadvezéri pályán.”

A történelemből tudjuk, hogy Görgey 1848 májusának végén jelentkezett Pesten a haza megvédésére, és mint kvietált főhadnagy június 9-én századosi rangot kapott. Rövid győri szolgálata után vegyészi képzettségére tekintettel a kormány július-augusztusban Bécsbe és Prágába küldte lőszergyutacsok, illetve csappantyúk (lőkupakok) beszerzésére. A feladatot pontosan teljesítette, a kívánt mennyiséget megszerezte a bécsújhelyi tüzérszerraktárból, majd Prágában szerződést kötött a Sellier és Bellot céggel, amit a gyár később megszegett és nem szállított. A gyárban szerzett tapasztalatai és a prágai könyvtárak beható tanulmányozása alapján hazatérte után szakvéleményt készített egy magyar gyutacs- és csappantyúgyár felállítására. Ennek vezetésére vegyészt javasolt, kinek katonai képzettsége is van, feltehetően önmagára célozva.

Az ügy kapcsán ismerte meg őt Kossuth pénzügyminiszter, aki hajlandónak mutatkozott pénzt adni a gyár céljaira. Kossuth arról is bizonyára értesült, hogy Görgey felkereste 1848 tavaszán Eötvös József közoktatásügyi minisztert a pesti egyetemen megüresedett kémiatanári állás tárgyában. Ezért írta 1848. december 2-án támadást sürgető levelében az akkor már tábornok Görgeynek:

„Mi ketten megmentjük hazánk szent ügyét és kikérjük jutalmul, hogy a megmentett hazában én paraszt, Ön vegytan professzor lehessen… Azért tegye meg nekem azt a grátiát kedves Professzor úr… és verjen jól valamelyik körmére az ellenségnek.”6

A sors azonban nem a katedrát rendelte számára; a kémikusból híres tábornok lett, aki mint a bányavárosok, Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Vác, Nagysalló melletti csaták hőse, Komárom felmentésének és Budavár visszafoglalásának hadvezére vonult be a történelembe. A katonai sikerek elérésében része volt kémiai képzettségének, véleményét Than Károlynak így indokolta:

„Kémiai tanulmányaim közben tanultam azt meg, hogy puszta okoskodásaiban, sőt megfigyeléseiben is mily sokféleképpen csalódhatik az ember a valóság felől; de egyúttal azt is megtanultam, miféle módon lehet csalódásait sikeresen ellenőrizni, és így a valóság fölismerésében biztosan eljutni.”

Than Károly azután Egy magyar hadvezér mint chemikus című tanulmányában kifejezi néhány gondolatát, hogy a vegyész kutatónak, „az egzakt buvárnak értelmi fegyelmezettsége” miként segíthette Görgeyt hadi sikereiben. Szerinte hasonlóság mutatkozik a kutatás tervezése és kivitele, valamint a stratégiai feladatok megoldása között. A kísérleteknél bizonyos határozott jelenségeket idézünk elő, hogy megismerjük az ismeretlent, a hadműveleteknek is az a célja, hogy az általunk teremtett viszonyok között és feltételek mellett legyőzzük az ellenséget. Mind a kísérleteknél, mind a harcban eredményeket úgy érünk el, ha az általunk tervezett, a sikerhez szükséges feltételeket a legkedvezőbb módon megvalósítjuk.

Görgey, amikor azt kutatta, hogy milyen zsírsavak alkotják a kókuszdióolajat, az ismert, szokásos, kényelmesebb módszerek helyett fáradságosabb, hosszabb munkával új eljárást választott, és a báriumsók eltérő oldékonyságára alapított kristályosítással a zsírsavak szétválasztását kétséget kizáróan megoldotta. Ennek a képzelőerőnek köszönhette szerintünk katonai sikerei jórészét; már az első győztes csatáját Ozoránál, ahol az ismeretlen helyen és erőben lévő ellenség részére oly hálót szőtt, amelyből Roth és Philippovich tábornokok horvát hadoszlopa képtelen volt kikeveredni és megadta magát. E győztes bekerítő művelet alapozta meg hadvezéri hírnevét. Ugyanis a jó katonai vezetőnek – mint Clausewitz „A háborúról” írt könyvében megállapítja – a bátorságon kívül szüksége van határozottságra, gyors döntési képességre, az ellentmondó hírek közötti helyes elhatározási képességre, képzelőerőre és e tulajdonságokat szintetizálni képes intellektusra. Kétségtelen, hogy e katonai készségek kifejlődését Görgeyben kémiai tanulmányai, kutatómunkája elősegítették.

A hosszú, fáradságos kísérletezés korának kezdetleges laboratóriumi segédeszközeivel, az eredmények sokszoros ellenőrzése, növelték akaraterejét, kitartását, és a testi megerőltetéssel járó hosszadalmas kutatómunka fizikai állóképességét erősítette. Az egykori leírások szerint Görgey prágai diákéveiben már hajnali négykor felkelt és – pár perces étkezését leszámítva – megszakítás nélkül késő éjszakáig végezte méréseit és jegyezte a változó értékeket. Ha megoszlottak is a vélemények hadvezéri és politikai megítélésében, abban egyetértettek, hogy mint tábornok önmagát sem kímélte soha, katonáival jóban-rosszban együtt volt, a csatában pedig, ha a helyzet megkívánta, az élre vágtatott és „utánam”-ot vezényelve fordított az ütközet sorsán. Görgey példája is azt bizonyítja, hogy a kémia és általában a természettudományok empirikus tanulmánya igen alkalmas pedagógiai szempontból az értelem fejlesztésére. Hogy a fentiekben vázoltak miként érvényesültek Görgey hadászati és harcászati cselekvéseiben, annak részletes elemzése fiatal hadtörténészeink feladata, amihez alapul szolgálhat a kémiai tanulmányára vonatkozó szakirodalom is.

Száműzetése, emlékezete

Görgey klagenfurti száműzetése első éveiben megírta Mein Leben und Wirken in Ungarn in den Jahren 1848 und 1849 című könyvét, melyben – Kossuth viddini levelére és egyéb vádakra válaszolva – kifejtette álláspontját és felvázolta a szabadságharc katonai és politikai eseményeit, ahogyan ő látta. A kétkötetes munkát a neves Brockhaus-cég 1852-ben öt országban (Lipcsében, Londonban, New Yorkban, Torinóban és Stockholmban) német, angol, olasz és svéd nyelven kiadta. Jellemző, hogy több mint fél évszázad is elmúlt, amíg magyarul 1911-ben megjelent. (E fordítást átdolgozva és jegyzetekkel bővítve 1988-ban újból kiadták.) Könyvében Görgey a felhozott vádakat tényekkel cáfolta, és még az olyan képtelen rágalomra is kitért, miszerint Kossuth és övéi 1849 augusztusában amiatt aggódtak, hogy életükre tör:

„Ez az aggodalom annál hajmeresztőbb lehetett, mert azzal a furcsasággal hozták kapcsolatba, hogy én egykor vegyészeti tanulmányokat folytattam”

– írta könyve végén.7

Vádlói sokszor félremagyarázták tetteit, egyéniségét, becsvágyó, nagyra törő karrieristának ábrázolták. A tények ennek ellenkezőjét mutatják, amikor például nem fogadta el a neki nemzeti ajándékul felajánlott gödöllői uradalmat, majd Buda felszabadítása után a kitüntetéseket és az altábornagyi rangot is visszautasította. Magatartása indítékát Herczegh Géza találóan jellemzi:

„Görgey az ostrom után jelentkező küldöttségnek szárazon azt felelte, hogy megelégszik azzal, ha a háború után a pesti egyetemen a vegytan tanára lehet. Nem volt ez üres póz, hanem régóta formált szerep. A harcok után az eke szarva mellé visszatérő Cincinnatus kései mását, a laboratóriumába vonuló vegyész-tábornokot alakította.”8

A professzorságból azonban semmi sem lett, pedig ha nem ránt kardot a haza védelmére, és helyette külföldre távozik, mint vegyész jövedelmező állást, tanárságot szerezhetett volna. Érvényben volt lembergi meghívása, és Prágában is megüresedett a katedra, mivel Redtenbachert 1849-ben Bécsbe helyezték. Ehelyett Klagenfurtba száműzték, ahol laboratórium közelébe sem kerülhetett. Hiába próbált vegyészként elhelyezkedni vasgyárban, vagy a városi fagáz-világítás bevezetésénél, elutasítják kérelmét. Egy szeszégető gyárból is rövid időn belül elbocsátják, és Redtenbacher sem tudta bejuttatni a technikai tanoda vagy a városi reáliskola megüresedett tanárságára. Mint vállalkozó a karinthiai sárga-ólom ásványból molibdén előállítására ipari üzemet tervez, de tőkéje hiányzik, kölcsönt nem kaphat. Mindezekről az 1867-ben megjelent Gazdátlan levelek című röpiratában számolt be azzal, hogy nem vehette rossz néven az elutasításokat, elbocsátásokat, mivel

„kényes és alkalmatlan dolog (kivált Ausztriában) rendőri felvigyázat alatt internált egyénnel, huzamosabb ideig folytonosságot feltételező bármily üzleti összeköttetésbe bocsátkozni.”

Miután minden kereset elzárult előtte, és könyvének szerzői díja is elfogyott, kénytelen 1854-ben az osztrák kormánytól kérni és elfogadni havi 100 ft. ellátási díjat, amiből szűkösen megélt családjával. Ugyanis Görgey még Prágában, 1848. március 30-án nőül vette Adèle Auboint, a Redtenbacher család francia társalkodónőjét, házasságából két gyermek született; leánya Bertha 1853-ban és Kornél fia 1855-ben. Az 1867-es kiegyezés után hazatért, de a személye elleni támadások itthon sem tették lehetővé, hogy vegyésztanári állást kapjon, vagy képzettségének megfelelőem elhelyezkedjék. Ezért testvéröccse visegrádi házába vonult vissza, és nyugdíjából élve kertészkedett, gazdálkodott haláláig.

Ha ma Görgeyre emlékeznek, a kiváló hadvezérre gondolnak, kinek tavaszi hadjáratát, vagy mesteri visszavonulását a túlerőben lévő orosz csapatok között, külföldön például az amerikai West Point-i vagy a francia Saint Cyr-i katonai akadémiákon tanítják. A vegyész Görgeyről még itthon sem igen tudnak. Pedig tudománytörténetileg bizonyított, hogy 1848. évi tanulmányával a kémikusok körében elismerést szerzett. Tudományos eredményei hosszú időn át érvényesek maradtak, amit Than Károly 1893-ban így igazolt:

„Görgey adatai azóta sokszor fölhasználtattak, és minden nagyobb összefoglaló kémiai szakmunkában föl vannak véve.”

Állítását Ilosvay Lajos is megerősítette:

„Eljárása ma sem múlta idejét, sokáig tájékoztatott minden ilyen természetű kutatásban”

– írta 1907-ben, és Görgey dolgozatának magyar közreadását azzal indokolta, hogy szerzője

„az első született magyar kémikus, aki a kémia világirodalmában nevét megörökítette.”

Századunk két világháborújában a hazai és külföldi kémikusok serege cserélte fel kémcsöveit puskával és ágyúval. Tudomásunk szerint közülük egyikből sem vált hadvezér. Ezért Ilosvay értékelését azzal egészítjük ki, hogy Görgey volt az egyetlen hadvezér a világon, aki tudományos kutatásával beírta nevét a kémiai tudomány történetébe. Erre utal többek között az Amerikai Tudományos Társaságok Tanácsa által 1970 és 1979 között kiadott Dictionary of Scientific Biography című 15 kötetes életrajzgyűjtemény, melyben a világ legnagyobb természettudósainak sorában – Szabadváry Ferenc közreműködésének köszönhetően – a 12 leghíresebb magyar kémikus között megtalálható Görgey tábornok is. (5. vol. New York, 1972. 474. p.)

Élete utolsó szakaszában, a visegrádi remetének tragédiája elviselését az írók, művészek, politikusok mellett a kémikusok látogatásai enyhítették. Például a 90. születése napján Lengyel Béla vezetésével küldöttség tolmácsolta a vegyésztársadalom jókívánságait. És amikor Görgey 98 éves korában, 1916. május 21-én – Budavár visszafoglalásának napján – elhunyt, temetésén a kémikusok is elkísérték utolsó útjára, amely a Nemzeti Múzeum csarnokából a Kerepesi temető árkád-sírjába vezetett. Azóta itt, Kossuth síremléke közelében alussza örök álmát a szabadságharc másik kiemelkedő vezetője és a magyar kémikusok büszkesége.

Emlékezetét az írott dokumentumok mellett a tárgyi emlékek sora őrzi. Közgyűjteményeinkben száznál több illusztrációt, köztük például Than Mór csatajeleneteit, korabeli dagerrotip fényképeket, víz- és olajfestményeket találunk, melyek megörökítik arcvonásalt. Alakját pedig plakettek, portrék, szobrok ábrázolják9. Legismertebb volt a budai várbástyán álló bronz lovas szobra, Vastagh György 1935-ben készült alkotása, amely a háború alatt megsérült, 1945 után pedig beolvasztották. A szobor másának felállítását a Görgey Baráti Kör megtisztelő feladatának tartja. Születése 175. évfordulóját méltóan megünnepelték; 1993 januárjában a Hadtörténeti Intézet ülésén a hadvezérre emlékeztek, a Magyar Kémikusok Egyesületében tartott előadáson a kémikus Görgeyt méltatták, Klagenfurtban pedig emléktáblát helyeztek annak a háznak falára, amelyben száműzetése éveit töltötte.

Görgey Artúr (litográfia, Magyar Nemzeti Múzeum)
Görgey Artúr kertészkedés közben
  1. Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés és története. Egyetemi Nyomda, Budapest 1936. és A Görgey-kérdés 1945 után című előadása 1993. jan. 28-án a Hadtörténeti Intézetben.
  2. Görgey contra Kossuth. Kossuth Lajos: A forradalom végnapjairól. Görgey Artúr: Gazdátlan levelek. (Sajtó alá rendezte, a bevezetést és a jegyzeteket írta Pusztaszeri László.) Helikon, Budapest, 1989.
  3. Than Károly: Egy magyar hadvezér mint chemikus. = Budapesti Szemle 74. k. 1893. 197. sz. 161–180. p.
  4. Görgey István: Görgey Arthúr ifjúsága és fejlődése a forradalomig. MTA, 1916. és Görgey Arthúr a száműzetésben. MTA, 1918.
  5. Szabadváry Ferenc: Les recherches chimiques du général Görgey. = Actes du XI. Congrès international d’histoire des sciences. 4, Warsaw, 1965. 78–81. p.
  6. Steier Lajos: Görgey és Kossuth. Géniusz, Budapest, 1924. (A bécsi levéltárakban őrzött levelek.)
  7. Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. (A fordítást átdolgozta, bevezetést és jegyzetet írta Katona Tamás.) Európa, Budapest 1988.
  8. Herczegh Géza: Görgey. = Történelmi Szemle 1981. 1. sz. 411–429. p.
  9. Görgey Artúr… Katalógus. (Szerk. Simon V. Péter.) Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 1990.

Magyar Tudomány 1993/9. 1132–1138. p.