Limes rovat

A könyvtáralapító Teleki

tanulmányútja az útinaplója tükrében
Deé Nagy Anikó
„A könyvtáralapító Teleki Sámuel” című kötet „A tanulmányút az útinapló tükrében” című fejezete.
matematika, fizika, csillagászat, természettudományok

Teleki Sámuel a külföldi út élményeiről feljegyzéseket készít. Mintegy másfél száz évvel később a Teleki család akkori levéltárosa, Biás István talál rá a jegyzetekre, és sajtó alá rendezi az addig ismeretlenül heverő kéziratot.1 Az 1908-ban nyomtatásban megjelenő útinaplóra sem az irodalom, sem a történetírás nem figyelt fel. Talán azért nem, mert a kor egyébként gazdag memoártermésében nem képvisel kiemelkedő irodalmi szintet. Értéke elsősorban az, hogy a nagyon hézagos Teleki-életrajzhoz szolgáltat adatokat. Minthogy a négyéves tanulmányút idejét öleli fel, írója életének 1759–1763 közötti időszakáról nyújt bő információt, s emellett bepillantást enged néhány európai város, egyetem korabeli életébe.

Amikor Teleki Sámuel 1759-ben elhatározza, hogy külföldi tanulmányútra indul, valójában évszázados szokást követ. A peregrinatio academica gazdag irodalma s különösen az újabb kutatások eredményei2 jól tükrözik, hogy a 14. századtól kezdve Bologna, Bécs, Prága, Pádua, a 15. századtól Krakkó egyetemeit látogató magyar diákok között erdélyiek is vannak. Különösen megnő a 16. századtól kezdve azoknak a száma, akik saját költségükön vagy jótevők támogatásával külföldi akadémiákon folytatják tanulmányaikat. Később maguk ezek a külországi egyetemek segítik kisebb-nagyobb segéllyel a tanulni vágyókat. A 17. század elejétől Leiden, Utrecht, Franeker, Tigurium városok egyetemei állandó alapítványokkal, beneficiumokkal támogatják az erdélyi kollégiumokból kiküldött ifjakat. Bázelben az Erasmus-alapítványból egy erdélyi akadémita részesült támogatásban; a genfi, frankfurti egyetemen enyedi és kolozsvári diákok kaptak ösztöndíjat, Marburgban pedig a marosvásárhelyi főtanoda két tanulója nyert „szabad asztalt” és szállást.3 Mindezeket a külföldi ösztöndíjakat azonban elsősorban a papi pályára készülők nyerhették el. Másféle megszorításai is voltak a külföldre menetelnek. 1554 óta országgyűlési határozat szögezi le, hogy fejedelmi engedély nélkül senki sem mehet ki. Az 1659. évi marosvásárhelyi országgyűlés pedig megszabja, hogy a tanulásra, peregrinálásra menők kötelesek salvus conductust kérni. E törvénycikk 1752-ig volt érvényben, amikor megszűnik az uralkodói engedély feltétlen szükségessége, ezzel szemben a főkormányszék kötelessége az „alkalmas egyének” megválogatása. 1755-től az udvari kancellária sürgeti a protestáns ifjak külföldre menetelének korlátozását, nekik tulajdonítva az eretnekség és más veszélyes elvek behozatalát. A hétéves háború (1756–1763) kitörése alkalmul szolgált a kimenetel törvényes betiltására, és az utazókat fenyegető veszélyre hivatkozva ettől kezdve három évig senki sem nyer útlevelet.4 Természetesen a tanulni akarók kérvényekkel ostromolják az udvari kancelláriát, és sürgetik a kimeneteli tilalom beszüntetését. Ezért kénytelen Mária Terézia némi engedményt tenni. Életbe lép egy valójában újra csak korlátokat emelő törvény, mely szerint megengedik a külföldre utazást, de csak azok számára, akik baráti vagy szövetséges országokba kívánnak menni.5 Az első kérvényezők közül különös királyi kegyelemből nyer kibocsátási engedélyt a Teleki família három majdnem egyidős tagja: József, Sámuel és Ádám6. Két oka is van, hogy éppen nekik sikerül felmentést szerezni a tiltó intézkedés alól. Először is mindhárman egy nagynevű erdélyi nemzetség fiai. A bécsi politika pedig ekkor már számol azzal, hogy érdekből magához kell édesgetni az erdélyi főurak legtekintélyesebbjeit. Célszerűnek ígérkezett a Teleki ház e három tagjának megnyerése, hogy ilyen módon biztosítsák udvarhűségüket. Másik oka az engedélyezésnek az, hogy Mária Terézia már korábban érvényt szerez a rendi műveltség elvének, azaz csak olyanoknak adja meg a peregrináció lehetőségét, akik nemesek, és rendelkeznek az úthoz szükséges anyagi feltételekkel. Így váltja fel még a reformáció idején kialakult szegény vándordiák típusát lassan-lassan a 18. századi utazó nagyúr típusa, aki a hazai földön megkezdett tanulmányait külországban fejezi be.7 Ennek a diáknak nem csak erszénye gazdagabb, de más szempontból is felkészültebben indul útra. Itthon szerzett ismereteit külföldön csak elmélyíti. Legtöbbjük nyelveket ismer, előre meghatározott úti és tanulmányi programmal indul, azaz a tanulmányaiból már ismert városokat, intézményeket keresi fel.

Ennek a típusnak egyik jellegzetes képviselője a Teleki Sámuellel egy időben külföldre utazó Teleki József8, aki már elindulásakor művelt, magabiztos ember, hiszen Nyugat-Európába érve azonnal megírja a kor legnagyobb gondolkodóival polemizáló esszéjét.9 Teleki József nem egészen két esztendeig tartó külföldi tanulmányútja idején napról napra jegyzeteket készít. Ezekből egy olyan ifjú arisztokrata képe rajzolódik elénk, akinek otthon szerzett műveltsége, nyelvismerete a külföldi tartózkodást valóban gyümölcsözővé tette. Az úti élmények naplószerű rögzítése a tapasztaltakat nyitott szemmel látó megfigyelőről tanúskodik.

Az egy évvel fiatalabb Teleki Sámuel műveltsége a külföldre induláskor sokkal hézagosabb unokatestvéréénél. A kezdeti nehézségek talán legnagyobbika, hogy Teleki Sámuel anyanyelvén kívül csak a latint beszéli. Elsősorban a német nyelvtudás hiányát érzi, hiszen Bécsbe érkezve nem mer „privata audientiát” kérni, mert nem tud a császárné nyelvén beszélni. Kevenhüller fökamarással deákul szól, az

„Asszony ö Exc[e]l[lentiá]jával pedig G. Bánfi Dienes Ur tolmátsolt”

– írja naplójában.10 Érthető tehát, hogy a Bázelbe érkező fiatalember – akit a svájciak tréfásan „lateinischer Graf”-nak neveznek – azonnal német, majd később francia nyelvmestert fogad.

A nyelvtudáson kívül a külföldi útra való felkészülésnek másik két jellegzetessége is szemünkbe ötlik. Az egyik a felvilágosodás divatossá vált tudományaiban – matematika, fizika, botanika – való jártasság, a másik a kortárs filozófia, szépirodalom irányzatainak megismerése. Ilyen téren is különbözik a két Teleki. A természettudományos érdeklődés megnövekedése a felvilágosodás korának egyik jellemzője. Tanulmányai, olvasmányai során Teleki József ezeknek a tudományoknak nemcsak a divatjáról szerez tudomást, hanem már itthon olyan alaptudásra tesz szert, hogy Svájcba érve azonnal értő hallgatója lehet az egyetem nagynevű matematikusai, természettudósai előadásainak. Teleki Sámuel jóval szerényebb természettudományos ismeretekkel bír. Mint láttuk, önmagával szembeni kritikája annyira éles, hogy gyermekkori tanulmányait teljesen eredményteleneknek tartja, s útinaplójában így ír:

„Gyermekségemtől fogva örökké nagy kívánságom volt Mathesist tanulni, de abban soha eddig módom nem lehetett.”11

Kétségtelen, hogy állításában van némi túlzás, viszont elképzelhető az is, hogy a bázeli professzorok előadásai elhomályosítják a celnai matematikaórák emlékét.

Vajon hogyan viszonyult a két külföldre induló Teleki a kor filozófiai nézeteihez, hiszen a 18. század derekáig az eszmei tájékozódás, a gondolkodás területén rengeteg új született. A forrongó, háborús Európában – mindenekelőtt Franciaországban – a bölcselet, az irodalom területén gyökeres változások következtek be. Az erdélyi főrangúak között már a Telekieket megelőző nemzedék sorában voltak olyanok, akik tájékozódni igyekeztek a felvilágosodás korának irodalmában, tudományában. Teleki József is magáévá tett minden tudást, ami megközelíthető volt, s ebben benne foglaltatott az az új is, ami nyugaton a 18. században létrejött. Csanak Dóra az Essai elemzése során arra hívja fel a figyelmet, hogy ebben a műben benne vannak azok az utolsó félszázad európai filozófiáját foglalkoztató kérdések, melyekkel a tudásra szomjas, érdeklődő ifjú kiemelkedő felkészültségű nevelői segítségével megismerkedhetett.12 Teleki Sámuel ezzel szemben peregrinációja idején még nem sokat tud ezekről a dolgokról, s mint látni fogjuk, franciaországi tartózkodásakor sem keresi a felvilágosodás nagy gondolkodóival való személyes ismeretséget. Pedig elképzelhetetlen, hogy ne hallott volna róluk, hiszen Teleki József nem sokkal Rousseau-nál tett látogatása után találkozik Bázelben vele. Nem említette volna a számára olyan jelentős eseményt? Mindenesetre találkozásukkor Teleki Sámuel csak ennyit jegyez fel naplójába:

„21-a Martij Délben érkezett meg ide Párisból G. Teleki Josef Bátyám Uram, és az Innepeket itten edgyütt töltvén ’s vagy két étzaka Déákoson edgyütt vigadván az itt való Tiszteletes Magyar Compagniával, a’ magunk Szállásunkon; azután 27-a Martij innét jó reggel el indult Béts felé.”13

Általában szembetűnő a két Teleki eltérő reagálása a Franciaországban látottakra-hallottakra. Mindketten tanulmányaik befejezéseként töltenek néhány hónapot a francia fővárosban, nagyjából azonos útvonal van mögöttük, mégis a naplófeljegyzések azt tükrözik, hogy másképpen viszonyulnak a látottakhoz. Teleki József útinaplójában tekintélyes helyet foglalnak el a franciaországi feljegyzések, Sámuel viszont – mint látni fogjuk – a Párizsban töltött 5 hónapról szűkszavú, néhány oldalas leírást készít. De lássuk előbb Teleki Sámuel útjának kronológiáját.

A bázeli tanulmányok

Útra indulásáról így ír naplójába:

„Én pedig az Szent Istennek Vezérlése ’s Kegyelmes Gondviselés alatt Ao. 1759. die 7-a 9br. Saromberkiről meg indultam magam alkalmatosságomon Kováts Joseff14 Urammal (kitis úti Társul vettem) és mentem dolgaimra nézve Kolosvárra, onnét Lonára M. G. Teleki Ádám Ur kedves Bátyám Uramtól bútsút venni, onnét Désre az holott M. G. időseb Haller Pál Urtól ’s ottan talált G. Teleki Károly kedves Bátyám Uramtól (kitis ki jövetelemmel Plenipotentiariusomnak Constituáltam) el bútsúztam. Désről érkeztem Remetei házamhoz 14-a 9br. az holottis mulatván három napot; el hagytam ifiabb Désfalvi Simon János Uramot (kitis Plenipotentiáriusomnak ’s Joszágotskáim Praefectussá[na]k hagytam) elégséges informátiot adván ügyes bajos dolgaimról; itten el hagytam minden Cselédeimet is és tsak könnyü Kotsival magam négy lovaimon meg indultam.”15

Ezután leírja Debrecenen, Budán, Pozsonyon át vezető útját, majd bécsi tartózkodás után, december 19-én „német köntösbe” öltözve a német városokon keresztül folytatott utat. 1760. január 2-án érkezik Bázelbe.

„2-a Januarii reggel 10 órakor Basileában [jöttem], holott az Koronához szállottam – írja a naplóban. – Az egész utam igen sanyarú volt, a sok havazás, hideg, esső, szél miatt, mellyet nem tsak nappal, hanem egész étzakákon által folytatott Utazásomban szenvedtem; de Isten Kegyelméből reménségem felett superaltam. Schafhausentől fogva pedig Basiléáig a’ Vizek áradására nézve is veszedelmes utam volt, sokszor meg merültem. Regenspurgumtol fogva Basileaig költöttem in Summa 84. Rhforintot. Az Arany pénz Bavariab[an] ’s attól fogva Schafhausenig (ha jó) öt öt német forintban el mejen, Schafhausentől fogva pedig Baselig 4 Rhf és 40 vagy 48 Xrt ér.”16

Mi késztette arra, hogy peregrinálását Bázelben kezdje el? Elsősorban bizonyára az, hogy rokonai, József és Ádám17 is itt kezdik meg tanulmányaikat. Teleki József 1759 augusztusában elsőként érkezett Bázelbe. Bár előzőleg habozott, ne menjen-e inkább Genfbe, végül Bázel mellett döntött, minthogy a genfi egyetemen nem volt matematikai tanszék. Pár hónap múlva Ádám is követte. Teleki Sámuel tehát unokatestvérei után érkezik Bázelbe, és 1761. július 24-ig tartózkodik itt.18 Ez a másfél esztendő döntő jelentőségű életében, felkészülésében. Először is a legsürgetőbb pótolnivalókkal kezdi. Német és francia nyelvórákat vesz, s hozzálát matematikai ismereteinek bővítéséhez is. Mindez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a neves svájci tudósok előadásait követni tudja. Matematikán, mechanikán kívül egyetemes történelmet, egy kevés egyháztörténetet és jogtudományi előadásokat hallgat. Tanulmányairól így ír naplójában:

„Mikor ide érkeztem Németül nem tudtam, és itt lévén egy Professor J. Jacobus Spreng Uram, kiis a’ Német nyelvben omnium Judicio Ciceronak tartatik. Külömbenis igen tudos ember, holmi aproság munkátskákotis irt (mellyekkelis engemet meg ajándékozott) […]ezen Spreng Uramnál három holnapig halgattam letzkét privatim a’ Német Nyelvben, de minthogy nagy Critikus, homályoson tanitott, tsak az auctorokat corrigalta, még Grammaticat se kaphattam soholt mellyet approbalt volna, egy szoval tudos németet kivánt a tanittása Tanitványnak; nem pedig ollyat a’ ki kezdi a’ Német Nyelvet tanulni, azért kéntelenitettem a’ negyedik holnapban egy Freyburger nevű Sprachmeistert fogadni, kitis mintegy hét holnapokig jártatván magamhoz, Isten kegyelméből az alatt annyira mentem a Német nyelvben, nagyobbára az exercitium ’s az privatum Studium által, hogy alkalmason beszéltem, irtam, és a Könyveket értettem; Kováts Josef Uramis a’ Német letzkeimetis velem halgatta; ezután osztán Frantziaul kezdettem tanulni egy Colen nevű Sprachmeistertől kiis az előtt Canonicus Pap Ur volt Lotharingiában, de már Reformátussá lött, és itt lakik.”19

Tanulmányairól pedig ezt írja:

„Az mi az itt való Tanulásomat illeti, azzal igen Contentus voltam, derék és tudós embereket hallgattam, bár mindenütt ollyanokat hallgathatnék! A’ mint fellyebbis irtam Prof Isellius20 Uramnál Tizenkét Holnapokig hallgattam Collegiumot in Historia Juris Civilis, et in Institutionibus Justinianei; Doctor Socin21 Uramnál mintegy három holnapokig jártam másokkal edgyütt egy experimentale electricum Collegiumat […] 3-a Octobris 1760 Kezdettem Tiszteletes Prof. J. Christophorus Beck22 Uramnál egy Privatum Collegiumot in Historia Universali.”23

Telekire legnagyobb hatással kétségtelenül Beck volt, akit már akkor „nagy theologusnak” és historikusnak tart. A naplóban ezt írja róla:

„az Magyarokat különösön szereti, és sok jóvalis vagyon hozzájok, és el mondhatom hogy Apjok az Magyar Deákok[na]k Baselben. Hozzám igen nagy szivességet és szeretetet mutatott, sokszor magais el jött hozzám.”24

Értékes magánkönyvtárral rendelkezett, s azonkívül a helyi nyilvános könyvtárat is ő vezette. Mint látni fogjuk később, Teleki saját könyvtára összegyűjtésekor is haszonnal értékesíti a bibliofil Becktől hallottakat. Naplójában sokat emlegeti a Bernoulli fivéreket is, akiktől ugyancsak sokat tanult és akikkel Bázelben kialakult barátsága hazatérése után sem szakadt meg. Idézzük újra az útinaplót:

„4-a marty 1760 kezdettem Bernoulli János Uramnál, kiis Matheseos P. P. Ord. az Mathematicum Collegyiomaimat privatim’ […]ehez hasonlot Baselen kivül ritkán sőt talám nemis találhattam volna, mert e’ mái napon ritka párja az Mathesisben a’ Bernoulliaknak, sőt én nemis tudok még senkit a’ kit hozzájok hasonlíthatnék.”25

Azontúl, hogy belekóstolt a szaktudományokba, a bázeli időzésnek az a legnagyobb hozadéka, hogy az erdélyi diák megtanulja értékelni magát a tudományt, a tudást. Forgolódása a bázeli tudós környezetben, a szellemi előkelőséggel való közelebbi ismeretsége döntő hatással van rá a továbbiakban is. Talán ezzel magyarázható, hogy később Hollandiában, Párizsban érintkezésköre, érdeklődése is ennek megfelelően alakul. Bázeli tanárai jóakaró barátai lettek, akik nemcsak a svájci tanulmányait irányítják, hanem tanácsaikkal, ajánlólevelekkel a tanulmányút többi állomásán is segítségére lesznek.

A bázeli tartózkodásnak az ifjú további fejlődését döntően befolyásoló hatáson kívül még van egy másik jelentősége is. A másfél év eseményeit rögzítő útinapló hiteles tükre a város 18. századi életének. Az eredeti feljegyzések egy része elveszett, hiszen a napló első fele magán viseli az utólagos szerkesztés számtalan jegyét: az események kronológiáját Teleki megváltoztatta, bizonyos dolgokról összevontan, a később történtek előrehozásával emlékezik. Így ír erről ő maga:

„Ezen Könyvemben nem mindeneket írhattam jó rendel, mert a’ jegyzéseimet más Diariumban tettem volt ’s tsak ugy irtam osztán öszve őket kiváltképen a közepe táján, majd minden rend nélkül.”26

Az utólagos átírásnak köszönhető, hogy a bázeli tartózkodás több eseménye Teleki megszokott lakonikus diáriumvezetésétől eltérően, részletesebben, kommentálva kerül az olvasó elé. Ez teszi ezeket a feljegyzéseket különösen érdekessé, s talán éppen ezen erények okán maguk a svájciak is felfigyeltek a naplóra. Ottó Spiess bázeli professzor Teleki Sámuel és Teleki József naplóira támaszkodva írja meg a 18. századi Bázel történetét,27 Ernst Staehelin professzor pedig Jakob Christoph Beck levelezésének feldolgozásakor28 ugyancsak gyakran hivatkozik a két Teleki naplójára. Spiess úgy véli, hogy ezeket az egészen egyedülálló forrásokat semmiképpen sem kerülhetik ki a város történetével foglalkozók.29 Spiess a Telekiek Bázelre vonatkozó úti jegyzeteinek német fordítását úgy nyújtja át az olvasónak, mint a korabeli városi és egyetemi életre vonatkozó ritka forrásanyagot. Természetesen a mai olvasót az akkori 15000 lakosú kis egyetemi város életének, társadalmának, ma már inkább furcsaságszámba menő szokásainak, jellegzetességeinek bemutatása mellett elsősorban az egyetemi élet, a tudósvilágról rajzolt kép érdekli. Mi az, ami például akkor Teleki Sámuelt, ma pedig minket csodálkozásra késztet? Elsősorban az egyetem, a professzorok külön kiváltságokat élvező helyzete. Az „akadémiai polgár” amellett, hogy mentes az állampolgári teherviseléstől, a város talán legtiszteltebb polgáraként éli a maga elsősorban az egyetem tradíciói és törvényei által megszabott életét. A szellemi teljesítmények jussán szerzett kiváltságok felette állanak a születés adta jogoknak. Ilyen körülmények között furcsának vagy éppen ellentmondásosnak tűnhetik, hogy a távoli országból jövő három ifjú arisztokrata mégis rangjának szóló megkülönböztetésben részesül. Mivel magyarázzuk, hogy a városban mindössze pár hónapja tartózkodó Telekiek 1760 áprilisában az egyetem jubileumi ünnepségein közvetlenül a rektor mellett foglalnak helyet, hogy a rektoravatáson Teleki Sámuel a rektor mögött vezet egy magistert, s a professzorok csak azután következnek? Maguk a fiatalemberek csodálkoznak ezen a legjobban. Amikor érdeklődnek a megkülönböztetés oka felől, a professzorok az intézet régi constitutiójára hivatkoznak. 100–200 évvel ezelőtt valóban külön törvény védte kiváltságokkal bírtak az egyetem főrangú hallgatói,30 a 18. század második felében azonban más oka is van ennek. Otto Spiess véleménye szerint az egykor híres egyetem ez idő tájt már csak dicsőségének emlékéből él, a hírneves tanárok sokszor tizenegynéhány éves ifjaknak adnak elő, az egyetem 40–50 diákjának zöme pedig hazai, azaz svájci, hiszen a külországiak ekkor már Strasbourg, Göttingen, Halle vagy Leipzig felé veszik útjukat. Ezért nem marad hatástalan sem az egyetem, sem a város életében e három erdélyi fiatal arisztokrata megjelenése. 150 évvel ezelőtt – írja Spiess – ez fel sem tűnt volna, hisz 1600 táján az előkelő világ divatos egyeteme volt a bázeli, melyre évente száznál is többen iratkoztak be, de 1760-ra ez már a múlté.31

A fiatalemberek mindenekelőtt tanulni jöttek. Magukat a professzorokat is meglepi a komolyságuk, s ezért megkülönböztetett figyelemmel viseltetnek irányukban. Kölcsönösen látogatják egymást, s mint Teleki Sámuel naplójából kiderül, gyakran hívják őket város körüli sétára. Ilyenkor legtöbbször tudományos dolgokról társalognak. Tanáraik révén kapcsolódnak be a város társasági életébe is. Mennyire különbözik ez az otthon hagyott vidéki világtól! Teleki Sámuel naplójában arról is olvashatunk, hogy eljárt egyik német társaság, a Deutsche Gesellschaft összejöveteleire. Beck professzor révén kapta az első meghívást, s 1760 szeptemberétől aztán kéthetenként részt vesz a találkozókon.

„Ezek a Societas Tagjai mind derék tudós emberek ’s igen nagy nyereségemnek tartottam, hogy itt létem alatt mind végig, illyen derék tudós emberekkel társalkodhattam, bár örökké illyen Compagniát gyakorolhatnék.”32

Gyakran vesz részt magánházaknál tartott összejöveteleken, conversatiókon, és sűrűn invitálja barátait magához. Megismerkedik a szórakozás hasznos, épületes formáival. Ellátogat néhány köz- és magánkönyvtárba, régiséggyűjteménybe. Milyen hasznos lesz mindez számára a későbbiekben! Naplójába bejegyzi, hogy vívó-, fuvola és táncleckéket is vesz, bizonyára úgy látja, hogy ezek nélkülözhetetlenek a társasági életben.

A naplófeljegyzések között sok utalást találunk a svájci polgár hétköznapjaira, ünnepi alkalmaira is. Részt vesz a nagy pompával megrendezett hagyományos református ünnepen, a „Fass-dauer-buss-und Bätt-Tag” rendezvényen, az áldozócsütörtöki határjáráson, a Tell Vilmos ünnepségen. Lakodalomba is meghívják, naplójában azonban erről szűkszavúan csupán annyit ír, hogy a vőfély hintón vitte a lakodalmas házhoz, ahol mintegy másfél száz személy gyűlt össze. Arról panaszkodik, hogy milyen sok kiadással járt ez az esküvő, hiszen egy pár ezüst gyertyatartót ajándékozott,

„melyet nyolcz aranyon és egynéhány forinton vettem. In summa a lakodalom többe került tiz aranyomnál az köntösömön kivül. Erre nézve idegen földön nem vágyom arra, hogy sokszor nekem ilyen becsületet tégyenek.”33

A takarékos, pénzét gondosan beosztó fiatalember pontosan feljegyzi, hogy Svájcban mit költött. Látjuk, hogy professzorainak új körmöci arannyal fizet az órákért, a tánc- és fuvolaóra díja egy arany, a vívóleckék ugyancsak pénzbe kerülnek. A naplóban így ír kiadásairól:

„Mikor Basileában érkeztem 2-a Januarii 1760 volt kész pénzem ezerkétszáz nyoltzvan forintom; azután percipiáltam Vechsel által Erdélyből 1760 die 14-a augusti 200 aranyokat ide való pénzül az Louis d’orokul; azután ismét 18-a Xbris 1760 percipiáltam hasonló képen 200 aranyokat […] igy a 2-a januarii 1760 usque ad 24-tim Julii 1761 költöttem Basiléában mindenestől fogva: Könyveimre, Köntöseimre; magam és Kováts Uram Intertentiojára ’s szolgám tartására, szállásomért etc. etc. in summa vide infra circa finem Három ezer kilentz száz német forintokat (az aranyokatis ide való pénz szerint forintokra reducálván).[…] Meg vallom, hogy soha se gondoltam, hogy itten annyi idő alatt, annyi pénzt el költsek; de az is igaz, hogy abból semmit el nem vesztegettem. Játékra ’s haszontalan helyre semmit sem költöttem; hanem a mi szükséges volt arra fizettem, és oly tisztességesen éltem, hogy se tékozlással, se pedig rendkivül való fösvénységgel senki sem vádolhat; e’ mellett meg vallom azt, hogy nagyobb haszonnal pénzemet nem költöttem mint itten, az Tanulásra nézve.”34

A bázeli napló feljegyzéseket pedig így rekeszti be:

„Fellyebb a’ hol a pénz Költségemet irtam le Basiléában, nem jól irtam, mert még akkor nem fizettem volt ki mindeneket, és többre ment osztán a Költségem az mint sem én gondoltam volt […] és igy Basiléában tett egész költségem mindenestől fogva tészen 4360 Nforintokat […] Légyen az Ur Istennek hálá a’ ki az én Basiléában valo mulatásomat, tanulásomat ’s szorgalmatosságomat haszonnal és boldog elő menetellel meg áldotta és énnékem ottan erőt, egésséget és békességet szolgáltatott, szorgalmatos és hív Tanitókat rendelt, igaz Barátokat Jóakarókat parantsolt, és minden jó emberek előtt kedvességet adott! Meg vallom, hogy édes Hazámbanis nagyobb kedvességben ’s betsületben élni nem kivánok mint Basiléában voltam.”35

Azt gondolhatnók, hogy mindez tanulmányútja befejeztével, a feljegyzések utólagos megfogalmazása során kristályosodott ki Telekiben. Hogy közvetlen élmények papírra vetéséről van szó, bizonyítják a bázeli tartózkodás idején kelt levelek, melyeket az akkor Hollandiában tanuló Teleki Ádámnak és a Genfben lévő Kendeffi Eleknek36 küldött. Ezekben beszámol a svájci tanulmányi körülményekről, informál a megélhetési lehetőségekről. 1761. február 23-án kelt levelében Kendeffi Eleknek lelkesen ajánlja Bázelt:

„ha pedig a Mlgs Urffi mintegy Júliusig itt mulatni szándékozik, úgy egy jó szállást kerestetek holnap számára, mert a házát az idevaló gazdag Schweitzer nem adgya ki szállásnak örömest négy öt hétre, és ha ki adgyais igen drágán; én gondolom, hogy a Mlgs Urfi ha ide jön, mintegy Júliusig itt meg marad, és én javallanámis kiváltképpen a’ Frantzia Nyelvre, de leginkább az mathesisre nézve, mert az alatt in Subliniori Mathesi Bemoulli Uramnál contentumával hallgathatna a’ Mlgs Urfi egy rövid collegiumot, a Mathesisben pedig Bemoulliaknál nagyobb embert seholt se hiszem hogy lehessen halgatni, hanem ha ollyat, most in Calculo Differentiali vagyunk, már tizen két hónapig, hogy Bemoullival Mathesist kezdettem és halgatok contentumával. Beck Uramis szépen tanittya az universalis Historiát privatim, gondolom, hogy két hét múlva az 16-dik száz esztendő Historiájához kezd; én a’ Mlgs Urfi válaszszát el várom minél hamaráb itt mulatásának meg határozása iránt.”37

Teleki Sámuel Bázelben kelt levelei tehát kiegészítik mindazt, amit naplójában írt svájci tartózkodásáról. Míg az útinapló elsősorban eseményeket rögzít, képet nyújt a bázeli tanulmányokról, a levelekből egy életközelibb Teleki-kép rajzolódik elénk. Ez a hazájából szinte gyermekfővel távozó ifjú a külország ezernyi új benyomása között sem szakad el otthonától. Leveleiben gyakran érdeklődik az erdélyi eseményekről, hírekről s a maga során ezeket ő is továbbítja kint tanuló társainak. Érdekes például, hogy 1761-ben milyen gyorsan reagál az otthonról jövő hírekre. Az erdélyi románok tiltakozásáról van szó, amiről a kortárs emlékíró Rettegi György így ír:

„Felette nagy disturbium vagyon az román natio között az unio felett, mivel az országban az unitus papokat a templomokból kirekesztették, mindenütt […] Zalakna körül több hatezer románnál verte öszve magát, kiket hogy sedáljanak, a méltóságos gubernátor úr s thesaurarius Bornemissza Ignác úr együtt elmentek volt, de semmit sem tehettek velek.”38

Ezeknek az eseményeknek a híre hihetetlen gyorsasággal terjedhetett, hiszen már márciusban Teleki Sámuel Kendeffi Eleket faggatja róluk:

„Itt rég ideje már tsak beszélik, s Bétsből az Zeitung Schreiberek irogattyák, hogy Erdélyben Revolutio támadott, de nekem Erdélyből nem írja senki […] Mlgos Urfi tud rolla valamit méltoztassék velem közleni.”39

Bod Pétertől is hazai híreket vár, 1761. november 16-án így ír Bod Teleki Sámuelnek:

„Tudom, hogy Ngod erdélyi ujságokat várna; írnék is ha tudnék valamit, de itt is a dolgok ugy vagynak mint másutt. 1. Bor, búza középszerűen termett. 2. A szegény emberek mostan is szegények. 3. Ngod testvérbátya most is olyan erőszaktevő mint eddig a szomszédjain.”40

Teleki Sámuel bázeli diáklevelei más szempontból is érdekesek. Az útinapló száraz, monoton stílusától eltérően ezek a többnyire színes, derűs levelek a fiatal Teleki akkor még kedélyes gondolatvilágát tükrözik. Különösen kedvelte a nála egy évvel fiatalabb, víg kedélyű Ádámot, mint ahogy ezt meg is vallja:

„Irj, ha emberséges ember vagy, mert alig várom, hogy leveledet vehessem. Hidd el, hogy grátiámban vagy!”41

Annak ellenére, hogy öccsét gyakran inti komolyabb hangvételre, ő maga is szinte minden esetben évődő hangnemben ír neki. Az ilyen tónusú levelekből szerzünk tudomást a bázeli diákos csínytevésekről, ivászatokról, széptevésékről. A levelekben gyakran előforduló asszonynevek kiegészítik az útinapló ilyen vonatkozású hiányait. Ottó Spiess könyvében pontosan a bázeli lányok jelenlétét hiányolja Teleki Sámuel útinaplójáról szólva. Vajon hogyan vélekedett a fiatalember a bázeli hölgyekről? – teszi fel a kérdést, és sajnálja, hogy az útinapló egyáltalán nem tartalmaz ilyen irányú információt.42 Ezzel szemben a diáklevelek közös kalandok, szórakozások emlékét idézik:

„A’ Péter Piatzon bezzeg hirül se lát most az ember Rút nevűt, a jó életet a’ miólta el mentetek, gondolom a’ Télen a szánkózásnak se lesz annyi kelleti: meg nyugszik még Molnár-né Aszszonyom…”43

Egy másik levélben pedig ezt olvassuk:

„és ha ezen levelem Józsefet ott érné, köszöntsed szommal, szives atyafisággal, sírnak sóhajtanak utánna a Bázeli Tengeliczek…”44

De ugyanebben a levélben ennél sikamlósabb dolgokról is ír unokaöccsének:

„A mint irod Amstelodamban a K[urvá]k házában experiáltál, vagy talám miscuáltál disznó! Jó volna, ha az Amsterdami atyafiaktól ottan praepositusságot kaphatnál, egyebet talám ottan nemis láttál, mert semmiről sem irsz.”

Egy másik levélben ugyancsak ugratva korholja Ádámot:

„Már pedig hogy énis levelednek tenora, és inyed szerint irjak, azt irhatom, hogy Neseman ugyan Müllernét el vette […] de hijjában himezed hámozod a dolgot, mert itt tréfán kivül az az opinio némellyeknél, hogy mikor szánkoztattad ő Aszszonyságát, fel döjtötted s magad fellyül esvén reája in motu composito voltatok […] én ugyan mentettelek a hogy lehetett, s esküdtem melletted, mint a Czigány a lova mellett, ha szintén másképpen hittemis, elég az, hogy itten jó hiredet nevedet hagytad, elébb állhatsz vélle, ha Leydabanis ollyant hagysz.”45

Leveleiben Teleki Sámuel még sokáig emlegeti a bázeli víg napokat, s később Hollandiában is jószívvel emlékezik vissza:

„no! én ki nem irhatom mely igen sajnállom, hogy ide fel keringésünkben még vagy egyszer nem láthatnálak, oda van a’ Bázeli jó élet, oda a’ Triumvirátus is, talán soha ugy a’ mint ott egy kevés ideig vala nem is lészen…”46

Teleki Sámuel 1761. július 24-én hagyja el Bázelt, s most is unokatestvérei útvonalát követve, a Rajna mentén indul Hollandia felé. Augusztus 11-én ezt írja be naplójába:

„Baselnél éppen a Korona fogadónak kapuja s ajtaja előtt ültem a Hajóban, ugy szintén ittenis a’ fogadonak éppen ajtaja előtt szállottam ki a’ hajóból; ugy hogy a Baseli Szállásomnak ajtajánál vízre ültem ’s attól fogva egész Ultrajectumi Szállásomnak ajtajáig mindenütt Vizen jöttem; mellyet méltonak tartottam ide feljegyezni.”47

Mielőtt útra kelt volna, tájékozódott a hollandiai körülményekről. Elsősorban Teleki Ádám az, aki figyelmét Utrecht felé irányítja, leveleiben ő számol be ottani tapasztalatairól, aki egyébként „igen contentus Hollandiával”.

Mielőtt a hollandiai tartózkodásra kerítenénk a sort, szólnunk kell a Rajna menti útról, melynek leírása a naplóban is tekintélyes helyet kap. Teleki Józsefhez hasonlóan ő is többször megszakítja útját, és meglátogatja a nevezetesebb városokat. Ezen az útvonalon egyikük sem végez tanulmányokat, hanem csupán utazgató arisztokraták, akik élvezik az útjukba eső látnivalókat. Természetesen abban, ahogyan reagálnak a látottakra, most sem egyezik meg teljesen a két Teleki: József számára a rajnai német fejedelemségekben látottak inkább művészi élményt jelentenek, Sámuel pedig ezúttal is elsősorban az emberi kapcsolatokról, látogatásairól számol be.

Strasbourg az első nagyobb város, ahol megállnak. Naplóikban mindketten beszámolnak a város nevezetességeiről. Meglátogatják a neves könyvtárakat, templomokat, városi ispotályt, botanikuskertet, borpincéket. Feljegyzéseik, értékeléseik azonban sokban különböznek. Leginkább a város híres katedrálisáról írottakon érzik Teleki József művészetekben való jártassága, Teleki Sámuelnél pedig ennek hiánya. Amikor a középkori művészetnek erről a remekéről ír – melyben a korai román stílustól kezdve a késő gótika jegyeiig az építészettörténet minden fázisa felismerhető Teleki Sámuel csak azt jegyzi meg, hogy a

„Templom igen nagy, gyönyörűséges és nagy faragott kövekből vagyon épülve.”48

Lenyűgözi az épület hatalmas mérete, de részletesebben csak az egyik toronyban lévő csillagászati óra leírásával foglalkozik, majd így fejezi be a templomra vonatkozó feljegyzéseket:

„A’ templomban látám hogy vagy két Barát tüzesen gyóntat vala vagy két menyecskét; eddig nem láttam volt, hogy megyen véghez az Auricularis Confessio.”49

Ennél bővebben szól neves embereknél, előkelőségeknél tett látogatásairól. Többször találkozik a neves strasbourgi történészprofesszorral, Johann Dániel Schöpflinnel (1694–1771). Említi, hogy Stammbuchjába50 is beírta nevét. Különösen nagy érdeklődéssel szól Schöpflin könyvtáráról és arról, hogy nála látja meg először Mátyás király ifjúkori képét, melyet később – mint látni fogjuk – meg is szerez magának. Ahol csak teheti, ellátogat a fényűző kastélyokba is, megcsodálja a pazarul gondozott kerteket, parkokat. Talán a legnagyobb hatással a Karlsruhéban élő baden-durlachi nagyherceg előkelő rezidenciája van rá, hosszú oldalakon keresztül áradozik a fényes udvartartásról, gazdag életről.

„Meg vallom igazán hogy ha a Joszágomat pénzzé tehetném, seholt örömestebb ’s tsendesebben nem laknám mint Carlsruhban”51

– írja naplójába az elragadtatott fiatalember. Mannheimban, Wormsban, Mainzban, Koblentzben ellátogat a választófejedelmekhez, s feljegyzéseibe elsősorban a főúri életről alkotott benyomásai kerülnek. Köln az egyetlen város, melyről valamivel bővebben ír, de a nagyrészt katolikusok lakta helységről nem a legkedvezőbben szól:

„Soha rusnyább ’s büdössebb, gazosabb városban nem valék mint Colonia; nagy bolond város, sok Pap, Barát, minden féle szerzetes vagyon benne. Tsak Templomok kápolnákkal edgyütt 270 vagynak benne; utállya az ember az Uttzán járni…”52

A hollandiai benyomások

Teleki Sámuel 1761. augusztus 11-én érkezik Utrechtbe. Ott találja Kovásznai Sándort, Kováts László enyedi diákot s még néhány magyart. A naplóban megjegyzi, hogy ezek közül többen már évek óta itt vannak,

„más szegény legény kárával a’ Beneficiumot vesztegetik, nem sok betsülletire vagyon az Magyarok[na]k.”53

Sajnos a hollandiai tartózkodásról sem alkothatunk teljes képet az útinapló alapján, mert mintegy 11 hónap eseményeinek leírása hiányzik (1761. dec. 20.–1762. nov. 12.). Néhány fennmaradt levele, bázeli tudós barátainak válaszlevelei sok Hollandiával kapcsolatos kérdést érintenek, de mégsem pótolják a rendszeresen vezetett diárium tudósításait. Hollandiában kialakított kapcsolatairól némi információt nyújt Album amicoruma54 vagy ahogyan ő nevezte: Stammbuchja. Ez a peregrináló diákok körében divattá váló emlékkönyv biztos adatforrás, hiszen a beírások jelzik, hogy az album tulajdonosa mikor hol tartózkodott és kivel tartott kapcsolatot. Teleki Sámuel emlékkönyve 45 beírást tartalmaz. Ezekből 20-at 1761 novembere és 1762 decembere között Leidenben vagy Utrechtben jegyeztek. Hat beírás az akkor éppen Hollandiában tartózkodó honfitársaktól származik, a fennmaradó 14 pedig hollandiai tanároktól, ismerősöktől. Számunkra főként az érdekes, hogy köztük öt olyan név is szerepel, akiket Teleki útinaplójában nem említ (Ant. Godefroid Decoré leideni orvos; A. Clairon belga lelkipásztor; Jean Nicolas Sébastien Allomand leideni fizikatanár, David Ruhnken az ékesszólás és történelem professzora Leidenben; Johannes Lulofs csillagászat- és matematikatanár ugyanott).

A rendelkezésünkre álló források egyöntetűen azt bizonyítják, hogy a hollandiai tartózkodás legfőbb célja újra csak a tanulás volt. Levelekből tudjuk, hogy Teleki eredetileg Leidenbe készült Pieter van Musschenbroek55 kísérleti természettan előadásai végett, de amikor az ottani viszonyokról személyesen tájékozódik, úgy dönt, Utrechtben marad:

„Én ollyan szándékkal jöttem volt el Báselből hogy Leydában mennyek tanulni, de ’a Leydai Deákjaink Leydát nem igen ditsérik, nintsen most Müssenbroeckon kivül egy nevezetes emberis a’ ki tanittana nékem való Tudományokat; Müssenbroeckért ugyan örömest oda mennék, de nem merek, mert igen öreg el alélt ember, úgy lehet, hogy egy nap tanitt ’s más nap vagy meg betegszik vagy meg hal; a’ mint az gyengeségit describállyák, és én osztán hijában fizetek ott esztendeig a’ szállásomért és egyébért. Itt pedig szorgalmatosan tanított Wesseling Uram Historicát, és Jus Publicumotis a’ kik kivánnyák azok[na]k; és ez in es genere Scientiarum leg elsőnek tartatik az Hollandiai Tudosok között; Prof. Hahn Uramis tanitott Physicát, ezis abban igen hires embernek tartatik Hollandiában, és Müssenbroeck után masodiknak; gondolom ugyan, hogy nem leszen ollyan, mint a’ Bemoulliak; de Saxe Uramis itten nagy Mathematicus Professor ’s nagy Antiquarius. Én azért a’ magam tanulásomra nézve jobbnak tartottam itt maradni, mind Leydában menni tanulni, másokis inkább javallották.”56

A döntés helyesnek bizonyult, mert Musschenbroek még abban az évben meghalt.

Az útinapló írója a hollandiai tanulmányoknak néhány érdekes mozzanatát jegyzi fel. Wesselingről például azt írja, hogy az egyetemes történelmi előadásait saját házában tartotta, ahol

„sokan fennis állottak, sokan az ajton kivül a Pitvarbolis halgatták a’ kik a’ Házban bé nem fértenek. Soha tudósabb ’s jobban ki dolgozott Letzkéket az Wesseling Uraménál nem hallottam; ugyan tudgya a Historiát és mindent a’ Világon valami ad illustra[ti]onem Historiae tartozik.”57

A naplóban olvashatunk Christoph Saxe,58 Johann David Hahn59 professzorokkal való személyes kapcsolatáról is. Értesülünk a tudós történésszel, Saxéval való barátsága elmélyüléséről, mely valószínűleg Petrus Burmann plágiumvádja miatt csak óvatos tapogatódzás után alakult ki, de végül hazatérése után is tartósnak bizonyult.

Szólnunk kell arról is, hogy Teleki a bázeli tapasztalatok után igen kritikusan vélekedik a hollandiai tanulmányi körülményekről. Úgy érzi, sokkal kevesebbet kap itt, mint Bernoulliék iskolájában, pedig folytatni szeretné a matematikai és fizikai tanulmányokat. 1762 februárjában Johann Bernoullinak arról ír Utrechtből, hogy elkezdett fizikával foglalkozni, de érzi, hogy ehhez feltétlenül szükséges a matematika ismerete, a természet bölcsességének feltárása és a titkok megfejtése végett.60 Általában bázeli tudós barátait folyamatosan informálja hollandiai tanulmányairól, leveleiben nemegyszer számára homályos kérdések megmagyarázását kéri. Daniel Bernoulli 1762. március 22-én írott levelében a nehézkedés törvényét fejtegeti, úgy vélve, hogy a nehézkedést a felszín és nem a tömeg függvényében kell értelmezni. Nem csoda, ha Teleki nem ért egyet az utrechti matematikaprofesszorral, Castellonival, aki a Bernoulliakat próbálja előtte kritizálni.

„A két Bernoulliak tudományokban ’s tanittásokban hibát ’s fogyatkozást keres, azt mondván, hogy mindent tsak analytice demonstrálnak ’s resolválnak […] már pedig eo ipso, hogy ollyan embereket gyaláz (a’ kik praescribaltatnak in Mathesi a’ tudós világ előtt) […] nem szégyenli azt mondani arról az éles eszű ’s az egész tudós világ előtt nagy meritumú bölts Bemoulli Danielről, hogy tud ugyan inveniálni, de a’ mit inveniál, nem tudgya componálni ’s jól le írni; pedig én Bemoulli Danielnél soha jobb ’s tisztább tanittó embert nem hallgattam.”61

Az útinapló hiányos volta nem teszi lehetővé, hogy teljes képet formáljunk Teleki hollandiai tartózkodásáról. A napi eseményeket egészen röviden tárgyaló részek mindenképpen arra engednek következtetni, hogy fő gondja a tanulás lehetett. Bázeltől eltérően itt már nem kapcsolódik be olyan lelkesen a város életébe. Megismerkedik ugyan néhány polgárral, egy-két látogatásról is szól, de nem ír olyan részletesen a hollandiai szokásokról, életkörülményekről, mint ahogyan azt a bázeli tartózkodás idején tette. Szívesen olvasnánk többet az akkori holland városokról, merthogy néhányat meg is látogat, de Hágán kívül egyetlen város leírásánál sem időz. Kendeffi Elekhez írott egyik levelében említ egy ötnapos amszterdami kirándulást, csodálatosnak ítéli a várost, persze a takarékos fiatalember szinte sajnálja azt a 20 ducatot, amibe a kirándulás került.62

Teleki naplójában csak könyvtárlátogatásait írja le bővebben. Úgy látszik, hogy a svájci könyvészkedés kialakította benne a bibliofil igényeket, s mint látni fogjuk, Hollandiában már hozzáértőként szól a meglátogatott gyűjteményekről, vagy válogat a vásárlásra ajánlott könyvek közül.

Kétségtelen, hogy a svájci emlékek, a Bázel utáni nosztalgia diktálja az ilyenfajta vélekedéseket:

„ugyan buták, parasztok ezek a Hollandusok; Frantziák a Schweizerek hozzájok képest, ennek Lelke teste tsak a’pénz…”63

E szubjektív vélemények ellenére nem állítjuk, hogy Teleki Sámuel hollandiai tartózkodása eredménytelen lett volna. Ismeretei általános gyarapodása mellett két különleges eredménye volt a leideni-utrechti időzésnek: itt vásárol későbbi könyvtára számára 365 kötetet, megvetve alapját élete végéig tartó hollandiai könyvbeszerzési kapcsolatainak, Wesseling professzorral való személyes ismeretsége pedig történelmi és klasszika-filológiai érdeklődésének elmélyülését eredményezi.

A párizsi hónapok

Teleki 1762. november 29-től 1763. május másodikáig, azaz mintegy öt hónapig volt Párizsban.

A Bernoulliakkal folytatott levelezés tanúztatása segít a franciaországi útiterv megszületésének vizsgálatánál. A hollandiai tanulmányaival elégedetlen erdélyi ifjút a Bernoulli fivérek a párizsi tudósokhoz irányítják. Már l762 augusztusában megkapja Johann Bernoullitól a La Condamine-hez64 szóló ajánlólevelet. Ugyanekkor Daniel Bernoulli Clairaut65-ra hívja fel a figyelmét. Úgy gondolja, ha a rendkívül elfoglalt tudósnak nem is lesz ideje szabályos órákat adni, bizonyára szívesen fogja tanácsokkal, útmutatásokkal segíteni az utazó diák matematikai stúdiumait. Amikor már Párizsból küld Teleki beszámolót, válaszlevelében Lalande66 francia csillagászt ajánlja abban az esetben, ha tanítványát az asztronómia érdekelné. A franciaországi tartózkodásról sajnos Teleki útinaplója újra csak töredékesen tájékoztat. Maga írja:

„időm sintsen hogy napról napra irogassak; a’mit lehet fel írok diribbe darabba.”67

Ez pedig azt jelenti, hogy a napi feljegyzések inkább csak a látogatásokra szorítkoznak, a tanulmányairól szinte semmi információt nem nyújtanak. Elvétve találunk csak egy-egy szűkszavú utalást:

„La Lande Ur nállam vólt. Ebéd után a’ Letzkéjire mentem au College Royale, melyet ad De Constructione Navium.”68

De hogy ez egyedi alkalom, vagy pedig valóban foglalkozik a hajóépítés problémáival, már nem derül ki a naplóból. Sok utalást találunk arra, hogy mechanikai kérdések érdeklik. Megismerkedik Ferdinand Berthoud híres órásmesterrel, aki a pendulumok, az ingák szakértője. Ellátogat a király „physicum instrumentumai”-nak kezelőjéhez, Dom. Noële-hez, aki éppen akkor egy 22 láb hosszú telescopiumon dolgozik. Valamivel többet szól arról, hogy asztronómiával is foglalkozik:

„21 dec. Astronomiát kezdettem Isten segedelmével tanulni Rousselot69 Uramtól, kitis La Lande Ur commendált. A’mi az Observatiokat illeti, azokat La Lande Uram mutattya meg az Observatoriumban, az hova el hiva, mikor szép idő vagyon ’s oda megyen.”70

Asztronómiai megfigyelésekről több más alkalommal szól. Eljár az akadémiai ülésekre is. 1763. április 13-án jegyzi fel:

„Az Scientiarium Academia gyűlésében, vagyis Husvét után való béállásban, jelen lévén, a több memoir-ok között Cassini Uram olvasott, edgyet, mellyis volt az Német Országban a Párisi meridianus prolongatioja végett tett utazásáról ’s operátiojiról való Historica Rélatioja.”71

Gúnyos hangon jegyzi meg a naplóíró, hogy a felolvasó a meglátogatott német fejedelemségeket agyondicsérte,

„úgy hogy edgyik se tarthattya magát meg ditsértetettnek, mert mind egy aránt ’s felette meg voltának ditsérve.”

Ellátogat Versailles-ba is az osztrák követ, gróf Starhemberg kíséretében. Bemutatkozik a királyi családnak, de úgy tűnik, ez nincs rá különösebb hatással. Valamivel részletesebben írja le egy későbbi látogatását, amikor a királyi pár néhány szegény gyermek lábát mossa meg, majd ebédet ad nekik, ezután pedig egy abbé pompás, de „hitvány” prédikációt mond.

Teleki Sámuel naplójában nyomát sem találjuk annak, hogy Franciaországban kereste volna az ismerkedési alkalmat a nagy felvilágosult gondolkodókkal, enciklopédistákkal. Meglepő, hogy Teleki Józseffel ellentétben milyen kevés dologra reagál a felvilágosodáskori Franciaországban. A későbbi hivatásos bibliofil viszont már ekkor órákat tölt a híres párizsi könyvtárakban.

Nem szól a napló arról sem, hogy a megismert tudósokon kívül kapcsolatot teremtett volna a párizsi elittel. Magyarázatot erre talán La Condamine Johann Bernoullihoz írott levelében találunk. Valószínűleg Teleki Sámuelről szól, amikor azt írja, hogy bármennyire is jó külsejű és jó nevű a fiatal gróf, a párizsi társaság nem fogja befogadni, mert nem szeretnek ismerkedni idegenekkel, különösen olyasvalakivel, aki néhány hónap múlva úgyis elmegy.72 Teleki társasága a tudós professzorok mellett az osztrák követségek alkalmazottaiból, Jacques Duvoisin francia lelkészből tevődik össze. Az útinapló írója fontosnak tartja, hogy feljegyezze azt az esetet, ami Párizsból kijövet történt vele. Eltört a szekere vastengelye, s míg egy fogadóban megjavították, beszédbe elegyedett egy francia paraszttal. Teleki csodálkozva hallgatta, ahogy a század nagy tudósairól, gondolkodóiról elmélkedett ez a celnai, sáromberki embereknél sohasem tapasztalt tájékozottsággal rendelkező egyszerű parasztember. Így örökíti meg az esetet a napló:

„Itt történet szerint egy Francia falusi Parasztal sokat beszéllettem; a ki nagy álmélkodásomra a Hugenius, Newton, Leibnitz, Bernoulliak, Cartesius és Volffius decouverteiről, munkájukról, érdemekről, veszekedésekről superficialiter ugyan de sokat raisonnirozott ’s nagj Historica Cognitiot mutatott.”73

1763. május 2-án vesz búcsút Franciaországtól. XV. Lajos országa, a fényűzó királyi udvar úgy látszik idegen maradt a puritán gondolkodású erdélyi fiatalember számára. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy az a Teleki, aki a következő évtizedekben könyvtára számára olyan nagy gonddal és hozzáértéssel válogatja össze a felvilágosodás, a francia racionalizmus hatalmas könyvanyagát, öthónapos franciaországi tartózkodásának eseményeit összegezve csupán ezt jegyzi meg útinaplójában:

„Párisról sokat írnék ha nem volna szükségtelen. Rövideden [!] azt írhatom, hogy az ember ott sok jót ’s roszszat tanulhat, tudós ’s bolond emberekkel társalkodhatik, rosz példából gyakrabban tanulhat, mint jóból, ha tisztességesen akar élni, sokat költ.”74

Hazafelé jövet megállt azokon a helyeken, ahol barátaitól, tanáraitól búcsút akart venni. Természetesen Bázelben időzik a leghosszasabban, hiszen hosszú a sora azoknak, akikkel még találkozni akar. Egy érdekes új ismeretséget is feljegyez naplójába:

„a’ hires Bernai Ifjú tudós ember Schmidt Ur75, nagy antiquarius, és a’ki annyi praemiumot nyert el tudós Dissertatioival, sok tudos Societásoktól, sok Academiák[na]k membruma, nem régiben Baseli Cívisnek és egyszersmind extraord. és honorarius Professornak recipiáltatván, mostan Baselban lakik, ’s meg tudván ide érkezésemet elébb, mint sem én itt létét, kivánt velem meg ösmerkedni és hozzám el jött. Énis azután voltam nálla, szép antiqu. Cabinéttya vagyon, ’s régi pénz Collectiója. Igen ifiu ember, alig vagyon 26 esztendős.”76

Teleki 1763. május 24-én hagyja el Bázelt. Innen kezdve naplófeljegyzéseit – talán nyelvgyakorlás végett – francia nyelven írja. A szűkszavú bejegyzések arról tanúskodnak, hogy írójuk ezen az útszakaszon is igyekszik gyarapítani ismereteit, tudását. Felkeresi az érintett városok jeles tudósait, könyvtárakat, könyvárusokat látogat. Bernben még egy színházi estéről is említést tesz. Új ismerősével, Johann Rudolph Sinnerre77 együtt megy egy francia nyelven előadott darab megtekintésére. A naplóból arról is értesülünk, hogy maga Sinner is játszott a darabban.

1763. június 15-én érkezik Teleki Bécsbe. Szállást bérel, és elkezdi a hivatalos és magánlátogatások egész sorát. Felkeresi a tanulmányút idején megismert országok követeit, a császárvárosban magas tisztséget viselő erdélyi arisztokratákat. Legnagyobb hatással a császárnőnél tett audiencia van rá. Az elragadtatás hangján ír arról, hogy milyen kegyesen fogadta őt a császárnő, s naplójába már az uralkodó asszony örökre eljegyzett hű alattvalójaként jegyzi be, hogy vasárnaponként elmegy a királyi család nyilvános láttatásaira, hogy – mint írja – őt is lássák, de neki is meglegyen az az elégtétele, hogy láthatja a földkerekség legragyogóbb királyi családját.78

A négy évig tartó külföldi tanulmányutat rögzítő útinaplónak ez az utolsó bejegyzése. tulajdonképpeni diáriumot a hazatérésre vonatkozó néhány sor zárja. Innen tudjuk meg, hogy Teleki 1763. október 25-én indul el Bécsből, egy nappal később Pozsonyban, Klimó pécsi püspöknél79 tesz látogatást, majd Vácott Migazzi bíborost80 keresi fel. A naplóban említett utolsó megállóhely Gödöllő, ahova november 17-én érkezett.

A naplót őrző füzet még néhány későbbi eseményt rögzítő feljegyzést is tartalmaz. Az útinaplót közzétevő Biás István természetesen ezekkel együtt nyomtattatta ki a diáriumot. Telekinek előbb Bánffi Ágnessel, majd iktári Bethlen Zsuzsannával való jegyességére vonatkozó becses adatok ezek, melyeket később, a megfelelő helyen tárgyalunk.

Teleki Sámuel naplója nem tartozik a magyar irodalom elsőrendű alkotásai közé. Mint általában a 18. századi útinaplók szerzői, ő sem szánta jegyzeteit a nyilvánosság elé. A szűkszavúság, egyenetlenség onnan adódik, hogy a diárium egyes részei elvesztek, és Teleki utólagosan veti papírra emlékeit. Emellett a közbeiktatott francia nyelvű részek a napló olvasását nehézkessé, majdhogynem élvezhetetlenné teszik. Az emlékek megőrzésére szánt rövid feljegyzések és a gondosabban megmunkált részek között meghúzódó szubjektív vallomások csak keveset árulnak el az egykori peregrinusról. De ez a kevés a fennmaradt diáklevelekkel együtt segít bennünket a külföldjáró Teleki egyéniségének rekonstruálásában. Hogyan élt, hogyan gondolkodott négyéves tanulmányútja idején, mit látott meg az öt körülvevő világból? – mindezekre a kérdésekre a napló és a levelek hiányában egyáltalán nem kapnánk feleletet.

Az egyetemjárás évszázados gyakorlata biztosította az erdélyi társadalom számára az európai tudomány és műveltség megismerését. Peregrinációs naplók őrizték meg leghitelesebben ennek az ismerkedésnek az emlékeit. Kint tanuló diákok vallanak arról, mit ismertek meg a korabeli európai tudományos életből, mit tanultak a kinti akadémiákon. Teleki Sámuel útinaplója is ebből a szempontból jelent információs értéket. Ugyanakkor szól a megismert európai városokról, lakóikról. F. Csanak Dóra hívja fel a figyelmet Teleki József és Sámuel úti jegyzeteinek egy másik érdekességére is. A fiatal grófok származásuknál fogva olyan helyekre is eljutottak, ahova a közrendű akadémiták nem. Fejedelmi udvarokban tett látogatásaik, császári audienciáik leírása a korabeli Európa uralkodói világába enged bepillantást.81

Teleki Sámuel naplója a hazai művelődéstörténet számára azért is értékes hozadéka a 18. századi külföldjárásnak, mert rengeteg adatot szolgáltat a kortárs könyv- és könyvtártörténet számára. Írója szemünk előtt válik szakavatott bibliofillé, s a napló lapjain bontakoznak ki a későbbi könyvgyűjtés kezdetei. De jelentős a diárium az erdélyi neveléstörténet szempontjából is, hiszen a 18. század közepe táján a főúri ifjak neveltetése szorosan összefügg a hazai művelődés-oktatás állapotával. Hazájukba visszatérve ezek közül az ifjak közül legtöbben az iskolák, tudományok pártolói lettek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a külföldre menő arisztokraták mellett majdnem minden esetben a kísérő szerepét betöltő szegényebb sorsú diákok élvezhették a tanulmányút kínálta lehetőségeket. Teleki József például 1759-ben Miller Mátyást, a Teleki család intézőjének fiát viszi magával. Bolyai Farkas 1798-ban mint Kemény Simon correpetitora került ki a jénai, majd a göttingai egyetemre. A naplóíró Halmágyi István pedig Teleki Pállal ment 1752-ben külföldi tanulmányútra.

Teleki Sámuel mellett Kováts József járja végig a svájci, hollandiai, párizsi utat. Hogy mit jelentett számára mindez, arról ő maga vall:

„Telekinek tulajdonítom tsekély experientiámat, tanulásomat, sok nagy és tudós embereknek hallgatását, könyveimnek legnagyobb számát, egyszóval világi boldogságomat.”82

De Teleki nem pusztán a kor divatjának hódol, amikor magával viszi Kováts Józsefet. Útinaplójában ír erről:

„mind Iselius mind Beckius uramnál, mind a két Bernoulli uraméknál az collegiumaimat Kováts József uram velem együtt hallgatta s az mathesisben nevezetesen szép progressusokat tett és én magam részemről nagy szerencsémnek tartom, hogy ebben ő kegyelmének és ő kegyelmében, ha Istennek tetszik édes hazámnak s nemzetemnek szolgálhattam.”83

Ugyancsak a tanulmányútig nyúlnak vissza szinte élete végéig tartó mecénás tevékenységének kezdetei. A kint tanuló diákokkal állandó kapcsolatot tart fenn. Tudatában van annak, hogy csak olyanokat szabad segíteni, akik hazatérve valóban gyümölcsöztetni fogják a külföldön szerzett ismereteket. Rossz véleménye lehetett az abban az időben ugyancsak Svájcban tartózkodó Kalmár Györgyről, mert Teleki Ádámot így figyelmezteti:

„Vendéged érkezik, amaz hires nevezetes Ásiát, Affricát, Európát bé járt Kalmár György, ha hirét hallottad, kiis a’ minap itt vala egy fél napig, de látván, hogy itt se betsülete, se beneficiumot nem kaphat, el indula Hollandiában. Vigyázz reája ha mint lehet, hogy valahogy Trajectumban vagj másutt beneficiumat ne kapjon a’ Magyarok kárára s kisebségekre.”84

Teleki Kalmárról alkotott véleménye nem volt elsietett, mert a magyar nyelv török–tatár rokonságát bizonygató nyelvész munkássága valóban meddő maradt.

Személyes tapasztalatai segítik abban, hogy összehasonlítva a hazai és külföldi viszonyokat, észrevegye az oktatási színvonal közti különbséget, s lassan megérlelődik benne a segíteni akarás gondolata. Láttuk, hogy 1761-ben még szívesen maradna örökre Karlsruhéban. Még 1762 májusában így ír:

„Meg vallom igazán, hogy nem a Hazám boldogsága, nem is az én Hazámban remélhető boldogságom óhajtja velem az Hazámban való vissza térést.”85

Pontosan a négyéves külföldi tartózkodás győzi meg Telekit arról, hogy tudományokkal, könyvekkel megrakottan vissza kell térnie szülőföldjére. Az útinapló legnagyobb értéke éppen az, hogy hitelesen tárja az olvasó elé írója személyiségének formálódását, azt a folyamatot, ahogyan kialakul a későbbi tudománypártoló, felvilágosult főúr alakja.

A napló sokirányú információs szerepe, művelődéstörténeti forrásértéke – hiányosságai mellett is – megfelelő helyet biztosít számára diáriumirodalmunkban.

gróf Teleki Sámuel
(1739–1822)
erdélyi kancellár
  1. A napló-kézirat két kötetből áll. Az első kötet kötése fehér bőr, a kötéstábla mérete 20 × 16,5 cm. A szövegtükör mérete 15,5 × 14,5 cm. A kötéstábla verzóján ezt olvashatjuk: „Gróf Teleki Sámuel udvari Kanczellár Úr és Könyvtáralapító naplója. 1759–1761. NB. E naplót a Kanczellár regestrálatlan és sok időt a Könyvtárban őrzött levelesládáinak egyikében találtam meg. Biás.” A kötet 109 beírt oldalt tartalmaz. A második kötet kötése hasonló az elsőéhez. Méretre nagyobb: 23,5 × 19,5 cm. A szövegtükör mérete 18 × 18 cm. Az előzéklapon piros tintával írott bejegyzés áll: „Teleki Sámuel udvari kanczellárius naplójának II. része. Felfedezte 1907 nyarán Biás István levéltáros.” (A nyomtatásban megjelent útinapló bevezetőjében Imre Sándor azt írja, hogy a kézirat 1906 nyarán került elő.) A második kötet 114 beírt oldalt tartalmaz. A két kötet papírja eltérő vízjelű. (MOL. P. 661. 2. cs. No. 18, 19.) A kézirat lelőhelyét 1908 után a Telekivel foglalkozó irodalom nem említi. E kötet gondozója is korábban tévesen állította, hogy Teleki Sámuel naplójának kézirata a MTAKKt-ban van. (Teleki Sámuel 1976. 239. p.) 1995 nyarán a MOL-ban folytatott újabb kutatások eredményeként került elő a két kézirat-kötet (az első tévesen az 1527–1749-es iratok közé sorolva).
  2. Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a középkorban. Bukarest, 1979. – Szabó Miklós – Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban. 1521–1700. Szeged, 1992. (Fontes rerum Scholasticarum. IV.)
  3. Török István III. 290–292. p.
  4. Kosáry Domokos 1980. 128. p.
  5. Fináczy Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. I. Budapest, 1899. 56. p.
  6. A Teleki nemzetség óriási családfáján gyakran ismétlődnek az azonos nevek. Könnyebb tájékozódás és a rokonsági kapcsolatok tisztázása végett alább felvázoljuk a családfából minket érdeklő részt. Alapul Nagy Iván nemzedékrendi tábláját használtuk fel, s az azonos nevek római számmal való megkülönböztetését is innen vettük át. (Nagy Iván XI. 89. p.) II. Teleki Mihály (1634–1690) I. Pál (1677–1731) I. Adám (1703–1769) [1] Ádám (1740–1792) II. József (1738–1796) I. Sándor (1679–1754) II. László (1710–1778) II. Sámuel (1739–1822)
  7. Halász Gábor: Külföldjáró magyarok. Budapest, 1959.
  8. II. Teleki József (1738–1796) – koronaőr, az erdélyi királyi tábla ülnöke, majd Békés vármegye főispáni helytartója, Ugocsa megye főispánja, a pécsi tankerület igazgatója, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka.
  9. Essai sur la Foiblesse des esprits-forts. Csanak Dóra monográfiájában foglalkozik részletesen a mű létrejöttével, indíttatásaival, megért kiadásaival és visszhangjával. (F. Csanak Dóra 1983. 106–148. p.)
  10. Kézírásos útinapló I. 7. p.
  11. Kézírásos útinapló I. 88. p.
  12. F. Csanak Dóra 1983. 148. p.
  13. Kézírásos útinapló I. 73. p.
  14. Kováts József (1732–1797) – udvarhelyi, majd nagyenyedi tanár. Úti élményeiről ő is naplót vezetett, mely az enyedi kollégium iratainak 1849-es pusztulásakor semmisült meg.
  15. Kézírásos útinapló I. 3–4. p.
  16. Kézírásos útinapló I. 17–18. p.
  17. II. Teleki Ádám (1740–1792) – dobokai főispán, kormányszéki tanácsos, kővári főkapitány, 1785–1790 között a kolozsvári kerület királybiztosa. 1773-ban lefordítja Corneille Cídjét.
  18. Bázelben 1980-ban elkészítik az egyetem összesített anyakönyvét. Ebben az 1760-ban beiratkozott diákok között az 1175-ös sorszám alatt szerepel Teleki Sámuel neve: „die 17. Januarii Samuel Sacri Romani Imperii Comes Teleki de Szék. Transylvano Hungarus – 1 Ducaten”. = Die Matrikel der Universität Basel. Bd. 5. 250–251. p.
  19. Kézírásos útinapló I. 30–31. p.
  20. Iselin, Johann Rudolph (1705–1779) – a bázeli egyetem jogi professzora, különböző akadémiák tagja.
  21. Socin, Abel (1729–1808) – orvosdoktor, fizikaprofesszor Hanauban, majd ugyanott udvari orvos. Bázelben a három Teleki grófot elektromosságtanra oktatja.
  22. Beck, Jákob Christoph (1711–1785) – teológiai professzor a bázeli egyetemen, ugyanitt történelmet is oktat 1735-től.
  23. Kézírásos útinapló I. 85–86. p.
  24. Kézírásos útinapló I. 87. p.
  25. Kézírásos útinapló I. 107. p. A kiterjedt svájci tudósfamíliából Teleki a fenti idézetben két Bernoulli fivérre, Danielre és Johannra utal: Bernoulli, Daniel (1700–1782) – a család legtehetségesebb matematikusa; a bázeli egyetemen előbb anatómiát, majd 1748-tól fizikát tanít a matematika mellett. Bernoulli, Johann II. (1710–1790) – jogot és matematikát tanult; a bázeli egyetemen matematikaprofesszorként működött.
  26. Kézírásos útinapló I. 107. p.
  27. O. Spiess 1936.
  28. E. Staehelin 1968.
  29. "Wenigstens für uns Basler ist es nicht ohne Reiz, einmal so im einzelnen zu verfolgen, wie ein junger Student aus gutem Haus hier im Basel der Zopfzeit seine Tage verbringt, wie er mit seinen Lehrern verkehrt, und was ihm an Land und Leuten auffällt. In dieser Beziehung ist unsere Quelle sogar bisher einzigartig; und wer künftig über diese Periode der Basler Geschichte schreibt, wird an den schlichten, jeder Aufmachung baren Erzählungen der beiden Grafen Teleki nicht vorbeigehen können. (O. Spiess 1936. 12.)
  30. W. Vischer: Geschichte der Universität Basel. H. n., é. n. 132–133. p.
  31. „150 Jahre früher wäre dies nicht aufgefallen, denn um 1600 herum war Basel die Modeuniversität der vornehmen Welt, an der sich jährlich hundert und mehr Studenten immatrikulierten. Aber um 1760 hatte dies längst aufgehört…" (O. Spiess 1936. 8. p.)
  32. Kézírásos útinapló I. 80. p.
  33. Kézírásos útinapló I. 80. p.
  34. Kézírásos útinapló I. 98–100. p.
  35. Kézírásos útinapló I. 106–108. p.
  36. Kendeffi Elek (1740–1783) – Teleki Sámuellel egy időben folytat külföldi tanulmányokat. Hazatérte után hunyadi főispán és főkormányszéki tanácsos lesz.
  37. Teleki Sámuel Kendeffi Elekhez. Bázel. 1761. febr. 23. (Jósika cs. fenesi lvt. az ENMLvt-ban. Jelenleg a KvÁLvt őrizetében. A továbbiakban: Jósika cs. fenesi lvt.)
  38. Rettegi György 1970. 117. p.
  39. Teleki Sámuel Kendeffi Elekhez. Bázel. 1761. márc. 26. (Jósika cs. fenesi lvt.)
  40. Bod Péter levelei 1907. 384–385. p.
  41. Teleki Sámuel Teleki Ádámhoz. Párizs, 1762. dec. 4. (Teleki cs. kendilónai lvt. az ENMLvt-ban. Jelenleg a KvÁLvt őrizetében. A továbbiakban: Teleki cs. kendilónai lvt.)
  42. „Wie Samuel über die Basler Damen dachte, werden wir leider nie erfahren, da in dem auf Basel bezüglichen Teil seiner Aufzeichnungen ein weibliches Wesen überhaupt nicht genannt wird.“ (O. Spiess 1936. 25. p.)
  43. Teleki Sámuel Teleki Ádámhoz. Bázel, 1760. szept. 13. (Teleki cs. kendilónai lvt.)
  44. Teleki Sámuel Teleki Ádámhoz. Bázel, 1760. aug. 15. (Teleki cs. kendilónai lvt.)
  45. Teleki Sámuel Teleki Ádámhoz. Bázel, 1760. dec. 5. (Teleki cs. kendilónai lvt.)
  46. Teleki Sámuel Teleki Ádámhoz. Bázel, 1760. szept. 13. (Teleki cs. kendilónai lvt.)
  47. Kézírásos útinapló II. 35–36. p.
  48. Kézírásos útinapló II. 5. p.
  49. Kézírásos útinapló II. 6–7. p.
  50. Vita sine literis mors est. Illustrissimo Comiti memoriam sui ut commendaret, haec adjecit Johannes Daniel Schoepflinus, Historiografus Regius. Argentorati, 6. 29. Julii MDCCLXI. (Teleki Sámuel albuma. Kísérő tanulmánnyal közreadja Jankovics József. Szeged, 1991. 24. Peregrinatio Hungarorum. 8.)
  51. Kézírásos útinapló II. 24. p.
  52. Kézírásos útinapló II. 30. p.
  53. Kézírásos útinapló II. 38. p.
  54. Teleki albumának lelőhelye: MOL. P. 661. 2. cs. 1. Évrendezett iratok 1750–1765. (L. az 50. jegyzetet.)
  55. Musschenbroek, Pieter van (1692–1761) – a leideni egyetem matematika- és kísérleti fizika professzora 1740-től.
  56. Kézírásos útinapló II. 38–39. p. Teleki utrechti tanulmányairól az egyetem matrikulái nem tájékoztatnak. G. Henk van de Graaf a németalföldi egyetemek erdélyi diákjait felsorakoztató könyvében Teleki Sámuelről azt írja, hogy Utrechtben tanult, de nem iratkozott be. (A németalföldi akadémiák és az erdélyi protestantizmus a XVIII. században. 1690–1795. Kolozsvár, 1979. 241. p.)
  57. Kézírásos útinapló II. 54. p Wesseling, Petrus (1692–1764) – utrechti történész, filológus.
  58. Saxe, Christophorus (1714–1806) – régész és irodalomtanár az utrechti egyetemen. Petrus Burmann kinyomtatott leveleiben plágiummal és bizonyos kéziratok ellopásával vádolja. Teleki naplójában hiányolja, hogy Saxe nem tisztázta még magát ebben az ügyben.
  59. Hahn, Johann David (1729–1784) – az utrechti egyetem fizika- és csillagászattanára.
  60. Teleki Sámuel Johann Bernoullinak. Utrecht, 1762. febr. 24. (Mv. Teleki kt. Tf–1169, Ms. 285.) Közli Gulyás Károly 1912. 5–8. 196–197. p.
  61. Kézírásos útinapló II. 50–51. p.
  62. « J’ai quitté Utrecht tout de bon le 14-e du ce mois pour aller à Amsterdam, j’y suis resté pendant 5 Jours, en y employant mon tem[p]s a venir la maison de ville qui est superbe surtout en dedan, l’Amiraute, les Vaisseaux de guerre plusieurs Cabinets de tableaux de médailles et de livres, et quantité de batiments publiques: il est vrai que ces experiences m’ont coutés prés de 20 ducats, car je suis pauvre. » Teleki Sámuel Kendeffi Elekhez. Leiden, 1762. aug. 21. (Jósika cs. fenesi lvt.)
  63. Teleki Sámuel Teleki Ádámhoz. Utrecht. 1761. szept. 30. (Teleki cs. kendilónai lvt.)
  64. La Condamine, Nicolas Marie de (1701–1774) – matematikus és földrajztudós, nevét dél-amerikai utazásával tette ismertté.
  65. Clairaut, Alexis Claude (1713–1765) – neves francia matematikus, csillagász, részt vett a Föld alakjának meghatározásában.
  66. Lalande, Joseph-Jerôme le François de (1732–1807) – francia csillagász.
  67. Kézírásos útinapló II. 79. p.
  68. Kézírásos útinapló II. 79. p.
  69. Rousselot, Jacob párizsi matematikus és geográfus.
  70. Kézírásos útinapló II. 80. p.
  71. Kézírásos útinapló II. 85–86. p.
  72. La Condamine Johann Bernoullihoz 1761. április 21-én írott francia nyelvű levelének erre vonatkozó passzusát Csanak Dóra idézi. (F. Csanak Dóra 1983. 88. p.)
  73. Kézírásos útinapló II. 92. p.
  74. Uo.
  75. Schmidt de Rossan, Friedrich Sámuel (1737–1796) – a bázeli egyetem régiségtan tanára, majd a badeni őrgróf régiséggyűjteményének igazgatója.
  76. Kézírásos útinapló II. 93. p.
  77. Sinner, Johann Rudolph (1730–1786) – a berni könyvtár vezetője, neve íróként is ismert.
  78. « Tous les Dimanches lorsqu’il y a Cercle ou Appartement à la Cour. j’y vais, pour me faire voir, et pour avoir la satisfaction de voir la Famille Imperiale qui est la plus brillante du Monde. » (Kézírásos útinapló II. 107. p.)
  79. Klimó György (1710–1777) – pécsi püspök, a pécsi püspöki könyvtár megalapítója. Érdemei vannak a magyar egyháztörténetre vonatkozó külföldi okmányok megszerzése és lemásoltatása terén.
  80. Migazzi Kristóf Bertalan (1714–1803) – váci püspök, majd bécsi érsek. Az egyik legnagyobb magyarországi magánkönyvtár tulajdonosa, aki élete vége felé gyűjteményét Batthyány Ignácnak adta el.
  81. F. Csanak Dóra 1983. 105. p.
  82. Teleki Sámuel Teleki Ádámhoz. Bázel, 1761. jan. 14. (Teleki cs. kendilónai lvt.)
  83. Bodola János: Halotti prédikátzió az emberi tudományoknak az életben való fogyatkozásaikról. Kolozsvár, 1797. 58. p.
  84. Kézírásos útinapló I. 96. p.
  85. Teleki Sámuel Teleki Ádámhoz. Utrecht, 1762. május 20. (Teleki cs. kendilónai lvt.)

Deé Nagy Anikó: A könyvtáralapító Teleki Sámuel. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1997. = Magyar Elektronikus Könyvtár.