Hídverés rovat

Szőnyi Benjámin és a fiziko-teológia

Vörös Imre
fizika, teológia, fiziko-teológia, Szőnyi Benjámin

A XVIII. század második felének legnépszerűbb református énekszerzője Szőnyi Benjámin hódmezővásárhelyi prédikátor: csupán Szentek hegedűje című, először 1762-ben kibocsátott, majd többször bővített gyűjteménye (a költő 1794-ben bekövetkezett haláláig) tíz kiadást ért meg. Verseinek ez a nagy kelendősége arra utal, hogy késő-barokk vallásos lírája viszonylag széles olvasóközönség igényeit elégítette ki, s valószínűleg jelentős mértékben hozzájárult az említett olvasói rétegek tudatának formálásához. Napjainkban, amikor a kutatás egyre több figyelmet fordít a szerényebb esztétikai értéket képviselő, ám nagy elterjedtségük miatt művelődéstörténeti szempontból korántsem elhanyagolható alkotásokra, indokoltnak tűnik, hogy kísérletet tegyünk a Szőnyi Benjámin műveiből kibontakozó természetfelfogás pontosabb meghatározására. Már csak azért is, mivel – mint Szauder József kimutatta1 – Szőnyi munkássága szerves részét képezi annak a folyamatnak, amelyik Csokonai filozófiai költészetét készíti elő. Imre Mihály nemrég közzétett tanulmánya érdekes adatokkal illusztrálja, milyen élénk kapcsolatban állott Szőnyi a korabeli tudomány jeles képviselőivel.2

A hódmezővásárhelyi lelkész egyik legfőbb törekvése az, hogy olvasóit a természet nagyszerűségének bemutatása révén vezesse el a világ teremtőjéhez. A gondolat igen régi: már a Zsoltárok könyve is arról beszél, hogy „Az egek hirdetik Isten dicsőségét” (19:1), az Újszövetségben pedig a Rómaiakhoz írt levél szögezi le a leghatározottabban: „[…] ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk.” (1:20)3 A természet csodálatos voltából Istenre való következtetésnek ez a Bibliában gyökerező eszméje a XVII. század tudományos – elsősorban fizikai – eredményeinek nyomán új történeti összefüggésben jelentkezett. Az anyagvilágnak egyre több, egzakt módon kifejezhető törvényszerűségét sikerült feltárni, ennek nyomán pedig az apologetika is új lehetőséget látott abban, hogy a törvényszerűségek részletes bemutatásával egy, a világegyetemet értelmesen elrendező Isten létére következtessen. S bár maga Newton azon az óvatos véleményen volt, hogy a fizika csupán egyre közelebb viheti az embert a világ természetfölötti okához, de ennek az oknak azonnali megismerését nem várhatjuk tőle,4 mégis épp az ő követői és propagátorai közül kerültek ki azok, akik – mint William Derham – a leglelkesebb művelői lettek a természettudományos fölfedezéseket közvetlen hitvédelmi célokra felhasználó fiziko-teológiai irodalomnak. Az alábbiakban mindenekelőtt arra keresünk választ: milyen mértékben teszi magáévá Szőnyi Benjámin a fiziko-teológia törekvését egy korszerűbb apologetika megteremtésére? Másképpen fogalmazva: mennyit sikerül Derham és a többi, általa olvasott szerző révén megértenie korának természettudományából, s egyáltalán: hogyan értékelhető az a természeti világkép, amelyet verseivel oly széles körben tudott elterjeszteni?

Ami a „természet” fogalmát illeti, Szőnyi világosan fölismeri azt a veszélyt, amelyet a szó laicizált értelmezése a hívő ember számára jelent. Istennek trombitája című kötetében (1790) élesen kikel azok ellen,

„A’ kiknek nem szent írás a’ Vallások;
Hanem természet, mellyben van romlások.”5

A strófához fűzött lábjegyzete szerint az úgynevezett „naturalismus”-ra gondol: ez a XVIII. századi terminológiában olyan (lényegében materialista) filozófiai rendszert jelentett, amely – hogy Mátrai László meghatározását idézzük6 – „a világ végső és egyetlen magyarázó elvének a természetet ismeri el”, s amelynek Holbach a legtipikusabb képviselője.7 Szőnyi felfogása szerint (aki a „naturalismus”-t egyébként már 1774-ben is kárhoztatta8) nemcsak hasznos, hanem – a szóban forgó veszély elkerülésére – kifejezetten szükséges az anyagvilág vizsgálatát a vallási megfontolások szolgálatába állítani. Éppen ebből a szempontból, s nem elavultsága miatt kifogásolja Wolfgang Frantzénak Miskolczi Csulyak Gáspár által (még a XVII. század végén) Egy jeles vad-kert címmel átültetett munkáját, amely az állatoknak „tsak históriai szemléléseiben állapodik-meg többkyire”, s az olvasókat nem vezeti mindenütt „a’ bölts Teremtőnek azokban ki-tetsző tökéletességeinek tsudálására.”9

Szőnyi Benjámin valószínűleg az 1743-tól 1745-ig tartó németországi és hollandiai tanulmányútján találkozott a fiziko-teológia irányzatával,10 s már ekkor megismerhette William Derham, Bemard Nieuwentyt, Friedrich Christian Lesser, Johann Albert Fabricius s talán Charles Rollin nevét is. A Szentek hegedűjének 1762-es első kiadásában azonban még csak egyetlen egy versből derül ki nyilvánvalóan ez a hatás: a XXXIX. számúból, amely Szenci Molnár Albert nyolcadik zsoltárának a dallamára (de kilenc helyett negyvenkét strófában) Az Istennek a’ természetben lévő munkáiról szól.11 Gondolatmenetében még ez sem követi a fiziko-teológiai művek módszerét, amelyek egy-egy tudományszak problematikájának a rendjében haladva tárgyalják témájukat, s a bibliai idézeteket mintegy az elmondottak megerősítéséül használják fel. Szőnyinél épp fordítva történik: az énekszerző a zsoltárnak, pontosabban a keretül szolgáló nyolcadiknak és a középütt felhasznált száznegyediknek a felépítése szerint halad (a száznegyedik zsoltárét részben megváltoztatva12), s ehhez fűzi a fiziko-teológiai ihletésű gondolatokat. A szöveg rendező elvét tehát nem a természettudomány, hanem a Biblia szabja meg.

A zsoltárok mondanivalójának Szőnyi által való kiegészítését csupán két jellemző példával szemléltetjük. A 8. zsoltár 4. verse így hangzik:

„Bámulom az eget, kezed művét,
a holdat és a csillagokat, amiket te alkottál.”

Szőnyinél ez tizenkét sorra bővül:

„2. Tsuda a’ Nap, Hold és Tsillagok fénye,
Kiknek olly állandó minden törvénye:
Hogy járások soha el-nem bomlott,
Tsak egy-is közzűlök el-nem romlott.

3. Nem kellett nékik semmi szaporítás,
Avúlás sem vólt, nem kellett ujjítás:
A’ miben a’ Fő Mester meg-hagyta,
Sok ezer nap el-nem fogyathatta.

4. A’ Nap az Esztendőt, éjjelt és napot,
A’ Hold pedig mérsékli a’ Hó-napot:
Egyik sem siet, sem nem maradoz,
Követi a’ mit a’ szabott rend hoz.”

Ismeretes, hogy a Naprendszernek a teremtés óta változatlan mozgástörvényeit, kezdettől fogva fennálló rendjét a newtoni fizika hangsúlyozta ilyen erősen, kétségbe vonva ezzel az égitestek keletkezésére vonatkozó descartes-i örvényelméletet. Newton felfogását Derham Asztro-teológia című munkája is népszerűsítette, amelyre Szőnyi a későbbiek során többször hivatkozik.13 A 8. zsoltár 5–9. versében ez olvasható:

„5. Mi az ember, hogy megemlékezel róla,
az emberfia, hogy gondot viselsz reá?
6. Majdnem isteni lénnyé tetted,
dicsőséggel és fönséggel koronáztad.
7. Hatalmat adtál neki kezed műve fölött,
mindent lába alá vetettél:
8. minden juhot és barmot, a mezők vadjait,
9. az ég madarait s a tenger halait,
mindent, ami a tengerek ösvényén kering.”

Szőnyi a 7–8–9. verset ezúttal gyorsan intézi el, hiszen költeményének a (104. zsoltárra épülő) közbeeső részében már hosszan beszélt az élőlényekről és azok hasznáról az ember javára; jócskán megtoldja viszont a hatodik vers mondanivalóját:

„35. Az emberre fordúllyon már az elme,
Melly minden állatoknak fejedelme.
E’ szőrnyű világnak kis summája,
A’ Mennyei Mester bőlts munkája.

36. Lelke, Teste munkája és mozgása,
Tsudával rakva nints ég alatt mássa.
Lelke esmérete nagy szővétnek,
Embereket meg-feddi ha vétnek.

37. Az artzúlatban emberek szavában,
Tsuda külömbség kezek irásában,
Még járásokban-is e’ ki tettzik;
Nem hibáznak, a’ kik ezt meg jegyzik.

38. Isten világa az érzékenységek,
Mellyeknek bennünk ez bizonyos végek,
Egyet mástúl hogy meg választhassunk,
És külömbséget tenni tudhassunk.”

Egy kis túlzással azt mondhatnánk, hogy ez a néhány strófa nem egyéb, mint Derham Fiziko-teológia című munkájából az embert tárgyaló ötödik könyvnek a tartalomjegyzéke: ott ugyanis az első fejezet az ember lelkéről szól, a másodiktól a nyolcadikig terjedők az ember testéről, tagjairól és azok összehangolt mozgásáról, a kilencedik pedig az emberek között az arcban, a hangban és a kézírásban mutatkozó különbségekről,14 amelyek nélkül elképzelhetetlen volna a társadalom, hiszen például a gonosztevőket senki sem ismerné föl, s még egy végrendelet hitelességét sem lehetne megállapítani… Az a tény, hogy Derham művéből ezt a csaknem száz lapot kitevő anyagot Szőnyi három-négy versszakkal intézi el, megerősíti azt az érzésünket, hogy költészetének ebben az első szakaszában a fiziko-teológiai műveltség többnyire inkább csak színezi, mintsem hogy meghatározná az alapjában véve bibliai szövegekre épülő természetábrázolást.

A fordulat az 1770-es évek elején következik be, amikor Szőnyi Benjámin (valószínűleg német változat alapján) magyarra dolgozza át, majd 1774-ben megjelenteti a janzenista Charles Rollin De la manière d’enseigner et d’étudier les belles lettres című nagyszabású pedagógiai művének egyik fejezetét, a Gyermekek fisikáját.15 A „fizika” szó itt – etimológiájának megfelelően – „a természet vizsgálatát jelenti, amelynek a gyermekeket el kell vezetnie a teremtő Isten nagyságának fölismeréséhez. Szőnyi, aki korábban főképp csak olvasója volt a fiziko-teológiai irodalomnak, a fordítói munka során mintegy „belülről” kezdi látni azt, nem csupán átültet, hanem együtt elmélkedik a szöveg szerzőjével, annak gondolatait más auktorokból vett idézetekkel is kiegészíti,16 sőt, az így magáévá hasonított mű egyúttal új versek írására ihleti, amelyeket a Gyermekek fisikájával egy kötetben közöl, majd a Szentek hegedűjének további kiadásaiba is fölveszi őket. Ezek már nem egyszerűen fiziko-teológiai utalásokkal kibővített zsoltárparafrázisok, hanem a szó szoros értelmében vett fiziko-teológiai költemények. Tematikájuk egyébként nem fedi a Rollin-fordításét (amely a növény- és az állatvilág jelenségeit tárgyalja), inkább kiegészíti azt. Szőnyinek a kötetben szereplő versei Az Égről, A’ Kerek Földröl, A’ négy Éltető Állatokról (= a négy őselemről), A’ Szivárványról, Az emberi testben meg-tetszö Isteni böltsességről, valamint Az emberi testnek állása módjáról […], a’ test’ és léleknek egymással tartó természeti köteleiről szólnak.

Milyen természetfelfogást képviselnek és teljesítenek a szóban forgó versek?

A fentiekben már utaltunk arra, hogy Szőnyi ugyanolyan nyomatékosan hangsúlyozza az égitestek mozgásának a teremtés óta változatlan törvényeit, mint a Derham által népszerűsített newtoni fizika. Az Égről szóló költemény közelebbi vizsgálata azonban arról győz meg bennünket, hogy szó sincs Newton kozmológiai tanításának következetes átvételéről. Az angol fizikus nyomán például Derham Asztro-teológiája az állócsillagokat egy-egy lehetséges bolygórendszer középpontjának tekinti: a világegyetemben tehát sokezer Nap létezik, ami Isten még nagyobb dicsőségét bizonyítja.17 Szőnyinél viszont

„A’ Nap tüze minden tüznél
Ezerképen fényesseb’,
Minden tsillagok fényénél
Tündöklöbb és élesseb’ […]”

– vagyis fönnmarad a közöttük lévő hagyományos különbség, s egyúttal elsikkad a fiziko-teológiai érvelés egyik lehetősége. Szőnyi a Napról még azt is kijelenti, hogy „Az Hóld körülötte jár” (89.), amit ugyancsak nem tanulhatott Derham könyvéből. (Jegyezzük meg, hogy egy később, 1790-ben publikált verse szerint az üstökösök is a Naptól kapják fényüket.18) A legsúlyosabb azonban a csillagok mozgásával kapcsolatos állítása:

„Tsudára méltó ereje
A’ Felséges Istennek:
Hogy minden tsillagnak helye
Az, melly adatott ennek,
A’ mikor teremtettek;
’S a’ melly rendben tétettek
Meg-tartják tökélletesen;
Nóha forognak sebessen.”

Ez tipikusan ptolemaioszi elképzelés, amely valóságosnak veszi a csillagok látszólagos körforgását az égbolton, s mivel az minden nap újra végbemegy, szükségszerűen iszonyatos nagy sebességet tulajdonít neki. A bolygók megváltoztathatatlan mozgástörvényeinek newtoni tételét Szőnyi meglehetősen naiv módon terjeszti ki. Vajon észrevette-e, hogy két, egymást kizáró kozmológiai felfogást kevert össze?

A korabeli olvasó ennek a versnek az alapján nem sokat sejthetett meg Newton univerzumáról.19 Tulajdonképpen már a költemény indítása is a ptolemaioszi világképre épül. Három eget különböztet meg:

„Alsót lakják emberek,
Barom, madár, fellegek:
A’ felsőt Nap, Hóld, tsillagok,
Nappali ’s éjji világok”

– a legfelső pedig a leírhatatlanul szép mennyország. Ami a Föld és a világegyetem nagyságviszonyait illeti, azzal kapcsolatban Szőnyinek csupán két sorát idézzük:

„E’ Világ egy leg-nagyobb ház,
Az ég ennek padlása […].”

Az eddigiekhez képest valamivel több korszerű elemet tartalmaz a magyar poétának a Föld fizikájáról megrajzolt képe, mindenekelőtt A’ Kerek Földröl című költeményben. A legfontosabb természettudományos tétel, amelyet fenntartás nélkül elfogad, és minden lehetséges tekintélyre hivatkozva igazolni igyekszik, a gravitáció:

„Söt olly merö ez magához szíttása,
Hogy nóha igen sebes a’ forgása:
Leg-kissebb része töle nem óldik;
Söt még jobban hozzája vonódik.”

Lábjegyzetben nemcsak Derham Fiziko-teológiája, első könyvének a tömegvonzásról szóló 5. fejezetéből idéz egy részletet (amely szerint a centrifugális erő szétszórná a Földet, ha Isten nem hozta volna létre a tömegvonzást), hanem átveszi Derhamnek Cicerótól származó idézeteit is. Ezek egyikében az olvasható, hogy a természet, amely mindent értelmesen, ésszerűen rendez el a világban, a szélső dolgokat a középpont felé ragadja és irányítja.20 A természet értelmes voltát persze nem a „naturalismus” szellemében interpretálja Derham és Szőnyi: a pogány Cicerónak nyilván megbocsátják, ha Isten helyett a természetnek tulajdonít egy bölcs rendelkezést. Derham, a más jegyzetekben említett Newton és Grotius, valamint az antik Cicero mellett azonban a magyar szerző szükségesnek érzi, hogy a gravitáció tanát a Biblia tekintélyével is alátámassza. Ezt azzal éri el, hogy a Föld súlypontjának fogalmát azonosítja „a föld oszlopá”-ra, illetve „fundamentomá”-ra vonatkozó bibliai kifejezésekkel,21 s marginális jegyzeteiben utal néhány olyan helyre, ahol – mint a Példabeszédek könyvében – a Föld „szilárd részé”-nek a teremtő bölcsesség által való megalkotásáról van szó:

„A’ földnek oszlopa van ö magában,
Tudni-illik leg-középső kis pontjában,
Ezt egy formán nyomván minden részröl:
Sem egy sem más felé nem hajol ’s dül.

Ez a’ föld Istentöl lett fontolása
S az ö oszlopin való fundálása […];”

A fontolás itt azt jelenti, hogy bolygónk különböző részei (például a kontinensek, a tengerek vagy a nagy hegyek) egyensúlyban vannak egymással: ahogy a próféta írja, mérlegen (tehát mintegy „fontra”) kimérte őket Isten.

Arról, hogy a tömegvonzásra vonatkozó newtoni elméletet azért Szőnyi mégsem érti meg a maga teljességében, az árulkodik, hogy összekeveri a mágnesességgel. A Föld és a tengerek például azért maradnak egymás mellett, és nem esnek szét, mert

„Mind a’ kettönek egy máson van helye,
Egy máshoz vonszó Magnesi ereje:
A’ föld magához a’ tengert vonja
A’ tengernek földön van ot-honja.”

Némiképp téves a Föld formájáról alkotott elképzelése is: szerinte azt „Méltán hasonlíthatni tojáshoz” (109.). Az igaz, hogy bolygónk nem teljesen gömb alakú, de ha Szőnyi alaposabban átgondolta volna az általa ugyanazon a lapon (!) latinul idézett Derham-szöveget, észrevehette volna, hogy aszerint a Földnek nem a sarkok közötti, hanem az Egyenlítő síkjában fölvett átmérője hosszabb: „Diameter a polo uno ad alterum brevior est Diametro aequatoris prope 34 milliaribus.” Ezt a már Huygens által kimutatott tényt egyébként, mint ismeretes, két francia tudományos expedíció, az 1735-ös perui és az 1736-os lappföldi, időközben csillagászati mérésekkel is igazolta. A versét csaknem négy évtizeddel később író Szőnyi előtt azonban a Föld alakjára vonatkozó korszerű ismeretek legalábbis nem eléggé tudatosak ahhoz, hogy költői képét fizikai szempontból is helytállóan formálhassa meg.

A földrajzi adatok vallásos értelmezésének furcsa példáját szolgáltatja Az Égről című költeménynek az a részlete, amely szerint a keresztények azért laknak az északabbra fekvő mérsékelt égövben,

„Mert erösb észak a’ délnél,
Krisztus népe Muhamednél.”

Ezeknek a soroknak a forrása Nieuwentyt: L’existence de Dieu démontrée par les merveilles de la nature című munkájából a második könyv ötödik fejezete, amely azt állítja, hogy a mérsékelt égöv lakói bölcsebbek és tudósabbak a többi embernél, s így nem véletlenül jutottak el éppen ők az igaz hithez.22 Költeményének szóban forgó részlete mellett igazolásul Jeremiás I. fejezetének 14. versére utal Szőnyi. A bökkenő csupáncsak az, hogy a prófétánál észak országai éppen a Jeruzsálemet fenyegető pogány veszedelmet jelentik: a bibliai hivatkozást tehát erőszakoltan, eredeti értelmével homlokegyenest ellenkező módon használja fel a vers szerzője. Fiziko-teológiai képanyagában, úgy látszik, nemcsak fizikai, hanem teológiai pontatlanságok is előfordulnak.

Helytálló viszont az, ahogyan a természetben megfigyelhető körforgást érzékelteti (135–136.), valamint egy másik helyen az a gondolat, hogy a Föld különböző tájainak („portáinak”) eltérései nemhogy elválasztanák, hanem éppenséggel összekötik a világ részeit:

„Külön állása van minden Portának,
Kiki magáét közli másikjának,
Hogy Isten’ külön, külön áldása,
A’ népeket egymáshoz szoktassa.”

Ebből a strófából egyébként az is kiderül, hogy a világkereskedelemnek a XVIII. század európai irodalmában oly gyakran érintett fogalma, amely Voltaire Mondain-jében például egy merkantilizmuson alapuló világpolgári koncepció része, a Voltaire-től függetlenül alkotó Szőnyi Benjáminnál ugyanúgy Isten gondviselő tevékenységének bizonyítékául szolgál, mint ahogy Orczy Lőrinc is ebben a vallásos felfogásban dolgozza át a deista francia filozófus versét.”23

Newton munkásságának fontos területét képezi az optika. Hatása ebben a tekintetben is rendkívül nagy: James Thomson Évszakok című költeményének számos részlete (például a tavasz fényeinek bemutatása) éppúgy tanúskodik erről, mint Jacques Delille-nél A kerteknek a zöld színárnyalatok szakszerű megkomponálásáról szóló sorai. Magától értetődik, hogy az apologetika is igyekezett kihasználni a newtoni optikát a teremtett világ nagyszerűségének érzékeltetésére. Derham a Fiziko-teológiában már az első könyvnek a légkörről szóló legelső fejezetében bőségesen hivatkozik rá. Szőnyi ugyancsak több helyen érinti a témát. A’ négy Éltető Állatokról, vagyis a négy őselemről szóló költeménynek egyik jegyzete öt oldalon át idézi Derham leírását a világosság és a hang sebességéről (148–152. p.), egy másik jegyzet pedig a levegő sűrűségével kapcsolatban meg is említi Newton nevét (143. p.). Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy A’ Kerek Földröl írt vers 109. strófájában Szőnyi a levegőnek a nagyobb magasságokban tapasztalható „vékonyabb” (azaz ritkább) voltát egyáltalában nem a newtoni fizika alapján, hanem igen hagyományos módon magyarázza: szerinte a Föld felszínéhez közel a levegő „sűrűbb’ föld’ s’ víz párákkal”, vagyis két másik őselem keveredik a részecskéivel, följebb azonban már nem jut el a föld és a víz nehezebb anyaga, így a levegő „tiszta ’s vékony lesz”

A newtonianizmusnak az őselemek elméletével való összekapcsolása egyébként A’ Szivárványról írt versben is megfigyelhető.

„Tsuda, miként játszadoznak,
Töredeznek, ’s hajladoznak”

– mondja lelkesen a szivárvány színeiről, s a versszak mellé kiegészítésül odaírja a refractio (fénytörés), illetve a reflexió (visszaverődés) szavakat, a newtoni optika divatossá vált szakkifejezéseit. A következő strófában viszont már ezt olvashatjuk:

„Vízre színeket festeni
Festék nélkül tsak tűzzel,
Olly dolog, melly tsak Isteni
Bölts elmével és kézzel
Nagy tsudánkra készülhet:
Isten tsak maga tehet
Igy tűzet vízzel egyessé,
És kár nélkül elegyessé.”

Szőnyi tehát korántsem tartja természetesnek a tűz és a víz őselemeinek az elegyedését, hanem éppen ellenkezőleg: a természet rendjét megváltoztató isteni csodának tekinti. Véleménye azonban inkább a tűzzel és a vízzel mint konkrét jelenségekkel kapcsolatos köznapi tapasztalatot tükrözi, mintsem az őselemek teóriájának teljes ismeretét. Ez a teória legalábbis nem zárja ki kategorikusan a tűz és a víz egyesülését. A négy elem különböző kombinációit felsorolva, Platón Timaiosza például külön kitér „a tűzzel keveredett víz” (τὸ πυρὶ μεμειγμένον ὕδωρ) esetére: ha ez a keveredés megszűnik, a vízből jég vagy hó lesz; folyékony halmazállapotú víz eszerint el sem képzelhető a tűz részecskéi nélkül.24 Szőnyi nemhogy a newtonianizmust, de még az ókori fizikát sem népszerűsíti mindig pontosan. Pedig az őselemekről – mint mondottuk – külön költeményt is ír, s az Istennek trombitája című, 1790-es kötetének nem egy darabjában szintén utal rájuk.25 Ezalatt azonban hatalmasat lép előre a kémia: Lavoisier az 1770-es években fölfedezi a levegő összetételét, Cavendish pedig 1781-ben kimutatja, hogy a víz a hidrogén és az oxigén vegyülete. Szőnyi Benjámin versei, utolsó kiadásaik idején, az anyag szerkezetének már egy végleg tarthatatlanná vált koncepcióját hirdetik tovább.

A Gyermekek fisikájához csatolt költeményekben viszonylag kevesebb szó esik a növényekről és az állatokról, hiszen azoknak a bemutatását a Rollin-könyvből átültetett prózai szöveg tartalmazta. Egyes helyeken azonban rájuk is utal Szőnyi, főleg az őselemekről szóló verséhez fűzött jegyzetanyagban. A levegő kapcsán például megemlíti a madarak „likasos tüdejét”, amely összefüggésben áll az általunk légzacskóknak nevezett üregekkel, s a könnyebb repülést segíti elő, valamint beszél a halak úszóhólyagjának fontos szerepéről. Az egyes szerveknek az állatok életmódjához való célszerű alkalmasságából a fiziko-teológia, amely az evolúciót és a természetes kiválasztódást még nyilvánvalóan nem ismerhette, minden egyes esetben áttételek nélkül, azonnal a teremtő Isten céltevékenységére következtetett. A fiziko-teológia bírálóinak ironikus megjegyzéseit azonban nem is annyira az ilyenfajta esetek váltották ki, mint inkább azok, amikor nem biológiai célszerűség (vagyis a szerveknek funkciójukra való nagyfokú alkalmassága) állott fönn, hanem a természeti jelenségeknek az ember számára való hasznossága vagy az ember által történő praktikus kihasználása mögött látott a fiziko-teológus közvetlen isteni céltevékenységet. A leghíresebb példákat erre Bernardin de Saint-Pierre-től szokás idézni: a sárgadinnyének szerinte azért vannak gerezdjei, hogy könnyebben el lehessen osztani a családtagok között. Szőnyinél ritkák az ilyen típusú következtetések. Hogy azért mégsem egészen idegenek tőle, azt Az Istennek a’ természetben levő munkáiról szóló (s az 1762-es kötet kapcsán a fentiekben már érintett) verse is tükrözi, amikor a fenevadakról – Wolfgang Frantze nyomán26 – így ír:

„Ezek kevessebbet-is fajzanak,
Hogy embernek kevesebbé ártsanak.”

Ugyanez a költemény – Lesser Insecto-teológiájára támaszkodva – kiemeli, hogy még a tetveket és a bolhákat is a mi hasznunkra teremtette Isten, hisz rendszeres tisztálkodásra kényszerítenek bennünket:

„Ezek munkára ébresztik a’ Restet,
Menten meg-szállyák a’ rosz tunya Testet […]”27

Hasonlóan teleologikus gondolat a Rollintól fordított szövegben is félbukkan: eszerint „a’ leg-jobb ízű, és embereknek hasznosab’ halak a’ viz széleken úszkálnak, és mintegy bennünket magokkal kínálnak, a’ mellyek pedig nem olly szükségesek, messze távoznak”. (25.) Mindezekről az állításokról szerzőik nyilván úgy érezték, hogy önhangban állnak az embernek mint a természet urának a mózesi teremtéstörténetben adott képével.28

Az ember csodálatos volta állandóan visszatérő motívuma Szőnyi költészetének. Az 1762-es kötet zsoltár-parafrázisából már idéztük az idevágó strófákat. Az Istennek trombitája című 1790-es gyűjtemény ugyancsak hangsúlyozza, hogy a teremtett világ nekünk van alávetve, s még a sokféle féreg is „ki egy, ki másként szolgál embereknek”29 A legrészletesebben azonban a Gyermekek fisikájához csatolt versek szólnak az emberi test nagyszerűségéről, Nieuwentyt (azonos témájú) I. könyvének leírásaihoz hasonló, érzékletes képekkel szemléltetve az egyes szervek funkcióit:

„A’ vesék-is Istenről tanítnak,
Viz sepröt útban ök igazítnak,
Testben ezek-is tsudálatosak,
Mint veres márvány színü források.”

A test és a lélek kapcsolatát, „vég elmétöl meg-foghatatlan méjjség”-nek, „Isten titká”-nak mondja (180.), s így kitér az elől, hogy állást foglaljon a megelőző száz esztendő egyik legtöbbet vitatott – s általa kétségtelenül ismert – filozófiai kérdésében, amelyik Descartes-nak A lélek szenvedélyeiről írt tanulmányában ugyanúgy központi helyet foglal el, mint Malebranche okkazionalizmusában vagy Leibniznek a lélek és a test között „eleve elrendelt harmóniá”-ra vonatkozó elméletében. Szőnyi költői képzeletét az ilyen jellegű problémákhoz képest általában (hangsúlyozzuk: általában!) inkább megragadják a természet konkrét jelenségei: elmélkedéseit legszívesebben ezekből kiindulva építi fel.

Weöres Sándor a Három veréb hat szemmel című antológiában azt írja, hogy Szőnyi Benjámin „Isten teremtő és bölcs rendező tevékenységét magasztalva, megismerteti híveivel a korabeli fizika, csillagászat, földrajz alapjait. De csak az elemi tudományban ennyire haladó, a társadalom-szemléletben maradi […].”30 Elemzéseink nem igazolják, hogy ilyen ellentét volna Szőnyi természeti és társadalmi világképe között. A newtoni fizikából elsősorban az égitesteknek a teremtés óta állandó mozgástörvényeire és a Földet összetartó gravitációra figyel föl, vagyis arra, amiből a természet kezdettől fogva változatlan rendjére lehet következtetni. Mindez nincs ellentmondásban a társadalmi rend állandóságát hirdető konzervativizmusával, sőt, éppen erősíti azt. Természeti világképe meglehetősen eklektikus, nemcsak Newton, de még Derham szintjétől is messze áll: nem beszélve a kisebb tévedésekről, műveiben a newtonianizmus a vele összeegyeztethetetlen ptolemaioszi kozmológia elemeivel keveredik, az anyag szerkezetét illetően pedig élete végén is az őselemek elavulttá vált elméletét hirdeti (de még azt sem egész hitelesen).

Munkásságának mégis több előre mutató vonása van. Szauder József igen pontosan fogalmaz, amikor azt írja, hogy Szőnyi Benjámin „egész sor olyan motívumot, stíluselemet, leíró költészeti sémát” formált meg, „mely az 1770-es évektől kezdve magasabb szinten, egyéni erővel kibontakozó természetfestői filozofikus költészetünket készíti elő nyelvi és stilisztikai tekintetben.”31 Szőnyinek népművelő szándékkal írt művei széles körben kedvet ébresztettek a természet jelenségeit részletesen bemutató versek iránt, egyúttal pedig fogékonnyá tették az olvasót az ilyen témák fölött való elmélkedésre. S végül az sem elhanyagolható vonásuk, hogy egy eklektikus fizikai és konzervatív társadalmi világkép keretei között ugyan, de fölhívták a figyelmet a természet és az ember csodálatos voltára: egy olyan gondolatra, amelyet felvilágosodás kori líránk majd egy más világkép alapján, de az ő költői eredményeit is magába építve fogalmaz meg újra.

A szerző az ELTE Bölcsészkarának professzor emeritusa, az MTA doktora.

Szőnyi Benjámin dombormű, Hódmezővásárhely
Szőnyi Endre alkotása
szoborlap.hu
W. Derham: Astro-Theology or a Demonstration of the Being and Attributes of GOD, from a Survey of the HEAVENS. London, 1721
Derham könyvének magyar nyelvű kiadása (1774)
Illusztráció Derham könyvének egyik kiadásából
  1. SZAUDER József: „Az estve” és „Az álom” keletkezése. = Az éj és a csillagok. Budapest, 1980. 260–261. p.
  2. IMRE Mihály: Szőnyi Benjámin levele Jakob Christoph Beck baseli professzorhoz 1776-ból. = Irodalomtörténeti Közlemények 1981. 67–72. p.
  3. Bibliai idézeteinket a Szent István Társulat által 1976-ban megjelentetett kiadásból vesszük.
  4. „Utique si verus omnis factus in hac philosophia progressus non quidem statim nos ducit ad causae primae cognitionem et certe propius propiusque nos ad eam perpetuo adducit, eaque res permagni est aestimanda.” Quaest. Opt. XXVIII. Idézi Léon BLOCH: La philosophie de Newton. Paris, 1908. 495. p.
  5. Lásd Az el-esett Angyalok bűnéről című vers 15. szakaszát.
  6. HOLBACH: A természet rendszere. Budapest, 1954. MÁTRAI László 89. jegyzete az 535. lapon.
  7. A természet fogalmával kapcsolatos vallási fenntartásokra nézve lásd Jean EHRARD: L’idée de nature en France dans la première moitié du XVIIIe siècle. Paris, 1963. 58. p.
  8. A Gyermekek fisikájának előszavában, * 5r. (A lapszámok itt és a továbbiakban mindig a mű 1774-es kiadására utalnak.)
  9. Gyermekek fisikája. 71. p. (A „históriai” a kor szóhasználatában „leíró”-t, azaz „természetrajzi”-t is jelent; vö. a francia „histoire naturelle” kifejezéssel.)
  10. SZAUDER József, i. m. 259. p.
  11. Szentek hegedűje. 1762-es kiadás, 92–97. p.
  12. A nyolcadik zsoltár elején ugyanis az égitestekről van szó, amit Szőnyi a száznegyediknek a közepéről a Holddal és a Nappal kapcsolatos rész mondanivalójával told meg, majd az így kettévágott száznegyedik zsoltárnak először az eddigiek logikus folytatását jelentő második felét használja föl, s csak ezután tér rá az első felének átköltésére.
  13. Például Gyermekek fisikája. 102. p.
  14. A Fiziko-teológia ez utóbb említett fejezetének címe az 1730-as hamburgi német kiadásban: „Von der Unähnlichkeit die an den Gesichtern, an der Stimme, und der Handschrifft bey den Menschen anzutreffen”, 821. p.
  15. A szakirodalom következetesen megemlíti a Gyermekek fisikájának egy állítólag 1766-ból való első kiadását. Ennek eddig egyetlen könyvtárunkban sem sikerült a nyomára bukkannom. Szőnyi előszava egyébként 1774 pünkösd havában kelt, s nem utal arra, hogy a művet már korábban is kibocsátotta volna. – A németből való fordítás valószínűségére a sok közül csak egyetlen példa. Rollin így nevezi a párizsi tudományos akadémia égisze alatt megjelenő értekezéseket: Mémoires de l’Académie des sciences (1736-os amszterdami kiadás, IV. 321.), ugyanez Fabricius német nyelvű tolmácsolásában (amelyet a Derham-féle Fiziko-teológia 1730-as hamburgi kiadásának kiegészítéseként közölt): Memoires der Königl. Parisischen Academie der Wissenschaften (XII.), Szőnyi azonban ezt visszafordítja franciára, mintha onnan idézné: Memoires de sciences de l’Academie Royale (69. p.). A „Royale” szó feltehetőleg a német „Königlichen” nyomán kerülhetett ide.
  16. Az 51–52. lapon például csaknem egy teljes oldalt idéz Pliniustól, a következő lapokon pedig Derhamtől, Galenustól és Hübner Lexiconjából vesz át adatokat.
  17. Because it is […] worthy of an infinite CREATOR: whose Power and Wisdom as they are without bounds and measure, so may in all probability exert themselves in the Creation of many Systemes, as well as one. And as Myriads of Systemes are more for the Glory of GOD, and more demonstrate his Attributes than one, so it is no less probable than possible, there may be many besides this which we have the privilege of living in.” William DERHAM: Astro-Theology. London, 17152, XLIV–XLV.
  18. Lásd a Mint kell élni Pokol’s kárhozatot kerűlő, és Mennyországra vágyó keresztyén embernek című költemény 20. strófájában.
  19. M. Zemplén Jolán szerint Szőnyiről még azt is „nehéz eldönteni, hogy mi az álláspontja a Kopernikusz-kérdésben […].” M. ZEMPLÉN Jolán: A magyarországi fizika története a XVIII. században. Budapest, 1964. 441. p.
  20. „[…] Quod facit ea natura, quae per omnem mundum omnia mente et ratione conficiens funditur, et ad medium rapit et convertit extrema.” CICERO: De natura deorum. II. 45.
  21. Például a 104. zsoltár 5. versében: „A földet biztos alapra helyezted […]; KÁROLYI Gáspár fordítása szerint: „Fundálta az földet az ö oszlopin […].”
  22. A holland NIEUWENTYT művének 1727-es amszterdami francia nyelvű kiadásában a 305–306. lapon.
  23. Voltaire költeményével, valamint ORCZY, Barátságos beszédje egy Úrnak a’ káplányával című versével kapcsolatban lásd BIRÓ Ferenc: A fiatal Bessenyei és íróbarátai. Budapest, 1976. 262. kk.
  24. PLATÓN: Timaiosz = Platonis Dialogi. 59. D. Lipsiae, Teubner, 1877. Vol. IV. 366–367. p. Magyarul: Platón összes művei. Budapest, 1943. II. köt 572. p. A szóban forgó két elem egyesülésének lehetősége különben a fiziko-teológiai irodalom szerint is fönnáll, Nieuwentyt például részletesen beszél róla: i. m. 247–248. p. (Hogy Szőnyi ismerte Nieuwentyt művét, arra – a mérsékelt égöv és a kereszténység közötti összefüggés már említett gondolatán kívül – még egy példa: Az Istennek a’ természetben lévö munkáiról című vers 22. strófája szerint a tenger vizét Isten azért tette sóssá, hogy megmentse a „büszhödéstől”; ugyanez az állítás Nieuwentytnél „Le Sel empêche la corruption de la mer” alcímmel a 273–274. lapon található.)
  25. Az Utolsó Ítéletről közönségesen. 1. vsz., Az el-esett Angyalok bűnéről, 22. vsz.
  26. FRANZIUS Farkas: Egy jeles vad kert. 1769-es kiadás, 17. p.
  27. LESSER-nél: „Die Weisheit GOTTes […] nöthiget die Menschen durch die Läuse, daß sie ihren Leib mit weißer Wäsche reinlich halten” stb., I. Friedrich Christian LESSER: Insecto-Theologia. Frankfurt und Leipzig, 1738. 441. p. (Hogy Szőnyi valóban ettől a szerzőtől vette az ötletet, azt az is valószínűvé teszi, hogy a továbbiakban mindkettőjüknél szó van a fáraót és Heródest a rovarok által ért csapásokról.)
  28. Mózes I. 1:26–28.
  29. Lásd a Mint kell élni… című vers 36. szakaszát.
  30. WEÖRES Sándor: Három veréb hat szemmel. Budapest, 1977. 309. p.
  31. SZAUDER József, i. m. 261. p.

Irodalomtörténeti Közlemények 1981/5–6. 621–631. p.