Mindenből lehet musicalt írni. Ez az utóbbi évtizedek színházi tapasztalata. Bibliai történet, népvándorlás, államalapítás, cicákról szóló versfüzér, mozdonyok egy pályaudvaron – némi zene és ügyes versek: a siker a kézben. Mind e tapasztalat birtokában se hinné az ember, hogy a kémiai ismeretterjesztésnek alkalmas közege egy zenés darab. Hát az! Ha nem is csak azé.
Tony Harrison musicaljét 1992 októberében mutatták be a londoni Olivier Theatre-ben, a kritikák és a hír szerint nagy és tartós sikerrel. A darab címe Square Rounds, szabad fordításban Szögletes golyók. A főhős a nagy német kémikus, Fritz Haber. Ő fedezte fel a század elején az ammónia nagyipari szintézisét, amelyen a nitrát-műtrágyák gyártása alapszik. És amelyen a tri-nitro-toluol gyártása alapszik, a robbanószeré, amelyet a világháborúra készülő német hadsereg 1914-ben kezdett használni.
http://www.aboutmaria.com/squarerounds.html
A hazáját és császárát tántoríthatatlanul szolgáló Haber, a háború előtt már vitathatatlanula legtekintélyesebb német kémikus, még egy lépést tett a haditechnikában. 1915 elején válságosra fordult a háború a Központi Hatalmak számára; új, nagy erejű, meglepő hatású fegyverre volt szükség. Haber készen volt tervvel és megvalósítással. Április 22-én délután 5 órakor hatezer acélpalackból 1168 tonna klórgázt bocsátott ki Ypres mellett egy 6 km hosszú frontszakaszon. Az eredmény egy 600–900 méter széles, 40–100 méter magas gázfelhő, amelyben hatezer katona lelte halálát, és további tízezer vált harcképtelenné. A német hadsereg áttöréssel próbálkozott a gáztámadás után; a gyors taktikai sikert stratégiai kudarc követte. De a vegyi fegyvereket ezután hadrendbe állította mindkét hadviselő fél.
(1868–1934)
Nobel-díjas német kémikus
A darab tudós és tudomány felelősségéről szól, csengő-bongó rímekben (Haber maga is szeretett verseket faragni), állítólag kiváló zenével és szellemes, látványos rendezésben. Ahhoz azonban, hogy a néző, aki már nagyon régen érettségizett, követni tudja a darabot, némi elemi kémiai ismeretekkel kell neki szolgálni. A szerző gondoskodik erről.
A szín közepén mindvégig egy vízöblítéses (angol!) vécé áll, sőt, szerepel. A darab szerint ez a jószág a szimbóluma a civilizáció ártalmainak, ez nyeli el a szerves trágyát, ezért szorulunk műtrágyázásra. Mindezt a múlt században elhunyt, a műtrágyázás szükségességét felismerő nagy német vegyész, Justus Liebig sírból kikelő árnya szavalja-énekli a színpadon. Hevenyészett fordításban valahogy így:
„Liebig
A táplálkozástan e téren hibátlan
a nitrogén a földből kerül elő.
Van belőle bőven a híg levegőben,
de nitrogénben szegény a földi mező.
E szóm az utolsó: a bab meg a borsó,
a hüvelyes lehet csak reményünk tárgya.
De mit adnak, a nitrát, az itt leli sírját,
a vízöblítéssel elvész mind a trágya.
(Liebig énekelni kezd)
Ha két rész az N-ből csak egy rész O-t vesz föl,
N2O ez, nitrogén-oxidul,
más néven kéjgáz, ki e gázban méláz,
anyja halálakor is csak vidul.”
További versszakokat énekel a nitrogén-oxidokról. Majd az angolokat kezdi szidni, hogy azok, szemben az állati tetemeket használó németekkel, emberi csontból is gyártanak foszfát mű-trágyát:
„Hogy pótolhassátok a sok fekáliát,
felástátok csontért egész Szicíliát,
finomra őrölve feltártátok savakkal,
s szántóra trágyaként kiszórtátok tavasszal.
Kopár mezőitek ezerszám elnyelik
olasz csataterek porrátört hőseit.”
Így folytatja még sokáig. Megtanulva a leckét, könnyebben megértjük Haber feleségét, Clarát, aki szemrehányást tesz férjének, hogy az robbanóanyagot gyárt.
„Clara Haber (énekel)
A nitrogént az égtől elveszed,
s a hálás embert megöli kezed.
Trágyának szánt egyszerű vegyszered
jóvoltából nyer csatát Kaisered.Fritz Haber (énekelve válaszol)
A nitrogént hogy végre fixálom,
valóra válik egy emberi álom.
Ölni kedvem nincs. Célom egyéb se,
az emberiségnek növekvő jóléte.Clara Haber (énekel)
A kalász és a fegyver nyitját
egyaránt tudja a nitrát.”
A darab első része Haber felkiáltásával végződik. Megvan a nagy gondolat: Gáz!
A második részben Haber elszavalja az életrajzát. Egy-két találó részlet ebből:
„Haber
Első állásomat Budapesten találtam,
ahol barackpálinkát főztem, desztilláltam.
Majd, jobb munkát keresve, az utam messze elvisz
egy kis galíciai helyre, neve Auschwitz.
Itt, amióta csak nagy Liebig erre járt,
egy piszkos kis üzem foszfátokat csinált.
A vegyi nagyipar büdös foglalkozás,
de ez a gyár rosszabb volt, mint akármi más.
A savban oldódó, rothadt, állati csont
mint fojtogató bűz, a városkára ront.”
Aztán egy jelenet, amely a gázháborút van hivatva jelképezni Zöld – klórzöld – fátylakat lengetnek elfátyolozott asszonyok beborítják velük a tiltakozásul öngyilkosságra készülő Clarát. De Haber büszkeségét semmi meg nem ingathatja.
„Haber
Elegáns volt az ötlet, mély álomba merült már
Ypres árkaiban az ellenséges dandár.
Acélpalackból gázom selyemként surranóban
új történelmet ír: most már gázháború van.
Megvallom büszkeségem, hogy én vagyok az első,
kinek kezéből felszállt a gyilkos mérgű felhő.
A mérgek Prosperója, a frontok Faustusa:
vegyész lángelmémtől lett modernné a tusa.”
A darab végén (sok mindenre nem tértem most ki) egy kórus a fegyverek és a hadviselés történetéről énekel. Megtudható ebből, hogy az első rakétát a kínaiak dolgozták ki. Egy nagy madár karmai közé egy galambot kötöztek, meggyújtották, és az ellenséges város háztetői felé röptették az égő rakományt. A darab utolsó verse:
„A múló idővel mind nagyobb erővel
a rakéta az egekbe tűz föl.
A gondunk a régi: hogy ki menekíti
az első galambot a tűzből.”
Valószínűleg túloztam a cikk elején, amikor kémiai ismeretterjesztő musicalnek neveztem a darabot. Lehet, hogy naiv a tudományképe és Haber beállítása is hamis. Lehet, hogy az ügyes szcenikának, megnyerő zenének köszönheti a sikerét. De attól még van min elszomorodnia a vegyésznek.