MEC-báléji álom

Blicc Elek, több éve másodéves g[épész]m[érnök]h[allgató], a MEC-bál napján egész délután fizikát tanult. Érthető, hogy estefelé leragadt a szeme. Mikor pedig kinyitotta, a FAHELMHOLZ szállodában találta magát, a M[űegyetemi] E[erkölcsnemesítő] C[lub]-bál kellős közepén.

A nagy fluxussal berendezett termet a csillárok szemkápráztató fekete sugárzással töltötték be. A falakat friss, zöld Cou-lombok díszítették, az egyik adiabatikus fal mentén, két pozitív oszlop között, zenekar játszott. Épp Ludolfnak, a népszerű, régi szerzőnek a számát játszották, monokordon, dobarmatúra kísérettel, messze a hallható frekvenciák alatt.

A zenekarral szemközt, emelvényen, aranyos elek-trónon, ült – Dr. POGÁNY BÉLA. Feje körül protonok, pozitronok, neutronok, elektronok, fotonok és deutonok fontak glóriát. Időnkint mikroszkópot illesztett szeméhez, és azt az érkezők felé irányította. A mikroszkóppal egy nyíl fordított-állású, nagyított, virtuális képét látta. Ez kissé bosszantotta ugyan, de belenyugodott, miután optikai eszközzel mást, mint nyilat, úgysem lehet nézni.

Az emelvénytől jobbra és balra karosszékek álltak. Mind modern csőbútor, főkép elektron- és röntgen-csövekből hajlítva.

Elek a hölgyek közt sok ismerőst talált. Az egyik táncolóban például Calco Pirit ismerte fel, míg kevéssel odébb Szem Eszter állott.

Nagyobb társaság középpontjában Ciszt Ernának udvarolt a híres Dekli-náció néhány férfi-ivadéka. Később Akkumulátorc Ella is a társasághoz csatlakozott, s mint az ilyenkor szokás, menten csepülni kezdték közös barátnőjüket, Elektr Olyt, aki szerintük olyan idős volt, hogy már annakidején Faraday is kísérletezett vele, mégpedig teljes sikerrel.

Ezt Lib Ella kissé elferdítve mindjárt továbbadta Inter Ferenc-nek, aki halkan füttyentett.

Elek a legvonzóbbnak Elektrom Ágnest találta, különösen most, hogy egy kissé fel volt villanyozva. Szívesen fordította volna maga felé az érdeklődését, sajnos azonban egyetlen vasa sem volt.

Hirtelen az izgalom és érdeklődés hulláma futott végig a termen, majd a túlsó falról visszaverődve, állóhullámot alkotott. Megérkezett ugyanis Teo Dolith (New-York), a filadelfia világhírű tanára. Egyenesen Pogányhoz sietett, röviden üdvözölte, majd közvetlen mellette foglalt helyet a periodikus rendszerben. Ekkor lezárták az ajtókat, katalógust tartottak, majd a „Hangvilla, hangkanál, hangtányér” kezdetű csárdásra megnyitották a bált.

Ezalatt a közönség a fal mentén felállított Fourier-sorokba ült.

Elek megéhezett. Eszébe jutott, hogy utoljára a menzán ebédelt, ami ugyan jó régen volt, bár távolról sem elég rég ahhoz, hogy az ebédet sikerült volna elfelejtenie. Miután az éter-met erre az alkalomra a negyedik emelet koordinátarendszerébe transzponálták, felnövelte potenciális energiáját az ennek megfelelő nívófelületig.

Fent az éter-emben a hangulat a nagy magasságnak megfelelően emelkedett volt. Egy nagyobb társaság éppen a shunt-ésből jött kifelé, mint azt az őket követő il-lumineszcens jelenségek elárulták. A csoport közepén Földnélküli János haladt. (Ez ugyan történelem, és nem fizika, de miután mégis ő haladt a középen, nem tudok a dolgon segíteni. A szerző.) A király már kissé be volt entró-piálva, mint arról a lábai által leírt Lissajous-görbék tanúskodtak. Arca a boldogságtól diszkréten sugárzott.

– Nem vagyunk többé Földnélküli János!

– Fenséges uram, csak nem földelted magad? – kérdezte ijedten a lordmajor.

– Dehogy fiam, vettünk egy földinduktort, és nagy rakás földet indukáltunk magunknak – felelte a király meglepő jó magyarsággal.

Hősünk valami kiadósat szeretett volna enni, hogy gyomrának pozitív töltést adjon, Hosszas válogatás után délkörözött liptait evett, majd neutrális zónapörköltet. Hozzá teát ivott, jó sok spekt-rummal. Jobban szerette volna ugyan valamelyik thermodinamikai főtt-ételt, azt azonban sehogyansem tudta bevenni a gyomra.

A vacsorát diós és mágnespatkóval fejezte be.

Nemsokára Pogányék is feljöttek társaságukkal. A Zigány, amint észrevette őket, a fizikusok nótáját, a „Wien, Wien, nur du allein”-t húzta a professzor fülébe, majd a könyökén, ahol az kijött, megint visszahúzta. Nagy Bohr-ozás következett, a fizikusok nem győzték dicsérni ezt az igazi, ideális folyadékot.

Közben élénk politikai vita kerekedett. Küszöbön állott a kerületi erők megválasztása, és egy éppen jelenlevő önjelölt mindjárt megragadta az alkalmat, és jól betanult kortesbeszédet rögtönzött. Sajnálattal emlékezett meg a reá gyakorolt nyomásról, mely csodálatosképpen, minél magasabbra került, annál nagyobb lett. Programjának alapja Newton harmadik törvényének megváltoztatása, mert – szerinte – tarthatatlan állapot az, hogy legnemesebb akcióval szemben azonnal fellép az újságok redakciója.

Nagyhatású beszéde végén, értékes, régi csipkéből készült asztatikus tűpár-nát nyujtott át Pogányné M. a.-nak.

Mások érdekes fizikai vitát hallgattak. Két hullám abszor-beállt egy sarokba, és ott vitatkozott. Nagyon bölcs két hullám volt, mindkettő nagy ampli-tudós. Arról volt szó, hogyha valamely élőlény meghal, nyilván eleven erejéből csak tehetetlen tömege marad meg. Miután energia el nem veszhet, hová lesz a többi?

A vita nagyon tanulságos volt. Többen rosszul lettek, másokon az elmebaj jelei kezdtek mutatkozni, mire sietve jelentkeztek tanársegédnek.

A tudományos hév Eleket is elragadta. Hogy, részét a fizikai életből kivegye, elhatározta, hogy elkészíti egy alumínium-atom színes modelljét tízszeres kicsinyítésben, és azt a Panoptikumnak ajándékozza.

A szellemi hatásokon túl azonban a biológiai sem maradt el. Hirtelen rosszul lett, és éppen csak annyi ideje volt, hogy az emeleti koordinátarendszer (00)-val megjelölt kezdőpontjának ajtaja mögött eltűnjék, és nyomban bebizonyította, hogy az evés is megfordítható folyamat.

A bizonyítás befejezése után ugyancsak forgott vele a világ. Becsöngetett egy inast, és meghagyta neki, hogy vezesse be a centrifugális és coriolis erőket, hogy a Newton II. érvényes maradjon, maga pedig kiment egy teraszra levegőzni. Hogy közben el ne aludjon, a Navier–Stokes differenciál-egyenleteket mondogatta fennhangon. Először elölről hátra, majd hátulról előre, végül lóugrás szerint.

Kint már hajnalodott. Fekete elektronfelhőkből kövér cseppekben esett a potenciál. A sűrű, nyúlós köddel bármely Wilson-kamra boldog lett volna.

Az első közlekedőedények dübörögve robogtak végig az utcákon. A töltéshordozók kirakták a villamossínek alá a töltéseiket. Rikkancsok loholtak hangosan kiabálva, hónuk alatt a Bramah-sajtó legfrissebb termékeivel.

A hangulat a bálteremben rohamosan csökkent. A hőközlés az egyes testek között már itt-ott túllépte a társadalmi és hőtani konvekciókat, mire az első differenciálhányadosok kezdtek angolosan eltünedezni. A pincérek felforgatták a székeket, és a rádiuszvektorok nekiálltak egyenlő területeket súrolni.

Ekkor, egészen váratlanul, idegen elektromotoros erők kerültek a terembe, a levegő ionizálódott, az elektromos erőtér összeomlott. Elek még annyit látott, hogy egy ajaksíp gúnyosan mosolyog – és felébredt.

Utána lefeküdt az ágyába, és nem tudott többé elaludni.

–r –s.