És monda néki Lábán: Vajha kedvet találtam volna szemeid előtt! Úgy sejtem,
hogy te éretted áldott meg engem az Úr.
És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.
Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak téged, és hogy mivé lett nálam
a te jószágod.
Mert a mi kevesed vala én előttem, sokra szaporodott, és megáldott az Úr téged
az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a magam házáért is?
És monda Lábán: Mit adjak néked? Felele Jákób: Ne adj nékem semmit; juhaidat
ismét legeltetem és őrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed:
Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok
közűlök, és minden fekete bárányt a juhok közűl, s a tarkát és pettyegetettet a
kecskék közül, s legyen ez az én bérem.
S a mikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi előtted lesz, becsületességemről ez
felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az
mind lopott jószág nálam.
És monda Lábán: Ám legyen: Vajha a te beszéded szerint lenne.
Külön választá azért azon a napon a pettyegetett és tarka kosokat, és minden
csíkos lábú és tarka kecskét, mind a melyikben valami fehérség vala, és minden
feketét a juhok közűl, és adá az ő fiainak keze alá.
És három napi járó földet vete maga közé és Jákób közé; Jákób pedig legelteti
vala Lábán egyéb juhait.
És vőn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és gesztenye-vesszőket, és meghántá azokat
fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszők fehére.
És a vesszőket, melyeket meghántott vala, felállítá a csatornákba, az itató
válúkba, melyekre a juhok inni járnak vala, szembe a juhokkal, hogy foganjanak,
mikor inni jönnek.
És a juhok a vesszők előtt foganának és ellenek vala csíkos lábúakat, pettyegetetteket
és tarkákat.
Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat, és a Lábán nyáját arczczal
fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra; így szerze magának külön falkákat,
melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.
És lőn, hogy mikor a nyáj java részének vala párzási ideje, akkor Jákób a
vesszőket oda raká a válúkba a juhok eleibe, hogy a vesszőket látva foganjanak.
De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s ily módon Lábánéi lőnek a
satnyák, a java pedig Jákóbé.
És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala néki sok juha, szolgálója,
szolgája, tevéje és szamara.
Károli Gáspár fordítása
„A tarka juhok híres története volt ez…”
A tarka juhok híres története volt ez, amelyet ezerszer is elmondtak újra
és újra kutak és pásztortüzek mellett, ezerszer eldúdoltak és elfelelgettek
Szép Beszélgetésekben. Jákob tiszteletére s mint furfangos pásztorfortély
mesteri példáját – az a történet, melyre Jákob még késő vénségében is, amikor
eltűnődött a múltakon, nem tudott anélkül gondolni, hogy finom ajka mosolyra
ne csigázott volna szakállában… Egyszóval Jákob a kétszínű juhokat és kecskéket
kívánta, a fekete-fehér pettyeseket – nem a már meglevőket – jól értsük meg! –
hanem ami tarkát a jövőben ellenek majd Lábán nyájai, az legyen jutalma, s
az csatoltassék tulajdonához, melyet a bácsi szolgálatában idők folyamán
szerzett. A mostantól fogva tenyésztendő állatok megosztásáról volt szó a
nagybátya és szolgája közt, bárha nem egyenlő részekre; mert a juhok nagy
tömege fehér volt és csak egy kisebb rész tarka, és Jákob úgy is beszélt, mintha
holmi selejtezésről volna szó. De mindketten pontosan tudták, miközben tárgyaltak,
hogy a tarkák tüzesebbek és termékenyebbek a fehéreknél, és Lábán borzalommal
és nagyrabecsüléssel ki is jelentett ezt, megtörve öccse művészete által a
szemtelen követelésben.
– Mi minden nem jut az eszedbe! – mondotta. – Szeme-szája nyitva marad az
embernek, ha a te feltételeidet hallja! A tarkákat kívánod tehát, a kiváltképp
tüzeseket? Nem rossz. Nem mintha nemet mondanék, félre ne érts! Szabad választást
engedtem neked, és állom a szavam. Ha ez a feltétel, amelyhez kötöd magad,
s különben elvonulnál s elszakasztanád szívemtől leányaimat, Leát és Rákhelt,
asszonyaidat, hogy én, öregember, sohase láthassam többet őket, akkor hát legyen
kívánságod szerint. De őszintén szólva, ez már elevenembe vág.
S Lábán mintegy bénultan csüccsent le.
– Figyelj! – szólt Jákob. – Látom, fáj neked a kívánságom, és nincs igen
ínyedre. Mivelhogy tehát anyámnak édestestvére vagy, és te nemzetted az én
Rákhelemt, a csillagszüzet, az igazit és legkedvesebbet, föltételhez kötöm
föltételemet, hogy kevésbé rémítselek meg. Járjuk meg hát nyájaidat és válogassuk
ki a szeplős és tarka juhokat s a feketéket is, és szakasszuk el a fehérektől,
hogy egyik se tudjon a másikról. Ami ezután kétszínű lesz, az legyen az én
jutalmam. Meg vagy így elégedve?
Lábán ránézett és hunyorgott.
– Három napi járóra! – kiáltott föl egyszerre. – Három napi járóföld legyen
a fehérek és a feketék és tarkák közt, s külön tenyésztés és gazdálkodás legyen
közöttük, úgyhogy egyik se tudjon a másikról, így kívánom. És így pecsételjük
meg Háránban a bíró előtt, és még aznap helyezzük el a szerződést a teráfimnál,
ez visszavonhatatlan ellenföltételem.
– Kemény föltétel! – mondta Jákob. – Igen, nagyon, nagyon kemény és csüggesztő.
De kezdettől fogva megszoktam, hogy bácsikám szigorúan és szárazon gondolkodik
üzleti dolgokban és nincs tekintettel rokoni kapcsolatokra. Így tehát elfogadom
föltételedet.
– Nagyon jól teszed – felelte Lábán –, mert amúgy sem engednék ebből sohasem.
Hadd halljam egyébként és mondd: mely nyájakat akarsz magad legeltetni és
személyesen őrizni, a tarkákat vagy a fehéreket?
– Úgy helyes és természetes – mondotta Jákob – hogy ki-ki a magáét őrizze,
amely neki tenyészik, én tehát a tarkákat.
– Nem úgy! – kiáltotta Lábán. Ez aztán éppen nem! Te már követeltél, mégpedig
roppant sokat. Most én vagyok soron és csak annyit kérek viszont, ami szerintem a
legkevesebb és legméltányosabb, hogy megőrizzem a gazdaság becsületét. Ezzel a
szerződéssel te ismét elkötelezed magad. De ha szolgám vagy, akkor a józan
gazdálkodás úgy kívánja, hogy azt a barmot őrizzed, amely nekem hajt hasznot,
a fehéret, nem pedig azt, amely neked ellik, a tarkát. Ezeket Behor, Alub és Murasz,
fiaim őrizzék, akiket Hadina ajándékozott nekem nagy erejében öregedő napjaira.
– Hm – mondta Jákob – nem bánom ezt se, nem akarok ellenkezni-civakodni,
ismered szelíd lelkemet.
Így hát megegyeztek, és Lábán nem tudta, micsoda szerepet játszott, s hogy
szőröstül-bőröstül maga volt a megcsalt ördög. Ügyetlenül számító öreg! A
Jichok-áldást akarta hasznosítani a maga számára, mindenekelőtt ezt, s úgy
számított, hogy ez erősebb lesz majd, mind a tarkák természetes szaporasága.
Tudata, hogy Jákob keze alatt a fehér nyáj is, amelytől a tarkák és a feketék
elválasztása után nem lehetett pettyegetett bárányokat várni, kiadósabban
tenyészik, mint a kétszínű, fiainak becsületes, de tehetségtelen őrizete alatt.
Az agyagtuskó. Jóllehet nagy bölcsen számba vette az áldást, de mégsem eléggé,
hogy helyes képet alkosson Jákob ötletességéről és leleményességéről, s hogy
akár csak álmodjon is a tervről, mely vejének követelése s nem kevésbé engedékenysége
mögött lappangott: a mélyértelmű és alapos előzetes kísérletek útján kiforrt
gondolatról, melyre az egész épült.
Mert nem szabad azt hinni, hogy Jákob mélyreható fortélyára, miként lehet
pettyes birkát tenyészteni akkor is, ha fehér csupán fehérrel párosul, csak
a szerződés megkötése után jött volna rá, hogy ezt alaposan kiaknázhassa. Az
ötletnek eredetileg semmi célja sem volt, szellemi játék volt, tisztára
tudományos kísérlet, s a Lábánnal kötött megállapodás már csak ennek bölcs
üzleti alkalmazása. Az elgondolás még Jákob házassága előbbi időből származott,
amikor maga várakozó szerelmes volt, és tenyésztő-tehetsége fénye s melege
tetőpontján állt – a rokonszenvező sugallat és bensőséges intuíció tartós
állapotából fakadt. Valóban, nem lehet eléggé méltányolni az átérzést és
megsejtést, amivel a természet legcsodálatosabb titkai egyikének megvallására
késztette, és amit ezen az alapon kísérletileg is megerősített. Az anyai
rácsodálkozás jelenségét fedezte föl. Kipróbálta, hogy pettyes tárgy megpillantása
az üzekedő állatoknál hatással van a magzatra, amelyet ilyenkor foggannak,
s amely aztán pettyes tarkán jön világra.
Kíváncsisága, hangsúlyozzuk, pusztán elméleti volt, s tisztán elmés élvezettel
jegyezgette kísérletezései folyamán az igazoló siker számos esetét. Ösztöne azt
mondotta, hogy bepillantását a vonzások csodájába mindenki előtt, Lábán előtt
is titokban tartsa; s noha az a gondolat, hogy rejtett tudását döntőn-nagy
meggyarapodásának forrásává tegye, csakhamar jelentkezett, mégis másodrendű
maradt, s csak akkor öltött határozottabb alakot, amikor elközelgett az új
szerződéskötés ideje apósával.
A pásztorok számára a Szép Beszélgetések alkalmával persze a csalafintaság
volt fontos, az agyafúrt haszonszerzés csínja-bínja. Miként hányt fittyet Jákob
Lábán rendelkezéseinek s miként terjesztette el módszeresen a rovására; miként
szedett nyárfa- és mogyoróvesszőket, melyeken fehér csíkokat hámozott s aztán
az itatóvályúkba helyezte a juhok elébe, amikor inni jöttek, miközben párosodni
is szoktak; miként fogantak azok a vesszők felett s miként ellettek aztán pettyes
bárányokat és gödölyéket, holott maguk egyszínűek voltak; és miként csinálta
ezt Jákob különösképp a tavaszi nyáj üzekedésekor, míg a későbbieket, tehát a
kevésbé értékes árut, Lábánnak hagyta: ezt dúdolták s mesélték egymásnak
lantkísérettel s oldalukat fogták nevettükben a remek csalás felett. Mert bennük
nem volt meg Jákob jámborsága és vallási műveltsége, s nem ismerték a komolyságot,
amellyel az egészet végbevitte: egyrészt, hogy kötelességszerűen segítségére
legyen Istennek, a királynak, hogy az teljesíthesse a gazdaság ígéretét, másrészt,
mert Lábánt, az ördögöt meg kellett csalni, mivel az is megcsalta őt a sötétben
a jótermetű, de kutyafejű Leával, s mert hűnek kell lenni a rendeléshez, mely
szerint az alvilágot csak kincsekkel megrakodva szabad elhagyni, ami ott oly
bőven hever a sár mellett.
Így történt tehát: három nyáj legelészett – a fehér, amelyet Jákob őrzött,
a tarka és a fekete, amelynek Lábán fiai voltak a pásztorai, és Jákob külön
tulajdona, melyet évek folyamán szerzett csereberével, s bojtárai és szolgái
őriztek, és amelyhez mindig hozzácsapták, ami tarkát ellettek a pettyesek és
a megbabonázott fehérek. És a férfiú ezen a módon olyannyira dús lett, hogy az
egész vidéken elterjedt híre és becsülete, mennyi juhot, szolgát és szolgálót,
tevét és szamarat nevezhet magáénak. Végül is már sokkal gazdagabb volt, mint
Lábán, az agyagtuskó, és mindazok a gazdálkodók, akiket ez egykor lakodalomba
hívott.
Sárközi György fordítása