„Tanulmányoztam az orvostudományt, ámde nem csupán Hippokratészt, Galenust és Averrhoëst, hanem azt a nagy mestert is, akit Természetnek hívnak” Dumas 2012/I: 18
– a címszereplő e páholybeli expozéja máris megnyitja a tudományon túltekintő szemhatárait Alexandre Dumas Joseph Balsamo című, a francia forradalom előestéjén játszódó félig történelmi, félig kalandregényének.
Mindazonáltal a „nagy francia mesemondó” e művel nem pusztán okkult és spirituális árnya(lato)k kísérte történelmi tablót rajzol, hanem egy olyan világot is elénk tár, amelyben a tudomány, az orvoslás, a botanika és a természet megannyi aspektusa találkozik.
Ugyanis, még mielőtt azt hinnénk, hogy a botrányhős Balsamo, ismertebb nevén Cagliostro gróf pályafutásának francia időszakát taglaló Dumas a szicíliai okkutlista mágikus kalandjaira fókuszálva boszorkánybált rendezne, le kell szögezni, hogy honfi- és szellemi elődeihez hasonlóan, egészen Rabelais-ig visszamenően, meglepő tudományos hitellel képes megszólaltatni e felsorolt tudományokat. Dumas leírásai egy meglepően részletesek és pontosak orvostudományi szempontból egy félfiktív regényhez képest. A szakirodalmat már régóta élénken foglalkoztatják egy másik, itthon jóval ismertebb Dumas-mű, A Monte Cristo grófja fiziológiai és neurológiai vonatkozásai Williams 2003 Haan 2013, amelyek fényében ismert, hogy a szerző nem pusztán felszínes érdeklődést tanúsított a medicina iránt, hanem átgondolt és rendezett ismeretekkel bírt. Felmerült az a feltételezés, hogy Dumas az orvostudomány iránti tudását egy vagy több ismerősén keresztül mélyíthette el. Az egyik lehetséges tudásforrás barátja, Bixio volt, egy orvostanhallgató, akivel a barikádokon találkozott. Heer-Stavert 2021.
Az alábbiakban azon epizódokat vesszük mikroszkóp alá, amelyek fénytörésén át egyértelművé válik a francia regényíró fokozott érdeklődése az orvostudomány iránt, immár a Joseph Balsamo kötet esetében is.
A test működésének introspektív vizsgálata Gilbert egyik kulcsfontosságú monológjában jelenik meg, amelyet kifejezetten Chon kisasszonynak, Jean vicomte húgának mond, amely utóbbi karakterek a vetélkedő francia elitnek a Dubarryné köré csoportosuló intrikus köreihez tartoznak (testvérek lévén):
„Olyan semmi az ember, hogy önnön gyengeségének titkát kell tanulmányoznia, ha meg akarja ismerni erejét. Egyszer majd meg akarom tudni, miért akadályozta meg a gyomrom a lábamat, hogy tovább vigyen ma reggel; és a végén majd azt is meg akarom tudni, hogy vajon nem ugyancsak a gyomrom gyengesége borította-e el az agyamat azzal a dühvel, azzal a lázzal, azzal a fekete köddel, amely leterített”. Dumas 2012/I: 218
E megfigyelés a pszichoszomatikus szemlélet előképét tükrözi, amely a testi állapot és az érzelmi-mentális működés kölcsönhatását hangsúlyozza (pl. a szaktekintély George L. Engel vagy a vitatott Rüdiger Dahlke nyomán).
Hasonlóképpen figyelemre méltó Gilbert tanácsa a párbajban legott megsebesült Jean vicomte számára ugyanitt:
„– Akár egy pohár burgundi párlatot?
– De még mennyire! Ide vele!
– Uram – szólt közbe Gilbert –, volna egy megjegyzésem… csak annyi, hogy a szeszes ital nem nagyon használ önnek ilyen állapotban […] azt olvastam egy hadba vonulók számára írt értekezésben, hogy a sebesültet el kell tiltani a pálinkától, a bortól és a kávétól”. Dumas 2012/I: 238
Ez a megállapítás újfent összhangban áll a modern orvosi szakirodalommal, amely kimutatja, hogy az alkoholfogyasztás megzavarja a gyulladásos folyamatot (reakciót), ami kedvezőtlenül befolyásolja a sebgyógyulást, miközben a felszabaduló citokinek, kemokinek és mozgósított sejtek kulcsszerepet játszanának a regenerációban. Vagyis, összességében a szövetek megfelelő vérellátása csökken, és romlanak a regeneráció feltételei. Jung et al. 2011
Ugyanezen epizódban Gilbert a tettek mezejére lépve hideg borogatást is alkalmaz:
„…már jött is vissza a hideg vízbe áztatott zsebkendővel. A vicomte karjára csavart nedves ruha nagymértékben enyhítette a fájdalmát, amint Gilbert előre látta.
– Tényleg igaza volt; jobban érzem magam – mondta az”. Dumas 2012/I: 239
A házi égési sebkezelés kérdése pedig Dubarryné és Béarn asszony párbeszédében jelenik meg a XXXV., Keresztanya és keresztlánya című fejezetben:
„– Hát olyan borzasztóan leforrázta magát? […] És ki kezeli? ki orvosolja? Ki gondozza?
– Mint akármelyik asszonynak, aki maga vezeti a házát, nekem is kitűnő receptem van az égett sebekre; egy magam készítette balzsammal kezelem.”. Dumas 2012/I: 384
Ebben a jelenetben, noha Dubarryné igencsak rosszhiszeműen szimulálást tulajdonít Béarn asszonynak, végül bebizonyosodik, hogy a helyzet megfelel azon modern dermatológia meghatározásnak, amely szerint az égési sérülések hőhatás következtében a hám és az alatta lévő szövetek károsodását vagy elhalását okozzák. Dr. Daróczy 2011: 16
Az orvosi hivatás etikai dimenzióját illetően a regény egyik kulcsszereplője, a kezdetben aggastyán botanikusként megjelenő, majd a könyv XLVI. fejezetében végül Jean-Jacques Rousseau-ként feltűnő alak azt fogalmazza meg Gilbert számára, hogy:
„szép és nemes hivatás [orvosnak lenni], és szabadon választhat a szerény és áldozatos, igazi tudomány meg az arcátlan, aranyat termő, pöffedt sarlatánság között. Ha szereti az igazságot, ifjú barátom, legyen orvos: ha szereti a feltűnést, akkor is az legyen”. Dumas 2012/I: 471
Ugyanő a botanika és az orvostudomány közötti kapcsolatot is hangsúlyozza:
„Én csak szerény és tudatlan kis füvesember vagyok Istennek ahhoz a csodájához képest, amelyet növénynek és virágnak neveznek. […] Folytassa csak a botanikát; a botanika a legrövidebb úton elvezeti majd az orvostudományhoz. Isten semmit nem teremtett hiába, és egy napon minden egyes növénynek meglesz a helye a tudomány könyvében.”. Dumas 2012/I: 471, 474
Ez a szemlélet hűen tükrözi a 18. századi medicina egyik alapját, amelyben a botanika a farmakológiai tudás elsődleges forrását képezte.
A könyv egyik kulcsszereplőjének tekinthető Rousseau-hoz hasonlóan jelentőségteljes és szintén genfi Théodore Tronchinről is megjelenik a könyvben. Róla Louise hercegnő az alábbi, okkultikusabb tónusú párbeszéd összefüggésében tesz említést a LI. fejezetben:
„– Különös módon – folytatta Lorenza – láttam és hallottam mindent, de sem a szememet kinyitni, sem beszélni vagy megmozdulni nem tudtam; mintha tetszhalott lettem volna.
– Csakugyan – hagyta rá a hercegnő –, Tronchin is beszélt olykor tetszhalottakról, akiket élve temettek el”. Dumas 2012/I: 564
Tronchin, akiről szó van, már csak azért is jól ismert lehet előbbi karakterek számára, mivel egyébiránt a feketehimlő elleni, máskülönben kínai eredetű varioláció egyik fő korabeli szószólója volt Bennett 2020, és több ezer beteg variolációja volt köszönhető neki Svájcban, Franciaországban és Hollandiában.
Az 1770. május 30-i, mai Place de la Concorde téren bekövetkezett tömegkatasztrófa során többedmagával szenved balesetet (más szóval egyszeri, hirtelen traumát Bujdosó–Verebély 1933: 5).
Ennek folyományaként egy személy, mint később kiderül, maga Jean-Paul Marat,
„óvatosan feltűrte Gilbert inge ujját, vászonkötéssel elszorította a karját, és megszúrta a vénát.
A vér eleinte csak lassacskán csöpögött; de pár másodperc múlva bőségesen csörgedezett a fiatalság tiszta és nemes vére.
– Úgy, úgy, most már majd rendbe jön – mondta a seborvos –; de nagy kíméletre szorul, csúnyán megnyomták a mellkasát”. Dumas 2012/I: 722
Az idézett jelenetben Marat által végrehajtott érvágás a 18. századi sürgősségi orvosi gyakorlat teljes mértékben tipikus és szakmailag megalapozottnak tekintett beavatkozását tükrözi. Marat nem laikusként járt el, hanem képzett orvosként, aki már 1765-ben Londonban doktorként tevékenykedett, és rövid időn belül jelentős szakmai tekintélyre tett szert. Később, különösen párizsi működése során, orvosi hatékonyságának híre és befolyásos patrónusainak támogatása révén kifejezetten befolyásos pozícióba került e minőségében, sőt bizalmi viszonyba került az Ancien Régime udvari köreivel is: növekvő megbecsültsége eredményeként Artois grófja, XVI. Lajos legfiatalabb öccsének testőrségéhez is orvosi kinevezést nyert. Conner 1999: 35 Végső soron az általa itt alkalmazott beavatkozás tehát nem egyéni improvizáció, hanem a kor standard terápiás protokolljának alkalmazása volt. Ugyanis, tegyük hozzá, a galénoszi (lásd a főszereplő nyitójelenetbeli expozéját is) „humorálpatológia” még mindig meghatározó szemléleti keretei között a mellkasi kompressziót követően fellépő állapotokat gyakran a vérkeringés torlódásával és a gyulladás veszélyével hozták összefüggésbe, amelynek enyhítésére az érvágást adekvát és gyakran elsődleges eszköznek tekintették. Jelenleg a terápiás célú érvágás immár csak három fő indikáció esetében elfogadott, melyek: a hemokromatózis vasanyagcsere-zavar, a polycythaemia vera (PV) csontvelőbetegség és a hólyagos bőrtünetekkel és fényérzékenységgel járó porphyria cutanea tarda. Assi–Baz 2013
A könyvben ugyanehhez a tömegszerencsétlenséghez kapcsolódóan, amelybe a Marie Antoinette és a későbbi XVI. Lajos eljegyzését követő tűzijáték okozta pánik torkollik, ortopédiai beavatkozásra is sor kerül.
A vállficam helyretétele (amely egy „szintén gyakori vértelen beavatkozás” Csaklin 1965: 81 a következőképpen történik Dumas olvasatában:
„A doktor megvizsgálta Philippe karját. Nem tört el [fr. cassé], csak kificamodott [fr. luxé]. Ügyes mozdulattal visszaigazította a vállát az ízületbe [fr. fit rentrer l’épaule dans l’articulation], ahonnan kiugrott”. Dumas 2012/II: 13
Ez az eljárás egyébként megfelel azon modern ortopédiai szemléletnek, miszerint az akut ficamok zárt helyretételét időben el kell végezni. Pak–Kim 2023
Mint említettük, a könyv időnként a spiritualizmus határmezsgyéjén cikázik. Különös érvényre jut mindez akkor, amikor egy breton személyen amputációt végeznek el, amely során egy élénk (poszt-)karteziánus világszemléleti vita is kibontakozik. A beavatkozást érzéstelenítés, a vérzés leállítása, végül a seb kötése kíséri Dumas 2012/II: 306–9, Balsamo csodálatos módszerei által, vagyis mondjuk úgy, hogy kevésbé konvencionális módokon.
Ez csak egy azon szakaszok közül a könyvben, amelyek a test és lélek kapcsolatára reflektálnak. Szemléletes e tekintetben, hogy mialatt Marat materialista álláspontja a következő:
„Orvos csak egyféle van: az, amelyik a tested gyógyítja”. Dumas 2012/II: 300
Ezzel szemben Balsamo kijelenti:
„A sebész kötelessége, hogy akkor is megkísérelje a gyógyítást, amikor lehetetlennek látszik”. Dumas 2012/II: 304
Később ugyanez a feszültség jelenik meg a psziché értelmezésében:
„– Pedig én csak a lelkeknek vagyok szerény orvosa – válaszolta mosolyogva Balsamo.
– […] Mit nevez ön elmebajnak [fr. folie]? Vajon nem a lélek elszakadását [fr. une abstraction de l’âme]?”. Dumas/II: 315
Érdekesség e képlékeny területen, hogy a könyv, illetve voltaképpen a taglalt kor zárófelvonásában a pszichiátria antik hagyományai is előkerülnek a Gilbert-en úrrá lett rettegés kapcsán:
„Az a megmagyarázhatatlan őrület, amelyet a régiek […] Pán istennek tulajdonítottak”. Dumas 2012/II: 581
Az orvostudomány talán legderűsebb ága, jelesül a szülészet-nőgyógyászat is felfedi magát a könyvben, még ha alapvetően bizarr cselekményszálak eredményeként is.
„– Bizonyára tudja, hogy nagyon rosszul van [fr. fort souffrante]…
– Hogyne, görcsei [fr. spasmes] vannak, ugye?
– Egyik ájulásból [fr. défaillances] a másikba esik, uram. Ma, pár óra leforgása alatt, háromszor vagy négyszer ájult el a karomban”. Dumas 2012/II: 593
A húgáért, Andrée-ért aggódó báty Philippe de Taverney és Louis doktor e párbeszédében ráismerni a várandósság úgynevezett „gyanú-” vagy valószínűégi jeleire, illetve olyan gyakran tapasztalható komportamentális változásokra, melyeknek „gyakorlatilag semmilyen specificitásuk nincs kifejezetten a terhességre nézve”. Nagy 2000: 44
A könyv – és voltaképpen a korszak – vége felé a roppant fontos szereplővé avanzsáló Louis doktor egy orvosi értekezést tanulmányoz, miközben felismeri a test és lélek közötti mélyebb összefüggést:
„Ebben a határozottan anyagias korban Louis doktor […] arra törekedett, hogy a testi kór mögött meglelje a lélek baját”. Dumas 2012/II: 602
Ugyanő, mint kiderül kisvártatva, e
„határozottan anyagias [fr. toute matérialiste] korban […] szokatlan módon, arra törekedett, hogy a testi kór [fr. les maladies du corps] mögött meglelje a lélek baját [fr. les maladies de l’âme]” Dumas 2012/II: 602,
újfent a pszichoszomatikus elméletekhez és a spiritualitáshoz kanyarodva a kötet zárójeleneteiben.
Az érdemes Louis doktor azonban, maradva a „szakma” tudományosabb regisztereiben is, ezen felül egy értekezést böngészett amelyet nemrégiben adtak ki különben a gyomorbénulások keletkezéséről és lefolyásáról [fr. les causes et les résultats des paralysies de l’estomac]. Dumas 2012/II: 592
Végső soron itt adódik lehetőség akképp értékelni, hogy Alexandre Dumas Joseph Balsamo című regénye nem pusztán történelmi és irodalmi alkotás, hanem a 18. századi orvostudomány, anatómia, botanika és pszichológia figyelemre méltó pontosságú irodalmi lenyomata is. A test fiziológiájának introspektív vizsgálata, a sebkezelési eljárások realisztikus bemutatása, az orvosi etika dilemmáinak megjelenítése, valamint a test és lélek kapcsolatának filozófiai értelmezése egyaránt azt jelzi, hogy Dumas nem csupán narrátorként, hanem a kor tudományos világképének érzékeny megfigyelőjeként is fellép. Mindez a regényt a felvilágosodás kori tudományos gondolkodás és az irodalmi reprezentáció különösen értékes metszéspontjává teszi.