Megcsapottak rovat

„Pókhálófüggvények”

Válogatás Marsall László verseiből
matematika, euklideszi, nemeuklideszi, geometria, Bolyai János

Marsall László bemutatkozása a Magyar Művészeti Akadémián:

Az íróembert ha a költészet meg-, és elhívottja lesz, határozóan átszövik gyerekkori élményei, elemi tapasztalások hálózatában él és mozog. Szemezni a békával a tormalevelek alatt, gombolyag madzaggal a kézben összekötözni a kert fáit–bokrait, összefűzni akkori univerzumát. A gyerek egyke – mint magam is – elképzelt glóbuszi térképét rajzolja, országokat satíroz színes ceruzákkal, megnevezi őket, kitalált nyelvének szavait kiáltja a cseresznyefáról. Olykor konyhai munkára fogják, késsel krumplit hámoz, répát, petrezselyemgyökeret karistol – de mindez időtlen játék. A gyerek általános alany. Én-ségét az apa, anya, és a többi öregek jelenléte definiálja. Csodálkozik, hogy asztal körül ülnek, esznek-isznak és csak beszélnek. Ahelyett, hogy bújócskáznának, fogócskáznának. Ők az „Igyekezz! Tanulj! Muszáj!” világában élnek. Eleve magányos voltam, de sohase unatkoztam. Szerencsémre-szerencsétlenségemre ötéves koromban megtanultam írni nagybetűkkel, a boltok cégtábláiról. Mire az iskolába kerültem, tudtam olvasni meg összeadni és szorozni is. Untam és hanyagoltam az iskolát. Öreg orvhalásszal múlattam időmet a békési körös-parti Krisztina-zugban. A budapesti Petőfi Gimnáziumba jártam, az utolsó nyolc évfolyamos, latinos osztályba. Tizenhat éves koromban váratlanul megokosodtam. Apám, a Kavicsbánya Tröszt jogtanácsosa, nyugdíjazás előtt állt. Elkelt a pénz a háznál. A Pénzügyminisztérium NB I-es csapatában röplabdáztam, 1955-től a válogatott keret tagja voltam. A „kalória-pénzt” szenes vagonok kilapátolásával pótoltam. Az alapozó edzések „terhelési szintjéhez” mérve ez a munka inkább unalmas, mint megterhelő. Mindezek előtt, esténként magyar nyelvre fordított filozófusok munkáit olvasgattam: Nietzschét, Bergsont, Huizingát, Ortegát, és a fundamentális Monopolkapitalizmus és a béke című marxista munkát, a máig érvényes művet, a nagyhatalmak gyarmatosító, extraprofitos kizsákmányoló stratégiájáról. 1952-ben érettségiztem. A Lenin Intézet filozófia szakára jelentkeztem volna, de nem tudtam se németül, se angolul. Bár az 1952-es rendelet szerint a jelesen és kitűnően végzetteket bármely egyetem bármely szakára fel kellett venni – elutasítottak. A második jelölt helyen az ELTE matematika–fizika szakát céloztam: legalább a matematikai logikát megismerem, tanulok. Fölvettek. Szerencse? Szerencsétlenség? – 1953-tól megszállottan és folyamatosan verseket írtam. Megismerkedtem Ligeti György zeneszerzővel, aki az ötvenes évek jampi-argós „Jáwát körülálló köpködő csövesek”, és az akkori slágerszövegeket idéző sorok olvastán kérdezte: nem írnék-e neki egyfelvonásos opera-szövegkönyvet? Javaslatára postáztam verseimet Weöres Sándornak 1956 nyarán. Válaszlevelében írja: ugyan még dilettáns, de a mai idők porszürke versmassza zömében „szokatlanul eredeti és önálló a látásmódja”. Ami a publikálást illeti, nem számíthatok megértésre. Barátságába fogadott, tizenhat, kézzel írt oldalon részletezte a poétika műfaji és ritmikai formatanát. Mivel az ELTE tanulmányi osztályán közölték: csak általános iskolai tanári állásra számíthatok vidéken, hanyagoltam a pedagógiai órákat, csak halmazelméleti (Péter Rózsa) és algebrai (Turán Pál) előadásokat hallgattam. 1957-től a Rádió külső munkatársa lettem. Ottani barátaimtól kaptam a betévőt és mindenféle munkát, jegyzetektől versfordításokon át, regény-adaptációkig, rádiójátékokat is írtam. 1970-től az irodalmi osztály belső kritikusa lettem, feladatom az ocsú és a termő mag elválasztása volt. Folyóiratokban csak gyéresen szerepeltem, mint „tűrt” kategóriába sorolt író. Az akkori „tűrtek” csapata a Belvárosi Kávéházban gyülekezett. Ma már illusztris társaság: Hernádi Gyula, Csoóri Sándor, Tornai József, Tellér Gyula, Konrád György, Sík Csaba, a Horgas házaspár, néha Levendel László tüdőgyógyász, Orbán Ottó és jómagam; festők: Somos Miklós, Lieber Éva, Orosz János, Hornyánszki Gyula. Sokat tanultunk egymástól. Mára, „hála” az idegbajos, vélt érdekek szerint divergáló politikai erővonalaknak, és a kiváló társaság is szétesett – a „Független Magyarország” kora hajnalán. 1970-ben, harminchét éves koromban jelent meg Vízjelek című első kötetem, „teljes költői fegyverzetben” érett munkával érkeztem az irodalomba, csaknem egy időben a különleges képességű és sajátos elme-szerkezetű Tandori Dezsővel. A későbbi torzsalkodások ellenére ős-testvéreim ők, szeretetemből ki nem tagadhatom őket, sorstársaimat, másképpen szív- és vérszegény lennék. […]

Marsall László portréja a Noran gondozásában megjelent Költők könyvéhez
Peti Péter (2003–03–15)
forrás: terasz.hu

Marsall László 1933. november 3-án született Szegeden. A család Orosházán, majd 1936-tól Békésen élt. Az apja itt lett főszolgabíró, s bár demokratikus magatartású személy volt, 1945 után népbíróság elé állították, meghurcolták. Édesanyja tanítóképzőt végzett. A szülők egyetlen gyermeke elemi iskoláit Békésen, a gimnáziumot fél évi orosházai tanulás után Budapesten, a Werbőczy gimnáziumban végezte. 1952-ben érettségizett jelesen. Leginkább a filozófia érdekelte, de származása és az akkori filozófiaoktatás jellege miatt az ELTE természettudományi karának matematika–fizika szakpárjára iratkozott be. A pedagógus pályára magát alkalmatlannak tartva, három év után formálisan félbehagyta tanulmányait, csak az őt érdeklő szakmai órákra járt be. 17 éven keresztül első osztályú csapatban röplabdázott.

Eleinte alkalmi fizikai munkákat végzett, majd 1957-től a Magyar Rádió irodalmi osztályának külső, 1967–1970 között belső munkatársa volt. Azóta szabadfoglalkozású író.

Rövid ideig tartó első házassága (1956–1958) után felesége Borlói Katalin (1962-től 1983-ban bekövetkezett haláláig). Két gyermekük született: Balázs (1965–1981) és László (1968–). Harmadik felesége Domokos Kinga (1987 óta).

A későn jelentkező alkotók közé tartozik, bár első versei 1940-ből maradtak fenn. Igazi mestere, a költészetben „egyetemi tanárja Weöres Sándor volt, aki rendszeresen foglalkozott vele. 1958-ban Tellér Gyulával közösen írt tanulmányukat publikálta a Jelenkor (Vizsgálódások a modern költészet területén), s csak ezt követően kezdték verseit is közölni. Első kötete, a Vízjelek, így is csak 1970-ben látott napvilágot. A hatvanas években tagja volt a Belvárosi Kávéház már legendás hírű értelmiségi társaságának. Válogatott kötetét 1989-ben, a gyűjteményest 2002-ben adták ki. Van egy drámakötete is. Festészettel, grafikával is foglalkozott.

2000 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Díjai, kitüntetései: 1984: József Attila-díj, 1987: az Év Könyve-jutalom, 1991: Déry Tibor-jutalom, 2000: Magyar Alkotók Országos Egyesülete nagydíja, az Év Könyve-jutalom, 2002: Kossuth-díj, 2003: Kortárs-díj.

Az életrajzot Vasy Géza írta.

  • Marsall László: Bemutatkozás. Akadémiai beszélgetések. Magyar Művészeti Akadémia.
  • Marsall László: Vízjelek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970.
  • Marsall László: Szélketrec. Megjelent és meg nem jelent versek. Budapest: Orpheusz Kiadói Kft., 2002.
  • Digitális Irodalmi Akadémia.