Caius Plinius Secundus Természettudományának 2. könyve
A kötet bemutatása
Tartalom
Bevezetés
Az égbolt megfigyelésének kezdetei
Kultuszok, áldozatok és varázslatok · Naptár · Nap- és holdfogyatkozás
A csillagászatból kifejlődött ókori tudományágak
Kozmogónia és kozmológia · Asztronómia · Asztrológia · Csillagászati földrajz ·
Időszámítás és naptár · Meteorológia
Caius Plinius Secundus, az enciklopédista
Tudománynak tekinthető-e a pliniusi kozmológia?
Caius Plinius Secundus: Természettudomány 2. könyv
Irodalom
Rövidítések · Felhasznált irodalom · Válogatott irodalom · Kutatástörténeti összefoglalások ·
Szövegkiadások · Az idézett görög és latin auctorhelyek rövidítése
Név- és tárgymutató
Az égbolton megfigyelhető égitestek és más természeti jelenségek minden korban ámulatba és gondolkodóba ejtették az emberiséget. Ma már a tudomány és technika fejlődése következtében pontosabb képünk van a világegyetemről, a különféle naprendszerekről, azok keletkezéséről, szerkezetéről, mint néhány száz vagy ezer évvel korábban élt elődeinknek. Ismereteink bővülésével azonban kevesebb titkot rejt az égbolt, ma már térképek segítségével tájékozódunk, nem a csillagos égbolt alapján, és az idő múlását is modern eszközökkel mérjük. Nincs szükségünk mindennapjaink során az ég jeleire, és éjszaka sem vagyunk híján a nappali világosságnak. Jelentését, jelentőségét veszítette számunkra az égbolt és annak tüneményei, megismerésével deszakralizálódott a világegyetem.
Caius Plinius Secundus Természettudományának második könyve a csillagos égbolttal kapcsolatos ókori tudásanyag gyűjteménye. Fontos adatokat szolgáltat az ókori csillagászat, meteorológia, földrajz eredményeire és állapotára vonatkozóan.
Plinius kozmológiájának teljes szövege első ízben jelenik meg magyar fordításban.1
A fordítás, a kísérő jegyzetek és tanulmány elkészítésével az volt a célom, hogy minél részletesebb segítséget nyújtsak a pliniusi kozmológia megértéséhez.2 A szöveg a csillagászati nézeteken és terminusokon túl sok értékes történeti, kultúrtörténeti és vallástörténeti adatot tartalmaz, ezért próbáltam a tanulmányt és a jegyzeteket is ennek megfelelően minden tudományterületet érintve összeállítani. Mivel az ókorban a filozófia, a vallás és a természettudomány valamennyi ága szorosan összefonódott világnézeti-tudományos tudáskomplexumot alkotott, fontosnak tartottam ezeket az összefonódásokat többféle megközelítésben és többféle nézőpontból ábrázolni.
A fordítás kezdetén a csillagászati terminusok minél pontosabb fordítása és a terminológiai rendszer elemzése céljából adatbázist készítettem, ennek segítségével igyekeztem az ókori csillagászati elvek és módszerek minél alaposabb és precízebb fordítását elkészíteni.3
Az antik nevek helyesírását illetőleg azt a logikát igyekeztem alkalmazni, hogy a fordításban megtartottam a Plinius által használt (többnyire latinos) formát, és a lábjegyzetben megadtam a görög, és földrajzi nevek esetében a modern alakot. A jegyzetekben és a tanulmányban a görög nevek esetében megtartottam a görögös alakot. Ez alól csak az általánosan elterjedt és használt modern szakterminusok esetében tettem kivételt, mint például oppozíció, konjunkció, apszis, kozmosz (ezek esetében zavaró lett volna az antik alak alkalmazása). Az égitestek neveit a latinos alakban használtam, hiszen ezek a nevek az ókorban egy-egy Istenséget is jelöltek.4 A tárgymutatóban az összes írásmód megtalálható, a könnyebb kereshetőség kedvéért.
A caputok számozásánál és idézésénél azt a módszert alkalmaztam, hogy a fordításban a „kis caputokat” szögletes zárójellel különböztettem meg a „nagy caputok”-tól, és a caputokra való hivatkozásnál is ezt, vagyis a zárójeles alakot használtam minden esetben.5
Remélem, hogy sikerült olyan átfogó elemzést, feldolgozást és jegyzetapparátust mellékelnem a fordítás mellé, amely segíti az olvasót Plinius Természettudományának kozmológiával foglalkozó könyve lehető legteljesebb megértésében.
Köszönettel tartozom férjemnek, aki nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy e mű létrejöhessen, olyan szeretetteljes, és egyben szellemileg inspiráló légkört teremtve, amelyben nyugodtan és boldogan foglalkozhattam kutatásaimmal.
Pécs, 2005. szeptember 8.
Caius Plinius Secundus, az enciklopédista
A teljes egészében fennmaradt, és a természettudományok teljességét magába foglaló monumentális enciklopédia szerzője, Caius Plinius Secundus az észak-itáliai Comoban született, Kr. u. 23-ban, vagy 24-ben. Jómódú lovagrendi családból származott, Rómában végezte tanulmányait, majd katonai karrierbe kezdett. Lovassági parancsnokként, később több provincia procuratoraként is tevékenykedett, részt vett a zsidó háborúban, majd a misenumi flotta parancsnoki tisztségét töltötte be. Katonai pályafutása mellett azonban folyamatosan olvasott vagy jegyzetelt, minden szabad percet kihasznált, hogy tudásszomját csillapítsa. Halálát is tudós kíváncsisága okozta, hiszen a Vezúv kitörésekor végzett tudományos megfigyelései közben érte a halál, Kr. u. 79-ben.73
A világot élő, organikus egésznek tartotta, amelyet áthat az isteni erő. Ez a lélekkel felruházott természet nézetei szerint anyai gondoskodással, önzetlenül táplálja az embert74, ezért ezt a természetet csodálni kell, és meg kell ismerni nagyszerűségét. A természet adományait fényűző célokra fordítani, és a természetet kapzsiságból kihasználni, kimeríteni a legfőbb bűnök egyike Plinius szemében75, mint ahogyan a megismerés is túlzásokhoz vezethet, ha nem a természet csodálatára, hanem elméleti, és önző célokra irányul.76
A tudást, bármely részéről szól is a természetnek, összegyűjteni és továbbadni azért, hogy az emberek segítségére legyen, a legfőbb erény Plinius szemében, amelyet igyekszik maradéktalanul megvalósítani. A hangsúly tehát nem a stíluson77 és nem az elméleti tudományok megújításán van, hanem a gyakorlatban használható, praktikus tudás gyűjtésén és hagyományozásán. Ezért nem tartotta fontosnak azt sem, hogy forrásai igazságtartalmáról véleményt alkosson, vagy bírálja, hanem leírja, hiszen mások is leírták már.78 Enciklopédiáját a művelt olvasóknak szánta, és a tényanyagot igyekezett anekdotákkal, paradoxonokkal és morális fejtegetésekkel élénkíteni, tarkítani.79
Plinius enciklopédiája80 nélkül jóval szegényesebb lenne nem csak az ókori tudományokról kialakított képünk, hanem vallástörténeti, kultúrtörténeti és történeti ismereteink is, hiszen számos adat csak az ő művéből ismert. Adatainak és gyűjteményes munkájának értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy teljes terjedelmében fennmaradt, hiszen még a középkorban is másolták, használták, sőt tanították az általa közölt ismeretanyagot.81
Tudománynak tekinthető-e a pliniusi kozmológia?
A Római Birodalom területének növekedésével megnőtt az igény a birodalom különféle tájairól megszerezhető tudásanyag összefoglalására. Megindult az egyes tudományágak rendszerezése, az ismeretanyag összegyűjtése és lejegyzése. A rómaiság azon túl, hogy átvesz és rendszerez, új minőséget is létrehoz82 az által, hogy birodalmi kereteket biztosít az egyes tudományágak összegzéséhez. Így lehetővé válik nagy kiterjedésű területek földrajzának, csillagászatának és élővilágának összehasonlító elemzése. A globalizáció egyértelműen elősegítette az információ áramlását és ennek következtében az ismeretek összegyűjtésével és összehasonlításával járó bővülését. A Kr. u. első századtól kezdve a tudás értékének növekedése83 a tudomány minden területén megfigyelhető, nem véletlen, hogy az enciklopédia mint műfaj ennek a kornak a terméke.
Plinius kozmológiája84 az egész pliniusi enciklopédiához hasonlóan nem önálló gondolati rendszer, nem Plinius sajátja, hanem a korára összegyűlt kozmológiai ismeretek gyűjteménye.85 Plinius válogatás nélkül gyűjtötte és témánként csoportosítva leírta a korában írott forrásokból megszerezhető tudásanyagot. Kozmológiájában éppen ezért több száz, sőt, eredetüket tekintve több ezer éves ismerettömeg halmozódik fel. Plinius azonban nem „lélektelenül”, felsorolásként tárja elénk az összegyűjtött adatokat, hanem saját világnézetének és személyiségének szűrőjén keresztül adja át az ismereteket. A „Pliniusi szűrő” működésére vonatkozóan az alábbi tényezőket különíthetjük el:
Pliniusra hatott a sztóikus filozófia, annak gondolatrendszere és terminológiája. Kozmológiájában ezért megjelenik a világégés86, és a világ egészét átható értelem képzete, továbbá a világ organikus, élő egészként való felfogása, amely világnak részeit a sympathia87 köti össze. A sympathia, bár megjelenik Plinius kozmológiájában, mint a világegyetem részeit összetartó erő, Plinius viszonya a sympathiához ellentmondásos, helyenként tagadja létezését.88
Plinius római volt abban az értelemben, hogy az elméleti tudásnál a gyakorlati, praktikus ismereteket fontosabbnak tartotta, ehhez járul még a természet, mint legfőbb isteni lény csodálata, amelynek megismerése ebben az összefüggésben különös értelmet nyer. Ezért ostorozza egyfelől a tudatlanságot, másrészt pedig a görög filozófusok és matematikusok gyakorlattól elrugaszkodott, elméleti tudását.89 Az általa beszerezhető, a természettudományok különféle ágazataiba tartozó ismereteket összegyűjtötte és rendszerezte, de mivel egyik szakterületnek sem volt specialistája, sokszor csak összefoglaló jelleggel, kissé elnagyoltan ismerteti az egyes szakterületek eredményeit.
Világnézetéből fakadóan Plinius fontosnak tartotta a természet megismerését, és bírálni a fényűzés terjedését, amely nem más, mint a természet adományainak önző kihasználása.90
Hogy mennyiben tekinthető Plinius kozmológiája tudománynak, ahhoz előbb általában a tudomány, továbbá az ókori tudomány jellemzőit, sajátosságait kell megvizsgálnunk.
A tudományosság jellemzői napjainkban a szakterminusok, amelyek definícióval meghatározhatóan világosan jelölnek egy-egy jelenséget vagy fogalmat (például bolygó, naprendszer, galaxis) és a bizonyítás.91 Ha egy fogalom vagy jelenség ismert és a kor szintjén magyarázatot nyert, akkor a szakterminus használata következetessé válik (nem helyettesíthető szinonimákkal).92
A szakterminusok vizsgálatára és a fordítás következetességének biztosítására Plinius kozmológiájának fordításához egy egyszerű adatbázist készítettem.93 Az adatbázis mint főadatot tárolja a Pliniusnál előforduló, vizsgálandó szó szótári alakját és lehetséges jelentéseit, valamint azt a kiválasztott jelentést, amely mint terminus használandó a fordítás egésze során. Ehhez a főadathoz csatlakozik az adott szó minden egyes előfordulási helye, a caput-megjelöléssel és a szövegkörnyezettel, amelyben előfordul, illetve az adott helyen alkalmazott fordítási terminus.
Az adatbázis alapján elemezhető, hogy mely kifejezések tekinthetőek következetes alkalmazásuk és jól körülhatárolható tudományos jelentésük következtében szakterminusnak, illetve melyek azok a kifejezések, amelyeket nem lehet mindig ugyanazzal a terminussal fordítani. Ez utóbbi esetben az eltérő fordítási kifejezések használatának oka többnyire abban rejlik, hogy ma a csillagászatban, és minden más tudományterületen is egzaktabb, kifinomultabb fogalmi hálóval, terminológiával rendelkezünk, mint az ókorban.
Plinius csillagászati terminusait vizsgálva arra a következtetésre jutottam, hogy nem minden esetben különíthetőek el világos, ugyanolyan értelemben használt terminusok. Erre a legjobb példa az apszisok esete, amelyet többféle értelemben használ Plinius.94
Az úgynevezett állócsillagok esetében az a sajátosság figyelhető meg, hogy bár Plinius korára már kialakult az állócsillagok definíciója (az éggömbön található, csak az éggömbbel együtt elmozduló csillagok), mégis különböző elnevezéseket használ az állócsillagokkal kapcsolatban.95 Ennek oka a nyelvi összemérhetetlenségben96 keresendő: az égitestekre használatos kifejezések nem egyeznek meg a mai terminológiával. Ma ugyanis égitestnek nevezzük a bolygók és csillagok összességét. Bolygónak az önálló fénnyel nem rendelkező, csillagnak pedig az önálló fénnyel rendelkező égitesteket nevezzük. Az ókorban nem ismerték a bolygók és csillagok közötti alapvető különbséget, ők állócsillagokat és ún. bolygó csillagokat különböztettek meg, amelyből az következik, hogy ugyanazokkal a kifejezésekkel illették az „álló” és a „bolygó” csillagokat: az astrum (csillag értelemben, viszonylag ritkán fordul elő a szövegben); a sidus (általában alkalmazva égitestekre, csillagokra és bolygókra: sidera errantia vagy sidera meantia; gyakori, és az üstökös is ebből képezve: sidus crinitum), illetve a stella (csillag és bolygó értelemben is használva, ez is gyakran előfordul).
A spatium kifejezés esetében is megfigyelhető, hogy többféle értelemben is előfordul: mint tér, világűr, pálya (valamely égitesté), távolság és időszak.
Van viszont jó néhány világosan körülhatárolható, szinonimákkal nem rendelkező, mindig ugyanazt a fogalmat jelentő terminus: signifer (Állatöv), signum (csillagkép), statio (nyugvópont), coitus (konjunkció), adversus (oppozíció); továbbá a nap- és holdfogyatkozás, napéjegyenlőség, napforduló meghatározására szolgáló terminusok, illetve természetesen a Nap, Hold és a bolygók nevei (bár ezek egyben egy-egy Istenség nevei is97). A mundus minden esetben fordítható volt világegyetemként, a caelum pedig égboltként (kivéve szóösszetételben, mert ilyenkor állócsillagot is jelenthet98).
A terminusok vizsgálatánál és elemzésénél nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy Plinius korában nem létezett latin csillagászati szaknyelv99, hanem alapvetően görög csillagászati szövegek és görög terminusok léteztek, Plinius maga is utal erre.100
Plinius kozmológiai információ-gyűjteményét olyan, a tudomány korai stádiumának tekinthetjük, amikor még nem létezett paradigma egyik tudományterületen sem, vagyis az egyes iskolák nézetei egymás mellett éltek, továbbá az egyes tudományterületek (asztrológia, asztronómia, meteorológia, csillagászati földrajz) még nem különültek el élesen egymástól, továbbá ennek a korai tudományosságnak igen erős a kapcsolata a korabeli vallással. Ennek tudható be, hogy Plinius enciklopédiájának egésze nem csak a tudománytörténetnek és a kultúrtörténetnek, hanem a vallástörténetnek is elengedhetetlen forrása.
Plinius kozmológiai terminológiáját vizsgálva tehát kimutathatjuk néhány esetben a mainak megfeleltethető terminusok létét, de emellett gyakran találkozunk számunkra pontatlanul megfogalmazottnak tűnő, vagy nem egyértelmű meghatározásokkal, amelyek a nyelvi összemérhetetlenséggel magyarázhatóak.
Az ókori tudományok állapotát, sajátosságait és módszereit tekintve tehát a Plinius kozmológiájában olvasható ismeretek az ókorban a tudomány körébe tartoztak, így ma is annak kell tartanunk: tudománynak101, amely azonban eltér a mai tudományosság kritériumaitól.102
Caius Plinius Secundus:
Természettudomány 2. könyv
Fordította Gábli Cecília
A fordítás az alábbi szövegkiadás alapján készült: Plinius Secundus, Caius:
Naturalis historiae Libri XXXVII. Vol. 1.: Libri 1–6. Ed.:
Carolus Mayhoff. Bibliotheca scriptorum Graecorum et Romanorum
Teubneriana. B. G. Teubner Verlag. Lipsiae, 1906.
(Részlet)
[51] A Holdfogyatkozás is kétségtelenül a Nap nagyságát bizonyítja, miként a Föld kicsinységét a Napfogyatkozás bizonyítja.261 Az árnyékoknak ugyanis három féle alakja létezik. Ha a fényforráshoz hasonló nagyságú a test, amely az árnyékot kibocsátja262, akkor oszlophoz hasonló árnyékot eredményez, amely vég nélküli; ha nagyobb a test mint a fényforrás, akkor csigaház alakú árnyékot vet, amelynek alsó része a legszűkebb, és végtelen hosszúságú; ha kisebb a test mint a fényforrás, akkor kúphoz hasonló alak jön létre, a csúcsainál megszűnő végződéssel, amely olyan, mint amilyen árnyékot a holdfogyatkozáskor látunk.263 [52] Nyilvánvaló tehát, hogy minden kétséget kizárólag a Földet is felülmúlja nagyságával a Nap, erre utal csendesen maga a természet is: mert mi másért távolodna el a Nap az évszakok egyenletes váltakozása következtében télen264, vagy az éjszakai árnyékossággal miért frissítené fel a Földet, ha nem azért, mert különben kétségtelenül elhamvasztaná265, és még így is kiégeti egyes részeit. Ilyen nagy a mérete.266
9. [53] A két égitest fogyatkozásának okát a rómaiak közül elsőként Sulpicius Gallus267 tette közismertté, aki M. Marcellus consultársa volt. Korábban, katonai tribunusként268, hogy oldja a hadsereg feszültségét, a Perses király269 Paulustól270 való veresége előtti napon, a hadvezér által összehívott gyűlésen előre elmagyarázta a holdfogyatkozás okát271, amit később művében is összefoglalt. A görögöknél mindenki közül elsőként Thales Milesius272 a 48. Olympias273 4. évében előre meghatározta a Napfogyatkozást274, amely Alyattés275 király uralkodása alatt, és Róma alapításának 170. évében történt.276 Később, mindkét égitest pályáját 600 évre előre megadta Hipparchus277, aki átlátta az egyes népeknél használt hónapokat, napokat és órákat278 és a megfigyelési helyet, és a népenként eltérő látványt is; az idő rá a tanú, hogy mindezt alig lehetett más módon megvalósítani, minthogy ő a természet útmutatásaiban részesült.279
[54] Ti nagyszerű férfiak, akik a halandók természetén túllépve meglátjátok egy ily hatalmas Istenség törvényét és feloldjátok az emberek nyomorúságos elméjében lappangó szégyent; mert az emberek a fogyatkozások következtében bűnténytől vagy valamely égitest halálától rettegnek – hogy mekkora félelem lett úrrá Stesichoruson280, vagy Pindaruson281, a napfogyatkozás282 alkalmával, az nyilvánvaló a költők nagyszerű verseiből; vagy a Holdban rontást gyanító halandók fülsértő lármával283 siettek a segítségére – amely váratlan esemény miatti rémületében Nicias284, az athéniak vezére félt a kikötőből kivezetni hajóhadát, amelynek hatalmát ezzel megbuktatta – üdv éles elméteknek, az égbolt megfejtőinek és a természet megértőinek, a bizonyítékok megtalálóinak, akik legyőzitek az Isteneket és az embereket! [55] Vajon aki megfejtette a természetet és az égitestek állapotát285 – mert így szokás nevezni a fogyatkozást – az ne ismerné el, hogy az emberek saját rendeltetésük szerint születnek?286
Most ezekről a jelenségekről a nyilvánvaló véleményeket fogom röviden érinteni, és a bizonyítékokat csak a szükséges helyen fogom röviden felsorolni, ugyanis jelen munka céljai között nem szerepel a bizonyítások kifejtése, és kevésbé csodálatos az, hogy nem lehet minden dolog okát megérteni, mint az, hogy összefüggésben áll valami mással.
10. [56] Az biztos, hogy a fogyatkozások 223 hónaponként visszatérnek saját körpályájukra287; napfogyatkozás288 csak újholdkor következik be, amit konjunkciónak289 nevezünk, holdfogyatkozás azonban csak teliholdkor fordul elő290, és mindig arról az oldalról, ahonnan legutoljára volt. Minden évben mindkét égitestnek van fogyatkozása291, bizonyos napokon és órában292 a Föld alatt, és amikor a Föld fölött vannak, akkor sem lehet bárhonnan látni őket, valahol a felhők miatt, gyakrabban pedig azért, mert a Föld tömege útjában áll a világegyetem gömbölyűségének vizsgálatakor. [57] Csaknem kétszáz éve ismeretes Hipparchus293 zsenialitásának következtében, hogy a holdfogyatkozások öt hónappal294, a napfogyatkozások pedig hét hónappal követik az előzőt295, és hogy a Nap a Földet felülről kétszer sötétíti el harminc napon belül, de ez számára. Kr. e. 413-ban Szicíliában a holdfogyatkozás következményeitől rettegve áldozta fel az athéni katonák életét. Lásd Aristoph. Equ. 1–147.; Thuk. 7,50. és 7,85; Plut. Nik. 5, és 23. mindig más-más helyeken látható. Ebben a csodában a legcsodálatosabb mégis az, amelyet illetően megegyeznek a vélemények, hogy a Föld árnyéka elhomályosítja a Holdat296, egyszer nyugatról, napnyugtakor, egyszer keletről; de ugyan mi a magyarázat arra, hogy ha már egyszer – miközben mindkét égitest látható a Föld fölött – a Hold, lenyugvásakor elsötétedik, árnyéka napkeltekor a Föld alatt kell hogy legyen? Az az eset pedig, hogy mindkét égitest egymást követően eltűnt, a mi időnkben is előfordult: a Vespasianusok uralma alatt: az apa harmadik, és fia második consulsága idején.297