Hídverés rovat

Az akadémikus melegre vágyik

A főtitkár rímmentes napjai
Arany Jánosról
Gazda István
Arany János, Tudományos Akadémia, technika, központi fűtés

Nyolcvan év
Ritka szép”

Henszlmann Imre, az egyetlen akkori magyar építész-akadémikus, az Akadémia palotája pályatervének elkészítője javasolta, hogy mivel Esterházy Pál a Bécsben őrzött képzőművészeti gyűjteményét szerette volna Pest-Budán elhelyezni, az a Magyar Tudományos Akadémia palotája számára tervezett épületbe kerüljön. A Kritikai Lapok 1862-es évfolyamában ezt írta a tervező:

„A telek felére bérházat terveztem a magyar műegylet, conservatorium és az orvosi társulat számára, hogy ez idővel képzőművészeti akadémiává alakulhasson át.”1

Végül is nem őt bízták meg a végleges tervek elkészítésével, de az épület megvalósításakor javaslatait kamatoztatták. Az Akadémia palotája 1865-re készült el, a titkári hivatal március 22-én költözött át az új épületbe, április 24-én tartották az első ülést. Bécsből 1865 nyarán megérkezett a képgyűjtemény is, s valóban az Akadémiánál helyezték letétbe.

„Főméltóságú Herceg! A MTA Ig. Tanácsa f. hó 12-én tartott ülésében magasztos örömmel értesült arról, hogy a Főméltóságod által nagylelkűen és hazafi önzetlenséggel az ország szívébe költöztetni ajánlott »Esterházy-Képtár« Pestre valósággal megérkezett. […] Az Akadémia nem riadt vissza semmi áldozattól, hogy az óhajtott vendéget, e felséges gyűjteményt, hozzáméltó termekben fogadhassa”

– fogalmazta a levelet az Akadémia elnöke nevében a titoknok, 1865. június 12-én.2 Maga a Képtár 1865 decemberében nyílt meg,3 s ekkor volt az ünnepélyes közgyűlés is:

„A MTA elérte végre óhajtott célját, hogy szűk és bizonytalan bérlakásból saját kényelmesebb és biztosabb hajlékába költözve, zavartalanabbul folytathassa tudományos működését; s immár azon kellemes helyzetben van, hogy nemzeti adakozásból újonnan épült díszes palotáját a f. évi dec. 11-én tartandó ünnepélyes köz ülése által megnyithatja.”4

A gyűjteményt Esterházy Pál herceg halála után felajánlották megvételre a magyar kormánynak, s egy országos gyűjtés eredményeként 1871-ben ez valóban állami tulajdonná lett: a

„képtár ezentúl az Országos Képtár nevet viselend, az ország elidegeníthetetlen javai közé soroltatik, és Pest városából, mint az ország központjából soha el nem vitethetik”

– fogalmaz az 1871. évi XI. törvénycikk.5 Fenntartását a Kultuszminisztérium vállalta magára, az Akadémia palotájának legfelső szintjén, a szép tetővilágításos termekben helyezték el, s itt is maradt 1905-ig.

A képtári falszerkezetet tűzbiztosra tervezték, a városi tanács is azt javasolta, hogy a helyiségek válaszfalai tűzbiztos szilárd anyagból készüljenek, de pénzhiány miatt 1863-ban még csak fából építették meg azokat. 1866-ban arra is figyelmeztették az Akadémia vezetőit, hogy a dunai szárny fafödémét ki kellene cserélni, mert az is tűzveszélyes.

„Elnök báró Eötvös József úr előadja, hogy szakértők által figyelmeztetve az Akadémia palotája második, de főleg harmadik emeletének, s így éppen a képtári helyiségeknek tűzvésztől nem biztos állapotára, mint amely részek Stüler tervétől, ki vasfalakat ajánlott, eltérőleg csupán költségkímélés tekintetéből építtettek olcsóbban, ezáltal több mint ötven ezer forintot lehetvén meggazdálkodni: azon épületrészt, s így az egész palotát tűz esetére lehetőleg biztosítani, elnök úr tervet és költségvetést dolgoztatott ki, mely szerint két víztartónak a szükséges szivattyúkkal felállítása mintegy 3200 forintba kerülne, mely összegnek megszavaztatását kéri.”6

1868. január 28-án a titoknok válaszolt Eötvös József bárónak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, aki több gondra is felhívta a hivatalnok figyelmét. A titoknok leírja, hogy egyetért az elnök kifogásaival, s valóban

„a könyvtári két olvasószoba és a kisterem fűtése aránylag sok fát felemészt, anélkül, hogy kellően bemelegednék. Az utóbbit minden ülés alkalmával tapasztaljuk; ezen kívül a terembe lépőt bizonyos kellemetlen bűz üti meg, amely vagy a fűtésből, vagy a gázcsövek hibája által származhatik.”7

Márciusban a titoknok ismét ebben az ügyben küld levelet Eötvös báróhoz, s úgy tűnik az illat forrásának oka megfejtetett, erről valamilyen feljegyzés is született:

„Az akadémiai kisterem, valamint könyvtári olvasóterem fűtőkészülékének kijavítása mennyire sikerült, azt a titoknoki kiadónak hozzám tett jelentéséből méltóztatik megérteni. Ugyane jelentésekben Cseh János háziszolga számára, ki a bajt észrevette, s orvoslását folytonosan sürgette, s általában e körül nagy buzgóságot fejtett ki, néhány forintnyi jutalom hozatik javaslatba.”8

Az elővigyázatottág ellenére 1869 februárjában kiütött a tűz az épület padlásán. Szerencsére sikerült elfojtani, így a képek nem sérültek meg.

„Nem szabad elhallgatni e tűzvész említésénél azon önfeláldozó erőfeszítést, melyet fiatal urak, s ezek élén az ifjú gróf Dessewffy Aurél, Emil gróf méltó fia, ez alkalommal kifejtettek. Valamely házi mulatságból, báliasan öltözve rohantak a vész helyére s frakkban, glacé-keztyűben, fehér nyakkendővel hordták a vizes csebreket, s hősi bátorsággal védték a veszélyben forgó nemzeti kincset”

– olvasható a korabeli tudósításban.9

Széchenyi István gróf fia, Széchenyi Ödön, a pesti Tűzoltó-Egylet parancsnoka 1872. november 7-én javasolta az intézménynek, hogy elsősorban a Képtár biztonsága érdekében egy négy személyből álló tűzőrségi részleg kerüljön felállításra, de azt akkor nem sikerült megvalósítani.

Ehhez kapcsolódnak még a következő akadémiai hírek:

„A palota harmadik emeletének s általában az Országos Képtár helyiségének vastetőzet és közfalak által tűzbiztosság tételére irányzott tervet bemutatva, másodelnök úr előadja, hogy a jelenlegi vallás- és közoktatási miniszter úr, belátván, hogy a nagy költséggel tervezett országos képtári épület egyhamar létesülni nem fog, kész a tetőzet és az összes képtári helyiségek tűz elleni teljes biztosítása végett az Akadémiával tárgyalásokat folytatni.”10

Ez 1873. május 24-én vétetett jegyzőkönyvbe.

Gr. Lónyay elnök úr emlékezetbe hozza, hogy a képtári helyiség tetőzetének újraépítését immár célszerű volna munkába venni, s erre nézve egy felügyelő bizottságot kineveztetni kér.”11

„Az Igazgató Tanács ismételt tüzetes megvitatás alá vetvén e kérdést, bármily nehezen határozhatta is el magát az Akadémia tőkepénzeinek ily beépítésére, de belátván az építésnek elkerülhetetlen szükségét, a kívánt költségeket 22.000 frt-nyi összegig megszavazza. Kötelességének ismeri ez áldozatot az országos képtár részére meghozni, tekintettel azon különböző dotatiókra is, melyeket az Akadémia az államtól élvez.”12

1865-ben jegyezte fel Eötvös József báró: „Fűttetni fogom a Kisfaludy-termet”. Az 1870-es évekre megszületett az új döntés: épüljön ki az épület teljes fűtésrendszere. 20.000 frt-ot szántak erre.13 Ybl Miklós építész és Kolbenheyer kivitelező vállalkozott a teljes átépítés elvégzésére, a munka azonban lassan haladt, s ezért a kultuszminiszter, Trefort Ágoston felelősségre akarta vonni őket. A főtitkár azonban megvédte a neves építész szakembereket, mondván, hogy a korai tél nem engedte befejezni a munkálatokat. Végül 1874-re elkészültek a vasszerkezetek, s hamarosan a második emeleti dunai szárny fafödémét is kicserélték vas alapanyagúra, így elkezdődhetett a fűtésrendszer kiépítése is. A tudós olvasót és a tudós látogatót mindenesetre egy dolog kapcsolt össze: melegre vágytak.

A titoknoki-főtitkári hivatalt vezető személyt kérték fel hát arra, hogy a fentiekben leírt valamennyi, átépítéssel kapcsolatos tárgyalást lefolytassa, vegyen részt a szerződések megkötésében, készítse el a pénzügyi elszámolásokat, s levelezzen a főhatóságokkal a napi problémák megoldásáról. A fűtésrendszer kiépítése éveket vett igénybe, még szerencse, hogy egy nagyon jó műszaki érzékkel megáldott szakember ült akkoriban ezen a poszton, aki e technikai kihívásoknak maradéktalanul eleget tudott tenni. Arany Jánosnak hívták.14

Az Akadémia palotájának avatása napján írta Ártatlan dac című versét, amelyet a Kapcsos Könyv őrzött meg, ebben olvasható:

„A Tudománynak háza vagyon:
Ennek örüljek hát ma nagyon?”

A fűtési gondokról akkor még nem is tudott…

Íme három levélfogalmazvány (1874–76-ból) a főtitkár kiváló műszaki érzéke bizonyítékaként:

„NAGYMÉLT. TREFORT ÁGOSTON
vk. min. úrnak telj. tisztel.

A MTA f. é. jún. 28-ig Ig. Tan. Ülésében indítvány és javaslat tétetett, hogy a jelenleg már foganatba vett képtári építkezések alkalmával mennyire célszerű volna egyúttal a képtári helyiségek téli fűtéséről is gondoskodni, főleg a közönség érdekében, mely az Orsz. Képtárt jelenleg az egész téli félévben, midon pedig kivált a tanulmányozóknak több ideje volna, de a szórakozók is jobban nélkülözik a kellemes időtöltést, – nem használhatja. Erre nézve bemutattatott Ybl Miklós építésznek egy javaslata, mint aki a Bacon I. L. cég itteni képviselőjét, Cross O. E. urat az Akad. különböző helyiségei forróvíz általi fűtése valamint szellőztetésük iránt külön-külön terv és költségvetés beadására szólította volt fel, s ezen tervek szerint a 2. és 3. emeleti képtári helyiségek vízfűtése 10,195 ft. 50 krajcárból állítható elő, – továbbá az összes nagyobb helyiségek szellőztetése és az átalakítások folytán szükséges reparációk mintegy 6,000 Ft-ra vannak számítva, mely összegeket az Akad. valamint a tető-építést is, csak törlesztendő adósság útján fedezheti.

Annálfogva az Igazg. Tanács határozata alapján, szerencsém van fölkérni Nagyméltóságodat, hogy a vízfűtési költségnek az Orsz. Képtári helyiségeket illető része törlesztése fejébe, ezen helyiségek évi lakbérét 1,000 forinttal feljebb emelni méltóztassék.

Teljes tisztelettel Nagym.-od aláz. szolg.

Budapest, 1874. júl. 10-én

elnök”15

„NMÉLT. TREFORT ÁGOSTON
vk. min. úrnak, teljes tisztelettel

Nagymélt. Min. Úr!

A MTA palotájában elhelyezett országos képtár tűzmentesítése céljából történt építkezések mibenléte és mielőbbi befejezése iránt hozzám intézett kegyes leirata folytán a késedelem oka iránt Ybl Miklós építész és Kolbenheyer művez. Urakat megkérdezvén, ezek írásban beadott nyilatkozata szerint van szerencsém jelenteni, hogy jelenleg már csak a szobafestő munka egy csekély része, vmint az amerikai padló lerakása s a végső összetakarítás van hátra, mely munka azonban 3–4 heti időt veend igénybe.

Ami a helyreállított helyiségek fűtését és kiszárítását illeti – ugyancsak az építészek szerint – ez a II. emeleti helyiségekben még jan. hó folytán eszközöltetett, s ez a rész azon idő óta használható állapotban van, sőt már át is adatott; a III. emeleten pedig, dacára az ily átalakításoknál felmerülő előreláthatatlan akadályoknak, a fűtés már febr. hónapban megkezdetett és ápril. közepéig folytattatott, melynek köszönhető, hogy a jókor beállott zordon téli idő alatt a nyers falak annyira kiszáradtak, hogy a festőmunkák még márc. hóban megkezdődhettek és kár nélkül folyhattak.

Tagadhatatlan ugyan – mint ismét az építészek nyilatkoznak –, hogy a munka kezdetén azzal a reménnyel táplálkoztunk, hogy az átalakítás még a tél kezdete előtt végre lesz hajtható, – azonban részint az eredeti átalakítás alkalmával nem tervezett, de később szükségesnek mutatkozott s engedélyezett nagy mérvű átalakítások a II. emeletben, melyek a munka folytatása s befejezésére lényeges, majdnem döntő befolyást gyakoroltak, – nemkülönben az ily különös munkánál előforduló és csak a legnagyobb eréllyel leküzdhető, olynemű nehézségek, melyekhez még elemi akadályok is járultak, hátráltatták a munka előmenetelét; így pl. a nyári zivatarok azon időben, midőn a tető lebontatott, később a magas Duna-vízállás, midőn a fűtés és szellőztetéshez készítendő csatornák a pincében hetekig vízzel voltak tele, végül a korán beállt zord tél mind oly tényezők, melyek a kiszámított időtartamot megváltoztatták.

Ezekből méltóztatik látni, mely okoknak tulajdonítják maguk az építészek az eddigi küzdelmet; valamint azt is, hogy a befejezésre már nem sok idő kívántatik, minek megtörténtét szigorúan elrendeltem és remélem, pár hét múltával szerencsém lesz bejelenteni.

Maradván telj. tisztelettel Nagyméltóságod aláz. szolgája:

akad. elnök

Budapest, 1875. ápr. 26.”16

„T. C. CROSS C. E.
úrnak tisztelettel

Budapest

Gr. Lónyai Menyhért akadémiai elnök úr a forróvíz-fűtési és szellőztetési készülék felülvizsgálatára kiküldött bizottság jegyzőkönyvi jelentését (áthúzva: megtekintvén is) helyben hagyván, az e szerint még fizetendő 1053 ft. 60 kr.-ra nézve úgy rendelkezett, hogy miután ez összegből minden eddig történt fizetés után a bélyeg levonandó, szíveskedjék a fentisztelt Ház egy kellő bélyeggel ellátott nyugtatványt kiállítani és azt az elnök gróf úrnak bemutatni, ki az összeget azonnal utalványozni fogja.

Ő excja jelenleg a fővárosban van és a temetés utánig itt marad. Tisztelettel:

főtitkár

Bpest, 1876. jan. 31.”17

Arany Jánost 1865. január 26-án választották meg titoknokká, 1870-ben pedig főtitkárrá. Hogy mit is jelentett e posztok betöltése? Hivatali működése első évében készült el az Akadémia palotája, a titoknoknak ellenőriznie kellett a bútorok és a képek odaszállítását, elhelyezését, megérkezett a 60 ezer kötetből álló könyvtár anyaga, minden egyes szállítónak a munkabérét már ő számfejtette. Minden reggel bontotta a postát, majd az iktatókönyvbe sorra beírta az érkező levelek adatait, s azt is, mi a feladat ezekkel. Külön rovatban tüntette fel, mikor küldetett válasz az adott ügyben. Az egyes akadémiai osztályok értekezletein ő vetetette papírra a jegyzőkönyvet. (Havonta hívta össze az összes üléseket, a szakosztályok hétfőnként tartottak nyilvános felolvasó ülést, majd zárt ülést, a 25 tagból álló Igazgató Tanács évente csak öt-hat alkalommal ült össze – mindenkit a titoknok-főtitkár hívott meg.)

Az Igazgató Tanács hagyta jóvá a költségvetést és a zárszámadást, itt esett szó a kinyomtatandó művekről, s azok pénzügyi hátteréről, a kisebb tisztviselők kinevezéséről és az esetleges fegyelmi ügyekről, s mindennek meg kellett jelennie az Akadémiai Értesítőben is. Az Elegyes Ülésen választották meg az elnököt, a másodelnököt és az osztályelnököket, mindig három-három évre. Évente egy alkalommal volt Nagygyűlés, ez mindössze három-négy napos volt, itt bírálták el a pályaműveket, s itt választottak új tagokat. Az üléseken a jegyzőkönyvet mindig a titoknok vezette. Már első hivatali évében hetvennégy osztályülésről számolt be.

Természetesen magát az Akadémiai Értesítőt is ő szerkesztette, s nyilvánvaló volt, hogy a szerzői honoráriumokat is ő utalványozta. Az Akadémiának más folyóiratai is voltak, ezekkel is a titoknok foglalatoskodott, a periodikák száma szép lassan tizennyolcra emelkedett. A könyvtár számos művet kapott külföldről is, belföldről is, ezeket egy-egy köszönőlevéllel illett nyugtázni. 1869-ben az Akadémián belül az egyes tudományszakok önállósultak, létrejöttek az önálló akadémiai osztályok, s mindegyik egy-egy titkárt is választott magának. Ekkor szűnt meg a „központi” titoknoki poszt, s az azt betöltő személyt ettől kezdve főtitkárnak titulálták. A főtitkár munkáját elsősorban a jegyző segítette.

1866 nyarán – mint titoknok – írta:

„Húznom kell az akadémia igáját, mert édes az és gyönyörűséges. Nem elég a titoknokság, most még a jegyzői tollat is a nyakamba sózták. Szeretnék menekülni ettől a nem nekem való hivataltól.”18

1870-ben – főtitkárként – azt kérte, hogy a krajcáros utalványozás munkájától mentesítsék, hiszen elsősorban azért választották őt főtitkárnak, hogy a tudósvilággal mint író levelezzen, de könyvelői és pénzkezelői képességeire is igényt tartottak.

1865. január 26-án titoknokká választása alkalmából szólalt fel:

„Kérem az összes Akadémia, az egyes osztályok, az egyes szakférfiak támogatását nehéz pályámon; s ezzel ajánlom magamat mindnyájok kegyességébe.”19

Az osztályok segítettek, a szakférfiak is segítettek, mégis nagyon sok feladat hárult a titoknok-főtitkárra.

1865. március 27-én az egyik legnagyobb magyar költő e sorokat vetette papírra:

„Azon két hordár részére, kik a titoknoki hivatal ideiglenes berendezkedése alkalmával az új lakáson a kirakodáshoz, a nehéz ládák stb. emelésére fölvétettek, az akad. általános pénztár részéről összesen két forint kifizetendő, elnöki jóváhagyás reményében.

Arany János titoknok”20

Bízunk benne, hogy az elnöki jóváhagyás megérkezett, s a nehéz ládák letétettek.


1865 áprilisában megírta az újságíróknak, hogy az Akadémia legközelebbi ülése az év április 24-én, délután öt órakor lesz, s már a Palota épületében fogják tartani. Egyelőre az udvaron keresztül lehet megközelíteni az elnöki lépcsőt, s onnan juthatnak a Kisterembe. Az újságírók a teremben az oszlopok mögötti térrészben foglalhatnak helyet.

Ott foglaltak helyet.

Április 12-én Balassa Jánosnak írt Sebészeti atlaszok című műve nyomdai munkálataival kapcsolatosan, a mű Bécsben készült, akik már jó ideje várnak arra, hogy Pest-Budán elkészüljön a korrektúra.

Elkészült.

Ugyancsak áprilisban arról kell intézkednie, hogy az akadémiai ülésteremben a megfelelő helyszámokat jelölő kis réztáblákat megfelelő módon helyezzék el, s a számokat ne „kifelől befelé, hanem befelől” helyeztessenek el. Bugát kapta a 9-es helyszámot, Jedlik a 14-est. Megállapíttatott, hogy a tiszteleti és a rendes tagok száma 60, 4 új tagra számítottak, az összes tag együttvéve 227.

„A beosztásnál nem lehet minden egyes tagra ülést számítani: lévén a tagok száma (külföldieken kívül) 227, a rendelkezés szerinti ülések száma pedig 88.”21

Meghatározta azt is, hogy a székek sorszámai hogyan haladjanak, a természettudósoké 1-től 19-ig, a történettudomány és a jogtudomány 20-tól 44-ig, a nyelvtudomány 45-től 69-ig, a matematika és a filozófia 70-től 88-ig haladt.

Tudományról nem esett szó.

1865 májusában nem másnak, mint Bunsennek – Eötvös Loránd németországi professzorának – írt levelet, amelyben az 1859-ben már aláírt, de 1865-ig el nem küldött tagsági oklevelét juttatja el számára.

Hat éven át Bunsennek fogalma sem volt arról, hogy tag lett-e a Magyar Tudományos Akadémián vagy sem.

Mint minden rendes titoknoknak, neki is foglalkoznia kellett a kitömött dolgokkal, íme egy 1865. augusztus 7-i levél:

„A MTA f. évi júl. 31-én tartott ülésében kedvesen fogadá dr. Gárdos János úr közlése nyomán a tudósítást, hogy Méltóságod [Scherzenlechnerről van szó – a szerző megj.] mintegy 150 kitömött mexicói madárral és egy csörgő kígyóval szíveskedett az Akadémiát megajándékozni, melyek immár úton vannak, sőt egy láda meg is érkezett.

Ámbár az Akadémia egyelőre nem szándékozik természeti gyűjteményt állítani fel, s az ide tartozó ajándék tárgyakat, köszönettel elfogadva ugyan át szokta szolgáltatni a magyar nemzeti muzeum gondviselésébe…”22

Arany Jánosnak igaza volt: nem lett volna illendő az Akadémia igencsak koros tagjait csörgőkígyók látványa által az épületbe történő belépéstől eltántorítani.

Az 1865 decemberi megnyitóünnepséghez számos „tudományos” intézkedés kapcsolódott, íme az egyik:

„A rendező biz. célszerűnek találta, hogy a gyalog jövő közönség a palota homlokzati fő bejárására utasíttassék, s csupán az Ak. tagjai mehessenek be gyalog az oldalkapun, mely az Akadémia-utcára nyílik.”23

A levelet Arany János írta tekintetes Thaisz Elek úrnak, szabad királyi Pest város főkapitányának címezve, teljes tisztelettel, egyben arra kérvén a főkapitány urat, hogy a tudósok lehető legkönnyebbeli behaladását elősegítendő „elégséges számú városi poroszlókat a mondott napra iderendelni” szíveskedjen.

És természetesen minden ehhez hasonló napi ügy, minden jelentés elkészítése a titoknok-főtitkár feladata volt.

1866. június 19-én saját ügyében levelezett az Adóbiztosi Hivatallal:

„…felszólíttattam, hogy az üzleti körömben foglalkozó és általam díjazott hivatalbeli egyének neveit, lakását stb. a jövedelmi adó kiróvása végett harmadnap alatt terjeszteném fel. Sietek erre nézve a következő felvilágosítást adni.

»Üzleti köröm« egyáltalán nincs, valamint általam fizetett és szolgálati személyzet sem létezik. (…) Végre szükségesnek látom a t. Adóhivatalt értesíteni, hogy az Akadémiának Ő cs. kir. Felsége által megerősített Alapszabályai 14 §-a szerint »az Akadémiát a hatóságok és mások irányában az Elnök képviseli«.”24

A költőket már akkoriban is pénzköltőnek hitte a t. Adóhatóság, s valódi költeményt aligha olvashattak tőle.

1868. március 17-én szomorúan állapította meg, hogy a Magyar Hölgyek Alapítványa terhére a „Villanyosság elméleti s gyakorlati előadása” címen meghirdetett pályázatra beérkezett pályaműveket a bírálók gyengének találták, így azok az „enyészetnek adattak”.

Hölgyek és a villany 1868-ban?

Egy napra rá a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot tisztelettel értesítette arról, hogy Ratiborszki Czernulas Bódog úr alighanem tévesen hitte, hogy megtalálta Attila sírját.

Nem is lett belőle akadémikus.

Május 30-án Maczanak Amália úrnővel közli, hogy Voltaire Chinai Árva című munkája általa készített fordítását

„kiadásra el nem fogadhatja, részint mivel a fordítás gyenge, nyelve szabatosság és csín nélküli, verselése gyarló, részint mivel az Akadémia ez idő szerint nem érzi magát hivatva szépirodalmi fordított munkák kiadására.”

Ha Amália tudta volna, hogy kivel kezd ki…

1869. május 19-én Kolozsvárra küldött levelet Tekintetes Simó Ferenc, akadémiai okleveles tanár úrnak, akivel szomorúan közölte, hogy dolgozatát közlésre nem tudják elfogadni, mert az akadémiai ügyrend 162. szabálya szerint

„a kör négyszögesítését, a szög háromfelé metszését s örök mozgony feltalálását előadó értekezések vizsgálatlanul visszautasítandók.”

Úgy tűnik, hogy Simó Ferenc munkája is e kategóriák valamelyikébe soroltatott. Természetesen máskor is foglalkozott effajta találmányokkal, 1876-ban például J. Maiher óhajtott Bécsből küldeni egy örökmozgonyt az Akadémiához, elbírálás végett, a főtitkár úr azonban megakadályozta e tett elkövetésében.25

Örökmozgonynak ott volt maga a főtitkár.

1871. november 6-án Sipeki Balázs Géza magyar királyi honvédhadnagy úrnak írt Ipolyságra, aki azt kérdezte a főtitkár úrtól, hogy egy bizonyos nyelvészeti vitában neki van-e igaza. Arany válasza:

„Minden ép nyelvérzékű magyar ember azt fogja mondani e kérdésre: a ’fát nem veszesz?’ – azt felelni: ’azt keresek’. Mert az ’azt’ névmás itt a ’fát’ helyen áll: s amint nem jó volna ’fát veszed?’ ’fát keresem’, úgy nem jó: ’azt keresem’, – t. i. ebben a syntaxisban. Más volna, e kérdésre: ’megtaláltad a fát?’, mert erre így felelnénk: ’azt keresem’.”26

Értjük.

1869-ben – irodai munkáját megkönnyítendő – pontos szabályzatot készített az iktatás, kiadás, jegyzőkönyv-végrehajtás, naplóírás, előadások, utalványozás, iratok, irattár, nyomda, periodikák ügyében, s ebben leírja, hogy a beérkező leveleket mindig Rónay Jácint úrhoz kell küldeni, Takács István fogja iktatni azokat, a könyvcsomagokat is Takács úr bontja fel, s azután pontosan részletezi, hogy melyek Takács úr, s melyek Rónay úr teendői.

Arany kellemes segítőtársat kapott Rónay személyében, aki korának egyik legképzettebb tudósa volt, a darwinizmus egyik első magyarországi ismerője és hirdetője, és aki 1866-ban tért vissza angliai emigrációjából. 1871-ig ő szerkesztette az Akadémia értesítőjét. 1869. április 19-től osztálytitkár volt négy éven keresztül, s ebben az időszakban volt Arany János segítségre. 1873-tól választott püspökként találkozunk a korábbi bencés pap nevével. A Magyar Történelmi Társulat egyik alapítója volt.

1870 márciusában azon kellett gondolkodni, hogy az akadémiai hivatal főjavítnoka, az elhunyt Sasku Károly helyett ki fogja a nyomdai korrektúrákat készíteni, s vajon elegendő-e, ha a továbbiakban csak a javító Potemkin és Mészáros Péter urak végzik e feladatot.

Nyári szabadsága idején többnyire Gyulai Pál helyettesítette. 1870 júliusában – elutazása előtt – néhány költői tanáccsal látta el őt, hogy távollétében odahaza rendben menjenek a dolgok:

„E kis kulcs az íróasztal középfiókját nyitja. Ebben, egy kéregtáblában vannak az Igazgató Tanács, nagygyűlés és összes ülések 1870-i hiteles jegyzőkönyvei. Ott vannak az Almanachok és nyomtatott jegyzőkönyvek is. – Ott van 5 kulcs összekötve. A legformátlanabb nyitja a festett szekrényt, melyben a kéz alatti iratok állnak. Ha ebbe kellene nyúlni: a felírás mindenütt eligazít, azon kivétellel, hogy e cím alatt: »Végrehajtandó jegyzőkönyvek« a f. évi (végrehajtott) jegyzőkönyvek irományai vannak.

Ami még nincs végrehajtva, a scontrókönyv (»Végrehajtási könyv« az íróasztalon) megmutatja. Ezek közül:

1) Az Edl-féle ösztöndíjért beérkező folyamodványokat áttenni a technikai, illetőleg az orvosi 3-as bizottság referenséhez. Referens még nincs bejelentve, addig lehet Kruspérhoz és Jendrassikhoz, Határnap 25. júl. bezárólag.

2) Ha az Édl-alapítvány oda lesz ítélve: ki-iratni az Igazgatóság VI. sz. jegyzőkönyvéből az illető pontot, melyben 300 ft. Utalványoztatik; fele az egyik ösztöndíjasnak adandó, nyugta mellett, fele a másiknak.

3) Ha Edvi Illés Pál válaszol, hogy kéziratát ideadja 50 ft-ért, az Igazgatóság u. a. jegyzőkönyve illető számát kiiratni a hitelintézetnek, s a pénzt vagy fölvenni s elküldeni, vagy megírni, hogy vétesse föl.

4) Ha Rózsay beadja az aradi gyűlésre bejelentett akad. tagok neveit, levelet írni (elnökileg) a M. Orvosok és Természetvizsgálók aradi nagygyűlése elnökének ngs. Aczél Péter úrnak, üdvözölni a gyűlést, és a tagok neveit, mint az Akadémia képviselőjét, sorra beléírni.

Egyéb érkező tárgyakra a Vettemet följegyezni, iktatni, a sürgősekben, körülmény szerint, intézkedni, a többit rakásra rakni. Ha könyv, nyomda vagy számla fordul elő, Takács úr beírja az Utalványkönyvbe s az utalványt aláírásra elkészíti.

Arany J.

Pest, 1870. július 6.”27

Mindezek semmiségek.

Ami a komoly ügyeket illeti: foglalkozott a székesfehérvári királysírok esetleges feltárásával, egyben megköszönte a koronázó városnak az ország első Vörösmarty-szobrának felállítását. Ő szervezte a Kölcsey-, Széchenyi-, Kazinczy- és Toldy-ünnepségeket, valamint a 400 éves magyar könyvnyomtatás emlékünnepségét, s részt vett az Országos Levéltár, a Geológiai Intézet, a Meteorológiai Intézet, a Földrajzi Intézet, valamint a Történelmi Társulat megalapításában. Elsők között levelezett a korvinák ügyéről, amelynek következményeként a szultán néhányat vissza is juttatott a magyar tudósoknak.

Kezdeményezője 1868-ban a Bolyai-kéziratok átvizsgálásának, s javasolta, hogy az Akadémia hozassa fel néhány hónapra e kéziratokat Marosvásárhelyről Pestre. Sürgette a Kazinczy-mauzóleum restaurálását, s nem ki részben neki köszönhető, hogy az Akadémia meg tudta vásárolni a Bossányi-családtól a teljes Kazinczy-levéltárat, amelyet később az MTA 22 kötetben adott közre.

Még arra is figyelt, hogy az akkor indult vasútépítési vállalkozások keretében az építőmunkások számára mindig megfelelő kútvizet biztosítsanak, felhívta a figyelmet arra, hogy mindig tudós vegyészekkel vizsgáltassák meg ezeket a kutakat.

A Magyar Tudományos Akadémia Arany titoknoki, majd főtitkári időszakában több neves tudóst választott tiszteleti tagjai sorába, az erről szóló udvarias értesítést mindig a titoknok-főtitkár fogalmazta. Az 1865 és 1879 közötti időszakban lett az Akadémia tiszteleti tagja (külső tagja) a neves német ókortörténész, Theodor Mommsen (1867), ugyanabban az évben lett tag az angol természettudós, Richard Owen. Az angol filozófus-közgazdász, John Stuart Mill 1868-ban lett a testület tagja. Charles Darwin (1872), s ugyanabban az évben a neves fizikus, Rudolf Clausius, Gustav Robert Kirchhoff és Hermann Helmholtz is. A következő évben lett tag a jeles angol fizikus, William Thomson és a már akkor világszerte elismert német patológus, Rudolf Virchow. Az ismert osztrák orvos, Karl Rokitansky 1874-ben választatott az MTA tiszteleti tagjává, 1876-ban lett tag az orvos Paul Broca.

Charles Darwinnak így írt 1872 júniusában:

“Most Honoured Sir,

The Hungarian Academy of Sciences, in its General Assembly of the 24-th May, has had the honour to chose YOU, as foreign Member, in regard of Your highly distinguished merits in natural sciences.

It is on my side a particular pleasure to give words to this proof of respect the Hungarian Academy owes to the worthy promoters of science, and to join hereby as a token of our consideration the respective Diploma.

Assuring You, most honoured Sir, of my perfect consideration, I am your most obedient servant.”28

1865 és 1869 között tehát titoknok volt, ebből az időszakból 1854 levélfogalmazványa maradt fenn, első főtitkári évében, 1870-ben 5 önálló kötet és 23 értekezés részbeni sajtó alá rendezése, nyomdai ellenőrzése és utalványozása hárult rá, 1871-ben 6 kötet és 17 értekezés, 1872-ben 8 kötet és 34 értekezés, 1873-ban 18 kötet és 33 értekezés, 1874-ben 16 kötet és 31 értekezés, 1875-ben 14 kötet és 35 értekezés, 1876-ban 13 kötet és 50 értekezés, 1877-ben 8 kötet és 41 értekezés, végül 1878-ban 14 kötet és 14 értekezés. Ezeket neki, mint főtitkárnak kellett előkészítenie.

Fennmaradt tőle 339 darab, saját maga által írt ülési jegyzőkönyv, több ezer utalvány, két nagy iktatókönyv, továbbá néhány levélfogalmazvány. Az 1870 és 1877 közötti főtitkári időszakából 1223 darab levélfogalmazványát ismerjük. Ezen túlmenően jegyzőkönyvek kivonatai, és más fogalmazványok is maradtak tőle, ezek száma – a levelekkel együtt – meghaladja a négyezret.

Nem csoda, hogy csak a számára „kötelező” ülésekre ment el, tán Jókainak írta, amikor az egyik tanácskozásra hívta:

„Beteg vagyok, süket, vak s vén
Tanácskozni mért mennék én?”

Főtitkári iratainak, az általa írt jegyzőkönyveknek a többsége máig feltáratlan. Igaz, a kutatók már a 20. század elején úgy vélték: ezek többsége elveszett, elkallódott, s egyébként is az Arany-életműben a rímes alkotások többet érnek, mint a rímtelen jegyzőkönyvek. Akadémiai főtitkári éveiben sokat bajlódott betegségeivel, amelynek leírásával talán többet foglalkoztak a művelődéstörténészek, mint tízezer oldalnál is több főtitkári feljegyzés-sorozatának feldolgozásával.29

Megromlott egészségi állapotára való tekintettel, 1876-ban nyugdíjazását kérte.

„NAGYMÉLTÓSÁGÚ GRÓF LÓNYAY MENYHÉRT
elnök úrhoz és a M.T. Akadémiához intézett alázatos lemondó levele a bentírt főtitkárnak.

Nagyméltóságú Gróf, Elnök Úr! Tekintetes Akadémia!

Erőm hanyatlása mind inkább s napról napra meggyőz arról, hogy a Tekintetes Akadémia iránt csak az által teljesíthetem már legjobban kötelességemet, ha a főtitkári hivatalról, melyet a T. Akadémia érdememen kívül rám ruházni kegyeskedett, valahára lemondok.

Midőn – már csaknem tizenkét éve – a Tekintetes Akadémia bizalma által ösztönözve, a titoknoki állást elfoglalni merészeltem: gyöngeségim érzetében már akkor kijelentém, hogy szolgálatomat csupán kisegítőnek, rövid ideig tartó kísérletnek óhajtom vétetni, helyemet átengedendő avatottabbnak, mihelyt a T. Akadémia bizalma ilyenben öszpontosul. A Tekintetes Akadémia kegyes elnézése és támogatása azonban lehetővé tette nekem e hivatalt mostanig folytatnom, miért legforróbb hálámat nyilvánítom.

Méltóztassék tehát a főtitkári választás iránt oly módon intézkedni, hogy szünidő után, az ülések megnyíltával, helyemet már utódom tölthesse be.

Mély tisztelettel maradván

Nagyméltóságod és a Tekintetes Akadémia alázatos szolgája:

Buda-Pesten, 1876. június 7-én.

Arany János
főtitkár”35

1876 júniusában viszont még nem vonulhatott nyugalomba, lemondását nem fogadták el.

E tényről így tudósított az Akadémiai Értesítő 1876-ban:

„Arany János benyújtott iratában, ereje hanyatlását adván okul, főtitkári hivataláról köszönettel lemond, kérvén a választásra nézve oly intézkedést, hogy a szünidő után az akadémiai ülések beálltával, helyét már utódja foglalhassa el.

Az Akadémia ezen sajnálattal értett lemondást el nem fogadván, az elnök úr által föl is kérte a főtitkárt annak visszavételére, s jóllehet ez kívánságára nem hajlott, újra megkérte, hogy hivatalában továbbra éspedig annál inkább megmaradjon, mert főtitkári anyagi munkája megkönnyítéséről segéderő beállítása által gondoskodni akar.”36

Hogy mi lehetett ennek az oka, arra nem könnyű választ adni, hiszen Arany nem kért fizetést az Akadémiától, kemény irodai munkáját ingyen látta el, ennek ellenére erőteljesen kapacitálták, hogy még ne vonuljon nyugalomba. 1876-ban semmiképpen sem. Ennek a nagy-nagy tudósi ragaszkodásnak – cinikus véleményünk szerint – csak egyetlen nyomós indoka lehetett, mégpedig az, hogy 1876-ban még nem üzemeltetett be teljességében a forróvíz-fűtési rendszer.41

Arany 1875-ben kérte meg Zsigmondy Gusztáv mérnököt, hogy ellenőrizze a központi fűtés kialakításával kapcsolatos munkálatok során keletkezett addigi számlákat, majd létrejött az e témakörrel foglalkozó vegyes bizottság, s 1875-ben a Központi Fűtési Ellenőrző Bizottságba – a főtitkár javaslatára – Ybl Miklóst és a már említett Zsigmondy Gusztáv mérnököt is meghívták. Mint említettük, 1876-ban Lónyay Menyhért grófhoz, akadémiai elnökhöz küldi Arany János az előbbi bizottság jelentését, egyben arra kéri, hogy szíveskedjen engedélyezni a hátralékos számlák utalványozását.

Úgy tűnik, hogy a tudós testületben egyetlen ember akadt, aki az Akadémia Palotájához kapcsolódó valamennyi műszaki problémát át tudott látni, köztük a fűtésrendszer ügyeit, elvégre ő igencsak behatóan tanulmányozta és ismerte a csövek és gőzök rejtélyes útjait. Ő az, aki szót tudott érteni a felsőbb hatóságokkal, ha nem haladtak elég gyorsan a munkálatok, aki tehát valóban a tetőtől a pincéig ismerte e palota és az ahhoz kapcsolódó számlák rejtelmeit. O volt az epepanaszaival és szembajával küszködő, s leánya halála miatt igencsak összetört, korán megöregedett főtitkár, Arany János.

Újabb lemondását már elfogadták.

MÁSODIK LEMONDÓ LEVELE

„Tekintetes Akadémia!

Azon egészségi okokhoz, melyek miatt a múlt évi nagygyűlésen lemondásomat benyújtottam, idő közben szemeim oly mértékű megromlása járult, hogy már félév óta hivatalom napi teendőit is csak szemeimnek (orvosi tilalom ellenére) folytonos megerőltetésével s mégis tökéletlenül végezhetem. Kérem tehát a T. Akadémiát, méltóztassék a benyújtott – s részemről vissza nem vont – lemondásomat elfogadni, s a főtitkár-választást a közeledő nagygyűlés napirendjére tűzni.

Megújítva az eddigi elnézésért legbensőbb köszönetemet, tisztelettel maradok a Tekintetes Akadémiának alázatos szolgája

Arany János
r. tag.

Buda-Pest, 1877. márc. 26.”42

Erről így tudósított az Akadémiai Értesítő 1877-ben:

„Olvastatott Arany János főtitkár levele, amelyben főtitkári hivataláról lemondását jelenti be. (…) A főtitkár lemondásának okai teljesen méltányoltatván, mind amellett határoztatott, hogy a főtitkár választása a közelendő nagygyűlésre nem tűzetik ki, hanem a lemondó levél áttétetik a nagygyűléshez, azon egyhangúan kifejezett óhajtással, hogy az Akadémia oly módon fogja eldönteni az ügyet, mely szerint a főtitkár lemondását nem fogadván el, egy évre teljesen fölmenti minden hivatalos teendőktől, s helyettesítéséről a körülmények szerint célszerűen intézkedik.”43

Arany János 1879. május 22-től haláláig tiszteletbeli főtitkár volt, ez a rang talán egyedülálló az Akadémia történetében, s emellett ugyanezen időszakban igazgató tag is volt.

1877 márciusának végén mondott le véglegesen főtitkári posztjáról, s a májusi Nagygyűlésig kellett dönteni az elnökségnek az utódlásról. Addig az ügyek egy részét ő vitte tovább, sőt a májusi Nagygyűlést is ő szervezte meg és vezette le, s bár lemondását véglegesként még a Nagygyűlésen sem fogadták el, egy évre felmentették a munkájától, és Fraknói Vilmost bízták meg a helyettesítésével. A Nagygyűlés után, június 27-én íródott Arany utolsó hivatalos levele, attól kezdve az ügyeket Fraknói vitte tovább.

Nyugalomba vonult hát, Gyulai Páltól kapott ajándékba egy kapcsos könyvet, az ezt követő hetekben ebbe írogatta verseit, pontosabban szólva újra verseléshez fogott. Rímmentes korszaka befejeződött.

Bár 1877 nyarán köszönt le a főtitkári posztról, élete végéig maradhatott otthonában, abban a lakásban, amely az Akadémia palotája mögötti épületben volt. Özvegyének halála után, 1885-ben fia, Arany László és felesége kiköltözött a lakásból.

Az utódokra maradtak a hivatali iratok, meg az egyéb irományok. A történet 70 évvel később folytatódott.

A II. világháború borzalmai után, 1946-ban a Pénzügyminisztérium József téri szénpincéjéből kerültek elő a Mikszáth-emlékek, Szabó Dezső kéziratai, s hasonló különlegességek, amelyeket akkor át is szállítottak az Akadémia palotájába, s bizony örültek a kutatók, hogy néhány értékes kézirattömeg átvészelte a háború viharát.

De szerencsére átvészelte más is, mégpedig az Akadémia pincéjében. Komoly pincék voltak ezek, hiszen a századfordulón a pincék Duna-parti részét bérbe adták egy Glantz nevű, bor-nagykereskedő cégnek, s a cég két óriási betonhordót épített a Dunára merőleges pincerészben. Ennek előzményéhez az a tény tartozik, hogy a városi tanács már 1864-ben úgy határozott, hogy két alagút is megépülhet, amely összeköti a rakpartot az akadémiai palota pincéivel. Az alagutak és a betonhordók kombinációja lehetővé tette, hogy 200 ezer liternyi bor befogadása és a Duna-parton kikötő uszályokkal való összeköttetése az Akadémia számára bevételt jelentett. Magukat a betonhordókat üveggel bélelték ki, és csővezetékkel látták el, hogy a szekéren vagy hajón érkező boroshordók tartalmát gumicsövek segítségével átfolyathassák. 1920 táján a bérleti szerződés megszűnt, a hordók kiürültek, s ezeknek a hordóknak köszönhető, hogy a II. világháború éveiben, 1943-tól kezdődően ide menthették Csokonai és Vörösmarty kéziratait, 120 értékes kódexet, a régi magyarországi nyomtatványokat, valamint az Akadémia alapításától kezdődően külföldről érkezett ritkaságokat.

„Köztük több ezer olyan ritka folyóirat-sorozat is megmenekült, melyekből alig van a háború alatt lebombázott német, francia, angol akadémiai könyvtárakban.”44

Mintegy negyedmillió kötetet. Került ide néhány Széchenyi-relikvia, egy Mányoki-olajfestmény, s még néhány különlegesség, köztük a Vikár Béla-féle fonográfhengerek, a Kisfaludy-szoba és a Mikszáth-szoba kincsei. A Vigyázó-könyvtár anyagából mintegy 500 ősnyomtatvány és 55 középkori kódex vészelte át a viharos éveket a Glantz-féle hordókban.

Azután mindez bekerült a súlyos háborús károkat szenvedett, de napról-napra szépülő akadémiai gyűjteménybe. A hordók kiürültek, újabb kéziratokra nem leltek, megkezdték hát feldolgozásukat.

Arany János főtitkári működéséről 1946-ban már vajmi keveset tudtak a kutatók, hivatali iratainak nagy részét nem ismerték, ülési jegyzőkönyveiről alig tudtak valamit. A Voinovich iratanyag nagy része a háborúban megsemmisült.

Arany János irodalmi hagyatéka fia, Arany László halála után annak özvegyére, Szalay Gizellára maradt, aki másodszor is férjhez ment, s Voinovich Géza felesége lett. Így került az Arany-hagyaték az ismert irodalomtörténészhez, aki meg is írt egy háromkötetes Arany-életrajzot. A Voinovich-villa, amelyik a Ménesi út 23-ban volt, a II. világháború időszakában elpusztult, a ház leégett, Szalay Gizella is ott lelte halálát, az Arany-hagyaték is a tűz martalékává lett.

Voinovich azonban már a háború idején egy nagy anyagot átadott az Akadémiának, akik azt át tudták menekíteni, ugyanis a betonhordókba került a Daliás idők és a Toldi szerelme fogalmazvány-sorozata, amelyre pedig Arany János saját kezűleg írta rá: „Tűzre való!”. Ide kerültek a Shakespeare- és az Arisztophanész-fordítások eredeti kéziratai is, valamint Petőfi Aranynak dedikált verseskötete. A sors fintora, hogy az Arany által tűzrevalónak ítélt kéziratok fennmaradtak, mások meg elpusztultak, s szegény menye is az ő kéziratai körében lelte halálát. Szinte csodával határos, hogy Voinovich Géza az Arany által javított Az ember tragédiája kéziratot és Arany Kapcsos könyvét meg tudta menteni a háború viharától, s ezek 1945. március 1-jén kerültek be az Akadémia gyűjteményébe.45

Voinovich másolatában fennmaradt néhány olyan irat is, amelynek eredetije a világháború martalékává lett, de a háború befejeztével az Arany által papírra vetett legalább tízezer oldalnyi hivatalos iratról, jegyzőkönyvről semmilyen információval sem rendelkeztek a kutatók.

Az Akadémia Kézirattárában ez az anyag soha nem volt megtalálható, nem keresték, nem kutatták, úgy tűnt, hogy a történet itt véget ért. Pontosabban szólva a történet ott ért véget, hogy 1885-ben Arany János örökösei, leszármazottai átadták a testület által a család számára biztosított hivatali lakást.

„Arany özvegyének halála után, 1885-ben Arany László és neje kiköltözvén, régi szobájában hagyta »gondos őrzésre« apja hivatali fogalmazványainak kötegeit.”46

Az azt felújító szakembereknek útban volt a hatalmas papírtömeg, s igyekeztek valamilyen védett helyre vinni, amíg végeznek az átalakítással. Gyorsan kellett dönteniük, s nyilván nem kellő helyismeretüknek tudható be, hogy a kézirattömeget nem a Kézirattárban, hanem az Akadémia pincéjében helyezték el. És ott is felejtették.

A pincét, a kazán mellett elterülő részeket a gondnokok nemigen látogatták, amelyből az következik, hogy az Arany felügyeletével felszerelt kazánokat háromnegyed századon át nem nagyon kellett háborgatni, különösebb nagyjavítás sem vált szükségessé. A II. világháború éveiben nyilván nem nagyon volt mód arra, hogy ügyeljenek a karbantartásra, az esetleges víztelenítésre, a berendezés pontos működtetésére. A kazán végül is meghibásodott. Az 1949 őszén államosított Magyar Tudományos Akadémia gazdasági és műszaki vezetői úgy döntöttek, hogy az épület központi fűtését ellátó kazánt kicserélik, s a szakemberek az Akadémia épületében megfelelő pincét kezdtek keresni a beépítendő, modern kazán számára.

Gergely Pál írta 1978-as visszaemlékezésében:

„A Roosevelt tér dunai sarkán állt régi központi-fűtési kazánok elavultak, ezért sürgősen újakat kellett rendelnünk, és persze a nagyobb méretekhez való alkalmas helyiségeket is. Ez a hatalmas betonhordók közelében sikerült is, az ócska bútortörmelékekkel zsúfolt fülkék egybenyitásával. Itt ért aztán engem 1949 őszén életemnek egyik legnagyobb meglepetése, mintegy a gondnoki működésem jutalmául.”47

Ekkor bukkantak ugyanis a 70 éven keresztül lomtárnak használt pincében az Arany-család által megőrzött, elveszettnek hitt kéziratokra. Előkerült a Kisfaludy Társaság iratanyaga, s Kriza János népköltési gyűjtése. Ez utóbbi mintegy 11 ezer lapot tett ki, köztük az Orbán Balázs, a Széll Farkas, az Abafi–Kálmány-féle gyűjtés, versek és mesekéziratok. Ennek egy része ugyan korábban már megjelent, de további kétkötetnyit csak ekkor sikerült előásni, majd sajtó alá rendezni. Ezt adták ki 1955-ben Székely Népköltési Gyűjtemény címmel. Korábban 29 ballada és 35 régi székely népdal, valamint néhány mese jelent meg Kriza gyűjtéséből Arany László és Gyulai Pál jóvoltából, majd 1955-ben – a pincéből előkerült kéziratokból – további 7 ismeretlen balladát, 66 népdalt, 28 népmesét, s számos közmondást adtak közre, továbbá egy népszokás- és táncszó-gyűjteményt. Az első válogatás 1862-ben jelent meg, a kézirat kiadatlan része 1885-ben került az Akadémia pincéjébe, s a híres Kriza-gyűjtés második része 1955-re már napvilágot is látott. Mesébe illő történet.

De 1949-ben más anyagok is előkerültek: Széchenyi, Wesselényi, Kazinczy, Kölcsey, Vörösmarty, a két Kisfaludy, a két Bolyai, Bajza és mások levelezései, továbbá Toldy Ferenc iratanyaga.

És Arany János 1865 és 1878 között papírra vetett titoknoki fogalmazványai: mintegy 4100 darab félíves papír, valamint 339 ülési jegyzőkönyv, amelyek helyett – Gyulai Pál szerint – sok-sok remekmű is születhetett volna irodalmunk számára. Nem született, mert ezek az évek Arany János rímmentes évei voltak. Életművének ez a része viszont senkinek sem hiányzott. Több ezer oldalnyi, megsárgult papírra írt, kibetűzendő szöveg? Erre akadémikus nem vágyott.

Csak melegre.

Amiről az Arany megterveztette kazán gondoskodott is, miközben az papírra alig vágyott. Ennek örüljünk hát ma nagyon!

  1. Henszlmann Imre: Az Akadémia palotájának eddigi története. = Kritikai Lapok, 1862. márc. 1.
  2. Forrás: (Arany János) Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeállította és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Budapest, 1964. 59. p. (Arany János összes művei, XIV. kötet. Sorozatszerkesztő: Keresztury Dezső). Az irat sorszáma: 138/817.1865.
  3. Műsorozata a Magyar Tudományos Akadémia palotájában elhelyezett Eszterházy herczegi Képtárnak. Pest, 1866. 32 p.
  4. Forrás: (Arany János) Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeállította és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Budapest, 1964. 83. p. (Arany János összes művei, XIV. kötet. Sorozatszerkesztő: Keresztury Dezső). Az irat sorszáma: 1138/c.1865.
  5. Az Országos Képtár képeinek jegyzéke az Akadémia épületében. Budapest, 1876. 30 p.
  6. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1877. 109. p.
  7. Forrás: (Arany János) Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeállította és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Budapest, 1964. 252. p. (Arany János összes művei, XIV. kötet. Sorozatszerkesztő: Keresztury Dezső). Az irat sorszáma: 58/1400.1868.
  8. Forrás: Uo. 265. p. Az irat sorszáma: 160/1400.1868.
  9. Lásd: Vázlatok a Magyar Tudományos Akadémia félévszázados történetéből. Budapest, 1881. 163. p.
  10. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1873. 146. p.
  11. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1874. 78. p.
  12. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1874. 171. p.
  13. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1874. 171. p.
  14. Arany János hivatali időszakáról több tanulmány is született, ezek közül a legfontosabbak:
    Szily Kálmán: Arany János mint főtitkár. = Akadémiai Értesítő, 1893. 330–337. p.
    Heinrich Gusztáv: Arany János és az Akadémia. = Akadémiai Értesítő, 1917. 432–438, 554–579. p.
    Balogh Jenő: Arany János mint főtitkár. = Akadémiai Értesítő, 1932. 237–243. p.
    Voinovich Géza: Arany János életrajza. 3. köt. 1860–1882. Budapest, 1938. 178–183, 208–214. p.
    Voinovich Géza: Arany János mint akadémiai főtitkár. = MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei, 1953. 221–228. p.
    Gergely Pál: Arany János és az Akadémia. Budapest, 1957. 144 p. (Irodalomtörténeti füzetek 11.)
    Gergely Pál: Arany János akadémiai titoknoki és főtitkári működése. = Magyar Tudomány, 1957. 31–52. p.
    (Arany János) Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeállította és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Budapest, 1964. 778 p. (Arany János összes művei, XIV. kötet. Sorozatszerkesztő: Keresztury Dezső). Tartalma: Arany János akadémikusi iratai az Akadémiához (1859–1864); Arany János akadémiai titoknoki iratai (1865–1869); Arany János akadémiai főtitkári iratai (1870–1877).
    Gergely Pál: Arany János költői, tanári hivatása és hivatalai. = Novák László (szerk.): Arany János tanulmányok. Nagykőrös, 1982. 305–326. p. (Nagykőrösi Arany János Múzeum Közleményei 2.)
  15. Forrás: (Arany János) Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeállította és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Budapest, 1964. 514–515. p. (Arany János összes művei, XIV. kötet. Sorozatszerkesztő: Keresztury Dezső). Az irat sorszáma: 661/1874.
  16. Forrás: Uo. 522–523. p. Az irat sorszáma: 391/1875. 212
  17. Forrás: Uo. 546. p. Az irat sorszáma: 79/1876.
  18. Gergely Pál: Arany János és az Akadémia. Budapest, 1957. 26. p. (Irodalomtörténeti füzetek, 11.)
  19. Forrás: (Arany János) Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeállította és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Budapest, 1964. 31. p. (Arany János összes művei, XIV. kötet. Sorozatszerkesztő: Keresztury Dezső). Az irat sorszáma: 804/1865.
  20. Forrás: Uo. 39. p. Az irat sorszáma: Utalv. kv. 13/865. általános
  21. Forrás: Uo. 45. p. Az irat sorszáma: 1409/1865.
  22. Forrás: Uo. 75. p. Az irat sorszáma: 206/817.1865.
  23. Forrás: Uo. 98. p. Az irat sorszáma: 276/817.1865.
  24. Forrás: Uo. 169. p. Az irat sorszáma: 149/917.1866.
  25. Régi Akadémiai Levéltár 1876:135. sz. irat
  26. Forrás: (Arany János) Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeállította és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Budapest, 1964. 432. p. (Arany János összes művei, XIV. kötet. Sorozatszerkesztő: Keresztury Dezső). Az irat helye: Akadémiai Kézirattár, Levelestár.
  27. Arany János levele Gyulai Pálhoz. (Megszólítás nélkül). = Gergely Pál: Arany János és az Akadémia. Budapest, 1957. 128. p. (Irodalomtörténeti füzetek 11.).
  28. Forrás: Uo. 457. p. Az irat sorszáma: 565/1872.
  29. Utalás a betegségét tartalmazó cikkre.
  30. Forrás: (Arany János) Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeállította és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Budapest, 1964. 553. p. (Arany János összes művei, XIV. kötet. Sorozatszerkesztő: Keresztury Dezső). Az irat sorszáma: 1560/1876.
  31. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1876. 138–139. p.
  32. A forróvíz-fűtési rendszer, azaz a központi fűtést adó rendszert egyesített iratanyaga a Régi Akadémiai Levéltárban 1875:967 szám alatt őriztetik.
  33. Forrás: (Arany János) Hivatali iratok 2. Akadémiai évek (1859–77). Összeállította és a jegyzeteket készítette: Gergely Pál. Budapest, 1964. 576. p. (Arany János összes művei, XIV. kötet. Sorozatszerkesztő: Keresztury Dezső). Az irat sorszáma: 1166/1877.
  34. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1877. 116. p.
  35. Gergely Pál: Az Akadémia pincéi. = Budapest (folyóirat), 1978. No. 4. 31. p.
  36. Lásd még: Sáfrán Györgyi: Arany János hagyatéka az Akadémiai Könyvtárban. = Magyar Tudomány, 1967. 343–348. p.
  37. Gergely Pál: Az Akadémia pincéi. = Budapest (folyóirat), 1978. No. 4. 33. p.
  38. Uo. 32. p.

A „Ditor ut ditem” címmel Schultheisz Emil professzor 85. születésnapjára megjelent orvostörténeti munka fejezete. Budapest, 2008. (Magyar Tudománytörténeti Szemle Könyvtára, 75.)