Hídverés rovat

„…a működésben van a nyugalom”

József Attila viszonya a fizikához, emlékezve születésének hetvenötödik évfordulójára
Tuska Ágnes
fizika, matematika

A költő művei után álló oldalszámok a József Attila művei I–II. kötetére vonatkoznak (Szépirodalmi Könyvkiadó 1977).

„Kertemben érik a
leveles dohány.
A líra: logika;
de nem tudomány.”1

„A logika dialektikus, a valóság történeti […] Én történelmet látok a világban és meg akarom mégis érteni, hogy tudatosan formálhassam. Ezt a megértő működést nevezem dialektikának.”2

A két idézet egybevetéséből könnyen kikövetkeztethető, mit értett József Attila a líra szón.

Nem a mi feladatunk megállapítani: Ő óriás volt lírikusaink között. József Eta szerint Makai Ödön egyszer megjegyezte: fizikus is lehetett volna belőle.

Óriásit veszítettünk volna a költészete nélkül, mégis érdekes lehet végiggondolni, hogy mi indíthatott valakit ilyen vélemény alkotására?

Hogy jó érzéke volt a természettudományokhoz, azt több életrajzírója is hangsúlyozza. Szegedi egyetemi tanulmányainak második félévében is fölvett órái között szerepel Kiss Árpád: Az atomok és molekulák szerkezetéről című speciálkollégiuma, ami egyáltalán nem magától értetődő egy magyar–francia szakos bölcsész hallgatónál! Egy évvel később, az 1926-os évben különösen sűrűn bukkannak föl leveleiben természettudományos fogalmak.3 Csak egyikből idézek:

„[…] Most már a fizika nyelvén kifejezve jelen – van egy másik Univerzum is. T. i. a mi univerzumunk a pozitív és negatív elektronok rendszere, és a másik jelenlevő univerzum pedig azoké, melyekhez képest a jelen ismert negatívok-pozitívok; ill. a jelen ismert elektronok pozitív és negatív egyedei által alkotott rendszer – pozitív rendszer és ennek megfelelően van negatív rendszer is. Ellenkező esetben, ha nem kötné le azt a rendszert egy ellenkező pólusú rendszer, rendszer volta a pozitív és negatív töltések azonos számánál fogva megszűnne, vagy az energiaérték 0-val volna egyenlő.”4

Írt Einstein tömeg-energia képletéről, és görbe síkokról is. Korántsem állítjuk, hogy József Attila valamilyen logikus gondolatmenettel jutott el (1926-ban, Dirac előtt) a természet töltésszimmetriájáig, vagy hogy a népszerűsítő cikkekből maradéktalanul megértette volna a relativitáselmélet állításait. (Ezzel már részletesen foglalkozott Tverdota György József Attila költészetének kozmológiai vonatkozásai című írásában, Irodalomtörténeti Közlemények 1979/2, és ifj. Gazda István József Attila és a relativitáselmélet című tanulmányában, Kritika 1980/3.) Csak azt kívánjuk bizonyítani, hogy foglalkoztatta az ő életében átalakuló fizikai világkép. Ő maga így számolt be elmélkedéseiről testvérének, Jolánnak egy kissé ironikus hangú levélben:

„Ma különben borotválkoztam és hajat vágattam és a szabálytalan görbékre vonatkozó fejtegetéseimmel erős lökést adtam a geometriának.”5

Tanulmányaiban azonban már alaposabban fejti ki gondolatait. Itt főleg a természettudományok filozófiai vonatkozásai merülnek fel. (Kedves olvasmányai voltak a Materializmus és empiriokriticitizmus, az Anti-Dühring, Berkeley: Értekezés a látásnak egy új elméletéről című munkája és Bergson: Teremtő fejlődése.6

Természettudomány és marxizmus című cikkéből idézek:

„A dialektikus materializmusnak megvan a maga ismeretkritikája és az nem vág össze a Tótis Béla által kifejtett fölfogással. Tótis Nietzsche szavát idézi, amely szerint az új világnézet »hű maradt a földhöz« és hozzáfűzi: »Ebben a világképben a tapasztalás volt hivatva mindannak a megmagyarázására, amiknek megértéséhez előzőleg az emberi léleknek elképzelésekre és illuziókra volt szüksége.« Ez tévedés. A szóbanforgó világképben, sőt ennek is csak egyik fajtájában, amely jellegére nézve a természettudományok általános elmélete, az a követelés foglaltatik, hogy tudományos kutatás tárgya csak tapasztalati jelenség lehet. De a tapasztalás nem volt és nem lesz hivatva a dolgok megmagyarázására, hiszen a tapasztalás nem egyéb, mint érzéki tárgynak észrevevése alapján való megismerése, amelynek eredménye mindössze a tárgy jelenlétéről szóló tudat, vagyis az észrevevési képzet. A tapasztalati tudományokat sem azért hívják így, mintha tapasztalással magyaráznák tárgyukat, hanem azért, mert tárgyuk jelenléte tapasztalati, tapasztalható. A fizika tapasztalati tudomány és azt tanítja, hogy a föld forog a nap körül, jól lehet az ember, a fizikust is beleértve, azt tapasztalja, hogy a nap fölkel és lenyugszik.”7

Egy másik tanulmányában, az A művészet kérdése és a proletárságban a természeti törvények a priori voltáról töpreng:

„[…] semmi biztosítékot nem látok arra nézve, hogy a világ törvényei holnap is ugyanúgy működnek-e, ahogy eddig, vagy hogy egyáltalán működni fognak-e. Nem is tudom szükségszerűnek fölfogni a természeti törvényeket. Boutroux-val együtt én sem találok semmi szükségszerűséget abban, hogy pl. a tömegvonzás hatása a távolság négyzetével fordított arányban áll. Miért szükségszerű az, hogy a távolság négyzetével áll fordított arányban és nem pl. a köbével? A tömegvonzás hatása a távolság négyzetével csökken, ez így van. Miért tegyem, miért tenném hozzá azt a metafizikai hitet, hogy szükségszerűen van így? Így van, és kész. Dialektikán tehát nem a világfolyamat benső elvi kényszerét értem, hanem ellenkezőleg, a gondolkodásnak azt az elvét, amely a valóság megismerését a valóság folyamatos történeti kiolvasásából származtatja.”8

Hogy milyen pontosan figyelte meg a valóságot, az kitűnik a verseiből (elvégre is egy költőnél a versek a legfontosabbak).

Az apróságok szemlélése

Minden fizikus elismerését kiérdemelheti József Attila nagyszerű megfigyelőképessége és objektivitása. Ki rendezte már a szappanos vízről szerzett ismereteit egy egész verssé?

„Ím, – a hűs udvar téglakocka
vörösén előbb meglapul,
majd óvatosan, ágra-bogra
oszolván előrenyomul

a szappanosvíz, de megtorpan
s kis kék fején hol ott, hol itt,
szinte meglátni láthatatlan,
reszkető, apró csápjait,

amint az akadályt leméri.
Fel-alá futkos, mint a rab. […]”9

Ignotus Pál azt mondta József Attiláról:

„Hogy hazugság szép lehet, ezt egyszerűen nem hitte el. Dogmatikusan ragaszkodott a való tényekhez – egészen addig a fokig, ahol a tények látszata is megszűnik, s kezdődik a sejtelem […] Kóklernak tartotta az olyan költőt, ki a kedvesét a hangulat vagy a rím kedvéért szőkének dalolja, holott a valóságban barna. Ő, bármilyen vadul száguldott a képzelete, úgy ragaszkodott a valóság minden porcikájához, mint a leltári tárgyhoz, melyről fejvesztés terhe mellett kell számot adnia. Ha életírói azt olvassák versében, hogy édesanyjának a háború vége felé csirkét szerzett, de mire elvitte neki, holtan találta őt, akkor fogadják el nyugodtan a leghitelesebb adatnak. – Ha valahol azt írja, hogy hazafelé menet nézte a jázminokat, akkor mérget vehet rá, hogy nem orgonák voltak. Nem lényeges? Lényeges, hogy ő lényegesnek érezte.”10

Felfigyelt a legapróbb neszekre is, így lelhetett ilyen találó hasonlatokra az Egy kisgyerek sír című versében:

„Sír, mint ahogy a vízben sír a mész.
Sír, mint a víz sír a fedő alatt.
Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt.
Sír, mint csarnokban a futószalag.”

És ha Brown nem veszi észre a Brown-mozgást, József Attila talán azt is észrevette volna:

„A tócsa finoman bolyhos a portól.”11

„Poros a víz, nincs kedve kékleni.”12

Az aprókból összeálló nagy

Szerintem ha mélyebben foglalkozott volna fizikával, akkor a statisztikus fizika vált volna a kedvencévé.

„Világokat igazgatok:
üveggolyókkal játszom.”13

Távoli az asszociáció? Hiszen mikor az Eszméletben azt írja, hogy bizonyosabbat keres, mint a kocka, akkor ennek nyilvánvalóan semmi köze sincs a mikro- és makroállapotokhoz, amit pedig az előző töredékbe kicsit beleérzek. Ha a szabadság nem más, mint az entrópiának – ennek a felnőttes fogalomnak, ami csak a makrovilágban létezik – a kihasználása, akkor ezek a sorok:

„S az aranyba vont ég alatt,
mert beköszönt az ünnep, –
a szabadság sétára megy.
Hős népe ágat lenget,
s ő kézenfogva vezeti
szép gyermekét, a rendet!”14

Május elseje mellett nem emlékeztetnek-e kicsit a fizikára is? Gondoljunk csak arra a felnőttre, aki a lakásban szerteszét heverő játékokra csak azt mondja: – Micsoda rendetlenség van itt! – holott a gyerek számára az adott játékban minden kacatnak” egyértelműen, szükségszerűen ott kell lennie, ahol van.

Erőltetett-e a végtelen szabadsági fokú világra is gondolni, ha ezt olvassuk:

„Ahol a szabadság a rend,
mindig érzem a végtelent”15

Még szegedi egyetemi évei alatt fölvette Ortvay Rudolf Az anyag korpuszkuláris elmélete című speciálkollégiumát is (Ortvay hasonló című könyve volt az első igazán jó magyar nyelvű statisztikai mechanikai könyv). Így az említett fizikai fogalmak biztosan nem voltak ismeretlenek számára.

Milyen értelemben használja József Attila a rend szót? Török Gábor nagyszerű tanulmánya szerint az értelmező szótár tizenöt meghatározásából ezek illenek rá a legjobban:

  1. A tárgyak olyan állapota, amelyben mindegyikük a célszerű és megfelelő helyet foglalja el.
  2. V[ala]mely cselekvés, történés zavartalan lefolyásának megszabott sora, meghatározott v. célszerűen kialakult egymásutánja.
  3. Olyan állapot, amely megfelel v[ala]mely szabálynak, törvénynek, s így lehetővé teszi v[ala]minek a zavartalan menetét.
  4. Azoknak a szabályoknak, törvényeknek az összessége, amelyeket v[ala]mely közösségnek vagy v[ala]mely személynek követnie kell, hogy v[ala]mi zavartalanul folyjon, történjék.

„Tanulság: a költő a renddel valóban a valóságot vagy a valóságnak érzett világot jelöli; de úgy, hogy ebben benne van a valóság szükségszerűségének, törvényszerű voltának az elismerése is. Ez persze sem itt, sem máshol nem azonosítható a belenyugvással!”16

„Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére –
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a múlt szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindig fölfeslik valahol.”17

Lehet-e ennél szebb megfogalmazását adni annak, hogy a rendetlenség miatt lehet kvantitatív következtetéseket levonni a II. főtételből, de vannak fluktuációk…? Nem fizika az, amit József Attila ír, de olyan igaz, hogy akár a fizikára vonatkoztatva is igaz marad!

Azt hiszem, bejárta a Kelvin-skála minden fokozatát. Harminchat fokos lázban égett mindig, és élete legszörnyűbb hónapjaiban még a sámánisztikus betegségűző sem segített rajta:

„ne torlaszd el a torkomat
ne lapulj meg a lépemen
ne kiáltozz a képemen
csigolyáim ne csikorgasd
fürtöm tövét ki ne forgasd
Mintha égnék, láng jár végig,
lábujjamról lobog végig

ne nyisd meg az oldalamat

Kicsurran a forralt kőnek
vasból való váladéka”18

S ugyanakkor az ő Téli éjszakájáról írja Csoóri Sándor:

„Ebben a versben történelmivé válik a hideg, ahogy a téboly és a remény Vörösmarty Vén cigányában […] József Attila mintha átvenné a természet ősi szerepét, ő maga teremti meg a telet a valóság elemeiből, fájdalomból, emlékekből, eszméletből, mely tündöklik, mint az ezüst éjszaka. A vers mögött egy másik világot tár föl, egy másik telet láttat, mely nem mínusz Celsiusokkal méri a hideget, hanem a szenvedés és a képzelet leolvasható fokaival. Ez a tél nem naptár szerinti, ez a tél az emberi lélek negyedik évszaka.”19

Ebben a versben maga a világmindenség fázik:

„A hideg űrön holló repül át
s a csönd kihül. Hallod-e, csont, a csöndet?
Összekoccannak a molekulák.”

József Attila szinte végig személytelen marad. Személytelensége itt is egy „magasabb rendű személyesség formája”,19 mint A Dunánál című versében:

A világ vagyok – minden, ami volt, van…

„S valami furcsa módon
nyitott szemmel érzem,
hogy testként folytatódom
a külső világban –
nem a fűben, a fákban,
hanem az egészben.”20

„Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit százezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a múlt és övék a jelen […]

Megszólítanák, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős –
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogan,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok – minden, ami volt, van
a sok nemzetség mely egymásra tör.
A honfoglalók győznék velem holtan,
s a meghódoltak kínja meggyötör […]”21

A huszadik század embere így lett kortársa a hatezer, a húszezer éves napsütésnek és halottaknak. Séta közben is meghallója Afrika- és Ázsia-mélyi doboknak. „Hogy az idők ilyen mitológiai természetességgel összeértek, semmi sem bizonyítja jobban – paradox módon –, mint a szakadatlan haladás eszméjét hajtogató tudomány. Mert ősinek és újnak: az élet kezdeteinek, fehérjéknek, csillagködöknek, naprobbanásoknak s idegrendszerünk sorsának szerves összetartozásáról mi tanúskodhatna egyértelműbben, mint az, hogy a legősibb dolgokat a legkorszerűbb tudományok segítségével tárhatja föl az ember. Hogy a világegyetem és az anyag legrejtettebb zugaiba is általuk hatolhat be.”19

A biológusokat irigyelhetjük azért, ahogy az Óda ír a biológiai lét szépségéről. Erről a témáról már írt Czeizel Endre.22 Mi itt hadd utaljunk a már idézett Természettudomány és marxizmusra! A tudomány ott is csak egy átfogó elv igazának bizonyítéka. Nem kell József Attilából fizikust csinálnunk. Inkább azt mondjuk: a mai fizika is az ő egyetemesség-eszméjének helyességét igazolja.

„Gyermekkoromban egyszer azt hallottam, hogy az átmelegedett üveg elpattan, ha hideg víz freccsen rá. Aznap este, mikor a mama kitette a lábát a konyhából, azonnal kipróbáltam e tétel igazságát. Egy kis vizet fröcsköltem a lámpaüvegre. Az üveg eltört, én megdöbbentem, a mama pedig belépett. Meglepetten és egyben fölindultan támadt rám – Te, te – miért törted el a lámpaüveget? Lesütött szemmel hallgattam a szemrehányást és növekvő daccal tűrtem a pofonokat, melyek ugyancsak zuhogtak. Anyámat különösen csökönyös hallgatásom ingerelhette. Mért törted el a lámpaüveget? Mit is válaszolhattam volna? A legszemtelenebb hazugságnak látszott volna, ha az igazat felelem: Én nem törtem el a lámpaüveget! Eltört, mert az átmelegedett üveg elpattan, ha hideg víz freccsen rá. Ugyan én fröcsköltem le, de nem azért, hogy eltörjem, hanem, hogy lássam, igaz-e az, amit hallottam, s ami oly érdekes volt számomra, hogy meg kellett vizsgálnom. Nagyon igazságtalannak éreztem a fenyítést. De ha védekezésül azt mondom, azért fröcsköltem vizet az üvegre, mert úgy hallottam, hogy akkor eltörik, anyámban azt a hitet keltettem volna, hogy tudatos rosszaság, komoly gonoszság volt, amit tettem. Úgy hát te tudtad mégis? Igen tudtam, de azt is tudtam, hogy a gyereket mindig becsapják; hol a gólyamesével; hol meg azzal, hogy hercsula lesz ebédre.”23

  1. József A.: (Ha lelked, logikád…) I. 428. p.
  2. József A.: A művészet kérdése és a proletárság. II. 333. p.
  3. Például Gáspár Endrének. II. 512. · József Jolánnak. II. 518. p.
  4. Galamb Ödönnek írt levele. II. 478. p.
  5. József Jolánnak. II. 483. p.
  6. Tasi József: József Attila könyvtára. = Irodalomtörténeti Közlemények 1976/3. sz.
  7. József A.: Természettudomány és marxizmus. II. 168. p.
  8. József A.: A művészet kérdése és a proletárság. II. 332. p.
  9. József A.: Szappanosvíz. I. 349. p.
  10. Török Gábor: Költői rébuszok. Magvető Könyvkiadó, 1974. 121. p.
  11. József A.: (A kerten…) I. 462. p.
  12. József A.: Határ. I. 306. p.
  13. József A.: (Világokat igazgatok…) I. 486. p.
  14. József A.: Május. I. 371. p.
  15. József A.: (Ahol a szabadság…) I. 476. p.
  16. Török Gábor: József Attila-kommentárok. Gondolat – 1976. 143. p.
  17. József A.: Eszmélet. I. 345. p.
  18. József A.: (Szól a szája szólítatlan…) I. 473. p.
  19. Csoóri Sándor: Nomád napló. Magvető Könyvkiadó, 1978.
  20. József A.: Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak. I. 341. p.
  21. József A.: A Dunánál. I. 381. p.
  22. Czeizel Endre: József Attila és a biológia. = Új Írás 1980. augusztus.
  23. József Attila egy prózai írásából, amelyet Gyertyán Ervin József Attila alkotásai és vallomásai tükrében (Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest, 1966. Harmadik kiadás.) című tanulmánya közöl.

Fizikai Szemle 1980/11. 430–434. p.