A mozgás ábrázolása

Amozgás problémájával a tudomány és a művészet egyaránt foglalkozik s a kettőnek eredményei vállvetve segítenek az életnek új szemmel való látásához és megértéséhez. Amit a tudomány precíz kísérleteivel, a tudományos fantázia feltevéseivel, elméleteivel kutat (Bergson elméletei az életnek mozgásában való szemléléséről, Einstein relativitás elmélete, az idő fogalmának mint negyedik dimenziónak a három térdimenzióhoz való csatolása stb.), arra a művészet a maga módján, ösztönszerű megfigyeléseivel talál rá. Az élet mozgásban való megfigyelése természetszerűen vezetett a mozgás ábrázolásának kérdéséhez. Ennek az ábrázolásnak módozataival, lehetőségeivel és határaival akarok a következőkben foglalkozni.

Az a kérdés, hogy van-e a képzőművészetnek olyan eszköze, mellyel a természetben megfigyelt mozgásokat visszaadhatja. Ha külön veszem a képzőművészet eszközeit és egyenként megfigyelem őket, azt látom, hogy egy részük igenis alkalmas az ilyfajta ábrázolásra. A vonal-ban mindig van mozgás. A vonal az elmozdult pont nyoma. Vonalat csak úgy tudok megnézni, ha szemem végighalad a vonal egymást követő pontjain, ha a vonallal mozgok. Van Gogh képei csupa vonal, csupa mozgás. A valeur-különbség is mozgás. A sötét folt vezeti, tolja a tekintetet a világos felé. Minél kisebbek egy képen a valeur-különbségek, annál kisebb a mozgás, annál nyugodtabb a kép, minél nagyobbak annál erősebb a mozgás, nyugtalanabb a kép. Az egyensúlytalanság is mozgást érzékeltet. Eldőlő folt, kiegyensúlyozatlan vonal, vagy valeur, mozgás benyomását kelti. (Hiszen a természetben annyira beidegeztük, hogy a nyugodt állás feltétele az egyensúly.)

A képzőművészetnek tehát nem hiányoznak az eszközei a mozgás ábrázolására. Ezek az eszközök az ábrázolt tárgytól függetlenül is érzékeltetnek mozgást: a vonalnak, valeur-különbségnek, egyensúlytalanságnak tárgy nélkül is az a hatása, hogy mozgás benyomását kelti. Képekre emlékezem. Gericault lóversenyén a lebegő lovak tovafutó vonala természetellenes és mégis kifejezi a mozgást (sőt sokkal jobban kifejezi, mint a fotografikusan helyes rajz), mert a vonal helyesen van megoldva. – Egy futurista száguldó automobil. A mozgást és sebességet két egy csúcsban egyesülő vonalnyaláb és annak párhuzamos ismétlése fokozza. – Az Absztrakt-sebesség Ballá-tól. Tárgy nélküli vonalak és foltok úgy elrendezve, hogy határozott mozgás benyomását keltik. – Severini hírhedt bálterme, a mozgó, nyüzsgő foltmozaik. Bármennyire nem értek egyet a futurizmussal, nem tagadhatom, hogy ezek a képek velem mozgást éreztettek, mert a festészet eszközeiben rejlő tulajdonságokat helyesen használták ki.

Az élet, a természet képei csupa mozgás. Hullámzó víz, fák szélben, egy regatta, futballmérkőzés, forgó körhinta, utca kocsikkal, automobilokkal, emberekkel mind mozgás, ábrázolható vizuális élmény, melyet a múltban nem ábrázoltak, mert az emberek figyelme a mozdulatlan pillanatképeket nézte és nem a mozgó folytonosságokat. Ma a mozgásokat mint folytonos folyamatot nézzük, s a képzőművészet eszközei minden mesterkedés nélkül megengedik, hogy mozgást ábrázoljunk, mi sem áll útjában tehát annak, hogy a természet mozgásait megrögzítsük. Kérdés csak az, hogy a folytonosan mozgó életnek mily részletét lehet kiragadni úgy, hogy az ábrázolt kép egységes benyomást adjon. Más szóval kérdés, hogy a negyedik dimenzió, az idő, mily fokig szerepelhet a művészi alkotáson. Azt hiszem, hogy az objektív természet-ábrázolásban az az időmennyiség, mely mellett egy mozgás kiragadott része még egységes benyomást kelt, megállapítható (igaz, hogy a megfigyelés a megfigyelő egyéntől és annak pillanatnyi lelkiállapotától függő.)

A művészi ábrázolás rendesen túlmegy az objektív természetábrázoláson. Azt hiszem, hogy a művészetnek nem célja, csak eszköze az impresszió. A művészet célja a művész érzelmi életének kifejezése, megvalósítása, formába öntése a különböző művészetek kifejező eszközeinek segítségével. Van Gogh jut eszembe. A küzdő, tépelődő, szenvedő ember, a kínlódó, fetrengő tájakkal. Nála az impresszió igazán csak eszköz s (bár nem tudatosan) a vonalformákban megnyilvánuló lelki kifejezés a tárgy. Ő a tájképen túl sokkal mélyebb mozgásokat ábrázol. Ezeknek a belső mozgásoknak a kifejezésére ugyanaz a vonal szolgál, mely a külső mozgásokat ábrázolja. Csakhogy a vonal itt az impresszióval egyenrangú eszköze a művészi kifejezésnek. Van vidám, felfelé törő vonal és van szomorú, lehajló, lapuló vonal s a vonalak menetét a lelkiállapot vezeti. Ha szomorú vagyok, szomorú az egész világ nekem – „Amerre én járok, még a fák is sírnak” – s szomorú vonallal rajzolok, szomorú képet festek, ha víg vagyok, víg minden körülöttem s víg a vonalak rajza a képen. – De nemcsak vonalban tükröződnek vissza a lelki mozgások. A valeur-különbségek éppen úgy kifejeznek, mint a vonal. Egy lágy játékú kevéssé hullámzó kép más lelkiállapotnak felel meg, mint a szélső sötétek és világosok ellentéteivel festett kép. A kiegyensúlyozások is fontosak. Más kifejezés van az olyan képben, melyben az egyensúlyozás nem teljes ugyan, de megvan, mint az olyanban, mely teljesen egyensúlytalan.

Az új művészi mozgalmak nagyobbára a szubjektív művészi ábrázolás problémáit kutatják, tudatosan is, ösztönszerűen is. A „la nature vue a travers un tempérament” ábrázolása nem elégíti ki ma a művészeket. Természetes, hogy ebben a szubjektív ábrázolás-keresésben sok az eltévelyedés (főképp a tudatos, elméleti alapon való keresésekben), hiszen az ember lelki élete valami örökké mozgó és változó folytonosság, melyben nem lehet oly tudományosan megállapítható pontossággal elszigetelni egy-egy képet. Egy-egy emlékkép sohasem jelenik meg egyedül az ember öntudatában s azt, hogy az emlékkép csoportból mi ábrázolható egységesen, csak a helyes művészi ösztön és jó ízlés szabja meg. Az idő fogalma is sokkal tágabb a szubjektív ábrázolásnál, mint az objektívnél. Hiszen tőlem függ, hogy mennyi elmúlt benyomást keverek egy új benyomáshoz. S ebben a legnagyobbak az eltévelyedések. Egy futurista képre emlékszem. Táncosnő életét ábrázolja. A táncosnő számtalan formában, mozdulatban és ruhában, egészben és töredékekben, szétszórt tagokkal szerepel egy különben nem kellemetlenül megoldott felületen. Ez a kép azért rossz, mert ahhoz, hogy megértsem, ismernem kell a táncosnő életét, múltját, viszonyát a festőhöz, gondolkozva kell összeszednem testének szétszórt tagjait stb. Végeredményben a kép csak egy csomó ismeret felvétele után élvezhető. Feltétlenül rossz az a képzőművészeti alkotás, mely értelmi elemek belekeverése nélkül élvezhetetlen. A képet, szobrot stb. nem érteni, hanem érezni kell. (Az érzelmi elemek belekeverése azonban a másik irányban is helytelen. Rossz műélvező az, aki anatómiai vagy természetrajzi készültsége alapján bírál egy képet. Az anatómia, vagy természetrajz lehet a művész dolga, ha a művészt érdekli és fontosságot tulajdonít neki, de a műalkotás művészi megbírálásnak lényeges tárgyát nem képezheti). – A fent említett futurista képet még élvezhetetlenné teszi az idő fogalmának túlságba való tágítása. (A táncosnő egész életét ábrázolja a kép.) Nem akarok dogmákat felállítani arra, hogy a képzőművészetben az idő fogalma mennyire tágítható – egyénileg valószínűleg igen különböző ez a mérték – egyetlenegy merev megállapítható igazság van s ez az, hogy a művészi alkotás csak akkor lehet jó, ha magyarázat nélkül élvezhető. Természetesen feltételezve azt, hogy belenevelt esztétikai előítélet sem zavarja a tiszta műélvezetet.

Kétségtelen, hogy egy hangulattal, lelki állapottal kapcsolt emlékkép-komplexumban az idő nehezebben meghatározható mint a közvetlen impresszióban, de nem hiszem, hogy ez az idő napokra, sőt évekre terjedhetne. El tudom fogadni, hogy valaki egy sétájának, vagy egy helyen való tartózkodásának hangulatát, sorozatos benyomásait egy síkon foglalja össze, tehát személyének hosszabb mozgásához kösse a képe tárgyát, de ezt is legszívesebben úgy, ha az időt ki tudja teljesen küszöbölni s mintegy absztrahálja hangulatát.

Végeredményben a mozgás ábrázolása megoldható, de még alig megoldott probléma. A legtöbb új művészi mozgalom valami formában foglalkozik vele és azt hiszem, hogy a kísérletek és kutatások rövidesen a művészettörténet bírálatát is álló eredményekre fognak vezetni.