Fejér Lipót egyetemi tanár, maga is nagynevű matematikus barátunk kértünkre a következő sorokban emlékszik meg a minap elhunyt nagy Henri Poincaréról:
A napokban, július 17-én halt meg Párizsban, 58 éves korában, Henri Poincaré, kinek működése a matematikai tudományokban korszakot jelent.
Az 1878–1887. években számos értekezést bocsátott nyilvánosságra. Egy matematikai lángelme nagyszerű kitörései ezek, gyors egymásutánban. Megint egyszer jött valaki, ki özönével adta az új, fényes és mindig jelentékeny eredményeket s aki egyben bőséges és hálás munkát adott a tevékenységre szomjas kortársaknak és utódoknak. Érdeklődést keltett ő – elemi erővel – a föld összes matematikusai között. Tételei, problémái gondolkodásra serkentettek mindenütt, és nagyon jelentékeny eredménnyel. A matematikai folyóiratok hangoznak és visszhangoznak a nevétől. Kortársak kiadott levelezéseiben olvashatjuk, hogy a matematika mesterei megilletődve szemlélték e csodás tehetség műveit.
1887-ben, közvetlenül, hogy az Académie des Sciences (section de géométrie) tagja lett, francia szokás szerint egy notice-ban az akadémia elé tárta addigi munkáit, rövid vázlatokban. Itt, legfőbb vonásaiban, már magunk előtt látjuk Poincaré Oeuvre-jét. A kutatás lázában töltötte egész életét. Úgyszólván nincs fejezete a tiszta matematikának, geometriának, a matematikai fizikának, asztronómiának, geofizikának, geodéziának, mely neki fényes fölfedezést vagy nagy értékű földolgozást ne köszönhetne. Utóbbi években közölt filozófiai munkái tudományos körökben nagy feltűnést keltettek, s élénk megvitatásban részesültek. Science et hypothèse, La valeur de la science etc. könyveit szélesebb körökben is olvassák. Azt hiszem azonban, hogy az egzakt tudományokban kevésbé jártas és tapasztalt olvasó sokszor csalódik, mikor Poincaré igazi gondolatát jól megérteni véli.
Nagy hírnevét és tekintélyét egy a tiszta matematikába vágó fölfedezéssel alapította és szilárdította meg: az ún. „automorf függvények” megalkotásával s a velük összefüggő „csoportok” fölállításával. Egy évszázados függvénytani elmélet (mely, egész röviden kifejezve, a körfüggvények fokozatos általánosítását célozta) nyert ezáltal egy bizonyos irányban fényes betetőzést. Megemlítem, hogy e vizsgálatainál lényeges szerepet játszik a mi Bolyai Jánosunk síkbeli geometriája.
Poincaré működése mély nyomokat hagyott az utolsó három évtized matematikájának fejlődésében, és beláthatatlan, hogy mi fog még teremni, ami végső visszavezetésben Poincaré-féle impulzusnak köszönheti létét.
Mondottam, hogy nagy fölfedezésekkel vitte előre a matematikai tudományokat. De érdekes megfigyelni, hogy egyes mezőknek puszta megérintése az ő keze által minő termékenységet eredményezett. Egy pár oldalt kitevő, a transzcendens egész függvényekre vonatkozó cikke nélkül talán még ma sem volna bebizonyítva az analitikai számelmélet híres „törzsszámtétele”. A Stirling-féle sorra vonatkozó cikke készítette közvetlenül elő a talajt a divergens sorok modern elméletére és alkalmazására etc.
Számtalan tudományos testület és szervezet tüntette ki Poincarét, illetőleg igyekezett őt elnökének, vezetőjének vagy munkatársának megnyerni. A mi akadémiánk külső tagul választotta. 1905-ben adta ki először akadémiánk a Bolyai emlékére alapított fényes nemzetközi Bolyai-díjat. A választás egyhangúan Poincaréra esett. 1910-ben Poincaré Budapesten járt, mint a Bolyai-jutalom odaítélésére megbízott nemzetközi bizottság külföldről meghívott tagja. Az akadémia e bizottságának jelentését, mely magyar és francia nyelven adatott ki, Poincaré szerkesztette. 1907-ben is időzött Budapesten: a geodéták és geofizikusok nálunk tartott nemzetközi kongresszusán. Végül megemlítem, hogy a kolozsvári egyetem 1903-ban tartott nagyszabású Bolyai-emlékünnepe kapcsán Poincarét tiszteletbeli doktorává avatta.
A franciák benne egyik legfőbb büszkeségüket szerették és dédelgették.
Az Académie Française-ben a Sully Prudhomme helyén ült.
